Francesco közbenjárásával Karin újra a Medicopter kötelékét erősítette. A csapat minden tagja megrökönyödve vette tudomásul, hogy egykori kolléganőjük ismét közéjük tartozott. Aki csak tehette, kerülte a nőt és a bevetések során is igyekeztek minél kevesebbet társalogni vele. Ha nem is mutatták ki, de Peter és Leonard például komolyan rettegtek attól, hogy a munkatársuk váratlanul megőrül majd és esetleg egy fecskendővel le akarja majd őket szúrni. Egy ideig Gabriele is tartotta a húsz lépés távolságot a sógornőjétől, ám egy kis idő elteltével kezdett egyre inkább megenyhülni Thaler doktornő felé. Társai viselkedését Karin nagyon is jól értette, de nem tagadhatta, hogy mennyire fájt neki a mellőzöttség. A támaszponton épp a "B" csapat teljesített szolgálatot. Miközben Cori és Leo a hangár előtti pályán kosaraztak, az orvosnő a jelentései felett görnyedt. Gondolataiból Max szakította ki őt.

-A mi kis Karinunk, aki mindig kedves és erős volt. Mikor váltál ilyen?-kérdezte a szerelő, ám a mondat második felét inkább megtartotta magának. Thaler doktornő csak nyelt egy nagyot és szörnyen fájt neki, hogy az amúgy mindenkivel kedves kék overállos férfi is közveszélyesnek ítélte meg. 

-Be kell vallanom még soha nem volt ilyen tiszta a fejem. A dokik arra utasítottak, hogy szedjem a gyógyszereket. Nem is értem, Francesco hogy gondolta. Elintézte, hogy visszavegyenek mentőorvosnak, de ha szedem a szereket, akkor nem leszek képes arra, hogy ellássam a munkámat. Pont ezért sem teszem, amit az orvosok mondtak. És most már abban is egész biztos vagyok, hogy nem vagyok hidegvérű gyilkos.-válaszolta Karin tényszerűen

-Szerencsés ember vagy, amiért mindenek ellenére akad, aki vigyázzon rád. Francesco nagyon jó ember. Képes volt otthont adni neked. És ha esetleg megint rád jönne egy roham, rendőrként ő tudja, hogyan kell téged lefogni.-állapította meg Max optimistán, mire a vele szemben ülő szemöldöke a homloka közepéig szaladt fel. Thaler doktornő ha még akart volna sem tudott reagálni az előbbiekre, ugyanis egy erős szúró fájdalmat érzett a mája környékén. A nő vett pár mély lélegzetet és figyelmét igyekezett másra összpontosítani. A bázis nyugalmának végül a diszpécser vetett véget. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, eközben az orvosnő a helikopterhez futott. Mire kiért, addigra társai már indulásra készen várták. Miután az összes ajtó bezáródott, Gruber pilótanő a kar segítségével a levegőbe emelte a gépet. 

-Medicopter 117 a központnak. Elindultunk a bevetés helyszínére. Kérem az esettel kapcsolatos további információkat.-vette fel a kapcsolatot Cornelia a diszpécserrel

-Központ a Medicopter 117-nek. Rosenheimban, a Keilweg 3 szám alatt egy kislány váratlanul összeesett. GPS Koordináták: 43,33 Észak és 22,11 Kelet.-hangzott a központ válasza. Cori nyugtázta a kapott információkat, ezt követően bontotta a vonalat. Az út további része viszonylagos nyugalomban telt, ám Karin gyomortájéki fájdalma csak nem akart elmúlni. Szerencsére a bevetésre tartó út gyorsan eltelt, így a nő további figyelmét immáron ifjú páciense kötötte le. A helikopter megközelítette a leszállásra alkalmas terepet. Földet érést követően az orvosnő és a szanitéc a két zsákkal együtt szaladtak az ellátásra váró gyerekhez, aki mellett már ott guggolt annak édesanyja is. Thaler doktornő szinte azonnal hozzálátott a feladatához. 

-A vérnyomása alacsony. 70 per 80.-olvasta le az értékeket Leonard

-Azonnal be kell vinni a kardiológiára. Valószínűleg vele született szívbetegsége van. Mehet neki a branül, a Ringer, 0,5 mg Alupent és 0,5 mg Cordarex.-hangzott Karin utasítása. Miközben az orvosok dolgoztak, a hordágy is megérkezett. Cornelia közvetlenül a páciens mellé helyezte azt, majd vetett egy bátorító pillantást az aggódó anya felé. Miután a doktornő úgy találta, hogy a kislány állapota kielégítő volt, hordágyra tették őt és betolták a helikopterbe. Gruber pilótanő engedélyével a gyerek anyja is a csapattal tarthatott a klinikára. Az ajtók záródását követően minden készen állt a felszálláshoz. Az engedélyek megkérését követően a beszéd joga Feldmann szanitécet illette meg. 

-Medicopter 117 a központnak. Bejelentést kérünk a RoMed-be. 10 év körüli nőnemű páciens. Ájulást követően szívizombántalommal. Nem intubálva és nem lélegeztetve.-tolmácsolta Leo a felettese kérését

***

Gabrielének és Martinnak váratlanul nyoma veszett. A két orvost feltehetően Gruber doktor egyik régi ellensége rabolta el. A Gruber farmon nagy volt az aggodalom, hiszen teljes két napig nem is kaptak hírt elrabolt szeretteik felől. Karin szeretett volna családja közelében lenni és közösen átvészelni a várakozással töltött perceket, ám Francessco nem lelkesedett az ötletért. Mivel Russo felügyelőnek akadt még egy kis dolga, Thaler doktornő csak azért is felkereste férje családját. Alighogy kiszállt az autóból, az istállóból váratlanul Hans tűnt elő. A fiatalabbik Gruber fiú arca vérvörössé vált, mikor gyűlölt sógornőjét megpillantotta. 

-Hallottam az emberrablásról. Szerettem volna veletek lenni, amíg Martin és Gabi elő nem kerülnek. Azonkívül boldog volnék, ha láthatnám Samyt és Lilit. Na meg persze a kis Sofiát is.-ismertette Karin a jelenlétének okát, közben vetett egy futó pillantást a gazdaságra és egy mesebeli mosollyal nyugtázta, hogy itt nem változott semmi

-Ez már rég nem a te otthonod. Átkozom a napot, amikor bekerültél a családunkba. Inkább menj Francescóhoz, mert úgy látom akad még olyan hülye, aki képes egy fedél alatt hálni egy potenciális gyilkossal.-legyintett Hans idegesen, ezt követően annak szellemében, hogy sógornőjét nem illette meg a rendes bánásmód, tett pár lépést a nő felé. A Gruber fiú szemében mérhetetlen indulat volt, amitől Karin valósággal megrémült. Thaler doktornő hátrálni kezdett, ám a kocsija végül útját állta. A következő percben már a férfi kezét érezte magán, amint az elszakítja a felsőjét. Mielőtt bármi is történhetett volna, Lizbeth közbeavatkozott. 

-A te eszed is elment fiam? Mi a fenét műveltél?-szegezte Hansnak a kérdést Gruber asszony, közben felváltva nézte menye elszakított felsőjét és másodszülöttjét. Anya és fia párbeszédét Karin meg sem hallotta, mivel a megalázó viselkedés valósággal sokkolta. Lizbeth csípőre tett kézzel figyelte az eseményeket, ezt követően egy pofont kevert le a férfinak.

-Én nem csináltam vele semmit. Karin már akkor szakadt volt, mikor ide jött. Biztos volt egy kis balesete, vagy megtámadták. De a bolondok között már megszokhatta, hogy a világon nem csak rendes emberek élnek.-vágta rá Hans, noha anyja egyetlen szavát sem hitte. Mindenek ellenére Lizbeth is úgy találta, Karin nem érdemelt kegyelmet. Fiát beparancsolta a házba, majd közelebb lépett a menyéhez és két pofont követően a kocsihoz lökte őt. 

-A családomért bármire képes vagyok. Ha még egyszer meglátlak a házam közelében, én magam végzek veled. A kés, amit a torkomhoz szegeztél, még mindig megvan.-jegyezte meg Gruber asszony fenyegetően. Az amúgy is gyenge idegzetű Thaler doktornőnek ez a fogadtatás felért egy halálos ítélettel. Nem szólt semmit, helyette csendben követte anyósa utasításait. Köszönés nélkül ült vissza az autóba, ezután távozott a gazdaság területéről. 

Ezzel egy időben Gabriele és Martin egy poros raktárhelyiségben ültek megkötözve. Egymásnak háttal voltak a székben és a nagy csendben mind a kettejük zihálását remekül lehetett hallani. Mivel az elrablójuk farsangi álarc mögé rejtette magát, Gruber doktor csak hang alapján tudta volna támadójukat azonosítani. Lassan negyvennyolc órája nem is látták a napot, de a tény, hogy legalább együtt lehettek, megkönnyítette a helyzetüket. A férfi az elmúlt napokban egyszer sem hunyta le a szemét, hogy ha arra kerülne a sor, húga védelmére tudjon kelni. Kollmann doktornőt viszont elnyomta az álom, így a nap nagyobbik felét átaludta. Valami szépet álmodhatott, hiszen nevetett, így akarva-akaratlanul, de fivére is elnevette magát. Este tizenegy volt, mikor a doktornő újra felébredt és realizálnia kellett, hogy még mindig fogságban sínylődtek. Mivel mást jelenleg nem tehettek, az orvosnő ismét felhozta a Karin témát.

-Tulajdonképpen mikor és hogyan kezdődött Karin kálváriája?-kérdezte Gabi kábán, közben fejét hátrahajtotta a bátyja vállára

-Már magam sem tudom. Be kell vallanom értetlenül állok a dolgok előtt. Jött ez a hülye Francesco, mondott valamit, Karin pedig elhitte, hogy viszonyom volt Lorival. A saját unokahúgommal. Attól a perctől kezdve Karin teljesen megváltozott. Féltékeny lett, depressziós és indulatos. Folyton kiabált, a beszéd helyett az alkoholt választotta és nem is egyszer próbált öngyilkos lenni. A többit pedig te is tudod. Talán hülyeség, de még mindig hiszem, hogy ez csak egy rémálom és egyszer fel fogok ébredni. Valamelyik nap, mikor bent jártam a bázison, ismét láttam Karint. Olyan volt, akár egy angyal. Tisztában vagyok vele, hogy ez az ügy túlságosan súlyos ahhoz, hogy akár Karin, akár én ott folytassuk az életet, ahol korábban. De néha jó dolog álmodozni.-válaszolta Martin és bár az arckifejezését nem láthatta, Gabriele érezte, hogy a bátyja minden rossz ellenére ugyanolyan szerelemmel beszélt a feleségéről, mint a kapcsolatuk kezdetén

-Azzal is számolnod kell, hogy a szíved talán becsap téged. Lehet, hogy Karin egészen egyszerűen mindig is ilyen veszélyes volt, csak nem akartuk észrevenni.-fűzte hozzá Kollmann doktornő csalódottan

-Francesco gyanús nekem. Az első perctől kezdve taszít benne valami.-vágta rá Gruber doktor, mint aki egy égi sugallatot kapott

-Tudom mit érzel, hisz egyszer már nekem is csalódnom kellett. Jensnél jobb férjet nem is akarhatnék, de azt nem tagadhatom, hogy a nagy szerelmem Ralf volt. Szerettem volna a felesége lenni, de ő az első kisebb vitánál felszedett egy nőt. Utána pedig lelépett Jennyvel.-magyarázta Gabriele, mivel félt, hogy testvére esetleg megint sérülni fog majd

-Annyira sajnálom, hogy te és én nem tudtunk korábban egymás létezéséről. Lett volna pár keresetlen szavam ehhez a Ralfhoz.-mondta Martin a húga védelmében, közben Gabi érezte, amint testvére óvatosan az övéhez érintette a kézfejét. Az idő későre járt, a két fél pedig hajnalba nyúlóan beszélgetett és idétlenebbnél idétlenebb poénokkal próbálta a másikat és magát is szórakoztatni. Mire észbe kaptak, talán már hajnali kettő is elmúlt. A fáradtság és a sok nevetés szép lassan kivette minden erejüket, végül a fejüket egymásnak támasztva mind a ketten álomba szenderültek. 

***

Másnap reggel Gabriele és Martin ajtónyikorgásra ébredt. A helységbe egy középkorú férfi lépett be. A fogva tartó levette magáról jelmezét, így Gruber doktornak nem kellett sokat gondolkodnia elrablójuk kilétén. A fickóban egyik korábbi betegének apjára ismert, akinek elméletileg a börtönben lett volna a helye. Gabi sírva figyelte a két férfi közti párbeszédet, bátyjának viszont nem sok kellett ahhoz, hogy rárontson a támadójukra. 

-Becker, magának a rácsok mögött volna a helye.-vágta oda Martin indulatosan, közben feltűnés nélkül kilazította a csuklóján lévő kötelet

-A rácsok mögött voltam, de most itt vagyok. Megesküdtem magamnak, hogy bosszút állok azon, aki elvette tőlem a lányomat.-nevetgélt a pasas

-A lánya a páciensem volt, aki a kínzások minden formáját elszenvedte maga miatt. Orvos vagyok, de ha egy betegem élete veszélyben van, kötelességem szólni a rendőröknek.-válaszolta Gruber doktor idegesen, majd egy váratlan pillanatban ledobta magáról a kötelet és Beckerre vetette magát. A két férfi verekedni kezdett egymással. Egyikük egy vasrúddal, másikuk pedig egy baltával védekezett. Eleinte Martin volt erőfölényben, ám egy váratlan pillanatban egy kés is előkerült. Mikor a kést a karjába vágták, a doktor összerezzent a fájdalomtól, végül a padlóra rogyott. Gabriele lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket és bár fájlalta, de megkötözve nem tehetett semmit fivéréért. Az emberrabló felrángatta a padlóról a sérült orvost, majd női túszát hátra hagyva távozott. 

Mind eközben a Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban. Karin, Cornelia és Leonard a társalgó körasztalánál ülve várták a fejleményeket. Egy váratlan percben végül megszólalt a várva-várt hang. A diszpécser egy rövid tájékoztatót adott az esetről, mialatt a háromfős csapat minden tagja a helikopterhez futott. Az ajtók sorra záródtak be és a műszerek is egymás után kapcsolódtak fel. A kellő fordulatszám elérését követően a gép a magasba emelkedett.

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetés további információit.-vette fel a kapcsolatot Cori a diszpécserrel

-Itt a központ. A rendőrség a segítségüket kéri az elrabolt Martin Gruber kiszabadításához. A doktort az egyik szabadnapos rendőr ismerte fel. A férfival volt a támadója is. A fogva tartottat a konténer kikötőbe vitték. Egyébként az elrabolt Gabriele Kollmannt a rendőröknek sikerült kiszabadítani. Ismétlem, a doktornőjük már biztonságban van.-hangzott a válasz. Gruber pilótanő nyugtázta a kapott információkat, majd a kijelölt cím felé vette az irányt. Nagyjából húsz perccel később már a megadott helyszín felett köröztek. A magasból a látvány nem volt túl biztató. Noha a két testvér elrablóját már sikerült kézre keríteni, Martin továbbra is veszélyben volt. Egykori betege apja ugyanis a két kezénél fogva feszítette ki őt a magasba és mindössze az tartotta meg a levegőben, hogy a csuklójához szorított két kötél két különböző daru kampóján lógott. Gyakorlatilag olyan volt, mint akit keresztre feszítettek ki. Csak épp a kereszt nem volt sehol. Karin aggódva nézett le és feltett szándéka volt, hogy maga szabadítja ki a férfit. 

-Leonard! Én fogok lemenni. Nagyon kell sietnem. Közvetlenül Martin alatt ott vannak azok a szecskázó gépek és a vasak. A kötelek pedig bármelyik pillanatban elengedhetik.-szólalt meg Thaler doktornő zaklatottan, ezután oldalra csúszott székével, hogy az asszisztense is oldalra tudjon menni.  Karin és Leo magukra vették a sárga hevedert, ezt követően kiültek a gép szélére. Percekkel később a kötél már megindult lefelé, Martin pedig a magasba kikötözve remekül belátta a várost és a környékét. Nem tagadhatta, hogy nagyon felzaklatta, amiért pont a felesége volt az, aki a segítségére sietett, de most csak szeretett volna gyorsan lejutni. 

-Karin, már nem sok kell ahhoz, hogy karóba húzzanak.-pillantott a mélybe Martin

-Te és én betegesen vonzzuk az életveszélyes szituációkat.-kacsintott Karin, közben feltette a hevedert férje derekára. Gruber doktor nem reagált semmit az előbbiekre. Férj és feleség tekintete egy rövid időre elmerült a másikéban, ám az elmúlt egy év eseményei hatására egymás közelsége meglehetősen furcsán hatott a két félre. Az idilli perceknek akadt egy szemtanúja is Francesco személyében. Mikor meghallotta, hogy Martint elrabolták Russo felügyelő már tudta, hogy Thaler doktornő is jelen lesz a mentőakciónál. Az olasz férfi a saját szemével is látni szerette volna a két orvos találkozását és amit látott egyáltalán nem tetszett neki. France majdhogynem infarktus közeli állapotba került, hiszen fogalma sem volt arról, hogy a szépen kidolgozott terve hol csúszott el. A felügyelő olyan erővel ütött bele a kocsija ajtajába, hogy a rozoga Mercedes gyakorlatilag darabjaira esett szét. Miután sikerült úrrá lenni az indulatain, a nyomozó kénytelen volt újabb tervvel előállni. Közben a mentés is folytatódott tovább. A szorult helyzetbe került doktort csak az utolsó pillanatban sikerült kihúzni a pácból. Mielőtt a kötél elengedte volna, Karin még idejében tartotta vissza a férfit. A bevetés végeztével a kedélyek csillapodtak és Francescót leszámítva mindenki elégedetten távozhatott.

Az szabadulást követő második nap Martin ismét teljes erővel vetette bele magát a munkába. Noha Ellmau egy békés falu volt, az emberek jól éltek, jó levegőt szívtak és házilag megtermelt ételeket ettek, mégis alig akadt olyan ember, akinek ne lett volna valami súlyos betegsége. Gruber doktor épp egy új esete aktáját tanulmányozta, mikor a vizsgálóba Karin lépett be. Linn nővér csak kénytelen-kelletlen engedte be a váratlan látogatót. Férj és feleség maguk sem tudták miként kellett volna ezt a különös helyzetet kezelni. Thaler doktornő végül úgy határozott, hogy ott folytatja és úgy folytatja az életét, ahogy azt a betegsége előtt tette.

-Csak szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e veled. Majdnem három napot töltöttél fogságban.-nézett Karin vágyakozva a férjére, amitől az jól láthatóan zavarba jött. A nő mélykék szemeivel fürkészte a vele szemben ülőt és egy röpke pillanat erejéig minden pont olyan csodálatos volt, mint évekkel korábban. Martin kisfiús zavarában el is felejtette megválaszolni a kérdést. Csak egy rövid hallgatást követően érkezett válasz.

-A csuklóm még fáj, de egyébként minden rendben. Ezért igazán nem kellett volna fáradnod.-adta a választ Gruber doktor egy őszinte mosoly kíséretében. Thaler doktornő feje most nem egészen volt tiszta, ezért alig tudta megfejteni, hogy ez a kedvesség a szeretett asszonynak, vagy egy mentálisan visszamaradott embernek szólt. Hiszen mostanában mindenki úgy kezelte, akár egy gyengeelméjűt. Egy újabb pár perces csend következett, melyet ezúttal a nő tört meg. 

-Mint mondtam szerettem volna tudni, hogy mi van veled. Fel is hívhattalak volna, de ha felhívlak, akkor nem láthattalak volna. És nekem kell, hogy lássalak, mert belőled árad a nyugalom és ez a béke jót tesz a lelkemnek.-jegyezte meg Karin. A férfi ösztönösen elmosolyogta magát, ugyanis felesége most először mondott neki ilyesmit. Azt, hogy ez a találkozás minden szempontból felkavaróan hatott rájuk, le sem tagadhatták volna. Lassan egy éve annak, hogy a nő Francescón kívül másra nem számíthatott, Martin pedig a felesége nélkül küzdött meg a mindennapokkal. Pont ezért mintha a mostani beszélgetés egy fordulópont lett volna az életükben.

-Érzem és látom is, hogy nem csak kettőnk miatt vagy itt. Hogyan tudnék segíteni rajtad?-kérdezte Gruber doktor a bársonyos hangján, hiszen az sem kerülte el a figyelmét, hogy a neje egész testbeszéde nagy fájdalmakról árulkodott

-Szeretném, ha megvizsgálnál. Napok óta rosszul vagyok. Fáj a gyomrom, a májam környékén feszül, lázas is voltam. A koncentrálás pedig a szokottnál is nehezebben megy. Tudom hülyeség, de mintha valami méreg volna a szervezetemben.-hangzott Thaler doktornő válasza, majd a tekintete hirtelen az asztalon sorakozó iratokra tévedt. A cikkek nagy többsége a máj és a vese elváltozása, valamint a személyiségzavar összefüggéseiről szólt. Több külföldi publikáció is volt a papírok között, Karin pedig magában meg is jegyezte, hogy férje talán mégsem dőlt be egészen a látszatnak. Gruber doktor tekintete is a kutatási adatok felé tévedt. Egy váratlan pillanatban a két fél összenézett, reménytelien elmosolyodott és bár egyikük sem mondta ki, de mind a ketten ugyanarra a következtetésre jutottak.