Olivia döbbenten nézett öccsére, majd bátyjára, aki ugyancsak nem értette a helyzetet.

- Oliver... Nem fogsz meghalni. - Kezdte kedvesen a lány és megtörölte a fiú arcát. - Azért vagyunk itt, azért beszélünk minderről, hogy ne halj meg. És mi mindent megteszünk érted. Szóval kérlek, ne sírj. - Hiába mondta ezt, Oliver már bömbölni kezdett és a lány nyakába vetette magát. Olivia nem tudott sokat tenni, nyugtató szavak kíséretében simogatta öccse hátát.

Noah is hasonlóan próbált cselekedni. A két nagytesó több értetlenkedő tekintetet is váltott, míg a legkisebb épp a lelkét is kisírta. Szokatlan volt Olivertől az ilyesmi reakció, hisz inkább a nyugodt és kedves fajta volt, de szerintem ebben a helyzetben ez most megbocsátható. Ki ne reagálna így?

A fiatal fiú könnyei kezdtek apadni és a rázkódása is alábbhagyott, de még mindig ugyan olyan szorosan kapaszkodott Olivia hátába.

- B-bocsánat. - Suttogta két szipogás között. - Tiszta nyál lett a pólód.

- Semmi baj. - Mosolygott a lány.

- Át fogom gondolni és megírom. Most menjetek. - Egyenesedett fel és letörölte a könnyeit.

- Rendben leszel? - Kérdezte Noah aggódva.

- Igen. - Mosolygott a fiú grafitszürke tincsei alatt. Ez a mosoly már sokkal őszintébb volt, mint az előző. Így már nyugodtabban ott tudták hagyni egyedül.

Oliver végignézte, ahogy kisétálnak és az ajtóban még intenek egy utolsót, majd figyelmét az ablakon túli világnak szentelte. Fejében ott cikáztak a gondolatok, ő pedig csak hagyta, hadd tegyenek, amit akarnak. Nem koncentrált arra, hogy akkor most mi is legyen. Arra a láthatatlan megtartó erőre bízta magát, ami eddig is végigsegítette minden betegségén és tudta, most is meg fogja gyógyítani.

Olivia arcára visszatért az a halvány mosoly, ami egész utazás alatt ott csücsült, viszont a mostani nem csupán azért díszítette a lány arcát, mert csinosnak érezte magát, hanem mert békével búcsúztak el.

A lány úgy érezte, nem bánta meg, hogy kihagyta e miatt a szokásos reggeli edzését és lehet még pár percet késni is fog az első óráról. Nem zavarta, mivel neki sokkal fontosabb dolga volt, mint az, hogy elvégezze a rutinos erősítéseket vagy a kört a katonanegyed körül, amit amúgy is minden nap megcsinál.

Ahogy belépett az osztályterembe, többen is megnézték, mivel már egy jó ideje mindig csak melegítő volt rajta. El is indultak a pletykák, miszerint randija van, csak azt nem tudták kivel.

- Mi van, csinibaba meghódítottad a herceget? - Jegyezte meg Sarah a mosdó falának dőlve. Olivia egy lenéző pillantással jutalmazta a hozzászólást, amin a vörös kiakadt. - Ne nézz le, mocskos kis patkány! Azt hiszed, hogy attól, hogy kicsíped magad, majd többen fognak rád nézni? Csak, hogy tudd senki nem fog szóba állni egy olyan kis szemét darabbal, mint te! Néztél már valaha tükörbe? Mellettem egyenlő vagy egy poloskával, amit mindenki utál! És még fel akarsz érni hozzám?! Hah! Álmodik a nyomor! - Vigyorgott gonoszan.

- Ki mondta, hogy fel akarok érni hozzád? - Fordult Olivia a díva felé. - Úgy megvetlek, ahogy vagy! - A fekete hajú megpróbált elsétálni Sarah mellett, de a vörös ezt nem hagyhatta szó nélkül.

- Igen? - Kitette a lábát, azzal a szándékkal, hogy elgáncsolja Oliviát, de nem sikerül. Maradt a B terv, ami azt takarta, hogy a hajánál fogva visszahúzza a helyiségbe és a csap alá nyomja a fejét. Ez már sikerrel járt. Olivia levegőért kapkodott, míg Sarah hangosan nevetett. - Úgy kell neked, majom! - A szórakozás annyira elfoglalta, hogy elgyengült a szorítása Olivia nyaka körül és így az áldozat ki tudott szabadulni. A lány csöpögő hajjal, mérhetetlen dühvel a szemeiben nézett a dívára. - Haha! Ha látnád magad! - Nevetett fel hangosan Sarah, de egyből elengedte a fekete tincseket.

Olivia kihasználta az alkalmat és kisietett, a vörös pedig a földre rogyott.

- Ez ijesztő volt. - Motyogta eltakarva az arcát. Még soha nem látta ezeket a dühtől tüzesen csillogó gyémánt szemeket és eléggé meglepte a látványuk.

Olivia vizes hajjal sétált be a terembe és egyből keresett valamit, amivel meg tudja szárítani. Szerencsére az edzős felszerelésében volt egy törülköző, így azt tekerte a fejére.

Mondanom sem kell, elég mókásan nézett ki csinos ruhában, egy turbánnal a fején. De hát mit tehetett volna? Már nem volt ideje átmenni az úszómedencékhez egy hajszárítóért. Szerencsére a tanár nem szólta meg, csak egy halvány mosollyal díjazta.

„Úgy volt, hogy jól indul ez a nap, de nem úgy néz ki, mintha minden a legnagyobb rendben lenne" - gondolta, ahogy a folyosón sétált. A kötelező tanításnak már vége volt, de a táncpróba és a megbízás miatt még nem mehetett haza.

Ahogy beért a tornacsarnokba, letette a táskáját a lelátón az egyik padra és megpróbálta újrakötni a copfját, ami a frissen szárítás miatt folyton szétcsúszott. Egészen addig a hajával foglalatoskodott, amíg meg nem érkezett a tánctanár és el nem kezdték a próbát.

- Jól van, fiúk, lányok, ennyi volt mára. Jövő héten szeretném, ha mindenkinek már meglenne a ruhája, szóval hétvégén szerezzétek be. Pár próba még lesz a ruhákban, főleg az abroncsok miatt, aztán már itt a főpróba. - Harsogta a tánctanár, mire mindenki bólintott, aztán szétoszlott a társaság. Olivia helyet foglalt a lelátón, kezében a telefonjával, hogy megvárja Michaelt és vele együtt a tábornagyot.

A két fiatal a múltkori incidens miatt azon a napon még egy szót sem váltott, és ez a helyzet elég furcsa volt. Mind Oliviának és Michaelnek, mind pedig a körülöttük lévőknek, akik már megszokták, hogy kedélyesen csevegnek, nevetgélnek.

De így is csak néhány érdeklődő pillantással illették a párost, és utána már mentek is a saját dolgukra, tehát nem volt nagy felhajtás. Inkább a két érintettnek volt furcsa egy légtérben lenni, hiszen nem akármi történt akkor. Michael úgy szégyellte magát, ahogy volt, Olivia pedig nem tudta eldönteni, hogy akkor most, hogy is kéne viselkednie.

A láthatáron megjelent a tábornagy, oldalán egy olyan 5 éves forma kisfiúval. A kisfiúnak olyan szürke tincsei voltak, mint az apjának, de a hullámokat bele, anyjától örökölte.

- Erőt egészséget! - Lépett elő Michael is, a múltkorihoz hasonló szettben. Vigyázba állt és tisztelgett, majd érdeklődve nézett a kisfiúra, aki szorosan fogta apja kezét.

- Ő a legidősebb fiam, Thimothy. - Mosolygott Alan, majd a kicsire nézett. - Köszönj szépen Michael bácsinak. - Olivia nem tudta megállni, elnevette magát a bácsi megszólítás hallatán. Jutalma egy szúrós fekete szempár volt.

- Napot! - Mosolygott a kisfiú szélesen.

- Már előre látom, hogy mekkora nőcsábász lesz belőle. - Nevetett fel Michael Thimothy mosolyát látva.

- Majd kiderül! De most munkára! - Csapta össze a tenyerét Alan, és levette a kabátját. - Amíg mi edzünk, Olivia néni fog szórakoztatni. Nézd, ott ül! - Mutatott Alan az említettre. Thimothy bólintott és odafutott a lányhoz.

- Néni! - Michael a gesztust viszonozva hangosan felnevetett és cserébe egy szúrós nézést várt, de nem azt kapta. Egy varázslatosan színes szempárt kapott, amihez egy félénk, halványan elpirult arc társult, az elmaradhatatlan fekete tincsekkel, amik mindig a lány arca körül libegtek.

A fiú pár percig belebambult azokba a gyémánt szemekbe és igaz, hogy csak nagyon gyengén, de megint érezni kezdte azt a vágyat. Arcon csapta saját magát, ismét olyan erővel, hogy megszédült és vér serkent a kiálló arccsontjánál.

- Fiam, mit művelsz? - Lépett oda hozzá Alan egyből, de Michael nem válaszolt. Oliviának is beletelt pár másodpercbe, míg rájött, hogy mi is történt, és amint megértette szégyenkezve elfordította a fejét. A tábornagy gyorsan felfedezte mind a két fiatal reakcióját és gyanakvóan nézett hol egyikre, hol másikra, de nem szólt egy szót sem. - Ne sajnáltasd magad, inkább kezdjük, mert sosem végzünk. - A tábornagy ellépett a fekete hajútól és elkezdte pár nyújtással bemelegíteni izmait.

Egy olyan edzést csináltak, mint amit Olivia szokott Georginával. Csak annyi volt a különbség, hogy Alan nem kímélte a fiút. És úgy tűnt, most Michaelnek is jól esik az önsanyargatás, azok után, amit érzett és képzelt.

Amint végeztek, a tábornagy Oliviához és ezzel együtt a fiához ment, akik mind a ketten tátott szájjal bámulták végig az edzést.

Thimothy az apját figyelte, miközben arról álmodozott, hogy egyszer ő is olyan erős lesz, hogy egy kétórás edzés után sincs rajta még csak egy csepp izzadtág sem.

Olivia pedig Michaelt figyelte és tanulmányozta, hogy mit hogyan csinál, és mit tanulhatna tőle. Alan gondolta, hogy nem szerelemből bámulja, így tett is pár megjegyzést.

- Olivia, ne meríts túl sok ötletet Michaelből, hiszen te is tudod, hogy a női és a férfi test máshogy van kitalálva, más a feladata. Ha nem vigyázol, meg is sérülhetsz. Nem hiába van női edződ. - A lány válaszul csak bólintott, majd kifejezéstelenül bámulta az üres küzdőteret.

Beletelt pár percbe, amíg Michael felbukkant vizes, kiengedett hajjal és egy törülközővel a nyakában. Alan intett neki, mire vette a célzást és felszaladt hozzájuk a lelátóra.

- Oliviának már beszéltem a megbízásról, de Michael, neked ez még új. Olivia arra kért, hogy adjak neki valami olyan munkát, amivel gyorsan, sok pénzhez juthat. Az, amit rátok merek hagyni egy bizonyítékgyűjtés, tulajdonképpen nyomozás egy tag után. Felmerült a gyanú, hogy olyan illegális ügyeket folytat, mint emberrablás, alkohol és drogkereskedelem, szexuális zaklatás és még sorolhatnám. Nektek az lenne a dolgotok, hogy a következő hét folyamán végigjárjátok azokat a szórakozóhelyeket, ahol feltételezhetően megfordult és megkérdeztek embereket, hogy mit tudnak róla. Mivel Olivia még kiskorú, együtt kell mozognotok. A biztonság kedvéért most adok nektek egy igazolványt, de ezt csak a legvégső esetben használjátok, mert félek, hogy így nem fognak beszélni. A pontos helyszíneket, meg a gyanúsított leírását majd elküldöm. A többit beszéljétek meg. Ha bármi történik, hívjatok, készenlétben leszek. - A fiatalok bólintottak, majd végig nézték, ahogy Alan és Thimothy távozik. Az ajtó hangosan becsukódott, a két fekete hajú meg egyedül maradt, néma csendben.

- Akkor, hogy is legyen? - Szólalt meg egy kis idő után Michael, az ujjait tanulmányozva.

- Ha bulizóként megyünk oda, akkor a legjobb lenne olyan ruhában menni... - Gondolkozott hangosan Olivia. - Mondjuk ez inkább csak engem érint. - Megengedett egy halvány mosolyt magának, miután belegondolt, hogy a fiúknak nem kell nagyon dilemmázniuk azon, hogy hova mit vegyenek fel. - A legegyszerűbb, ha sodródunk az árral. Nem tudom, te mennyire szereted megtervezni a dolgokat. - Pillantott a fiúra, aki egyből felkapta a fejét.

- Igazából nekem mindegy. A szórakozóhelyek amúgy is kiszámíthatatlanok és a lényeg, hogy a cél meglegyen, nem? Majd vigyázunk egymásra és akkor nem lesz semmi baj.

- Igaz. - Bólintott a lány. Mind a ketten inkább a spontán kategóriába tartoztak, így gyorsan meg is egyeztek. Nem agyaltak sokat az esetleges történéseken, úgy voltak vele, hogy majd, ha megtörténik, kitalálnak valamit. Mind a ketten jól fel tudták mérni a helyzetet és gyorsan járt az eszük, így nem volt ok az aggodalomra. A képzésükből kifolyólag tudták milyen vészhelyzetben mit kell tenni, és ez pont elég volt.

Egy kedves mosoly társaságában köszöntek el egymástól és indultak el a saját otthonuk felé.

Ahogy elváltak útjaik, mind a ketten fellélegeztek és halvány mosollyal haladtak az úton.

Olivia ismét elérte azt az szakaszt, ahol kiégtek az utcalámpák, és ahol az árnyak között most is ott világított a két dobermann színes nyakörve. A fekete hajú lány felgyorsította lépteit és utolérte a szőkét.

- Carol! - Szólította meg, mire a lány megpördült.

- Olivia! - Telt ajkain egy széles mosoly terült szét a nála sokkal magasabb lány láttán és kedvesen nézett fel rá. - De jó újra látni!

- Most, hogy már tudom a neved, sokkal egyszerűbb volt megszólítani.

- Haha! Igaz! Nem volt még olyan a hangulat, hogy bemutatkozzunk. - Vakargatta a fejét a szőke egy angyali kuncogás keretében. Olivia, ha ránézett, mindig egy cuki kis Golden retriever, vagy egy jóságos tündér jutott róla eszébe, meg persze egy angyal, de azt már a korábbiakban említettem. - Sajnos mostanában nem volt időm benézni a próbáitokra, ne haragudj! Sok volt a dolgom.

- Semmi baj. Amúgy sem csináltunk sok új dolgot.

- És Michaellel hogy állsz? Remélem nem kavartam bele nagyon a kettőtök dolgába. - Itt Olivia elhallgatott egy pillanatra.

- Megvagyunk. - Vonta meg a vállát végül.

- Jaj, remélem minden rendben van! De ha nem is, az, amikor meglát a gyönyörű fehér ruhádban, biztos helyre hozza majd a dolgokat.

- Nincs mit helyrehozni, mert nem is volt köztünk semmi.

- Ó, igen ezt már mondtad, de az én fejemben valamiért mindig úgy vagytok, mint egy pár, akik még nem találtak egymásra. - Nevetett Carol. - Mindegy, nem akarok ezen a témán lovagolni, ha egyszer azt mondtad, nincs köztetek semmi. Jut eszembe, megvan már, hogy milyen lesz a ruhád?

- Még nincs.

- És valami elképzelés?

- Semmi. Soha nem volt még rajtam hasonló ruha, így nem tudom, hogy milyen kéne. Azt sem tudom, hogy milyen állna jól.

- Hmm... - A szőke alaposan végigszemlélte Oliviát, miközben bólogatott, végül csillogó szemekkel nézett a fekete hajúra.

- A szélesebb vállak miatt valami pánt nélküli lenne a legjobb, és a derekadat is ki kell emelni, mert nagyon csinos vagy.

- Aha, biztos. Én ezekhez nem értek... - Nevetett fel Olivia, mire Carol szeme ismét felcsillant.

- Akkor, ha nem bánod, segíthetnék választani neked.

- Tényleg? - A fekete hajú meglepődött. Nem hitte, hogy a szőke majd ilyen könnyen felajánlja.

- Igen. Csak az a helyzet, hogy nem érek rá mindig...

- Nem baj, ha megadod a számod, majd megbeszéljük. Biztos sok a dolgod. - Vonta meg a vállát Olivia, mire Carol hevesen bólogatni kezdett.

- Tudok egy jó szalont, ahová elmehetnénk! - Lelkendezett tovább a szőke, miközben a beírta a telefonjába a magasabbik számát, aki csak mosolyogva bólogatott.

- Akkor még beszélünk! - Intettek egymásnak, majd továbbmentek a saját dolgukra.