Ezzel végleg rá nyomhattam a bélyeget kettőnkre. Én valamelyest megbocsájtok neki, bár hozzá tenném nem biztos, hogy ezt elfogom felejteni neki. Szóval már csak azon múlik, hogy Ádám mit szól ahhoz, hogy gyakorlatilag én is megcsaltam őt, annyi különbséggel, hogy előbb tette meg velem, mint én vele, és Rolival a csókunk az összeveszésünk után pár héttel történt meg. Bárhogy is alakuljon, egy biztos. Némileg megkönnyebbűlhetek, mert egy titokkal kevesebb nyomja a lelkem. Próbálok leolvasni valamit Ádám arcáról, de a megdöbbentségen kívűl semmit nem látok.
- Mondj már valamit - túrok idegesen a hajamba.
- Kinyírom - pattan fel az ágyról.
- Hogy mi van?! - rohanok utána. - Mit akarsz csinálni?
- Addig ütöm, amíg mozog - kapja magára nappaliban maradt pólóját. - Jól tudta, mennyit jelentesz nekem, erre megcsókol téged...
- Én is ugyan olyan hibás vagyok a dologban - védem Ugrait.
- Hogy tehettétek ezt - könnyezik be szeme.
- Szét voltam esve, azt sem tudom miért csókoltam vissza - temetem tenyerembe arcom. - Nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neked, kötelességemnek éreztem. Megértem, hogy most pokolra kívánnál.
- Nem kívánnálak pokolra, csak összezavarsz. Ez előbb vágtad a fejemhez, hogy mennyire fájt neked a csók Angelina-val, most meg kiderül, hogy te sem vagy különb nálam. Ha igazán szeretnél, gondolkodtál volna, és nem csókolod meg azt a nyomorultat.
- Ez rád is vonatkozik - vetem szemére. - Ne felejtsd el, hogy az elsőszámú ludas, te vagy. Nem én feküdtem le a legjobb barátoddal, és csókoloztam Angelina-val.
- De én nem szeretem Angelina-t!
- Egy szóval nem mondtam, hogy szeretem Ugrait. Én téged szeretlek, de úgy néz ki hatalmasat tévedtünk egymással kapcsolatban.
- Ahogy mondod - vizslat szigorúan, majd ezzel az utolsó mondatával tesz pontot a veszekedésünk végére.

Köszönés nélkül teszi ki lábát otthonomból. Annyit sírtam az elmúlt időszakban, hogy most sírhatnékom van, de a könnycseppjeim áradatának folyását akadályozza valamit. Idegesen tárcsázom Dzsudzsit.
- Szia Hanna - üdvözöl.
- Szia, Balázs. Megtennél nekem valamit?
- Hallgatlak.
- Menj át Ugrai Rolihoz, de gyorsan.
- Mert? - kérdi értetlenül.
- Csak menj, és kérlek nagyon siess.
- Jól van, indulok.
- Nagyon köszönöm, szia - bontom a vonalat, és kapva táskámat Ugraihoz sietek.

Nagyon remélem, hogy Ádámot megelőzve érek oda. Ismerem őt, és ha ő valamit kiejt a száján, pláne ilyen idegállapotban, azt meg is fogja tenni. Nem tagadom, szerintem Roli egy ütést megérdemelne Ádámtól, de Ádám hajlamos elveszíteni a fejét, épp ezért kell ott lennem, hogy megállítsam a tettét. Megnyugodva látom, hogy Balázs Lamboja Roland háza előtt parkol, Ádám autójával ellentétben.
- Mi folyik itt, Hanna? - faggat Balázs.
- Kérdezd meg Ugrait... - sandítok a ház tulajdonosa felé.
- Te sem vagy ártatlan - méreget szúros szemekkel. - Megcsókoltam Hannát.
- Én meg ezt elmondtam Ádámnak, aki teljesen elvesztette a fejét, és most lehet ide tart.
- Miért csókoltad meg Hannát, normális vagy?! - reagál hevesen Balázs.
- Kezdek beleszeretni, baszki - mérgelődik Ugrai.

Ekkor be is toppan az a személy, akinek az érkezését nagyon nem vártam, de az előérzetem azt súgta, itt lesz. Hát, nem tévedett. A szemei elsősorban rajtam akadnak meg, majd Balázson, végül Ugrain, aki látszólag nem tűnik ijedtnek Ádám idegessége láttán.
- Te is csókolóztál vele? - hangzik Ádám elmélyült hangja.
- Nem, de ne csinálj hülyeséget, mert később megbánhatod - figyelmezteti Balázs Szalait.
- Ezt a patkány megérdemelné, hogy kiverjem belőle az utolsó lélegzetét is - szorulnak ökölbe Ádám kezei.
- Miért nem teszed meg, hm? - provokálja Ugrai. - Meg van rá a lehetőséged, Ádi. Hajrá.
- Ne provokáld, mert tényleg megteszi-nézek szúros szemekkel Rolandra.
- Nem okozok ezzel örömöt neked. De egy valamit jól jegyezz meg. Ha még egyszer megtudom, hogy Hanna közelébe mész, vagy akár csak rá nézel, úgy tönkreteszlek, hogy azt nem köszönöd meg - olvas be neki Ádám, majd egy mély lélegzetet véve távozik az Ugrai lakásról.

Fortyogok a dühtől, látva Ugrai Roland féloldalas mosolyát. A következő pillanatban tenyerem csattan arcán, piros nyomot hagyva magam után. Balázs tátott szájjal néz rám, de tudom, hogy legbelül nevet, hiszen ezt a műveletet már Szalaival is végrehajtottam, ahol úgyszint jelen volt.
- Dögölj meg, Ugrai - viharzok el.

XXX

Amilyen gyorsan csak tudok, a kórház felé hajtok, eget verdeső pulzussal. Most hívtak, hogy Lia otthon összeesett, nem volt eszméleténél mikor a szembe szomszédja rátalált, aki hívta is a mentőket. A kórházból egyből engem hívtak, mert gyakran értekeznek velem erről meg arról Lia kezelésével kapcsolatosan. Irtózatosan félek. Nem lehet, hogy itt a vége. Túl fiatal ahhoz, hogy ilyen hamar elvegyék tőle az életét. Megérkezve betörök az épületbe, és Lia orvosának a keresésére indulok.
- Hogy van?! - támadom le kérdésemmel, amint megpillantom.
- Új gyógyszerekre lesz szükség - kezdi Lia orvosa. - A régiek már nem elég erősek, Lia állapota viszont fokozatosan romlik. Pozitívum viszont, hogy a többi leukémiás beteghez képest Lia nagyon jó formában van, és minden bizonnyal ha így halad, tovább lesz közöttünk, mint az átlag leukémiás betegek.
- Beszabad menni hozzá?
- Altatót adtunk neki nem rég, mert pánik rohamot kapott. Ha szeretné, megvárhatja, míg felébred.
- Értem, köszönöm.

Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Haza megyek, mert Lia bizonyára sokára ébred majd fel, és Biankát se szeretném sokáig Csilla társaságában hagyni. Nem azért, mert nem tudna rá vigyázni, csak így is azt érzem, hogy Bia többet van másokkal, mint a saját anyjával, és ez olykor cseszettül idegesít, mert igyekszem a lehető legtöbb időt eltölteni vele, elvégre mégis csak én vagyok az anyja, aki a születése óta vele van. Amikor megérkezem, mosolygásra késztető látvány tárul a szemem elé. Bianka kinyújtott testrészekkel, nyitott szájjal alszik a kanapén. Rettentő módon emlékeztet az apjára. Nem bírom ki, a karjaimba ragadom őt.
- Legalább te itt vagy nekem - suttogom a fülébe.
- Én is itt vagyok, héj - mordul fel halkan a hátam mögül Csilla.
- Köszönöm hogy vigyáztál rá - mosolygok.
- Nincs mit megköszönnöd. Lia hogy van?
- Túléli, szerencsére.
- És te? Mi lesz veled és Ádámmal?
- Ez még mindig egy megválaszolhatatlan kérdés... - szívom be alsó ajkam.
- Borzasztóak vagytok - rázza fejét mérgelődve. - Elkövetett egy hibát, amit nehezen lehet megbocsátani. De az az idióta cseszettül imád téged, és részegen az emberek nem gondolkodnak.
- Csókoloztam Ugrai Rolanddal - sütöm le szemem szégyenkezve.
- Hanna...
- Nem vagyok rá büszke. Megbocsájtottam volna neki, de ő nekem nem tud, és inkább engem okol mindenért.
- Ezt alaposan elszúrtátok...
- Ne is emlékeztess rá, légy szíves. Talán nem is egymás mellett van a helyünk, csak mi éreztük úgy. Túlságosan is gyorsan történtek a dolgok, és...
- Na ezt most fejezted be - szakítja meg mondandómat. - Ezt még nem említettem neked, de én mindig is féltékeny voltam rátok. Annyira őszintén és boldogan szeretéttek és szeretitek egymást Ádámmal, hogy amikor összejöttem Viktorral, igyekeztem azt a mintát követni, amit ti mutattatok. Úgyhogy ilyet mégegyszer ki ne ejts a szádon, hogy ti nem illetek össze. Ez egy hatalmas nagy badarság, amiről nem is akarok hallani többet.

Szótlanul elmosolyodom. Tény, hogy Ádámmal nem győztük kimutatni a másik iránti őszinte szerelmünket, ezzel sugallva a világ felé, hogy kettőnket nem választhat el senki. Bár, az Ivettes korszaknál ez a határozottságom megingott, és azt hittem, hogy feleslegesen háborúskodunk Ivettel. Győzni fog, és megszerzi magának azt, amire már régóta áhítozik. Ádámot. De, szerencsére a sors keze közbe szólt, és keresztül húzta Ivett számításait úgy, hogy az nekünk kedvezzen. Történtek kisebb - nagyobb veszekedések, de a kibékülés mindennél jobb érzés volt. Kimondani, hogy ne haragudj, megcsókolni őt, majd végezetül a karjaiba borulni. Ezekért a pillanatokért imádok családban élni. Van két ölelés, amikbe bármikor menekülhetsz. Van két mosoly, amik felrántanak téged a padlóról, és új erőt adnak a holnaphoz. Van két személy, akik felé a szereteted irányulhat. Elmondhatatlanul szeretem a lányomat, és bármely furcsa, mindezek után még Szalai Ádámot is, aki a Balaton Sound-on bolondított magába. Megölelem Csillát, és eleresztek néhány könnycseppet, aminek száma sokszorozódik. Hálás vagyok neki mindenért, amit értem tesz. Tudja, mennyire nem vagyok most a toppon a körülmények hatására, és ő ahelyett hogy a saját ügyes bajos dolgait intézné, inkább az én sanyarú képemet bámulja majdnem a nap 24 órájában, és végig hallgatja ugyan azt a nótát.
- Köszönöm - suttogom.

~ Fél év elteltével~

Fél év...Az idő kerekei rohamosan mennek. Fél év alatt a történések lecsitultak, Ádámmal való viszonyom is aránylag rendeződött. Nem váltunk még el, mert egyikünk sem áll még rá készen. Ennek ellenére azonban nem felejtünk. Ő Németországban próbál bizonyítani a csapatának, én meg itthon, Magyarországon állok helyt mint anya. Bianka az apja hiányával megbírkozik, de vannak esték, éjszakák, amikor úgy érzem, bárcsak itt lenne Ádám. Bianka csak sír, és az apját akarja. Én olyankor csak csitítgatom, és küszködöm a könnyeimmel. Mázlim van, mert Priskin Tamásék lánya, Lia egy tündér, és a két lány jól elszórakoztatja egymást, és ilyenkor Bia a legkevésbé sem gondolkozik azon, miért van távol az apja. Az ajtó csengőjére leszek figyelmes. Befejezem az ablak tisztítgatását, és beengedem a vendéget.
- Te mi a francot keresel itt?! - mondom felemelt hanggal.

Sziasztoook! :) Új résszel érkeztem, ami sajnos kicsit rövidebb lett az eddigieknél, de remélem azért tetszeni fog nektek. Várom a kommenteket, és holnap minden Fradista szurkoljon a Fradinaaaak!!😍😍😍