A Medicopter támaszpontján Dorothea, Margarita és Peter voltak szolgálatban. A háromfős társaság minden tagja fáradtan heveredett le a hangár előtti pályán és a napágyban feküdve élvezték a tavaszi Nap sugarait. A csapat három nehéz bevetést tudhatott maga mögött, emiatt mindenkinek jól esett ez a kis lazítás. Berger szanitéc napszemüveggel a fején relaxált, Gruber pilótanő figyelmét viszont nem kerülhette el Gruber doktornő szokatlanul visszahúzódó viselkedése. Dori levette magáról a napszemüvegét, majd egy halvány mosollyal az arcán fordult Rita felé. A barna hajú doktornő mintha megérezte volna magán a másik fél tekintetét. A kínos hallgatást a pilótanő törte meg. 

-Szívecském, tehetek érted valamit?-szorította meg rokona kezét a pilótanő. A kérdés hallatán az orvosnő először csak sóhajtott egy nagyot, végül úgy érezte, eljött az ideje társait is beavatni a történtekbe

-Christoph Möeller, a Medicopter új igazgatója egy ideje zaklat. Tegnap este utánam jött a bázisra és megfenyegetett. Ha nem fekszem le vele, Eliasnak baja esik.-válaszolta a doktornő nyugtalan hangszínben. Ezen a ponton a csapat férfi tagjai is érdeklődve vette le napszemüvegét, miközben felült a napágyban. 

-Miért nem szóltál róla korábban? Azt hittem mindent meg tudunk beszélni egymással.-állapította meg a szőke szanitéc és a hangja egyszerre volt csalódott, valamint aggódó

-Szörnyen kínos volt. Mikor először találkoztunk Möellerrel, udvariasságból rámosolyogtam. Egy rövid időre átfutott az agyamon, hogy talán ez a kedves gesztus akaratlanul is, de jel volt a számára. Talán, ha hűvösebb lettem volna vele, akkor békén hagyott volna.-válaszolta a doktornő földnek szegezett tekintettel, mire válaszul Dori együttérzően átkarolta a mellette ülőt. A társaság beszélgetésének a diszpécser vetett véget. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, miközben a csapat mind a három tagja a helikopter felé vette az irányt. Percek múltán az oldalsó ajtók bezáródtak, a rotorok pedig forogtak és ezzel minden készen állt a felszálláshoz. 

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további részleteket.-jelentkezett be Dorothea a rádión keresztül

-Központ a Medicopter 117-nek. Közlekedési baleset történt az A532-es déli szakaszán. Egy személyautó fának csapódott. A rendőrséget és a tűzoltókat már értesítettük.-hangzott a diszpécser válasza. A beszélgetés végeztével a kapcsolat megszakadt, a út további része pedig hallgatással telt. Dori egy apró mosollyal az arcán gyönyörködött a tájban, de azért fél szemmel a hátul ülőre pillantott. Rita az orvosi felszereléseket készítette elő a bevetésre, a főnökével történtek miatti idegessége viszont annak ellenére is lerítt róla, hogy háttal volt a pilótafülkében lévőknek. Szerencsére gondolkodni most sem volt idő, hiszen percekkel később már a szóban forgó sztráda felett köröztek. Földet érést követően Margarita és Peter a két zsákkal együtt szaladtak az ellátásra váróhoz, akit időközben a tűzoltók már kiszabadítottak a roncsok közül. Gruber doktornő szinte azonnal hozzálátott feladatához, Berger szanitéc arca viszont eltorzult, ahogy a sofőrre pillantott. Az orvosnő figyelmét nem kerülte el barátja különös viselkedése. 

-Peter, minden rendben van veled? Falfehér lettél.-állapította meg Rita, közben gyengéden megszorította társa kezét

-A sérült nő az anyám. Már évek óta nem is hallottam felőle.-motyogta Peter, mire a doktornő együttérzően felsóhajtott, ám jelen helyzetben az ellátás és a páciens élveztek elsőbbséget

-A baleset következtében lefejelte a kormányt. Agyrázkódásra gyanakszom. Branült, Ringert, 10 mg Ketamint és a ballont.-adta ki az utasítást Gruber doktornő. A szőke férfi robot szerű mozdulatokkal teljesítette a kapott parancsokat, közben félve anyjára tekintett. Időközben a hordágy is megérkezett, melyet Gruber pilótanő közvetlenül a sérült mellé helyezett. Húsz perces ellátást követően az eszméletlen asszony magához tért és az első, akit meglátott, az a fia volt. Anya és fia tekintete üres volt és valamiért egyikük sem érzett sem örömöt, sem bánatot. Miután a végszó elhangzott, a beteg hordágyra került. Dori foglalt helyet elsőként, őt Rita, majd Peter követték. A rotorok két perc alatt pörögtek fel a maximumra és ezzel a gép is felszállásra kész állapotba került.

-Medicopter 117 a müncheni toronynak. Elhagyjuk a traunsteini légteret. Beteget szállítunk az UKM-be.-tett Dorothea jelentést és ezzel egy időben a magasba emelte a kart

-Vettem Medicopter 117. Sikeres repülést. Vége.-érkezett a válasz

***

Karin vásárlásból tartott hazafelé. Épp a belvárost és Ellmaut összekötő úton haladt, mikor a leállósávban Martin kocsiját pillantotta meg. Gruber doktor egész végig az autóban ült, kezével pedig türelmetlenül dobolt a lábán. Thaler doktornő a szerelme kocsija mögé parkolt, ezt követően a nyitott ablakon keresztül behajolt hozzá. A férfi csukott szemmel meditált, ezért fel sem tűnt neki, hogy már rég nem volt egyedül.

-Valami baj történt Martin? Gondok az egyik betegeddel?-kérdezte Karin lágy hangon, miközben kezét óvatosan kedvese vállára tette. A határozott, de egyben finom gesztusra a kocsiban ülő is felkapta a fejét, arcán pedig ösztönszerűen megjelent egy szerelmes mosoly. 

-Az, hogy pocsék napom volt, nem kifejezés. Az előbb halt meg egy betegem. Még csak egy kisgyerek volt. Lázgörcsöt kapott és a szülei nem hívtak időben. Ráadásul a kocsim lerobbant. Most várom az autómentőt.-válaszolta Martin gondterhelten, közben kiszállt az ülésből, ezt követően a két fél a motorháztetőn foglalt helyet és onnan gyönyörködtek tovább a csodás tiroli tájban 

-Legalább van lehetőségünk beszélni egy kicsit. Mióta együtt töltöttük az éjszakát, csak rád tudok gondolni. Annyira szép volt és ha tehetném, folyton veled volnék.-emlékezett vissza Thaler doktornő az együtt töltött pillanatokra, mosolya pedig valósággal elkápráztatta a mellette ülőt. A férfi hasonlóan érzett, ezért csak nehezen tudta megállni, hogy ne csókolja meg élete asszonyát. 

-Szépséges Karinom, én is így érzek. Olyan abszurd, hogy bár szeretjük egymást, mégsem lehetünk együtt. Értem, hogy Ben szeret téged és nem is hibáztatom érte, de nem láncolhatja magát egy olyan nőhöz, aki mást szeret. Gyötör a féltékenység, ha arra gondolok, hogy esténként ölelget és csókolgat téged.-mondta Gruber doktor félhangosan és annak okán, hogy gondolatban már el is képzelte a szeretett nőt egy másik férfi karjában, igyekezett magát visszarántani a valóságba. A rémképek helyett a doktor figyelmét egy út szélén kóborló macskára szegezte, az agyalásból végül az zökkentette ki, hogy a mellette ülő óvatos mozdulatokkal érintette az ujját az övéhez. A szőke doktornő nem talált a helyzethez illő szavakat és az érzéseit is csak nehezen tudta szavakba önteni. 

-Bár Bennel élek, de a szívem a tiéd. Tudom rossz ez a hasonlat, de mikor vele vagyok, kicsit mintha mindig megerőszakolnának. Veled minden sokkal szebb, sokkal romantikusabb.-magyarázta Karin, miközben kedvesen megsimogatta szerelme arcát és bár tisztában volt azzal, hogy férjét az előbbi szavaival meglehetősen lealázta, más módon képtelen volt érzéseit érvényre juttatni

-Ha ennyire rossz mellette, akkor miért nem hagyod el? Oldd el a láncokat, amik hozzá kötnek és éljünk együtt. Az ajánlat a közös házról, még mindig érvényes. Az élet annyira bonyolult. Minek bonyolítanánk tovább?-tette fel a kérdést Martin két csók között kedvesen elmosolyodva, közben végigcsókolta a nő nyakát és igyekezett minden alkalmat megragadni arra, hogy szerelmével testi kontaktusba kerülhessenek

-Ben évekkel ezelőtt megmentette az életemet. A papa gazdag ember volt és egy ellensége úgy akarta megzsarolni, hogy elrabol engem. Az emberrablást Ben akadályozta meg. Kicsit úgy érzem, hogy tartozom neki. Adj nekem egy kis időt arra, hogy szakítsak vele.-húzódott a doktornő még közelebb a másik félhez, az angyali és ártatlan tekintetnek pedig a férfi sem tudott nemet mondani 

A bevetés végeztével a Medicopter legénysége fáradtan tért vissza a támaszpontra. Földet érést követően Dorothea hagyta el elsőként a gépet és szinte azonnal a konyha felé vette az irányt. Margarita és Peter maradtak utoljára, ám Berger szanitécnek az anyjával való találkozást követően még annyi ereje sem maradt, hogy a társalgóig elbotorkáljon. Gruber doktornő aggódva telepedett le barátja mellé a csúszótalpra és már nagyon furdalta a kíváncsiság. A szőke férfinak viszont nem sok kedve volt a beszélgetéshez. A kettejük közötti csendet a barna hajú törte meg. 

-Te és a mamád mióta nem láttátok egymást?-érdeklődött Rita kedvesen a barátjára mosolyogva és a kollégája sztorijában mintha a saját történetét látta volna

-Szerintem még öt éves sem voltam, mikor a mama elhagyott. Apám jóval a születésem előtt lelépett, anya pedig megismerkedett egy másik férfival. Intézetbe tett és csak azután kerültem ki onnan, hogy betöltöttem a tizennyolcat. Abban az otthonban tönkre tették a lelkem.-hangzott a búval bélelt válasz. Peter keserűségében Margarita a saját érzéseit vélte felfedezni, hiszen valaha maga is hasonló cipőben járt és sajnos a saját bőrén is tapasztalta, milyen az mikor az emberrel mostohán bántak, mikor megalázták és testileg is megfenyítették.

-Tudom milyen érzés, ha az embert pont az hagyja el, akihez a legjobban kellene kötődnie. Mintha a lelked egy darabja kiszakadna.-fogta meg Gruber doktornő a mellette ülő kezét, mire az halványan elmosolyodott és igyekezett a barátja támogatásából erőt meríteni

-Kérlek, ezt a történetet, senkinek ne add tovább. Thomas és Michael voltak az egyetlenek, akiknek beszéltem róla. Nem kérek a többiek szánalmából. Tudom, hogy ez anyám bűne, de én szégyellem magam. Talán rossz gyerek voltam, aki megérdemelte, hogy elhagyják.-válaszolta Berger szanitéc sötéten, egyre inkább reményvesztetten, válaszul az orvosnő viszont heves tiltakozásba kezdett, hiszen ő azon a véleményen volt, hogy egy gyerek sem lehetett bűnös abban, mikor a szülei lemondtak róla. Margarita szorosan magához ölelte társát és egészen addig el sem engedte őt, amíg azt nem érezte, hogy annak szívverése lelassult és kezdett egyre inkább nyugalomra találni. 

-Tudom, nem én vagyok a legmegfelelőbb arra, hogy tanácsot adjak, de tisztáznod kell a helyzetet a mamáddal. Ha már egyszer elhagyott, mondja is a szemedbe, hogy miért tette. Engem is elhagytak és bármit megtennék azért, hogy tudjam az okát. De az én anyám már meghalt.-mondta Rita a lehető leghiggadtabb hangon és azon volt, hogy szavai ne csak a férfi eszéhez, de a szívéhez is elérjenek

***

Két nappal később Peter mamáját már kiengedték a klinikáról. Berger szanitéc szerette volna felvenni vele a kapcsolatot, ám sajnos későn érkezett a klinikára. A szőke szanitéc nem ismerte az asszony tartózkodási helyét, emiatt csalódottsága az arcára volt írva. Ez idő alatt a Medicopter támaszpontján Dori, Rita és Peter voltak szolgálatban. Mialatt az orvosnő és az asszisztense a gyógyszeres zsákokat pakolták be, addig pilótanőnek látogatója akadt. Eleonore búcsúzni jött, ugyanis rövid látogatása véget ért. Dorothea pedig szomorúan ölelte magához húgát.

-Vissza fogsz még jönni?-tette fel a kérdést Dori bánatosan

-Londonban már várnak rám. Megismerkedtem egy férfival, akivel talán sikerülhet komolyabbra fordítanom a dolgokat. Idehaza viszont folyton megrohamoznak az emlékek. A Martin iránti érzéseimet sem tudtam teljesen elfelejteni. Távol kell tartanom magam tőle, mielőtt ismét a rabja lennék. Egyébként is, hamarosan kezdődik az egyetem. Pár év múlva a kis húgod egy diplomás nővér lesz. Ha hiányoznék, Londonban bármikor megtalálsz. Martintól pedig búcsúzz el helyettem is.-válaszolta Lori lelkesen, ezt követően szorosan magához ölelte nővérét. A búcsút követően Margarita is elköszönt a nagynénjétől, aki ezután távozott. A szomorú perceknek a diszpécser vettet véget. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, mialatt a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. Az oldalsó ajtók bezáródtak, a rotorok pedig megkezdték működésüket. A kellő fordulatszám elérését követően a gép a magasba emelkedett. 

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat.-szólt bele Gruber pilótanő a mikrofonba

-Központ a Medicopter 117-nek. Baleset történt a régi sörgyárban. A tűzoltók már a helyszínen vannak, de egy személy bennrekedt. GPS koordináták szükség esetén.-érkezett a diszpécser válasza

-Medicopter 117 a központnak. Ismerem a helyszínt. A koordináták nem szükségesek. Vége.-zárta le a beszélgetést Dorothea. A bevetés helyszínére tartó út néma csendben telt. Margarita az orvosi felszereléseket készített elő, Peter pedig a térképet tanulmányozta. Hála a gyorsaságnak percekkel később a legénység már a szóban forgó épület felett körözött. Gruber doktornő oldalra csúszott a székével, hogy Berger szanitéc is hátra tudjon menni. Mind a ketten magukra vették a sárga hevedert, ezt követően kiültek a gép szélére. A füstöt a rotor szele alaposan felkavarta, emiatt a látási körülmények is javultak. A mentési feladat mint általában, most is a szőke férfira hárult. 

-Ide érzem a hőséget. Remélem a tűzoltók sietnek. Légy óvatos!-húzta mosolyra az ajkait Rita, miközben lepacsizta munkatársát

-A Medicopter egyik legjobb szanitéce vagyok.-érkezett Peter válasza, mire a társaság két hölgy tagja aranyosan felnevetett. Kicsivel később a kötél megindult lefelé. Dori igyekezett egy helyben tartani a gépet, de az ellenszél megint feltámadt. Időközben a tűzoltók már javában dolgoztak, de csak nehezen boldogultak a lángokkal. A kötélen lógó viszonylag a tetőablakhoz ért, berúgta azt, az odabent uralkodó hőség pedig valósággal megcsapta az arcát. És ha ez nem lett volna elég, a lángoló épületben egy kellemetlen meglepetés is várta őt. A leomlott gerendák alatt fekvőben ugyanis az anyjára ismert. A férfi szava elakadt, majd rutin mozdulatokkal emelte le a sebesültre zuhant deszkákat. Miután az asszony felsőteste szabaddá vált, a szanitéc leguggolt mellé. 

-Rád teszem a hevedert és hamarosan biztonságban leszel. Mit kerestél itt? És engem miért nem kerestél?-kérdezte Peter szívfacsaróan. A sérült asszony valószínűleg érezte, hogy közelgett a vég, emiatt minden bűnét megvallotta.

-El kellett hagynom téged. Mindig nagyon szerettelek, de megismerkedtem egy férfival, aki nem akart téged. Annyira szerelmes voltam, hogy inkább lemondtam rólad. Az új férjem nagyon veszélyes ember volt. Az elmúlt évek szenvedéssel teltek. Elloptam tőle a pénze nagy részét, hogy új életet kezdjek, de az autópályán leszorított. Később találkozóra hívott. Ezért jöttem ide. Visszavette tőlem a pénzt és rám gyújtotta az épületet. Szerencsére sikerült segítséget hívnom.-magyarázta az asszony erőtlenül, a szeme üressége pedig arról árulkodott, hogy sajnos már nem volt mit tenni érte

-Amint biztonságban leszel, mindent megbeszélünk. Mama.-vágta rá Berger szanitéc, bízva abban, hogy megadatik még számukra  a lehetőség, hogy tisztázzák a múltat. A szőke férfi szeretetteljesen megszorította édesanyja kezét, ám érezte, hogy már egy élettelen végtagot fogott. Sajnos a gerendák sorra omlottak le és a tűz is továbbterjedt.

-Peter! Merre vagytok? Mindjárt beomlik az épület.-hallotta meg a rádióban Rita zaklatott hangját

-A sérült az anyám volt. Az előbb halt meg. Nem akarom itt hagyni őt, de nem férnénk ki ketten az ablakon. Húzzatok vissza gyorsan!-válaszolta Peter egyre inkább élettel telien, mire a kötél hirtelen megindult felfelé. A csörlőn utazó csak az utolsó pillanatban hagyta el az égő épületet, majd a nagy robbanás hatására Dori félrerántotta a botkormányt. Földet érést követően a szőke szanitéc fásult tekintettel figyelte a gyárat, ami percek alatt vált a lángok martalékává. Különös módon a férfi nem érzett fájdalmat, inkább megkönnyebbült, hogy legalább egy percre láthatta a nőt, aki valaha elhagyta őt. Gondolataiból egy kéz szakította ki, mely a vállán pihent.

-Ideje elengedni a múltat. Beszélhettél vele, hacsak pár percig is.-állapította meg Rita egy gyönyörű mosollyal az arcán

-Lassan neked is ideje felkeresned valakit.-jegyezte meg Peter reflexszerűen, mire a mellette álló csak bólintott egyet, Dori pedig kicsit távolabbról figyelte az eseményeket, valamit két munkatársát és nem tagadhatta, hogy a történtek őt is megviselték

A műszak végeztével Dorothea, Margarita és Peter tettek egy rövid látogatást a temetőben. Rita életében először kereste fel igazi anyja sírját és még maga sem tudta, mit kellett volna éreznie. Gruber doktornő igyekezett tartani magát, a kereszten lévő fényképet látva viszont kezdett egyre inkább uralma alá keríteni a keserűség és számos kérdése lett volna a nőhöz, aki elhagyta őt. A társaság két tagja végig tisztes távolságban maradt tőle, egy ponton túl viszont két oldalról léptek közelebb hozzá. 

-Halványan még emlékszem a mamádra. Agnes egy nagyon szép, bátor és kedves nő volt. Martin első szerelme volt. Nem szabad haragudnod rá. Cori mindig azt mondta, hogy aki megbocsát, már győzött is.-törte meg a hallgatást Dori egy fél mosollyal az arcán, közben Peter bátorítóan magához szorította barátját

-Össze fogom szedni magam. Csak egy kis idő kell, amíg rendbe teszem a dolgokat magamban. De úgy érzem, végre sikerült megszabadulnom ettől a fullasztó keserűségtől.-felelte Rita gyengéd hangon és meglepő módon már nem érzett haragot az anyja iránt. Mi több Margarita nagyon hálás volt az igazi anyjának, amiért Caterina Russo gondjaira bízta őt, hiszen a néhai nevelő anyjánál jobbat nem is kívánhatott volna magának. A háromfős csapat egy ideig még csendben állt az ismeretlen-ismerős nyughelye előtt, végül lassan andalogva távoztak. Gruber doktornő egyik oldalról az egyik, másik oldalról pedig a másik kollégáját ölelte magához.

Ezzel egy időben az ellmaui rendelőben a fogadási idő lassan a végéhez közeledett. Martin az órájára pillantott, ezt követően rendet tett az asztalán, végül levette a köpenyét. Az előtérben ülő Lili, aki egy ideje már az apja asszisztense volt, épp zárni készült, mikor egy váratlan látogató futott be. Gruber doktor arca elkomolyodott, mikor az ajtón Ben lépett be. Von Liechtenberg felügyelő érzelem dús tekintettel jelent meg a vizsgálóban. A nyomozó szeméből jól kiolvasható volt a csalódottság, a megbántottság, a szomorúság és a harag. A felügyelő végül unottan vágott egy papírt a doktor asztalára, aki pedig kíváncsian vette szemügyre a hivatalos iratot. 

-Tisztelt Bíróság! Ezúttal kérvényezem a Karin Thalerrel kötettett házasságom felbontását...-olvasta Martin alig hallhatóan a dokumentumban foglaltakat és amikor tekintetét az előtte állóra tévedt, egy megvető pillantással találta szembe magát

-Győztél Martin, feladom. Nem fogok egy olyan nővel élni, aki nem szeret, mi több, nem tisztel. Bármit hajlandó lettem volna megadni Karinnak és én voltam a világ legboldogabb embere, hiszen a feleségem a legkülönlegesebb nő a világon. Szívem szerint szkanderral dönteném el, hogy kié legyen Karin  szerelme, de te számomra nem vagy ellenfél.-vágta oda Ben sztoikusan, válaszul Gruber doktor pedig a földnek szegezte a tekintetét és bár nem mondta ki, de a lelke mélyén megsajnálta riválisát. Rövid gondolkodást követően a hallgatásba burkolózott orvos ismét megszólalt.

-Ha tényleg szereted Karint, harcolj érte. Te mondtad, hogy milyen különleges nő. Nem éri meg a harcot?-tette fel a kérdést Martin, ezzel megadva a lehetőséget ellenfelének arra, hogy azzal a nővel legyen boldog, akit szeretett

-Nem áll szándékomban újra összejönni Karinnal. A szívszerelmed olyannyira megalázott, mint előtte még soha egy nő sem. Én nem ilyen bánásmódhoz vagyok szokva. Ha jól tudom, valaha te is házas voltál. Ismered az érzést, mikor a feleséged szeretkezés közben egy másik férfi nevén szólongat és szex közben még el is sírja magát?-fonta keresztbe a karját von Liechtenberg felügyelő, mire Martin őszintén elszégyellte magát, hiszen ezt a fajta megaláztatást egyszer már ő is átélte

-Ha el akarod hagyni Karint, személyesen tedd és ne rajtam keresztül üzengess. Karin megérdemel annyit, hogy ne egy levélen keresztül búcsúzz el tőle.-fűzte hozzá Gruber doktor óvatosan

-Add oda neki a válási papírokat és mondd meg neki, hogy majd küldje utánam Bécsbe. Az esküvőtökre pedig nem kérek meghívót.-válaszolta Ben félig dacosan, félig indulatosan, ezt követően a kijárat felé vette az irányt. A doktor csodálkozva vonta fel a szemöldökét és immáron a dühtől vezérelve követte a másik férfit az ajtóhoz. 

-Hónapokon keresztül húztad-halasztottad a válást. Tisztában voltál vele, hogy Karin és én szeretjük egymást, mégis hagytad, hogy szenvedjünk. Most, hogy az úri kedved másképp tartja, egészen egyszerűen kisétálsz az életünkből. Semmi felelősségtudatot sincs?-kérdezte Martin bosszúsan, mire válaszul egy monoklit kapott a szeme alá, ezt követően a barna hajú nyomozó motorra pattant és igyekezett az Ellmauban töltött hónapokat, mely az életének csak egy rövid állomása volt, gyorsan elfelejteni