-Gyerekek, megtálalnátok addig? -kiabált ki a konyhából Anne a nappaliban szerelmeskedő párhoz, akik sóhajtva keltek fel a kényelmes kanapérról és mentek a konyhába, hogy azért mégis segítsenek Annenek.

-Mellém ülsz ugye? -suttogja Harry Louis fülébe, aki épp a villákat és a kanalakat rakta ki, míg Harry a tányérokkal szórakozott. Louis aprót bólintott, majd vissza rakta a többi felesleges evőeszközt a szekrénybe.
Asztalhoz ültek és ameddig még Anne nem lett kész, addig egymás közt halkan beszélgettek és lopva egy-egy csókot adtak egymás ajkaira. Boldogan társalogtak édes semmiségekről, miközben Anne csodálatos főztjét falatozták. Úgy beszélgettek egymással mintha már ezer éve ismernék egymást. Louis azonnal feloldodott és már annyira, hogy az ebéd végén kacagva törölte le a szeméből kicsorgó könnyeit.

-Lepihenünk anya -szólt oda Harry az édesanyjának, aki épp végzett a mosogatással.

-Jól teszitek! Én is lefekszem és kipihenem a mai nap fáradalmait -sóhajtott és intett a lépcső aljában álló párnak, akik viszont vissza intettek és az emeletre mentek, hogy bezárkozzanak Harry szobájába. Harry ledől az ágyra, majd maga után húzza Louist is, aki a mellkasán kényelmesen elhelyezkedik.

-Mindig ilyen szorosan akarlak a karjaim közt tartani. Érezni akarom, ahogyan dobog a szíved és hallani akarom a halk kis szuszogásodat, amitől azonnal megnyugszok és álomba tudnék merülni -mosolyodik el Harry, miközben kék szemű barátja haját piszkálja. Louis felpillant Harryre és elmosolyodik. Harry nagyon is jól tudja, hogy érez iránta Louis -Semmi és senki nem választhat el minket és ezt megígérem -szorítja meg Louis aprócska kezét.

-Félek, hogy mi lesz ha Miles vissza jön ide...vissza hozzád. Nem csinálhatjuk ezeket a dolgokat -suttogja Louis megrázva fejét.

-Mindent megfogunk oldani szerelmem! Bízz bennem... illetve bennünk -Louis aprót bólint és vissza hajtja fejecskéjét Harry mellkasára. Louis légzése nyugodt lesz és Harry kezében lévő kézfeje ellazul. Harry boldogan piszkálja Louis barna fürtöcskéit, ami keretezi Louis gyönyörű arcát. Ahhoz képest, hogy Louis nem rég lett nagykorú, igenis meg van mindenhez az esze és hihetetlenül jól
tud rögtönözni bármiről legyen szó. Életében soha sem érezte magát ennyire szeretettre méltónak, mint Louis mellett érzi most. Tényleg bizonygatta magában, hogy egyszer ugyanúgy fog érezni, mint Miles iránta, de a napok, hónapok, évek elteltével rájött, hogy ez lehetetlen. Nem tudja az érzéseit szabàlyozni akármennyire is szeretné, ha a szíve a mellkasán szuszogó fiúhoz húzza, akkor sem tudna ellent állni. Harry egyre lassabban pislog, míg keze meg nem áll Louis hajába és hunyja le teljesen a szemeit, hogy átadja magát álmainak.

Louis órákkal később ébred fel halk szófoszlányokra, amik beszűrödnek a nyitott ajtón. Harry már nincs mellette, amitől egy pillanatra megijed, de meghallja Harry hangját lentről, ahogy az édesanyjával kommunikál. Nagyokat nyújtozva kelt ki az ágyból és indult el megkeresni egyetlen szerelmét, akit a nappaliban azonnal meg is talált egy hatalmas dobozzal a kezében.

-Jól aludtál? -mosolyodik el Harry, mire Louis aprót bólint. Harry lerakja a dohányzóasztalra a dobozt, majd szorosan karjai közé zárja szerelme aprócska testét -Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? -kérdi Harry, miközben anyjára pillant, aki bólogatva eltűnik a konyhaajtó mögött -Nyisd ki a dobozt! -Lou döbbenve figyel fel Harryre, akinek arcán egy ártatlan kis mosoly üldögél. Remegő kezekkel oldja ki a csomót és még egy utolsó pillanatra Harryre pillant, mielőtt levenné a doboz tetejét.
Ahogy a doboz teteje lekerül az ajándékról Louis szíve összeszorul és sírva rogy le a kanapéra. Harry azonnal mellette terem és húzza magához a keservesen síró testet. Harry a kis teremtményért nyúl és Louis ölébe rakja.

-Hogy hívják? -szipogja Louis, miközben megvakarja a kiskutya fejét.

-Toby -Harry egy csókot hint Louis kipirosodott orcájára, de Lou nem éri be ennyivel, szorosan magához húzza és úgy csókolja, mintha búcsúzkodnának pedig itt szó sincs semmi búcsúról és szomorúságról most.