Az ausztriai Schladming-Dachstein minden síelő és túrázni szerető ember álma volt. Télen, az első hó beköszöntével az emberek valósággal megrohamozzák a régió ezen területét. A tavaszi hó viszont itt is különlegességnek számított. Április volt, mely egyben a húsvét közeledtét is jelentette. A családok nagy többsége már a tojásfestésre és a locsolkodásra készült, ám az első hópihe megjelenése után aki csak tehette hódeszkára pattant. Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban. Miközben Karin, Dorothea és Alexander a reggeli kávéjukat fogyasztották, addig a szerelő a hangár előtt lapátolta a havat. A bázis nyugalmának sajnos gyorsan vége szakadt, hiszen a nap első bevetése is megérkezett. 

-Központ a Medicopter 117 bázisának. A Dachstein déli falánál súlyosan megsérült egy síelő férfi. GPS koordináták: 45,33 Észak és 32,21 Kelet. Figyelem! Lavina veszély áll fenn!-szólt bele a diszpécser a rádióba. Miután a bevetést átvették, a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. Mindenki elfoglalta szokott helyét, ezt követően az oldalsó ajtók sorra záródtak be. A rotorok is megkezdték működésüket és ezzel minden készen állt a felszálláshoz. Dori az alkalmas pillanatban nyúlt a karhoz, végül a gép a levegőbe emelkedett. 

-Medicopter 117 a salzburg toronynak. Bevetésünk van a Dachstein déli falánál. Hamarosan átrepülök a kijelölt zónájukon. Vége.-tett jelentést Gruber pilótanő, ezután magára vette napszemüvegét és vonal kapcsolat végeztével a fedélzeten ismét beállt a csend. Dorothea arcán egy halovány mosollyal csodálta az elé táruló kilátást, Alexander a térképet tanulmányozta, Karin viszont az orvosi zsákokat pakolta be. Hála a gyorsaságnak, percekkel később már a szóban forgó terep felett köröztek. Thaler doktornő oldalra csúszott a székével, hogy Schneider szanitéc is hátra tudjon menni, ezután mind a ketten magukra vették a hevedert, végül a gép szélére ültek ki. Mivel nem lehetett tudni, hogy a sérült milyen állapotban volt, emiatt az orvosnő ragaszkodott ahhoz, hogy maga ereszkedjen le. 

-Én fogok lemenni. Lehet, hogy a sérültet azonnal intubálni kell.-mondta Karin ellenvetést nem tűrő hangon, mire Alex csak bólintott egyet. Nem sokkal ezután a kötél megindult lefelé, Dori pedig vetett egy aggódó pillantást a havas hegycsúcs felé, melyről bármikor megindulhatott a lavina. A lefelé tartó út szerencsére minden nehézség nélkül zajlott le. Földet érést követően Thaler doktornőt egy idősebb férfi fogadta, aki szinte azonnal ismertette is a történteket. 

-Az én nevem Giorgio Fanti és orvos vagyok. A barátom bal lábszára eltört. Sínbe tettem, de hatalmas fájdalmai vannak. 3 mg Ketamint kérek.-mondta az idegen, aki a neve és az akcentusa alapján olasz lehetett. Karin csak bólintott egyet, ezt követően a doktor kezébe nyomta a kért gyógyszerrel teli fecskendőt. Percek múltán a sérült fájdalma enyhült, emiatt óvatosan rákerült a matracra. Giorgio kíváncsian szemlélete a mentőscsapat munkáját, a szőke orvosnő pedig igyekezett a laikust is beavatni a mentés további állomásába. 

-A kollégám felhúzza a barátját. Ha a kötél szabad, akkor mi következünk. Remélem nincs tériszonya.-nézett Thaler doktornő a mellette állóra, ezzel egy időben pedig megadta a jelet a társának, így a kötél megindult felfelé. Már majdnem úgy tűnt, hogy a bevetés gond nélkül zajlik le, ám ekkor megtörtént a katasztrófa. A helikopter rotorja felkavarta a havas tájat, amitől a lavina megindult lefelé. Karin és Giorgio még idejében vetették be magukat egy gleccserhasadékba, ám a kimenetel még így is kétséges volt. Dorothea és Alexander a magasból nézték végig a sokkoló jelenetet és a pilótanő kénytelen volt egy nehéz döntésre rászánni magát. 

-El kell mennünk innen. Ha tovább maradunk, a rotor még nagyobb szelet kavar és a végén minket is maga alá temet a hó.-jegyezte meg Dori fancsali arccal és tragikus lavina-balesetet látva a pánikrohama, amiről azt hitte, hogy már sikerült legyőznie, megint előjött. Miután lehiggadt, a botkormányt jobbra tolva a mentőhelikopter legénysége a bajba jutottakat hátrahagyva, távozni kényszerült.

***

Martin rendelőjében egy nyugodt nap vette kezdetét. A férfi épp az egyik betege leleteit tanulmányozta, ám gondolatai teljesen máshol jártak, emiatt nem tudott száz százalékban a feladatára összpontosítani. Noha Margarita már felépült az emberrablás és a műtét óta, de a vérvizsgálatok különös eredményt állapítottak meg. A labor ugyanis kimutatta, hogy Lizbeth és Rita között nem állt fenn vérségi kötelék. Tekintve, hogy az apasági teszt teljes egyezést mutatott, már csak az jöhetett szóba, hogy nem is az volt Gruber doktor édesanyja, aki felnevelte őt. Miközben ő a leletek felett görnyedt, végre megcsörrent a telefon és ezzel befutott a várva várt hívás is. A hívó fél a laborban dolgozó orvosnő volt. 

-Szervusz Charlotte, megcsináltad a DNS tesztet? Mi lett az eredmény?-kérdezte Martin rekedtes hangon, talán kissé félve

-Elnézésedet kell kérnem Martin, mert úgy tűnik az egyik kollégám összecserélt két leletet. Lizbeth és te anya-fia kapcsolatban álltok egymással. És természetesen Rita lányod DNS-e is megegyezik a nagyanyjáéval.-válaszolta a doktornő elégedetten, mire a férfi boldogan elmosolyodott. Pár perces beszélgetést követően a hívás megszakadt, a doktor pedig megkönnyebbülten dőlhetett hátra a székében. Az orvost a gondolataiból végül egy halk kopogtatás zökkentette ki. Kicsivel később a helységben Lizbeth jelent meg. Anya és fia egy kedves mosollyal az arcukon léptek közelebb egymáshoz, átölelték a másikat, ezt követően az asszony helyet foglalt a székek egyikében. 

-Az előbb beszéltem az orvossal. Valamit elhibáztak a vérvizsgálatnál. Te és én anya-fia kapcsolatban vagyunk.-ismertette Gruber doktor boldogan a fejleményeket, ezután elnézést kért, amiért anyját korábban hazugsággal vádolta. Hiába az örömhír, Gruber asszonyról lerítt, hogy nyomasztotta valami. A férfi aggódva pillantott az anyjára, ám az igazság valósággal lesokkolta. 

-A laborban nem hibáztak olyan nagyot. Ez az összecserélt lelet sok dologra ráébresztett. Nem szabad tovább titkolóznom. Igaz, én a mamád vagyok, de az apád nem Johann Gruber volt. Az édesapád külföldön él és nagyon gazdag ember. Ha jól tudom, te vagy az egyetlen örököse. Tudom, hogy téged sosem érdekelt a pénz, ezért sem szóltam semmit. Ráadásul nem beszélhettem a titkomról, mert szégyelltem, hogy megcsaltam Johannt. De azt tudnod kell, hogy te nem egy viszony eredménye vagy. Az igazi apád és én őrülten szerettük egymást és te vagy a szerelmünk gyümölcse. És ha néha kivételeztem veled az azért volt, mert életem nagy szerelme az apád volt.-magyarázta Gruber asszony kissé szégyenkezve, ám azt, hogy viszonyt folytatott egy másik férfival egyáltalán nem bánta meg, főleg akkor nem, mikor legidősebb fiára tekintett

-Tehát nem is vagyok igazi Gruber? Az egész eddigi életem egy hazugság volt?-tette fel a kérdést Martin felkavartan, miközben az asztal szélébe kapaszkodva óvatosan visszaült a forgószékbe

-Te vagy a legigazabb Gruber, akit csak ismerek. Te tartod egyben a családunkat, hisz te vagy az, aki minden problémát megold. Való igaz, Johann Gruber nem az apád, Gabriele nem a húgod, de Lori és Hans a testvéreid. Dori pedig az unokahúgod. Ahogy Cori is az volt. Én pedig azóta, hogy hozzámentem Johannhoz, vagyis tizennyolc éves korom óta egy vérbeli Grubernek tartom magam. Tehát te is egy Gruber vagy és ez sosem fog változni. A lányaid szintén Gruberek és büszkén viselhetik a nevüket.-mondta Lizbeth mosolyogva, hevesen gesztikulálva, miközben felpattant a székből. A vallomást egy rövid hallgatás törte meg és a férfinak kellett egy kis idő, amíg gondolatait rendezni tudta. Csak azután szólalt meg, hogy sikerült magát összeszednie. 

-És az igazi apám kicsoda? Hogy hívják? Hol él most? És mivel foglalkozik?-hangoztak Gruber doktor kérdései egyre inkább kíváncsian

-A neve Giorgio Fanti. Rómában született és akkor ismertem meg, mikor csereprogram keretén belül Ausztriában tanult. A szülei egy gyógyszergyárat, számos alapítványt és egy egészségházat hagytak rá. És ezeket egy napon mind te fogod örökölni. Szerintem hasonlítasz rá, mert az ő álma is mindig az volt, hogy orvos váljon belőle.-válaszolta Gruber asszony, mire a doktor lágyan elmosolyodott, noha az a tény, hogy az igazi apja gazdag volt, nem csigázta fel túlzottan, sokkal inkább volt kíváncsi magára az emberre. A két fél beszélgetésének az vetett véget, hogy a férfi mobilja megcsörrent. A hívó fél, vagyis Dori csak nehezen szólt bele a vonalba, ugyanis fogalma sem volt arról, hogy miként kellett volna unokabátyja tudtára adnia, hogy a nőt, akit szeretett lavina temette maga alá. 

Órákkal később a Medicopter teljes csapata, valamint az ellmaui hegyimentők a légimentők bázisán gyűltek össze, hogy ott beszélhessék át a keresőakció részleteit. A társaság minden tagja a körasztal felett állt, miközben a térképet tanulmányozták. Martin szemébe könnyek szöktek és csak bízhatott benne, hogy kedvese még életben volt. Margarita bátorítóan apja vállára tette a kezét. 

-Keleti irányból kell megközelítenünk azt a helyet. Nehogy egy újabb adag hó induljon meg.-állapította meg Jens

-Méterre tudom, hogy Karin és a fickó, aki vele volt, pontosan hol álltak. Azon a helyen egyetlen gleccserhasadék van, tehát nem lesz nehéz őket megtalálni.-mutatott a térképre Alexander

-Szerintem két csoportra kell szétszélednünk.-szólt hozzá a beszélgetéshez Dorothea, fiatalabbik unokatestvére viszont gyorsan a szavába vágott

-Dori, te inkább ne gondolkozz. Akkor kellett volna agyalnod, mikor eszetlenül ott hagytad a hó alatt Karint és azt a valakit. Lehet, hogy már nem is élnek. Elég sok idő telt el azóta.-sandított Hans a mellette állóra, Martin pedig lesokkolva hallgatta a többiek beszélgetését

-Mivel Hans a hegyimentők vezetője, ezért csináljuk ahogy ő mondja. De én is azon a véleményen vagyok, hogy a társaság egyik fele menjen a BK-val, a másik fele pedig az EC-vel.-próbálta Peter oldani a feszültséget 

-Ha ezt megbeszéltük, szerintem indulhatunk is. Egy gleccserhasadékban alig van pár órányi levegő.-mondta ki a végszót Rita, ezt követően mindenki magára vette kabátját, majd az udvaron álló két helikopterhez futottak

***

A lavina alatt rekedteknek kellett pár óra, amíg visszanyerték az eszméletüket. Mivel egy fóliába csavarták magukat, az ájult személyek csodával határos módon nem fagytak meg. Elsőként Giorgio tért magához. A férfi felkapcsolta a zseblámpát, majd vetett egy pillantást a mellette fekvőre. Fanti doktor szorosan a nőhöz simult, végül saját testével felmelegítette őt. Kicsivel később Karin is magához tért és első kétségbeesésében torkaszakadtából ordítani, valamint ficánkolni kezdett. Mielőtt újabb adag hót sodort volna magukra, az idősebb orvos lenyugtatta a pánikban lévőt. Thaler doktornőn erős szorongás lett úrrá, kezében már semmi erő nem volt, karja teljesen elzsibbadt és csendben sírni kezdett. 

-A munkatársai biztos nem fognak minket cserbenhagyni. Ha mégis és egyszer kikerülök innen, gondoskodom róla, hogy soha többet ne találjanak munkát maguknak.-nevetett fel Giorgio teátrálisan, közben letörölte a síró nő könnyeit, ezután gyengéden átkarolta őt, hiszen jelen pillanatban mást nem tehetett érte. Miközben összeölelkezve feküdtek a hó fogságában, a doktor azt is érezte, hogy a másik fél mennyire gyenge, védtelen, sebezhető és kétségbeesett volt. A szőke orvosnő megállás nélkül sírt, a szíve erőteljes ritmusban dobogott és az átélt trauma hatására kezdte egyre inkább úgy érezni, mintha az egész nem is vele történt volna. 

-Úgy érzem mindjárt meghalok. A szívem majd kiszakad a helyéről. Kicsit olyan érzésem van, mintha kívülről látnám magamat. Már értem, miért gyűlöltem mindig a havat.-szólalt meg Karin elhaló hangon, egyre inkább csukott szemmel, de azt érezte, hogy az ismeretlen kezével közrefogta az arcát, mintha ébren akarta volna tartani

-Próbáljon mélyeket lélegezni és főleg, ne aludjon vissza. Hamarosan kikerülünk innen. Mit szól, ha azt mondom, hogy ön mellett az új főnöke fekszik?-tette fel a kérdést Fanti doktor

-Maga volna az a titokzatos bázisvezető, akiről a központban beszéltek?-kapott észbe Thaler doktornő. A szőke orvosnő maga sem tudta, hogy a trauma okozta-e, de ahogy az idegen átölelte őt, egy kis ideig mintha Martin ölelő karjai között érezte volna magát, emiatt arcára angyali mosoly ült ki, mellyel általában csak a szeretett férfit szokta megajándékozni. 

Mialatt Karin és Giorgio a hó fogságában szenvedtek, addig Dorothea, Margarita, Jens, Peter, Alexander, valamint Martin és a hegyi mentők csapata az eltűnt személyek nyomában voltak. A keresés órákig tartott, mivel a nagy hó teljesen összezavarta Dorit és már maga sem tudta pontosan, hogy hol vesztette el kolléganőjét. A társaság nagy része kimerülve rogyott földre, Rita és Martin viszont nem adták fel a küzdelmet. 

-Pár óra múlva sötétedik. Holnap reggel állítólag jön egy melegfront. Attól majd elolvad a hó. Folytassuk akkor a keresést.-törte meg Peter a kereséssel töltött órákat,  mire a mellette álló Alexander helyeslően bólintott egyet

-De addigra már késő. A lenti levegő számításaim szerint már csak egy órára elegendő.-vágott vissza Margarita kissé feszülten, mivel Dori ezt a véleményt osztotta, ő is heves bólogatásba kezdett

-Én addig innen haza nem megyek, amíg Karint nem érezhetem ismét a karjaim között. Menjetek, ha akartok, de én nem fogom cserbenhagyni a szerelmemet és azt a férfit sem, aki vele van.-tette hozzá Martin már-már sírás közeli állapotban

-Ritának és Martinnak igaza van. Folytatjuk a keresést. Ha mi tűntünk volna el, Karin a végsőkig keresne minket.-adta be a derekát Hans, ezt követően sorra osztotta ki a hegyimentőknek szánt feladatokat. Nem sokkal később végre sikerült nyomra bukkanni, ugyanis az egyik detektor a hótömeg alatt két személyt érzékelt. Az elkeseredett harc a hóval szemben megkezdődött és a lapátolásból mindenki kivette a maga részét. Nagyjából húsz perccel később a két eltűnt személyt sikerült élve kihúzni a lavina alól. Martin boldogan emelte ki szerelmét a hasadékból, de mint kiderült, annak állapota több, mint kritikus volt. Giorgio viszont néhány apró karcolással úszta meg a kalandot. Sajnos a nagy izgalom hatására Thaler doktornő szíve leállt, ám az első kiütést követően ismét volt szinusz ritmus, így a társaság minden tagja megkönnyebbülten lélegezhetett fel. 

-Ismét érzem a pulzusát. Karin egy igazi Vaslady, aki bármit túlél.-jegyezte meg Rita egy óriási mosoly kíséretében, Martin pedig közelebb hajolt a szeretett nőhöz és egy rövid csókot követően ő is elmosolyogta magát

Két nappal később Karin egy kórházi ágyban tért magához. Noha már volt benne egy adag nyugtató, az átélt borzalmak hatására sorra fogta el a pánikroham, aminek következtében a pulzusa majdnem mindig száz fölé emelkedett. Martin egész végig szerelme ágya mellett ült és el sem engedte annak kezét. Mikor végre Thaler doktornő ismét magához tért, a két orvos kedvesen egymásra mosolygott. Egy apró csók után Gruber doktor lágyan félresöpört egy kósza tincset a nő arcából és jelen pillanatban a legboldogabb embernek tartotta magát, amiért a sors visszaadta neki a kedvesét. 

-A lavina alatt komolyan azt hittem, hogy meghalok. Sajnos te nem voltál velem, hogy megvigasztalj. De az a férfi, Giorgio Fanti olyan kedvesen gondomat viselte. Amikor a karjaiban voltam, mintha téged éreztelek volna.-suttogta Karin, arcán egy sugárzó mosollyal, a mellette ülő viszont hirtelen nagyon komollyá változott

-A férfi, akivel voltál, Giorgio Fanti és orvos Rómából?-nézett Martin az ágyban fekvőre szinte kétségbeesve, mire az válaszul csak bólintott egyet

-Szeretném látni Giorgiót. Neki sikerült elérnie, hogy megnyugodjak. Mikor átölelt, nem éreztem félelmet.-jegyezte meg Thaler doktornő, ám ebben a percben a szóban forgó személy lépett be a szobába. Gruber doktor felpattant a székéből. A két férfi vetett egymásra egy jelentőségteljes pillantást, hiszen már mind a ketten tudták, hogy több közük volt egymáshoz, mint gondolták. Apa és fia közti kínos csendet az öregebbik doktor törte meg.

-Nem hittem volna, hogy te és én ilyen körülmények között találkozunk. Szívesen megismernélek, de előtte szeretnék kettesben lenni ezzel a csodálatos nővel. Már nagyon a szívemhez nőtt. A túlélés még az ellenségeket is összehozza.-somolygott Giorgio. Mivel az idősödő férfiról messziről lerítt, hogy egyre inkább vonzódott a csinos doktornőhöz, Gruber doktor arcára kiült a szenvedés és jól láthatóan nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy élete szerelmét és az újonnan megismert apját együtt látta. Miután távozott, Fanti doktor a betegágy szélén foglalt helyet. Martin az üvegablak túlsó oldaláról nézte végig a jelenetet és nem tagadhatta, hogy mennyire megviselte ez az abszurd helyzet. Kicsivel később Margarita is csatlakozott az apjához. A két Gruber szívélyesen összemosolygott, noha csak egyikük mosolya volt igazán őszinte. 

-Mi a baj apa? Karin eredményei nagyon jók lettek. Az előbb beszéltem a kezelőorvosával.-szólalt meg Rita széles mosollyal az arcán, noha szeme már nem derűről, hanem sokkal inkább az apja iránti aggodalomról tett bizonyosságot. A férfi csak nehezen találta a helyzethez illő szavakat, a fiatal orvosnő pedig gyöngéden megsimogatta apja hátát, mivel érezte, hogy valami nem várt esemény következett be. 

-A fickó, akivel együtt Karin a lavina alatt rekedt, az apám.-biccentett Martin búskomoran a fejével a szobában lévő felé

-Fanti doktor lenne a nagyapám?-kérdezett vissza Margarita kikerekedett szemmel és ahogy az intenzíven lévőkre pillantott kezdte érteni édesapja kétségbeesését 

-A legrosszabb az egészben, hogy az apám ezerrel flörtöl azzal a nővel, akit az életemnél is jobban szeretek. Ráadásul Karin az átélt trauma hatására valamiféle kötődést érez Giorgio iránt.-sóhajtott Gruber doktor egy nagyot, szinte már fájdalmasan elhaló hangon

-A traumatikus élmények képesek kötődést kialakítani két ember között. De ez a függőség idővel majd elmúlik, hiszen ez is egy betegség. Karint soha és senki nem veheti el tőled, hiszen ti ketten mélyen beleégtetek egymás szívébe és testébe.-állapította meg Gruber doktornő optimistán és ebben a sötét és szomorú helyzetben lánya lélekmelengető mosolya volt az egyetlen, ami Martin életébe egy kis fényt hozott