[Reader]

Próbáltam magabiztosnak tűnni, de valójában rettentően féltem attól, hogy mi lesz akkor, ha átharapja teljesen a nyakát és meghal. Szerettem mindenkit a csapatból, ezért sem hagyhattam azt, hogy akár egyetlen tag is életét veszítse.

-Menjetek hátrébb.-Szólalt meg a koránt sem ismerős hang anélkül, hogy akár egyetlen másodpercig is rámnézett volna-Nem azért jöttem, hogy vérrel borítsam be a kezeim.

-Akkor engedd el!

-Kussolj!-Engedte el nyakát, de a biztonság kedvéért még rálépett, hogy ne tudjon elszökni. -Ha valamelyikötök meg mer támadni, nekem csak egy másodperc kell, hogy megöljem a kicsikét.-Vigyorgott lefele, a lányra-Üzenet hoztam.

-Kitől?-Morogtam.

-Tőle.-Nézett mindent tudóan a szemeimbe, mire először szemöldökömet ráncoltam-A nagy Vezértől.

-Te egy Manegur vagy.-Realizáltam. Hangom csepegett a gúnytól és megvetéstől, miközben tekintetem sem árulkodott más érzelmekről. -Mocskos senkiházi...

Már készültem volna ráugrani, de ebben két dolog akadályozott meg.:

Az idegen mancsai közt levő lány, és Rob, amint mellém állva csak ennyit mondott:

-Állj meg. Egyenlőre hallgassuk végig.

Nagy erőfeszítések árán, de megálltam azt, hogy ne tépjen szét ott helyben, és várakozóan pillantottam először Robra, majd az ismeretlenre.

-Tudunk róluk.

-Honnan?-Mentem hirtelen közelebb hozzá, mire megnyomta a fekvő nyakát. Tétlenül visszahúzódtam, mire elvigyorodott. "Csak várj..."-Honnan tudtok róluk?

-Azt hittem, legalább adni fogod a hülyét.-Röhögött fel-Nos, kb mindenki látta a hatalmas fénycsíkot, mely akkor keletkezett felettük, mikor megjelentek.

-Az a mi területünkön volt.-Szólalt fel Namakaze.-Betolakodó...

-Nem volt nehéz kitalálni, hogy valami új került a világunkba. Na de hogy ti találjátok meg őket előbb?-Fintorgott-Kellenek nekünk. Adjátok át őket, különben két napon belül elárasztjuk a városotokat, és mindenkit lemészárolunk.

-Nem sokat változtatok.-Mondtam és ezután nem hezitáltam többet, szemeimmel üzentem a többieknek.

Egy pillanat alatt rajta voltam a hiénán, aki elvesztette az egyensúlyát, és hátra esett. Nekem sem kellett több, rögtön eloltottam az életét.

-Jól vagy, Hiori?

-Igen... Köszönöm.-Lélegzett mélyeket a még mindig sokkos állapotban levő lány, majd kétségbeesetten rám nézett, és lehajtotta a fejét-Sajnálom! Nem vettem észre időben és-

-Semmi baj. Az a lényeg, hogy élsz.

-Mit fogunk csinálni, [Név]? - Kérdezte felháborodottan Namakaze-Mondd, most mit fogsz kitalálni? Szerintem adjuk át őket, kit érdekel hogy mire kellenek nekik.

-Nem. Ha a Maneguroknak kell valami, akkor biztos sötét célokra használnák,ami nekünk lenne a legkárosabb. Felkészülünk a csatára.-Mondtam komoly tekintettel végignézve a társaságon.

-Nem fogom ezek miatt kockáztatni az életemet.

-Namakaze, ez nem jótanács volt, hanem parancs!-Vicsorítottam rá, mire meglepetésemre, követte cselekedetemet.

-ENGEM NEM ÉRDEKEL, HA A CSALÁDOM MEGHAL, TE LESZEL ÉRTE A FELELŐS!-Kiáltotta kikelve magából.

-FOGD BE A POFÁD, ITT MÉG MINDIG ÉN PARANCSOLOK!

-ÁLLJATOK LE!-Ugrott közénk Rob-Ezt máskor beszéljük meg, mondjuk a holnapi gyűlésen. [Név] ne feledd, erről a részről a király dönt.

Sóhajtottam, s beleegyezően bólogattam. Az út hátralevő részében sokszor éreztem a hófehér hajú tekintetét magamon, mely égette a bőrömet, a rossz értelemben.

De jelen esetben, nem érdekelt mások véleménye. Én ígéretet tettem, nem fogom megtörni, mint ahogy azt a legtöbb ember teszi.

Lassan hazaértem, mivel Rob felajánlotta, hogy ő mondja el a királynak a fejleményeket, tekintettel arra hogy nekem most nem lenne idegrendszerem szembenézni vele.

Némán felültem az egyik ablakomhoz, és összekuporodtam. Fejemet térdeimre helyezve hunytam le szemeimet, de pihenni aligha tudtam az események után.

Kb húsz perc után, halk ablak kopogásra lettem figyelmes, mely annyira még nem is lett volna rossz, ha nem szakítja ki a dobhártyámat...

-Kuroo?-Lepődtem meg mikor kinyitva a szemeimet, a mogyoróbarna szempárral találkozott a tekintetem.