[Reader]

Mire teljesen feleszmélhettem volna, már egy más tapintású kéz birtokában találtam magamat. Mikor felnéztem, egy ismerős, mogyoróbarna szempárra esett tekintetem, és a szívem kihagyott egy ütemet.

-Kuroo?-Lesokkolódtam. "Ő mit keres itt? Nem úgy volt, hogy..."

-[Név].-Mondta, s mintha hangjában megkönnyebbülést hallottam volna. Mielőtt újból megszólalhattam volna, Kuroo tarkómnál fogva fogta meg fejemet, s ajkaimra hatolt, vadul, mégis olyan lágyan, hogy éreztem, teljes mértékben vigyáz rám. Visszacsókoltam, majd mikor elváltunk egymástól, magamhoz szorítottam őt.

-Itt vagy...Itt vagy...-Mondogattam inkább magamnak, hogy elhiggyem azt, amit a szemem lát. Tényleg itt van, és vigyáz rám.

-Itt vagyok.-Simított végig hajamon, s homlokon puszilt-Nem lesz semmi baj.

Hirtelen hatalmas földrengés keletkezett, amely a lyuk miatt történt, ami még mindig mögöttem volt. Fogalmam sem volt róla mit kéne tenni, kétségbeesetten néztem a többiekre valami segítségért, de ők elkerekedett szemekkel figyelték a történéseket.

-Mi a szar ez?!-Kiáltotta Karin.

-Nem tudom, de jobb lenne ha minél előbb eltüntetnénk innen!

-Vagy ha mi tűnnénk el!-Szorította meg kezemet Kuroo.

-Azt nem lehet, ez az izé bármikor képes lenne visszaadni a Maneguruk igazi erejét, ha pedig ez bekövetkezne, mindannyian halálra lennénk ítélve!-Mondtam.

-Francba is...

-Én tudom hogyan kell.-Szólalt meg Namakaze, mire mindannyian ránéztünk. Kifejezéstele tekintettel meredt maga elé, majd sóhajtott egyet-Ez a Sötétség Kapuja, amit ugye a Maneguruk idéztek meg. A legenda úgy tartja,hogy csak az ellenség vére intézheti el ezt.

A lélegzetem elállt egy pillanatra, s mintha a világ is megállt volna erre a pár másodpercre.

-Vagyis egy Rugatte vére...

-Ez így egyáltalán nem logikus!-Mérgesedett fel Iris-Ha egy Rugatte Alfa felbőszítette ezt a valamit ahelyett, hogy eltüntette volna, miért lenne ez a helyes módszer?!

-Mert egy Omega vére tudja csak eltüntetni.

Síri csend telepedett, Namakaze összeszűkített szemekkel nézte továbbra is csak a padlót, miközben az egyre inkább kezdett szétesni, a hellyel együtt.

-Dönteni kéne, de gyorsan!-Morogta elég hangosan ahhoz Kuroo, hogy mindenki meghallja. Aggódóan meredtem a többiekre."Nem..."

Namakaze vállat vont, s elém lépett. Egyik kezét arcomhoz rakta, mire a fekete hajú már rászólt volna, de valami megállította őt. A hófehér hajú fiú szemei könnyesedni kezdtek, s ezt látva rögtön tudtam, mire akar készülni.

-Namakaze...

-Mindig is szerettelek téged, nem volt baj, hogy ezt nem vetted észre.-Motyogta teljesen rekedt hangon, mire éreztem hogy a szívem összeszorul-Harcoltam Kurooval azért, hogy elnyerhesselek téged, de nem én nyertem. Talán nem is volt baj, hiszen így még talán boldogabb is vagy, mint velem valaha lennél. Kuroo- Visszafordult a "riválisához"-Vigyázz rá.-Bólintott, s megint felém fordult. Egy puszit nyomott arcomra, majd keservesen elmosolyodott.-Sajnálom, hogy annyi bajt okoztam. Én vagyok itt az egyetlen teljes vérű Omega, és ezt érted teszem. Szeretlek, [Teljes Név].

S ekkor, kikerült engem. Futva tette meg a maradék távot, mely alig lehetett pár méter, de mintha az idő lelassult volna. Utána fordultam, szemeim már vörösek voltak a visszatartott könnyektől, de addigra már csak a hátát láthattam. Éppen elkaptam azt a pillanatot, mikor beugrott. 

Az ajkaimhoz emeltem kezemet, és hátrébb léptem párat. 

Egy hatalmas fényáradat következett be, s a földrengések megszűntek.

A természet így üzente nekünk, hogy minden rendben.

Viszont ezzel hatalmas árat fizettünk. Egy bátor és magabiztos Omegát, aki mindig feltétel nélkül követte parancsaimat, és nem félt harcba szállni semmikor sem.

Ezen a mai napon jöttem csak rá igazán, hogy Namakaze mindig is itt mellettem volt.

///

Nyeltem egy hatalmasat, s halványan, mégis szomorúsággal telve elmosolyodtam. Bár ez a mosoly egyáltalán nem volt valódi, mégis, nem akartam csupán könnyek között elbúcsúzni egy bajtársaimtól.

-Ég veled, Namakaze Takeo. Örökre a csapatunk tagja maradsz. Köszönjük a szolgálatodat. Köszönünk mindent.-Mondtam halkan, s letérdeltem a sír elé, majd lehajtottam  a fejemet. A többiek is meghajoltak. 

A nap lassan kisütött, fényt árasztva ezzel  a fiú nyughelyére. 

"Arigatou."