[Reader]

Meglepődve lépkedtem el az ajtómig, hogy azt kinyitva beengedjem a fiút, aki ezidő alatt kint állt a házam előtt. Őszinte leszek, nem számítottam arra hogy pont ebben az időpontban fogok vele találkozni.

-Hát te?-Vontam kérdőre rögtön mikor kinyitottam az ajtót-Iris elengedett titeket?

-Ja, Kenma pedig hazament.-Mondta semleges hangszínben, majd tarkójához emelte kezét. Szemeiben mintha egy kis... Aggódást véltem volna felfedezni-Minden oké?

-Persze..-Mosolyodtam el hamiskásan, amit szerintem egyből észrevett, a gyanút rejtő tekintetéből ítélve. Beljebb lépett, és közelebb hajolt hozzám ugyanolyan lazasággal, mint legutóbb.

-Nem mondasz igazat.

Fürkészte az igazságot a szemeimben, noha tudta jól, hogy nem fogja azt ott megtalálni.

-Honnan veszed?

-Látom.

-Mit látsz?-Kérdeztem vissza rögtön, mielőtt gondolkodhattam volna.
Mélyen belenézett az íriszeimbe, s lassan már oly' közel került hozzám, hogy szinte éreztem a lélegzetvételét az arcomon. Be kell valljam, elvesztem a tekintetében. Eddig egyszer sem éreztem ilyet, olyan érzés, mintha egy örvényben lennék, mely akaratom ellenére szippant egyre jobban magába, és nem tudok kiszabadulni belőle.

Bár be kell valljam, nem is akarok...

-Azt, hogy feldúlt vagy.-Szólalt meg olyan hangszínen, amitől végigfutott rajtam egy jóleső bizsergés, és arcom rögtön egy árnyalattal vörösebb lett.-Mi a baj?

-Semmi, tényleg.-Vettem erőt magamon. Nem tudom, hogy elmondjam e neki, hogy úgymond "vadásznak" rájuk. Nem szeretnék terhet rakni rá, hiszen így is eléggé aggódik amiatt, mert nem találhatnak haza.

-Szarul hazudsz.-Húzódott mosoly az arcára, és felemelte egyik kezét, egészen a homlokomig, s gyengéden megpöckölte.

-Hé!

-Ne hazudj.

-...-Hezitáltam.
Ha most elmondom neki, ki tudja mekkora terhet rakok rá. De látszik rajta, hogy érdekli mi van velem, és ez igen jól esik, főleg most. Sóhajtottam egyet, és pár pillanat után, elmondtam neki mindent. Mindenről beszámoltam, az elejétől a végéig, így nem is volt csoda, hogy kissé lefagyva meredt rám, miután végigmondtam az egész sztorit.

-Miattunk..-Motyogta maga elé, majd amilyen gyorsan csak tudott, hátat fordított nekem. Szinte egyből kaptam is utána egyik kezemmel, és megszorítottam a pólóját.-Elmegyünk.

-Mi?-Kerekedtek ki szemeim.

-El fogunk menni. Nem akarom hogy megöljenek itt mindenkit, miattunk,és  Kenma sem akarná. Holnap reggel felkeltem őt és indulunk.

-Nem! Van más megoldás is.

-Ugyan mi?-Fordult vissza hozzám-Szerintem eleget segítettél már nekünk. Otthont adtál, és tanítottál minket, az legyen a hálánk, hogy miattunk mindenkit lemészárolnak?!-Húzta dühösen össze szemöldökeit, mire én lesütött szemmel léptem hozzá közelebb.

-... Dehogyis. De holnap lesz egy gyűlés, a trónteremben. Ha ott apámat meg tudjuk győzni, hogy előkészíthessem a katonákat, vagy hogy előbb elinduljunk, akkor még van remény.-Suttogtam halkan.

Kuroo mély levegőt vett, majd lassan, szaggatottan kifújta azt.

-Még mindig nem értem, hogy lehetsz velünk ilyen kedves.

Mire feleszméltem, egyik kezét hajamhoz emelte, és lassan végigsimította rajta tenyerét. Olyan lágyan és gyengéden, hogy alig éreztem, mégis belepirultam már a tudatába is annak, amit csinál. Lehunytam a szemeimet, és úgy élveztem kényeztetését.

"Vajon... Tényleg ő róla szolnának az álmaim?"

-Ha még érdekel...-Szakítottam félbe a csendet, mely kezdett eluralkodni köztünk-Akkor most elmesélhetem, hogy kik is vagyunk, és mi ez a hely.

Kuroo bólintott, így elmentünk az ágyamig, s mindketten leültünk rá. A falhot helyeztem hátamat, úgy támasztottam meg magamat, s a fiú is így tett.