A lány hosszú pillái lassan nyitódtak fel. Eleinte homályos volt a látása, így nem fogta fel mi történik körülötte, de amikor meglátta a piros fényeket mindent megértett. Akkor már hallotta a zúgást, a szirénát, a lövések hangját.

A gyönge kötés a kezén pár mozdulat után meglazult, így ki tudott szabadulni. Megpróbált lábra állni, de a folyamatosan rázkódó gép ezt nem tette lehetővé. Térden kúszva közelítette meg az ajtót, ami találatok miatt behorpadt és még több szennyes levegőt engedett be. Olivia próbált csenden lenni, de a felszálló füst köhögésre késztette, amivel lebuktatta magát. Michael feszülten pillantott hátra, hogy megbizonyosodjon, milyen állapotban van a lány.

– Itt van egy oxigénmaszk. – Biccentett a másodpilóta ülése felé. Olivia odamászott és nagy levegőket vett.

– Nem tudtam, hogy a gyilkosok ilyen kedvesek szoktak lenni. – Jegyezte meg a lány, amikor kellő minőségű levegőhöz jutott.

– Nem áll érdekemben megölni téged. – Michael továbbra is a hajó levegőben tartására koncentrált.

– Akkor miért vagyunk ilyen életveszélyes helyzetben?

– Ha nem jöttél volna oda hozzám a beavatás után, akkor most minden rendben lenne.

– Akkor nyugodtan rabolhatnál embereket?

– Nem én rablom az embereket.

– Akkor most mit csinálsz?

– A menekülésem érdekében felhasznállak.

– Ennyit jelent neked a barátságunk?

– Nem tudtam, hogy barátok vagyunk.

– Ne forgasd ki a szavaimat!

– Nem forgatom ki.

– Dehogynem! Oké, hogy nem álltunk egymáshoz közel, de attól még jóban voltunk. Ha nem is barátok, de a haverok szintjét már elértük.

– Olivia, túl sokat képzelsz belém. Túl sokat vársz tőlem.

– Ezt meg hogy érted?

– Elvárod tőlem, hogy normális emberként viselkedjek, amikor most is egy feketebiznisz tagja vagyok.

– Elvárom, mert azt hittem, normális vagy.

– Már hogy lehetnék az? Büntetett előéletem van.

– De én ezt akkor, amikor megismertelek, még nem tudtam. És akkor is rendes voltál velem, amikor megtudtam... .

– Túlságosan bízol bennem. Te nem tudod, hogy ki vagyok valójában, ezért megbízol bennem.

– Miért, ki vagy?

– A kátrány, a bűn, a feketeség képviselője, aki akármennyire próbálkozik jó lenni, mindig felemészti a rossz. – Olivia elhallgatott, mire a fiú folytatta. – Mindig is tudtam, hogy fogékony voltam a rosszra, ezért az átlagosnál figyelmesebbnek kellett lennem. De így is börtönben kötöttem ki. Azonban ott, a legsötétebb napjaim alatt találkoztam a fénnyel. Ő mutatott rá arra, hogy nincs minden rendben velem. De ő mutatta meg, hogy van egy olyan erő, ami még rajtam is segíteni tud. Ő szembesített azzal, hogy mennyi mindent rosszul csináltam, és hogy mennyire megérdemlem a halált. És én ezt komolyan gondoltam. Annyira, hogy Alannak kellett megállítania, hogy ne akasszam fel magam. El voltam keseredve. Nem volt értelme az életemnek... . – Egy röpke pillantást vetett a mellette lévőre.

– De aztán találkoztam veled. Egyszerre voltál egy angyal és maga az ördög. Egyszerre akartalak magam mellett tudni és a pokolban lángok között elégni látni. Az őrületbe kergettél, de te ebből semmit nem vettél észre. Minden napomat megkeserítetted és alig tudtam visszafogni magam. Tudtam, hogy kinek a hatalmával állok szemben, és a lehető legjobb módszereket alkalmaztam, de nem segítettek. Az egész addig fajult, hogy eldobtam az érzelmeim. Újra értelmetlen lett az életem. És azt hittem, hogy ezzel megmenekülhetek, de nem. Akkor ragadt magával a tanácstag testében az ördög és még jobban kínozni kezdett, amikor a leggyengébb voltam. Az ürességemet kihasználva belerántott abba a végtelen szakadékba, amit bűnnek hívnak. Tudtam, hogy hol vagyok, tudtam, hogy ki tette ezt és azt is tudtam miért kapom. Tisztában voltam vele, hogy van szabadulás, de egyszerűen nem tudtam kinyújtani a kezem és megfogni azt a kötelet, amit reménynek hívnak. – Találat érte az egyik motort és az űrhajó zuhanni kezdett. – Pont így zuhantam én is. Bele a mélybe, ahonnan már nincs kiút. – Michael lehunyta a szemeit.

– De most... Most, hogy itt vagy, mintha visszakaptam volna az érzelmeimet... . – Találat érte az utolsó ép motort, mire a hajó pörögni kezdett. A két fiatal a centripetális erő hatására kiesett az üléséből és az űrhajó oldalának csapódott.

– Mintha most már képes lennék megfogni a reményt. Mintha megint látnám... . – A fiú mélységbe nyújtotta karját. – Igen, ez az. – Mint aki megőrült, úgy nézett a messzeségbe. – Megint látom a fényt. Ez lenne a vég? Vége minden szenvedésnek? Vajon megszán majd és maga mellé vesz? Vagy eltaszít maga mellől, mert hagytam magam elragadni? Vajon nem ez is az ő akarata? – A következő lövés keretében az űrhajó megrázkódott. Olivia elkapta Michael karját, még mielőtt a fiú kizuhant volna és minden erejével próbálta megtartani magukat.

– Mégis kiről beszélsz? – Kérdezte felháborodottan a lány. Nem értette, hogy miért pont most kell filozofálni. Michael a kérdésre úgy tűnt visszatért a jelenbe.

– Arról, aki megváltoztatta az éltem. Bárcsak úgy maradhattam volna. Bárcsak akkor meghaltam volna... Akkor nem követném el ugyan azokat a hibákat újra és újra. Akkor nem kéne szégyenkeznem. Akkor már rég mellette lennék. – A fiú teste elernyedt, mire Olivia egy nagyot rántott rajta.

– Hallod egyáltalán magad? Vagy teljesen megőrültél? Térj már észhez!

– Olivia, engedj el. Nekem már úgyis mindegy.

– Nem, nem mindegy. Fontos tanú vagy ebben az ügyben, és amúgy sem fogom hagyni, hogy így legyen vége.

– Nézz körül! Mi ez, ha nem a vég? Vagy valamilyen csoda folytán megmenekülnénk? Elég valótlan. Szóval engedj el. Hadd ne szenvedjek már többet! A tanúságon kívül már úgysincs más dolgom. Még azt is meg tudjátok oldani nélkülem.

– Michael, ne mondj ilyeneket! Nekem fontos vagy, legyél üres vagy őrült! Sokat segítettél nekem, és még nem akarom, hogy vége legyen!

– De én igen. Nekem már befellegzett.

– Nem igaz! A börtönben is megtaláltad a fényt! És az előbb azt mondtad, hogy megint látod!

– Ez más. Ez a végzet fénye. – A lány torka elszorult.

– Michael, térj már észhez! Annyi mindenen keresztül mentünk, és te meg képes lennél így meghalni? Még egy egész élet áll előtted!

– Csak a börtönben kötnék ki.

– De utána kiengednek! És minden folytatódhat.

– Olivia, te ezt nem érted.

– De igenis értem!

– Nem, nem érted! Nem érted, mert nem érzed! Nem érzed azt a felemésztő fájdalmat, ami belülről éget! Nem érzed azt a bűntudatot, ami rettegésre késztet! Nem érzed a rettegést, ami miatt nem tudsz nyugodt maradni! Nem érzed azt a fájdalmat, amikor valami belülről szorít... Amikor kiadnád, de nem tudod! Te ezeket nem érzed!

– Nem, nekem csak megszakad a szívem! Michael, fontos vagy nekem, hányszor mondjam még el! Neked köszönhetem, hogy kiléptem egy toxikus kapcsolatból, neked köszönhetem, hogy nem voltam egyedül utána! Megszínesítetted az utolsó évemet! Annyit segítettél nekem és én még meg sem köszöntem!

– Nem is kell. Nem én segítettem neked.

– Akkor mégis ki? Áruld már el? Ki a jó édesanyám van még itt rajtad kívül? Ki az, akinek én most beszélek, huh? Ennyire elmentek otthonról?

– Isten! Ő volt bennem. Nem velem találkoztál, nem velem beszéltél és nem én segítettem neked, hanem ő! – Olivia megdöbbent. Erre a válaszra számított legkevésbé. – De aztán elhagyott. Nem is... Én hagytam el őt. – A lány a szemöldökét ráncolva nézett a fiúra. – Feladtam a küzdelmet. Feladtam, mert nem bírtam. Túl sok volt a teher.

– Michael- – Olivia nem tudta befejezni, mert a fiú mélyfekete szemei az ő tekintetébe fúródtak.

– Most már meghalhatok, ugye? – A lány teljesen lesápadt.

– Nem!

– Feladtam már az életet. Nekem ennyi volt. Nincs már értelme. Nincs, ha folyton ugyan azokat a hibákat ismétlem!

– Nem, Michael! Ez nem így működik!

– De igen.

– Nem, nem, nem és nem! – A lány szemei könnyel teltek meg.

– Olivia. – Michael a lány kétségbeesett arcára nézett. – Megtettem mindent, amire elhivatott voltam. – A lány már nem küzdött, patakokban folyt le a könny az arcán és senki nem törölte le.

– B-biztos van még valami, amit meg akarsz tenni! – Olivia keservesen fürkészte a fiú arcát szürkésen csillogó szemeivel.

Michael szája sarkában egy halvány mosoly jelent meg. A vele szemben támaszkodóhoz hajolt, meg nem szakítva a szemkontaktust. Lágyan összeérintette ajkaikat és szépen lassan el is választotta őket.

– Ha Isten úgy akarja, még találkozunk. – Ellazult, békességgel teli mosollyal az arcán kizuhant az űrhajóból.