Werner Thaler őrült módjára vette a kanyarokat. Az idős férfi épp a szerpentinen haladt, mikor egy ismeretlen autó váratlanul a nyomába eredt és ezzel kezdetét vette egy eszement hajsza. A két kocsi többször is egymásnak ütközött, ám idősebb Thaler nem adta magát könnyen. A férfi azt is sejtette, hogy ki és miért akarta őt holtan látni. Miközben fél kézzel a kormányt fogta, másik kezével pedig a lánya számát kezdte el tárcsázni. Sajnos Karin mobilja ki volt kapcsolva, így minden alkalommal csak az üzenetrögzítő reagált. Thaler egy fontos információ birtokába került, melyet mindenképp meg kellett osztania lányával. A szorult helyzetben nem maradt más, mint rábeszélni az üzenetrögzítőre. 

-Karin, amikor ezt az üzenetet meghallgatod, valószínűleg én már nem élek. Fontos dologra jöttem rá. Megtudtam, hogy ki volt az a férfi, aki fiatal korodban megpróbált téged megerőszakolni.-szólt bele Werner a telefonba, ám a vonal itt meg is szakadt, ugyanis az üldöző jármű teljes erővel hajtott neki. Az idős férfi kocsija többször is megpördült a sáros szerpentinen, az útja végül egy fa tövében ért véget. Thaler vérző fejjel rogyott a kormányra, az őt üldöző személy, aki történetesen Francesco volt, pedig elégedetten hagyta el a baleset helyszínét.

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban. Miközben Dorothea és Karin az elmaradt jelentéseiket gépelték, addig Alexander a reggeli lapokat futotta át. Thaler doktornő olyannyira belemerült a papírmunkába, hogy észre sem vette az ajtóban megjelenő Martint. Az érkezőt Gruber pilótanő és Schneider szanitéc látták ugyan, de mivel az jelezte nekik, hogy szeretett volna meglepetést okozni feleségének, ezért ott folytatták tovább a dolgukat, ahol azt az előbb abbahagyták. Az orvosnő csak nehezen boldogult a munkájával, emiatt kezdte elveszíteni a türelmét, ám kedve szinte azonnal felderült, mikor a derekán megérezte a szeretett férfi kezét. Férj és feleség napok óta nem is találkoztak, ezért egy óriási mosollyal és egy csókkal köszöntötték egymást. 

-Már nagyon vártam, hogy hazagyere. Hogy zajlott az olaszországi tárgyalás?-tette fel a kérdést Karin kíváncsian, közben tekintetét alig tudta férjéről levenni

-A halott férfi családja úgy döntött, hogy feljelent. Nem sokon múlt, de az engedélyem megmaradt. Az orvos kollégám, aki az operációt valójában vezette, végül úgy döntött, hogy vállalja a felelősséget. Elmondta a bírónak, hogy azért nem volt bátorsága felvállalni, hogy az ő hibájából került kómába a beteg, mert van egy autista gyereke.-hangzott Martin válasza, miközben a két fél lágyan egymásnak érintette az orruk hegyét

-Boldog vagyok, hogy végre tisztázódott a neved. Egyébként apa hamarosan meglátogat minket.-terelte másfelé a témát Thaler doktornő vigyorogva

-Tegnap beszéltem vele és kérte, hogy menjek majd ki elé az állomásra. Kicsit aggódom is érte, mert nem veszi fel a telefont. Pedig a repülője már fél órája landolt. Az öreged, ha tehetné, kézen fogva járna velem. Megyek, hátha sikerül utol érem. Még a végén megsértődik, amiért megfeledkeztem róla.-nevette el magát Gruber doktor, majd búcsúzóul a két orvos vigyorogva megcsókolta egymást. Dori egy egészen kis mosollyal figyelte szeretteit és talán egy kicsit irigy is volt azok boldogságára. Indulás előtt a férfi még intett egyet unokahúgának is, végül távozott. Alighogy Karin folytathatta volna a félbe hagyott feladatát, a nap első bevetése is megérkezett. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, eközben a társaság minden tagja a helikopterhez futott. Az oldalsó ajtók sorra záródtak be, a rotorok pedig megkezdték a működésüket. A kellő fordulatszám elérését követően a gép a magasba emelkedett. 

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetés további részleteit.-szólt bele a mikrofonba Dorothea, miközben feltette napszemüvegét

-Központ a Medicopter 117-nek. Egy férfi balesetet szenvedett a Silberklarklamm közelében. A rendőrséget és a tűzoltóságot már értesítettük.-válaszolt a hívásra a diszpécser. A beszélgetés végeztével a kapcsolat megszakadt, az út további része pedig nyugalomban folytatódott. Hála Gruber pilótanő gyorsaságának alig negyed órával később már a szóban forgó szurdok felett köröztek. Mivel Werner balesete egy reptérről kölcsönzött autóval történt, Thaler doktornő továbbra sem gyanakodott. A gép földet ért, az orvosnő és a szanitéc pedig a két zsákkal együtt szaladtak az ellátásra váróhoz. A tűzoltók óvatosan kiemelték az áldozatot, mire Karin lélegzete szó szerint elakadt.

-Alex! Branült, Ringert és a intubációs szettet. Lehet, hogy a nyakfodorra is szükség lesz.-dobta földre a zsákot Thaler doktornő, ezzel együtt ő maga is térdre rogyott. Mivel nem késlekedhettek, így a helyszínen csak az alapellátáshoz szükséges gyógyszereket adták be. Amíg a mentősök dolgoztak a hordágy is befutott. Gruber pilótanő együttérzését kifejezve kolléganője vállára tette a kezét, ezt követően helyesebbnek látta inkább nem zavarni az ellátást. Dori visszament a géphez, közben Werner értékei egyre aggasztóbbá váltak. 

-A vérnyomása 60 per 50. Pulzus 55.-olvasta le Alexander az értékeket, mire az orvosnő csak bólintott egyet. A páciens majdnem húsz perces küzdelmet követően vált szállíthatóvá, noha az állapota továbbra is instabil volt. Karin erősnek mutatta magát, ugyanakkor mégiscsak féltette apja életét. Miután az idős férfi hordágyra került, betolták a helikopterbe. Időközben a rotorok már forogtak, Dorothea pedig csak az alkalmas pillanatra várt, hogy a magasba emelje a gépet. Az ajtók záródását követően a csapat útja a legközelebbi kórházba vezetett. A jelentések megtétele után a beszéd joga a szanitécet illette meg. 

-Medicopter 117 a központnak. Bejelentést kérünk a Schladmingi Kórházba. Férfi páciens. Baleset után koponya alapi töréssel. Intubáltuk és lélegeztettük.-tolmácsolta Alex a felettese szavait

***

Martin csak késve érkezett meg a rendelőbe. Szerencsére az előtér még üres volt, ám mióta asszisztens nélkül maradt Gruber doktor feje fölött kezdtek összecsapni a hullámok. Idegességét fokozta, hogy a reptéren Wernert sem sikerült elérnie. A férfi fél kézzel az orvosi táskáját pakolta ki, fél kézzel pedig telefonált. Miközben ő az apósát próbálta elérni, az udvaron Francesco kocsija parkolt le. Russo felügyelő mit sem törődve az előbbi gyilkossági kísérlettel, halál nyugodtan indult meg a rendelő felé. Kopogás és köszönés nélkül lépett be a vizsgálóba, Martin arca pedig elkomorodott ellensége láttán és nagyon kellett uralkodnia magán, hogy ne menjen neki az unokahúga gyilkosának. Mielőtt megszólalhatott volna, France beelőzte őt. 

-Hallottam a műhiba peredről. Szívből gratulálok a győzelemhez.-mondta Francesco egy színlelt mosollyal, mire a szemben álló erőltetetten felnevetett

-Két perc és kezdődik a rendelés. Asszisztens nélkül vagyok és még kávét sem ittam. Mit keresel itt?-kérdezett rá Martin a látogatás valódi okára

-Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy Karin már az én feleségem. Hagyd őt békén és engedd, hogy boldog legyen velem. Ellenkező esetben szétkürtölöm az újságíróknak, hogy nemrég majdnem ugrott az orvosi engedélyed.-váltott Russo felügyelő fenyegető hangnemre és a nyomatékosítás kedvéért megragadta a másik férfi karját, közben az sem kerülte el a figyelmét, hogy az asztalon Lori iratai sorakoztak. A papírok tartalmából ítélve Francénak nem kellett sokat gondolkodnia, hogy rájöjjön, egykori szeretője terápiás ülésekre járt. Gondolataiból Gruber doktor hangja szakította ki.

-Zsarolni csak azt lehet, akinek titkolnivalója van. Nem hagyom magam megzsarolni.-lökte le magáról a nyomozó kezét Gruber doktor. Mielőtt az olasz újfent megszólalhatott volna, Martin mobilja megcsörrent. A hívó fél Karin volt, ezért a férfi habozás nélkül fogadta felesége telefonját. A beszélgetés alig tartott tovább két percnél, ám a doktor komolyságából ítélve a felügyelő sejtette, hogy a telefon tárgya Werner balesete volt. Miután a hívás megszakadt, az orvos tőle szokatlan udvariatlan stílusban tessékelte ki riválisát, végül ő maga is kocsiba vágta magát és a Schladmingi Kórház felé vette az irányt. 

Ez idő alatt Karin idegesen járkált fel és alá apja szobája előtt. A vizsgálatok majdnem két órája tartottak, ám Wernerrel kapcsolatosan továbbra sem érkeztek hírek. Thaler doktornő üveges tekintettel, sírás közeli állapotban figyelte az ablakon át apját, közben Gabriele és Martin is befutottak. Kis lemaradással, de Eleonore és Lizbeth is csatlakoztak a többiekhez. Gruber doktor egy erőt adó öleléssel próbált kedvesébe lelket önteni. Miután a kórház főorvosa alaposabban megvizsgálta a kómában fekvőt, a társaság minden tagja feszülten lépett közelebb az osztály vezetőjéhez. 

-Az apja a baleset következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett. Sajnos már nincs mit tenni érte. Hamarosan felébresztjük az altatásból, hogy elbúcsúzhasson tőle.-mondta a doktor gépiesen, ezt követően távozott, hiszen sok más beteg is várt rá. A hír jól láthatóan lesápasztotta Karint és az ájulástól is csak az mentette meg, hogy férje a derekánál fogva megtartotta őt. Egyik oldalról Gabriele, másik oldalról Martin segítettek neki helyet foglalni az egyik padon. Ezek a percek mindenki számára idegőrlőek voltak. A hallgatást Kollmann doktornő törte meg. 

-Az apádtól örökölted az erődet. Én biztos vagyok benne, hogy megtörténik a csoda.-simogatta meg a mellette ülő hátát Gabi, noha ő maga is tudta, hogy már nem volt mit tenni. Karin csak egy szuszogás szerű hangot adott ki magából, egyebekben nem volt kedve társalogni. Fejét Martin vállára hajtotta, mire az nyomott egy puszit a szeretett nő homlokára. Gruber doktor tudta, hogy jelen pillanatban kedvesét nem lehetett szavakkal megnyugtatni, ezért inkább nem szólt semmit. Közben az sem kerülte el a férfi figyelmét, hogy Lori és Lizbeth felettébb különösen reagáltak Werner közelgő halálának hírére. Amíg Eleonore a kezét tördelte, addig Gruber asszony szeméből megindultak a könnyek. Kérdeznie azonban nem is kellett, az anyja beszélt helyette is. 

-Werner és én egy ideje együtt vagyunk. Jövő nyáron szerettünk volna összeházasodni. Ma akartuk nektek bejelenteni a hírt.-sírta el magát Lizbeth, mire a család minden tagja ösztönösen földre szegezte a tekintetét. Lori akaratlanul is magához ölelte a mamáját, közben elérkezettnek látta az időt arra, hogy ő maga is színt valljon. Mivel csak nehezen szólalt meg, Martin a testvérét egy lágy mosollyal igyekezte a beszédre ösztönözni. A Gruber lány egészen belepirult a kedves gesztusba, mely a csodált férfitól származott, de jelen pillanatban volt fontosabb is a gyerekkori rajongásánál. Miután sikerült összeszednie a bátorságát, félve megszólalt.

-Werner és én ismertük egymást. Pár éve, mikor még drogoztam és nem volt semmim, az utcán csöveztem. Egy alkalommal Werner talált rám az utcán fetrengve. Elvitt magához és kedvesen gondomat viselte. Nem akart tőlem semmit és én sem tőle. Inkább amolyan apa pótlék volt a számomra. Pár napja felhívott, belőlem pedig kicsúszott az igazság.-magyarázta Lori zavartan

-Milyen igazságról beszélsz?-fordult Martin a húga felé kérdő tekintettel, noha voltak sejtései arról, hogy megint csak Francescóról volt szó. A furcsa vallomásra a család többi tagja is érdeklődve kapta fel a fejét.

-Bocsássatok meg nekem, de súlyos dolgot titkoltam el. Nem volt bátorságom a vallomáshoz. A férfi, aki megpróbálta Karint megerőszakolni, az Francesco volt.-válaszolta a Gruber lány szégyenkezve, hiszen mindeddig visszatartotta az igazságot

***

Werner halála után Karint már csak az éltette, hogy Francesco minden aljasságáért megfizessen. Sajnos Russo felügyelőnek időközben nyoma veszett, a rendőrség pedig nagy erőkkel kezdte meg a keresését. Amíg a nyomozók tették a dolgukat, addig Thaler doktornő szerette volna a saját szemével is látni azt a helyet, ahol az apja balesete történt. Az orvosnő felmérte magának a terepet és szomorúan állapította meg, hogy a sztrádán még mindig látszódtak édesapja vérnyomai. A nő csak nehezen tartotta vissza a sírást, közben a magasból furcsa hangokra lett figyelmes. A hegyoldalon néhány apró kő indult meg lefelé. Karin első gondolata az volt, hogy talán kőomlásba keveredett, ám alig-alig zuhant le egy-egy kő darab. Annak a valószínűsége, hogy egy magasban rekedt hegymászó próbálta magára felhívni a figyelmet, nagyobb volt. A doktornő fél kézzel a mobilja után kapott, fél kézzel pedig a csomagtartójában kezdett el kutakodni. 

-Itt a légimentők központja. Segíthetünk valamiben?-fogadta a hívását a diszpécser

Mindeközben a Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban. Mivel Karin a vezetőségtől pár nap szabadságot kapott, ezért helyét Gabriele vette át. A társaság minden tagja néma csendben ülve írta a jelentéseit. Lassan három órája annak, hogy egymáshoz sem szóltak, ezért Dori fáradtan tette le a kezében lévő tollat. Már épp azon volt, hogy lefőzzön maguknak egy adag kávét, mikor megérkezett a nap első bevetése. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, ezután a csapat minden tagja a helikopterhez futott. Miután az oldalsó ajtók bezáródtak, Dorothea megkezdte a műszerek felkapcsolását. A kellő fordulatszám elérését követően a gép a magasba emelkedett. 

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat.-jelentkezett be Gruber pilótanő a rádión keresztül, közben feltette napszemüvegét

-Központ a Medicopter 117-nek. A munkatársuk, Karin Thaler egy balesetet jelentett a Silberklarklamm közelében. Valószínűleg egy bajba jutott hegymászót kell megmenteniük. GPS Koordináták: 43,33 Észak és 22,22 Kelet.-érkezett a válasz. A beszélgetés végeztével a vonal megszakadt, az út további része pedig csendben telt. Dori gyorsaságából fakadóan a csapat alig negyed órával később már a szóban forgó hegyvonulat felett körözött. Ahogy azt Karin sejtette, valóban volt egy ellátásra szoruló a sziklafal tetején. Eleinte a bevetés rutin feladatnak tűnt, ám a társaság a magasból valami furcsa dologra lett figyelmes. 

-Karinnak teljesen elment az esze, vagy mi? Biztosító nélkül akar a hegymászó segítségére sietni?-vette le a szemüvegét Dorothea, miközben kikerekedett szemmel figyelte munkatársa hajmeresztő mutatványát. Karin mindenféle kötél és biztosítás nélkül mászott fel a hegyoldalon. A doktornő keze remegett, homloka gyöngyözött és a lába alatt megindult a szikla. A gép fedélzetén ülők lélegzetvisszafojtva nézték az életveszélyes mentőakciót, ezután ők maguk is cselekvésre szánták el magukat. Gabriele oldalra csúszott a székével, hogy Alexander is hátra tudjon menni. Mind a ketten magukra vették a sárga hevedert, ezt követően kiültek a gép szélére. Schneider szanitéc a kampó végére csatolta magát, a kötél pedig megindult. A lefelé tartó út még a szél ellenére is minden gond nélkül zajlott le. Nagyjából három perccel később Alex már a bajba jutott mellett volt, Thaler doktornő viszont továbbra is a hegyoldalon bajlódott a feljutással. Kollmann doktornő feszülten figyelte sógornőjét, de fél füllel a pácienssel kapcsolatos információkat hallgatta. 

-A hegymászó épségben úszta meg. Szerintem csak megcsúszott a köveken. A térdén van egy seb és nem tud lábra állni, de amúgy minden rendben van vele.-szólt bele Schneider szanitéc a rádióba. Miután Alex a tőle telhető legjobb tudással részesítette ellátásban a pórul járt hegymászót, feladta rá a hevedert és két perccel később már mind biztonságos talajt tudhattak a lábuk alatt. A bevetés végeztével Gabriele vetett egy gyors pillantást a betegre, Dorothea pedig csatlakozott a csúszótalpon ülő Karinhoz. Kezét óvatosan barátnője vállára tette, mire az sírni kezdett. 

-Nem tudok túllépni apám halálán és azon sem, hogy így félreismertem Francescót. Amikor a bolondok házában feküdtem, ő volt az egyetlen, aki látogatott, aki gondoskodott rólam. Ma a hegyen nagyon ostoba voltam. A lányaim kis híján anya nélkül maradtak. És amikor felfelé másztam a hegyen, sem rájuk, sem Martinra, sem a barátaimra nem gondoltam. Csak a düh vitt előre, amit Francesco iránt érzek.-mondta Karin, miközben arra gondolt, hogy a felelőtlen mentőakciójával milyen nagy veszélynek tette ki magát

-Szívecském, ha te nem vagy, akkor a hegymászót sem találtuk volna meg.-nyugtatta Dori a mellette ülőt és a szája sarkában egy apró mosoly jelent meg

-Valamit még nem mondtam el neked. Lori és Francesco sokáig voltak cinkosok és szeretők. És az a személy is Francesco volt, aki Corit megölte.-magyarázta Thaler doktornő, mire Gruber pilótanő szeme könnybe lábadt és a nővére halála miatti sebek ismét felszakadtak benne  

Eleonore virágüzletében ma szokatlanul nagy volt a forgalom. Már este hat is elmúlt, mikor az utolsó vevő távozott. A Gruber lány elfordította a zárva táblát, ezt követően visszament a pultba és neki látott a megrendelt csokrok elkészítésének. Miközben a fiókban kutatott az olló után, a dobozok mélyéről egy fénykép került elő, melyen Martin szerepelt. A Gruber lány szeretetteljesen elmosolyodott a férfiról készült kedvenc fotója láttán és megint elfogta egy jól eső melegség. Gondolataiból egy férfi hangja szakította ki. Lori szó szerint halálra fagyott, mikor az üzlet közepén Francescót pillantotta meg. Russo felügyelő a rendőrök elől bujkált, ezért a haját vörösre festette, a farmert és a bőrkabátot öltönyre cserélte, napszemüvegben és álszakállban pedig egykori szeretője is csak nehezen ismerte fel. 

-Miattad keresnek a rendőrök, igaz? Láttam a kartonjaidat a szívszerelmed asztalán. A terápiát ürügyként használtad arra, hogy feldobj engem.-szólalt meg Francesco és a hangja egyszerre volt határozott, valamint rémisztő

-Megölted a nővérem. Szerinted veled kellett volna maradnom?-felelt kérdéssel a kérdésre Lori, közben idegességében hátra dobta a haját

-Te és én már annyi mindent megéltünk együtt. Nem foglak megölni, ha ettől tartasz. Viszont köteleznem kell rá, hogy velem gyere. Menekülök a rendőrök elől és nem akarok egyedül utazgatni a világban. Ha nem teszed, amit mondok, megölöm a férfit, akihez úgy kötődsz.-váltott fenyegető hangnemre a férfi és szavaival sikerült felbőszítenie az amúgy mindig fegyelmezett nőt

-Sosem engedem meg neked, hogy bántsd Martint. Ahhoz előbb engem kell megölnöd.-emelte fel Lori a hangját és olyan erővel beszélt, hogy még az utcán állók is felkapták a fejüket. Francesco igyekezett megőrizni a hidegvérét, majd feltűnés nélkül rúgta be a kijárati ajtót, hogy a beszélgetést nyugodtan tudják folytatni. A Gruber lány kirohanását látva Russo felügyelő kedélyesen elnevette magát és úgy határozott, hogy ideje volt taktikát váltani.

-Ki gondolta volna, hogy téged is ki lehet hozni a sodrodból. Látom bármit megtennél azért, hogy a szíved csücskét biztonságban tudhasd. És mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hogy küldök Martinnak egy névtelen levelet, melyben leírom neki, hogy betegesen szereted őt? Még jól emlékszem a szavakra, amit akkor használtál, mikor róla beszéltél...."Ha tehetném, folyton Martinnal lennék. Mikor nincs velem, hiányzik a kedves tekintete, a mosolya és az az égető érzés, amit bennem kelt, mikor a közelemben tudhatom őt."-idézte Francesco az egykori szeretője szavait, mire annak arca elkomolyodott

-Bármit megtennék azért, hogy Martin jól legyen. Senkinek nem engedném meg, hogy bántsa őt. De azt nem viselném el, ha megismerné a titkaimat. Szégyellném magam és akkor soha többet nem láthatnám őt.-mondta Lori lehajtott fejjel és innentől kezdve a másik félnek nem volt nehéz rávennie arra, hogy vele szökjön

-Hamarosan felkereslek és a tudtodra adom az indulás helyét és idejét. Ha idehaza lecseng az őrület, visszajövünk. Még nem mondtam le Karinról.-fűzte hozzá Russo és ezzel részéről lezártnak tekintette a beszélgetést