Kedves olvasók!

Az utolsó négy, záró rész valószínűleg az ünnep után fog érkezni. Nem terveztem a befejezést ennyire a húsvét utánra halasztani, de ez most így alakult. :)

Egyúttal szeretnék nektek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni! 😊

A soron következő fejezethez pedig jó olvasást. Tartalmát tekintve ez a rész nem épp húsvéti, de a befejező részekben majd húsvétolunk egy kicsit. :D

Ha tetszett a fejezet, nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után. Akár vote, akár komment formájában. Ne tartsátok magatokban a véleményetek. 😉

***

Január közepén az emberek még javában a téli sportok nyújtotta örömöknek hódoltak. Síelés, snowboardozás, szánkózás és jégkorcsolyázás. A hétvége alkalmából a Wilder Kaisert ellepték a túrázni vágyók. Karin és Martin wellnes panziójában pedig az összes szoba megtelt, tehát tennivaló is akadt bőven. Gruber doktor épp a konyhában szorgoskodott, mikor a helységbe legidősebb lánya lépett be. Az ifjú Gruber doktornő maga is kötényt ragadt, ezt követően csatlakozott az apjához és immáron ketten szeletelték a húsokat. Munka közben a fiatal hölgy még arra is szakított időt, hogy a személyes dolgaikat megvitassák.

-Hirtelen mennyi minden megváltozott. Furcsa belegondolni, hogy pár évvel ezelőtt egyedül voltam a világban és a hatalmas családról akkoriban csak álmodozhattam. Most meg van egy panzióm, egy birtokom és az amúgy is népes családunk hamarosan egy új taggal bővül majd.-magyarázta Rita az arcán egy széles vigyorral, ami a fejét háromszor is körbeérte volna

-Rosalie miatt sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. De ha Karinra nézek és látom az örömöt a szemében a Gruber-bébi miatt, akkor én is boldog leszek. És abban is teljesen biztos vagyok, hogy Karin minden szeretetét a kicsinek fogja adni. A baba boldog családban fog felnőni.-jegyezte meg Martin szeretetteljesen, miközben a hússzeleteket forró olajba tette. Apja szavai egy apró mosolyt csaltak a barna hajú nő arcára. Margarita egy ideig még elvarázsolva állt a konyha közepén és csak azután szólalt meg, hogy a másik fél finoman oldalba bökte őt.

-Milyen furcsa az élet. Karinnak és neked még csak át sem kellett beszélnetek, hogy mi legyen a Gruber-bébi sorsa. Elég volt nektek egy pillantás, hogy megértsétek, amit nem mondtatok ki. Ha Marco és én is ennyire értenénk egymást, már régen boldog házasok lehetnénk. Egyébként tényleg Marco a fiam apja. Pakolászás közben találtam néhány orvosi papírt, amiket akkor hozhattam el Mariótól, hogy elszöktem előle. Az iratok szerint a volt férjemnek nem lehet gyereke.-váltott témát Gruber doktornő és némiképp megkönnyebbült, hogy fia nem egy bűnözőtől fogant

-Nem ismerem túl jól Marcót, de szerintem mindenek ellenére jó ember, hatalmas szívvel. És a legfontosabb, hogy szeret téged. Nem cselekedett helyesen, mikor megfutamodott a felelősség elől, de talán még nem késő megbocsátani neki.-tanácsolta Gruber doktor, miközben a kisütött húsokat tányérba szedte. Mialatt apa és lánya beszélgettek, addig az étkezőben tartózkodó egyik vendég minden előzmény nélkül elájult. A kinti hangzavarra a két orvos is felkapta a fejét, emiatt mindent hátrahagyva az előtérbe futottak. Amíg Martin felmérte az ájult nő állapotát, addig Rita a telefon után nyúlt és a mentők számát kezdte el tárcsázni.

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján kezdetét vette egy nyugodt műszak. Max a hangárban tevékenykedett, a "B" csapat tagjai pedig épp a reggeli lapokat olvasgatták, mikor a nap első bevetése megérkezett. A diszpécser rövid tájékoztatót adott az esetről, miközben a háromfős társaság a helikopterhez szaladt. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is megkezdték működésüket. Miután a fordulatszám elérte a kellő százalékot, a gép a magasba emelkedett.

-Medicopter 117 a központnak. Jó reggelt! Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat.-vette fel a kapcsolatot Dorothea a diszpécserrel, közben magára tette napszemüvegét

-Központ a Medicopter 117-nek. A bevetésük helyszíne a Gruber-panzió, a Mondsee partján. Egy vendég váratlanul összeesett. A pontos részletek nem ismeretesek. Rita és Martin Gruber már a helyszínen vannak.-érkezett a válasz. A beszélgetés végeztével a vonalkapcsolat megszakadt, az út további része pedig néma csendben folytatódott. Dori az elé táruló panorámát egy alig látható fáradt mosollyal figyelte, Karin pedig az orvosi zsákokat készítette elő, Marco viszont a térképet tanulmányozta. Hála a gyorsaságnak, percekkel később már a szóban forgó tó felett köröztek. Földet érést követően Thaler doktornő és Ferri szanitéc a két zsákkal együtt szaladtak az ellátásra váróhoz. A két Gruber az érkezőket egy őszinte mosollyal köszöntötte, ezt követően mindenki hozzálátott a feladatához.

-A nő fején van egy ütésnyom. Pár órája jött vissza a síelésből. Talán beverte a fejét és észre sem vette. Valószínűleg haematomával van dolgunk. Jó, hogy ilyen gyorsak voltatok.-ismertette az esetet Martin, mire válaszul a szőke orvosnő halványan elmosolyodott és mintegy így jelezte, hogy a hallottakat tudomásul vette

-Marco! Branült kérnék, valamint egy zacskó Ringert és az intubációs szettet. A többit majd a gépen.-adta ki az utasítást Karin. A három orvos együttes erővel dolgozott a páciens állapotának stabilizálásán, a szanitéc pedig kezük alá dolgozott. Időközben a hordágy is megérkezett, melyet Dori közvetlenül a sérült mellé helyezett. Mivel a pilótanő nem szeretett volna zavarni, gyorsan távozott is. Miután az orvosok úgy találták, hogy az eszméletlen nő szállítható állapotba került, hordágyra emelték őt, ezt követően betolták a kabinba. A rotorok már forogtak, Thaler doktornő és Gruber doktor pedig indulás előtt még közelebb léptek egymáshoz egy csókra. Az oldalsó ajtók záródását követően a gép a magasba emelkedett, végül elindult a legközelebbi kórház irányába.

***

Karin és Martin munkával eltöltött szorgos napokat tudhatott maga mögött. A két fél kézen fogva sétált végig egy macskakövekkel kirakott hegyoldalon, miközben gyöngéden elmosolyodva élvezték a téli napfény éltető erejét. A havas hegycsúcsok, a tiroli tájak és a hegyvidéki kunyhók sokasága mind-mind a kapcsolatuk kezdetére emlékeztette őket. Helyesebben mondva az első közös karácsonyukra. Thaler doktornő és Gruber doktor épp egy fákkal és bokrokkal tarkított ösvényen haladt keresztül, mikor az egyik bokorban váratlan mocorgás támadt és az addigi nyugalom gyorsan véget ért. Egy férfi, kezében távcsöves puskával guggolt le az egyik fenyő mögé és csak arra várt, hogy a megcélzott személyeket látóterébe vehesse. Eldördült egy lövés, mely végül egy fába fúródott. Az erdőben rejtőző megtöltötte a tárat és mire másodjára is célkeresztbe vette kiszemeltjeit, azok már árkon bokron túl jártak. A két orvos menekülőre fogta, útjuk pedig egy vadászházban ért véget. Mialatt a szőke nő telefon reményében felforgatta a kunyhót, addig a férfi az ajtót torlaszolta el.

-Nem vagyok benne biztos, de szerintem Mariót láttam. Ezek szerint a maffiafőnökök újabban a bokrok között rejtőzködnek.-vonta le a következtetést Karin a futástól kifulladva, ezt követően közvetlenül az ablak alatt foglalt helyet, nehogy valaki véletlenül odakintről is meglássa őket

-Ez az ember egyre fanatikusabb. Megmondta, hogy ha Rita nem megy vissza hozzá, a családján fog bosszút állni.-túrt bele idegesen a hajába Martin, miközben fájdalmában hirtelen az oldalához kapott, összerogyott, menyasszonya pedig ösztönösen utána nyúlt és a fejénél fogva óvatosan a földre fektette. A sérült stabil oldalfekvésbe került, majd annak kabátját lecipzározva a fehér ingen nem volt nehéz észrevenni a golyó ütötte sebet.

-Hiszen téged eltaláltak. Vérzik a hasad.-nézett Thaler doktornő kétségbeesetten a szeretett férfira. Az orvosnő azon volt, hogy megőrizze hidegvérét, hiszen a férfi élete jelenleg az ő kezében volt. A szőke doktornő röviden megcsókolta kedvesét, ezután hirtelen eltűnt az egyik szoba ajtó mögött és néhány perccel később, immáron elsősegély felszereléssel a kezében tért vissza. A sebesült kimerülten figyelte az őt ellátásban részesítőt, miközben kezével gyengéden megérintette annak lábát.

-Amikor az előbb végigjöttünk azon az ösvényen, az első közös karácsonyozásunk jutott az eszembe. Még jól emlékszem rá, hogy Gregor miatt mennyire rettegtél, ha egy férfi hozzád akart érni. Mindenek ellenére engem azonnal közel engedtél magadhoz és a szemedből sugárzott a szerelem. Szépséges Karinom, még mindig úgy szeretsz, mint egykoron?-érdeklődött Gruber doktor egy kíváncsi mosoly kíséretében és bár a válasszal maga is tökéletesen tisztában volt, de azért jól esett neki hallani is azt. Mivel a nő jelen pillanatban minden figyelmét arra összpontosította, hogy szerelmét megmentse, emiatt a válasz is csak késve érkezett. Miután bekötözte a sebet, az orvosnő letette a kezében lévő mull pólyát, majd úgy fordult a másik fél felé.

-Szeretlek Martin és ez sosem fog változni. Pont ezért, harcolnod kell az életedért. Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek.-felelte Karin őszinte komolysággal, közben ujjait összefonta a másik ujjaival

-Nem fogsz elveszíteni. Még sok szép közös élményünk lesz. Rita esküvője, Samy diplomaosztója, a Gruber-bébi születése és a közös unokáink világrajövetele. Évekkel ezelőtt még csak álmodozhattam arról, hogy a nő, akit mindennél jobban szeretek velem éljen. És most sorra valósítjuk meg a közös álmainkat.-mosolygott Martin erőtlenül az őt fürkésző igéző szempárba, a vérveszteség miatt azonban csak nehezen tudott eszméleténél maradni

Karin és Martin lassan egy napja nem adtak hírt magukról, emiatt a Gruber birtokon az aggodalom a tetőfokára hágott. Hans a hegyi mentők csapatával indult útnak, ám az éjszakai keresés nem vezetett eredményre. Lili, Samy és Sofia csak nehezen tudtak nyugovóra térni, Dorothea és Margarita viszont szemhunyásnyit sem aludtak. Napfelkeltéig még volt két óra, a két Gruber lány pedig aggódva, egy teás csészét szorongatva foglalt helyet a teraszon. Mialatt halk társalgásba kezdtek, a pajtából különös hangok szűrődtek ki. A két barna hajú nő szinte egyszerre lépett közelebb az istállóhoz és mikor annak ajtaját kinyitották egy váratlan látogatóval találták szembe magukat. Egy kislány rémült tekintete nézett vissza rájuk, akiről Gruber doktornő tudta, hogy már látta valahol. A kicsi a két nő társaságában indult meg a kellemesen meleg konyha felé, ezt követően mind a hárman helyet foglaltak egy-egy székben. Aki elsőként megszólalt, az Rita volt.

-Emlékszem, hogy Marco nejének a temetésekor már láttalak téged. Végig olyan különösen nézted a munkatársamat. Hogy hívnak? És miért nincs veled senki?-tette fel a kérdést Margarita egy helyes mosollyal az arcán, miközben lágyan végigsimította a szőke kislány fürtjeit

-A mama pár hete halt meg és azóta a nagyim nevel. Kénytelen voltam megszökni előle, mert mindenképp meg kell ismernem az apámat. Anya alig beszélt róla. Ismerni is csak képről ismerem őt.-motyogta a váratlan látogató lehajtott fejjel

-Ha megmondod, hogy ki az apád, talán mi is segíthetünk neked. És szerintem nem ártana szólni a nagyidnak is. Bizonyára már nagyon aggódik miattad. Egyáltalán mit kerestél a pajtánkban?-vágott közbe Dorothea a fáradtságtól kissé ingerülten, de azért megeresztett egy zavart fél mosolyt, hogy a mediterrán megjelenéssel bíró gyerek bizalmát sikerüljön elnyernie. A szőkeség egy ideig még boci szemeket meresztett a két Gruber lányra, mikor végül beszédre szánta el magát, szavait immáron csak és kizárólag a doktornőhöz intézte.

-Az a bácsi a papám, akit a temetés után te olyan nagy szeretettel öleltél magadhoz.-válaszolta az Emma névre hallgató kislány határozottan, mélyen a másik fél szemébe nézve, mire az első döbbenetében azt sem tudta, mit kellett volna reagálnia. A fiatal orvosnő szemébe könnyek szöktek, kezét csodálkozó szája elé helyezte, majd egy határozott mozdulatot követően felpattant a székből, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a lányt és annak vonásait.

-Te vagy Emma? Marco kislánya? Még annál is szebb vagy, mint amilyennek elképzeltelek.-vigyorgott Rita könnyek között, majd anyai ösztönének köszönhetően szorosan magához ölelte a kislányt és úgy érezte, az elveszettnek hitt leányzó, mintha egy kicsit már az ő gyereke is lett volna

***

Margarita és Dorothea nagyon korán, már virradat előtt a támaszpont területén tartózkodott. A két lány a helikoptert közös erővel tolta ki a hangárból, ezt követően az öltöző felé vették az irányt. Reggel hétkor, Marco csatlakozását követően végül kezdetét vette a keresőakció. A háromfős csapat minden tagja elfoglalta szokott helyét a gépben, majd az oldalsó ajtók záródását a műszerek felkapcsolása követte. Miután a rotorok fordulatszáma elérte a kellő százalékot, a gép a kar segítségével emelkedett a magasba.

-Medicopter 117 a salzburg toronynak. Alacsonyan repülök a zónájukban. Váratlan mentési feladatunk támadt.-vette fel a kapcsolatot Dori a diszpécserrel

-Értettem Medicopter 117. Sikeres bevetést. Vége.-zárta le a beszélgetést a diszpécser. Miután a kapcsolat megszakadt, az út további részében mindenki azt találhatta, hogy mi történhetett az eltűntekkel. Rövid tanakodást követően Ferri szanitéc arra a következtetésre jutott, hogy a két orvost talán Mario ejtette túszul. Volt kedvese ötletelését Gruber doktornő eleinte szkeptikusan fogadta, hiszen valahogy nem látta maga előtt, amint egy maffia főnök embereket rabolt. Ugyanakkor azt is be kellett látnia, hogy volt férje a betegsége óta már nem is hasonlított korábbi énjére, tehát a feltételezés akár még igaznak is bizonyulhatott. Az út további része immáron hallgatással telt és mindenki csak reménykedhetett abban, hogy eltűnt szeretteik épen és egészségesen fognak előkerülni.

A vadászházban Karin és Martin hajnalok hajnalán álomra szenderült. A két orvos a kandalló előtt kuporogva, egymásba karolva aludt el és hála a szakszerű segítségnek, Gruber doktor sérülése nem számított életveszélyesnek, mivel a golyó csak súrolta az oldalát. Mindenek ellenére és mert félő volt, hogy a seb esetleg felülfertőződhet, szükséges volt a kórházi ellátás is. Miközben ők odabent békésen aludtak és csak reménykedhettek benne, hogy Mario már rég nyomukat vesztette, addig odakint, hosszas keresést követően DiFabio rátalált a menekülőkre. Az olasz maffiózó gondosan ügyelt arra, hogy ne csapjon nagy lármát, emiatt halk mozdulatokkal locsolta szét a benzint az épület körül. Miután ezzel végzett, előkapott egy öngyújtót és percekkel később már minden a lángokban állt. Aki elsőként ébredt fel a füstre, az Thaler doktornő volt. A szőke orvosnő minden erejét latba vetve próbálta szerelmét és magát az égő házból kimenteni, ám minden hiába. Az ajtókat kívülről eltorlaszolták. Szerencsére a felmentősereg már úton volt, ugyanis a távolban már hallani lehetett a közeledő mentőhelikopter hangját.

-Martin! Fel kell ébredned. Nehogy megfulladj nekem.-szólongatta Karin finoman, mégis határozottan az eszméletlen férfit, aki sajnos nem reagált kedvese szavaira. A füstfelhő egyre nagyobb lett, a levegő fojtogatóbb, Thaler doktornő pedig egy puszit lehelt a szeretett férfi homlokára, ezt követően maga is elájult. Mire visszanyerte az eszméletét, addigra már mind a ketten a fűben feküdtek, mellettük pedig az aggódó "B" csapat guggolt.

-Mi történt apával? És te hogy vagy? Meg tudod mondani, hogy mi történt veletek? Ki gyújtotta rátok a házat?-halmozta a kérdéseket Margarita, miközben ő és Marco ellátásban részesítették a fogságból szabadultakat. Hiába a számos kérdés, a szőke orvosnő túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy válaszolni tudjon, emiatt csak nagyokat pislogott. Mialatt a mentősök dolgoztak, a hordágy is megérkezett, melyet Dorothea közvetlenül a sérültek mellé helyezett. Tekintve, hogy szándékos gyújtogatás történt, valakinek a rendőrséget is értesítenie kellett. A pilótanő visszaült a kabinba és mialatt sorra kapcsolta fel a műszereket, addig volt lehetősége arra is, hogy a kapcsolatot felvegye a diszpécserrel.

-Medicopter 117 a központnak. Kitzbühel közelében kigyulladt egy vadászház. Valószínűleg szándékos gyújtogatás történt. Kérjük a tűzoltók és a rendőrök segítségét. Vége.-szólt bele a mikrofonba Dori, közben kezét az indítóra tette és ezzel a rotorok fordulatszáma is elérte a kellő százalékot

Martin operációja három órán keresztül zajlott. A Medicopter csapata, valamint a Gruber család aggódva várták a fejleményeket. A műtét végeztével az altatásba helyezett Gruber doktort kitolták a műtőből, családja és barátai pedig kaptak pár percet arra, hogy láthassák őt. Karin és Rita az ágy szélére ültek, a többiek viszont az ágy mellett figyelték az ébredezőt. Miután az altató hatása kiment, a férfi ismét visszanyerte az eszméletét.

-Egyáltalán nem is emlékszem arra, hogy mi történt.-szólalt meg Martin erőtlenül, miközben tekintete felváltva cikázott menyasszonya és lánya között, kezét viszont Karin lábán pihentette

-Szerencsére a golyó nem ért létfontosságú szervet. Mindenesetre a vérveszteség miatt transzfúzióra volt szükség. Karin mentette meg az életed azzal, hogy vért adott neked.-magyarázta Margarita mély megkönnyebbüléssel a hangjában, mire az ágyban fekvő a szeretett nő felé fordulva, hálásan elmosolyodva nyugtázta az előbbieket

-Szóval a te véred csörgedezik bennem? Meglehetősen romantikusan hangzik.-vágta rá Gruber doktor finoman elmosolyodva és az állapotához mérten igyekezett viccelődni, a szobában lévők pedig röviden felnevettek

-Romantikus, de nem annyira mint egy hét Rómában. Ha meggyógyulsz és hazajöhetsz, elmegyünk majd kikapcsolódni. Szerintem nagyon ránk fér.-felelte Thaler doktornő gyengéden, közben lágyan végigsimította szerelme arcát. Miután a csapat, valamint a család többi tagja is váltott pár szót a gyengélkedővel, a szoba ajtó váratlanul kinyílt, a helységbe pedig az az orvos lépett be, aki a szívsebészeten fekvők gondját viselte és ezzel hirtelen mindenki nagyon komorrá változott.

-Rosalie Engel állapota kritikusabbra fordult. Úgy döntöttünk, hogy hamarosan megindítjuk a szülést.-szólalt meg a doktor, a szobában lévők pedig első döbbenetükben azt sem tudták, mit kellett volna mondaniuk

-Szóval a Gruber-bébi hamarosan a világra jön?-vonta le a következtetést Karin és Martin szinte egyszerre, Rosalie miatt szomorúan, a baba miatt örömtelien, mire a hírt hozó orvos egy aprót bólintva válaszolt, végül távozott is