[Reader]

A másnap reggel kínkeservesen indult mindenki számára, hiszen a kimerültség és a fáradság már mindenkin meglátszódott, nem is kicsit. De minden egyes tag tudta,hogy muszáj tovább mennünk, így nem sokat henyéltek; és ennek eredményeképp már kora délután a boszokrányok völgyében lehettünk.

-Keressünk egy hófehér házat.-Adtam utasítást, mire mindenki egy emberként kezdte keresni tekintetével a hófehér házat. Kicsit feszült voltam, hiszen mint apám is mondta, nem vagyunk egy ideje olyan jó barátságban velük, de azért remélem, hogy segítenek nekünk. 

Kuroo szemei mindvégig rajtam voltak, mintha nem is akarta volna levenni rólam őket, ami nem is kicsit hozott zavarba, főleg a tegnapi után. De nem engedhettem le a figyelmemet, hiszen tudtam hogy valahol itt vannak a közelben, csak nem akarnak előjönni nekünk.

-Megtennéd,hogy nem stírölsz ennyire?-Kérdeztem kissé szórakozottan, mire ő is elvigyorodott.

-Tegnap nem úgy tünt, mintha annyira zavarna.

-Kuroo...!-Nyüszítettem mire felkuncogott zavarodottságomon-Imádsz így látni, huh?

-Nem is kicsit.-Kacsintott, mire megforgattam a szemeimet. Ahol végül megálltak, tekintetem megállapodott egy nagyon is fehérnek tűnő házikón, mire megálltam és feléje mutattam.

-Ott vannak akiket keresünk.

-Hát akkor...-Kezdte Iris, mire lassan, kétségekkel telve, bizonytalanul, de elindultunk a kijelölt ház felé. Sűrű mocsár lepett be minket, de jelen helyzetben az érdekelt engem legkevésbé, hogy milyen lesz a ruhám. Csak a jövőbeli történésekre tudtam koncentrálni. "Mi lesz most? Elküldenek? Megölnek? Teljesítik kérésünket? Mi?"

Még mielőtt elé érhettünk volna, két ember, leginkább nőre hasonlítható személyek kezdték keresztezni utunkat. Azonnal megtorpantunk és visszatartott lélegzettel figyeltük feszült tekintetüket, mellyel nem akartuk még véletlenül se felvenni a szemkontaktust.

-Mit akartok itt?-Szólalt meg a jobb oldali, miközben közelebb lépett hozzánk-Ez boszorkányterület. Kotródjatok!

-Elnézést kérünk zavarásunkért.-Hajoltam meg cseppet, mire éreztem hogy Kuroo elkezdi suttogni a nevemet-Fontos ügyről szeretnénk beszélni két boszorkánymesterrel, akik abban a házban laknak. Ők az egyedüliek, akik képesek lennének segíteni nekünk.

-Segítséget akartok?!-Kacagott fel hirtelen a bal oldali, aki úgy látszik kissé öregebb volt, mint társa. Gúnyos mosolyra húzta száját, mire nekem felment a vérnyomásom az idegtől-Felismertelek titeket. [Teljes Név], az ifjú Alfa hercegnő, és csapata, huh?-Nézett végig rajtunk-Legutóbb a Rugattek cserbenhagytak minket, hát miért kéne segítenünk nektek?

-Mert ha nem, akkor fel fog bomlani az egyensúly.-Biccentettem Kuroo és Kenma felé, mire az ismeretlen alakok szemei elkerekedtek. Rögtön tudták, hogy nem ide valósiak, hiszen...Valljuk be, azért látszik rajtuk. 

Az öregebbik szúrós szemmel méregetett minket, majd egy "Tch"-t hallatva bólintott felénk, s elkezdett a ház felé igyekezni. A fiatalabbik halványan elmosolyodott, ő sokkal közömbösebb volt velünk már most, mint a másik. Hát mikor még szólásra nyitotta a száját.:

-Az én nevem Izumi, a mesterem pedig Michi. Mi lakunk abban a házban, ezért állítottunk meg titeket. Különben meg a boszik nem annyira aggódnak az miatt, ha valaki betör más házába,vagy a területére.-Legyintett egyet miközben lassan megérkeztünk a házhoz. Beengedtek minket, s egy, a szoba közepén levő asztalhoz küldtek minket.

Miután kérdőre vontak minket, és a két fiú elmesélte történetét, a boszorkányok egy kisebb beszélgetésbe kezdtek, amit mi nem hallhattunk. Feszült csendben figyeltük a másik szobából, ahogy először veszekednek, majd csak bólintva jeleznek valamit a másiknak. "Most mi lesz?" Tettem fel magamban a kérdést.

Kb. fél óra elteltével az öregebbik ajtót nyitott nekünk. Az óráknak tűnő másodpercek elteltével csak ennyit mondott.:

-Portálbűbájt fogunk alkalmazni. Megnyitunk egy átjárót a ti dimenziótokba, így csak át kell majd lépnetek rajta. Viszont ez a hely nem fog elég nagy lenni, muszáj lesz kimennünk.

Némán bólintottunk. Nem akartam megszólalni, mert féltem, hogy azzal újból előtörtének a könnyeim, azt pedig nem akartam. Azt szerettem volna, hogyha ez az egész zökkenőmentesen történne meg, és mosolyogva tudnék integetni szerelmemnek, de szinte biztos voltam benne, hogy nem fog sikerülni...

A ház mögött álltunk. Kezdett már kissé sötétedni, bár valószínű hogy inkább a varázslattól lett sötétebb az ég, hiszen fogadni mertem volna rá, hogy még bőven délután van. 

A fiatalabbik kérte a két fiú kezét, mire azok kinyújtották neki. Egy kisebb vágást ejtett mindkettőjükön, s a kést letették a földre, majd megfogták egymás kezét, és mormolni kezdtek valamit. 

Hirtelen elködösült minden, a fények szinte teljesen eltűntek körülöttünk, de szinte csak egy másodpercre, bár, a következő fénysugár is csak a hófehér színű átjáró lehetett...

-A portál nem fogja bírni sokáig, igyekezzetek.