[Reader]

-A világ, melyben élünk, Nargaro. Régebben ennél sokkal gyönyörűbb vidék volt, és már csak ritkán lelhetők fel olyan helyek, melyeken ez még látható. Mi vérfarkasok vagyunk, és a mi népünk a Rugatte. Gondolom valahonnan sejted, hogy itt, nálunk is vannak alfák és omegák egyaránt. A nemesek, a király utódai az alfák, vagyis én is az vagyok.-Fél szemmel rápillantottam a fiúra, aki figyelemmel hallgatta szavaimat-A... Manegurok, az esküdt ellenségeink. Régebben még jóban voltunk, de amióta megtámadtak minket, minden ok nélkül, hadi lábon állunk egymással.

Túlságosan látszott, hogy erővel szakítottam félbe mondandómat. Most jönne az a rész, melyet eddig csak pár ember ismer, ugyanis ez az egyik legféltettebb titkom. De valamiért.. Hajlandó lennék megosztani ezt Kurooval. A közelsége, és a hangja, mind-mind megnyugtat engem, és biztonság érzetet ad, nem értem, miért.

-Azon a napon vesztettük el az édesanyámat. A szemem előtt kínozták meg őt, majd dobták a testét a szoba sarkába, mintha mi sem történt volna. Következőleg jöttem volna én, de ekkor rontottak be az ottani őreink, akik sikeresen kivittek engem a régi kastélyból. Mindenhol tűz ütött ki, és... Az egyetlen, amit láttam, az a vezérük önfeledt kacaja volt.-Szemeimből lassan folyt végig arcomon a könnyem, melyet próbáltam visszatartani, sikertelenül. Odanyúltam, s letöröltem, mielőtt még a fiú meglátta volna, de volt egy olyan érzésem, hogy ehhez már késő volt.

Hirtelen megéreztem két erős kezet magam körül, s azt, hogy Kuroo gyengéden magához húz engem. Egyik tenyerét tarkómhoz vezette, és ráhelyezte fejemet a vállára, jelezve szavak nélkül, hogy sírjam ki magamat.

Én pedig abban a pillanatban, teljes engedélyt adtam a sós cseppeknek, hogy kiszabaduljanak. Nem tartottam többé vissza őket...

-Sajnálom.-Ennyit mondott, majd megint engedte, hogy sírjak. Nem szólt semmi bántót, vagy kétértelműlt, megértően vont karjai biztonságába.

-Fáj...-Motyogtam. Ő továbbra sem mondott semmit, gyengéden eltolt magától, s kisebb hezitálás után megcsókolta a homlokomat. De én szinte fel sem fogtam ezt...

-Sshhh...-Újabb csókot lehelt, ugyanoda. Közben másik kezével simogatta hátamat, szemeit pedig még véletlenül sem vette le rólam.-Erős vagy,[Név]. Nagyon erős...-Motyogta,s összeillesztette orrunkat.

Ez volt az a pillanat, amikor valami már annyira megindult bennem, mint eddig soha. Akárcsak egy lavina...

-Köszönöm...-Suttogtam és belebújtam a mellkasába, s mélyen beszívtam az illatát. Ő továbbra is simítgatta hátamat, mely méginkább biztonságos érzetet nyújtott nekem.

Másodpercekkel később már el is kapott engem az álom...

[Kuroo Tetsuroo]

Mire feleszméltem, a lány már a kezeim között aludt. Békés, nyugodt arca megmosolyogtatott, noha az előbbi percek egyáltalán nem voltak olyanok, melyeken mosolyogni lehetett volna.

Megöleltem őt, mert meg akartam védeni. Megcsókoltam őt a homlokán, mert nem akartam, hogy sírjon. Simogattan őt, mert biztonságot akartam neki adni. Én akarom neki megadni ezt.

-Nem fogsz többet szenvedni..-Motyogtam hajába, miközben már el voltunk feküdve az ágyán. Végignéztem rajta, mint eddig túl sokszor, mikor reméltem, hogy nem látja.
Mellkasomba valami szúrni kezdett, mikor agyam visszaemlékezett az elmúlt percekre, a könnyekre, arra a halk zokogásra.
Nem akartam így látni.
Azt akarom, hogy mosolyogjon.

"Basszus..."

"Mit kezdtem el érezni iránta?..."