A gyors mentés

//Pietro//

A neven Emily Godhold és a Stark toronynál dolgozom . Nem mondhatnám hogy nyugodt munkahely sőt elég nagy a nyüzsgés de nem a Bosszúálloktól, őket nem nagyon látni kivéve Tonyt mivel még új vagyok és nem kevésszer ellenőrzi a munkám. Visszatérve a Bosszúállókhoz csak akkor látni őket ha éppen a főnököm keresik.

Egyik nap nyugodtan elemeztem az ép nekem szánt feladatot mikor a talpam alatt megingott a föld.Mindenki pánikba esett és elkezdtek le fel rohangálni. Én tudtam mit kell tenni a szememmel gyorsan kikerestem egy masszívnak tűnő asztalt és bebújtam alá. Nem láttam sokat csak riadt emberi lábakat futkosni. Ahonnan származom nagyon sok földrengés van és kiskoromban belém verték hogy ilyenkor mi is a teendő.

A gondolatmenetemet egy nagy csattanás szakította félbe, majd egy sikoly nem mertem kinézni mert féltem hogy valami a fejemre esik.A rengés megszünt kinéztem teljes káosz volt odakint mindent por, piszok és törmelék fedett elsápadtam mikor a szemem a körülöttem heverő holttesteket megpillantotta. Egy nő gubasztott még élve a sarokban a térdétt fogta és a szó szoros értelmével remegett, látszott ahogy a térde körül görcsösen összefonodó kezek remegtek. Oda akartam menni hozzá de amint megközelítettem hátrálni kezdett, csak akkor vedtem észre hogy az egyik lába véres de nagyon. Oda akartam nyúlni de egyszercsak egy hangot hallottam megszólalni mögöttem:

-Odinra! Mi történt itt?-Thor döbbenettel teli arcával találtam szembe magam.Mögötte a kapitány állt nem sok küllömbséggel az arcán.

-Ezt a nőt sürgősen el kell látni, el fog vérezni ha nem igyekszünk!-sürgettem a bámuló társaságott.

-Intézkedem!-csattant fel először a kapitány az ámulatból-Magával minden rendben?-nézett rám kérdőn,én csak bólintottam.

-Emily ugye?-a kapitány erősen koncentrálva nézett rám. Először azt se tudtam mit reagáljak honnan tudja a nevem ? mi van ? na jó össze kell szedjem magam nagyon lükén nézhetek ki hogy nem tudok válaszolni a saját nevemre.-Azt ajánlom hogy hagyja el az épület területét minnél hamarabb és menjen minnél távolabb.-komoly tekintettel vizslatott.

-Rendben.-és elfutottam mikor utoljára visszanéztem azt láttam hogy Kapitány mond valamit Thornak aki kezei közt tartotta a sérült nőt.

Futottam ,futottam ahogy csak a lábam bírja nem figyeltem semmire és senkire. Egy fuvalatott éreztem magam mellett elmenni és egy kék foltott azt hittem hogy csak a sokk hatása alatt állok és azért láttam de az a valami kilökött az egyensúlyomból és meginogtam de nem estem le. Megálltam egy percre és a kezem a térdemre helyeztem és előre döltem mély levegőt vettem majd kifujtam azt. Ám amikor tovább akartam indulni akkor lépteket hallottam de nem emberi lépteket mintha valami nagyobb lett volna és nem élőlény mintha egy nagy robot sietett volna felém. A sejtésem sajnos bebizonyosodott és a sarkon egy óriási acélember vigyorodott rám már ha lehetett ezt mondani egy robotról.

Megindult felém , ohh hogy nem gondoltam inkább arra hogy egy nyúl ugrándozik felém semmi olyan szándékkal ami bennem kárt tenne. Hát igen ez az én szerencsém. Körbe pillantottam mennyi esélyem van a menkülésre? És mégis van Isten bal oldalt egy lépcsősor volt nem haboztam elkeztem felffele rohani a lépcsőn. Egy szobákkal teli folyósóra értem benyitottam az elsőbe ami kéznél volt.

Az ablaknál álltam és vártam , vártam azt hogy vagy itt a vég a robot egyszercsak benyit és nekem annyi vagy a nagy csendet ami azt jelentette hogy mindenki meghalt és engem nem talált meg vagy azt a csaendet hogy vége, vége ennek az egész valaminek ami itt történik.

Hangokat hallottam lentről nem tudtam eldönteni milyen hang egyszerüen nem köthető semmihez majd nagy robalj. Már csak ez hiányzott , a drága robotunk áttört a falon felfele és most törmelék zúdult mindenhova. A szívem a torkomba éreztem, az adrenalin végigáramlott a vérembe semmit se fogtam fel körülöttem csak azt akartam hogy vége legyen.

A szemem összeszorítottam nem akartam látni mi történik ez jó terv volt egész addig míg nem éreztem a lüktető fájdalmat a lábamba akaratlanul is kipattantak a szemeim és akkor láttam meg amire nem számitottam hogy egy jó kora darab a falból a lábamom van és nem enged mozdulni.

Hiába kapáloztam hiába erőlködtem nem mozdultam mint amikor egy álomba futni akarsz de hiába mintha futóhomokba süllyedtél volna az erőlkökés hiábavaló.Épp bele akartam törődni a helyzetembe mikor megint láttam a kék fényt amely az ajtóban megállapodik és nézz. Az arca tele volt kétségbeeséssel mintha nem látott volna még egy lányt sem aki elég szorult helyzetbe van. A kék szempár csillogva nézett rám a szőke haj kocosan terült el a fiú fején. Nem láttam még errefele talán Bosszúálló, mert nem úgy nézz ki mint aki Starnak dolgozna.

Pislogtam egyet és már nem ott állt ahol eddig hanem a robot mellett aki épp húzta kimagát, a törmelékeket pedig könnyű szerrel lerázta a hátáról. Indult volna felém de ekkor a bámuló szőkeség észbe kapot hogy kéne tenni is valamit mert ennek nem lesz jó vége. És megint a suhanás és a kékség körülvette a robotot majd a következő pillanatba már a robot darabokba hevert a földön. A kék íriszek tulajdonosa pedig egy önelégült mosolyt küldött felém.

-Ömm, köszönöm!De segítenél?-mutogattam nagy hévvel a lábamra.

Odarohant a szupergyorsasággal és kiszabadította a lábam, mikor arrébb lökte nem éreztem a lábam mégis fájdalmasan felnyögtem mikor rápillantottam. Próbáltam felálni de nem tudtam. Éreztem egy kezet a derekamnál majd a lábamnál,na igen most már éreztem a lábam de nem úgy ahogy kellett volna a fájdalom kiáramlott az egész testemben. A könnyek akaratlanul is a szemembe gyültek és a szemem összeszorítottam és ráharaptam az ajkamra.

-Bocs Emily! De másképp nem lehet.-hallottam megmentőm hangját . Furcsa módon megnyugtató volt. Ölbe kapott és futott a szél kellemes volt ahogy simogatta a testem , majd egy kis hidegrázás futott át rajtam. Hohoho álljunk csak meg egy percre mi van? Honnan tudja a nevem ő is, ez kezd kissé furcsa lenni . Nem tudom miért de valahogy azt a kéztetést éreztem hogy hozzábújjak. Görcsösen bújtam hozzá féltem de egy fura biztonságérzetett nyujtott.

-Amúgy Pietro vagyok, Pietro Maximoff !-letett és kezett nyújtott megfogtam és megráztam egy műmosoly kiséretében mivel még mindig haltam meg a fájdalomtól.

-Örvendek lehet hogy fura a kérdés ...De honnan tudod a nevem?-néztem rá értetlenül mire egy nevető szempárt és egy félmosolyt kaptam. Nem válaszolt csak rá mutatott a kitűzömre...hogy én milyen idióta vagyok-mormoltam magamba! Körülnéztem egy hálószobába voltam,kék falak, nagy ablak , világoskék ágy azt hiszem tudom kié!

-Megyek hívok valakit akit segít a lábadon.- azzal eltünt csak egy kis szelet és kék foltot hagyva maga után.Hátra dőltem az ágyon és a plafont néztem,még az is kék volt, elmosolyodtam. Elgondolkodtam az egész napon hogy hogy szabadultam meg a halál torkából kétszer is azt hittem hogy izgalmas életet élek de a mai nap összefoglalta eddig életem összes izgalmát . Ezeken gondolkodva elnyomott az álom.

Első Marveles könyv juhhe,első olyan könyv amibe szöveg is van nem csak csillagjegyek és nevek! Fura átváltás de meg kellett tenni másképp az unalom megölt volna úgyhogy fogadjátok szeretettel ! Kiváncsi vagyok a véleményetekre!