– Amúgy történt valami addig, amíg nem voltam itt? – Lépett Olivia az óra után a vörös hajú lányhoz.

– Igen. Eldöntöttük a párokat a szalagavatóhoz. Megnyugodhatsz, leszerveztem neked, hogy az új sráccal legyél.

– Milyen kedves. – Morogta Olivia. – Még jó, hogy nem jössz össze vele nekem.

– Azt a részt rád bízom. Nekem ott van Daniel!

– Megint egy másik? – Forgatta meg a szemét Olivia és kinyitotta az osztálytermük ajtaját a dívának.

– De ez nem olyan, mint előtte.

– Múltkor is ezt mondtad...

– Ő a híres divattervező, Daniel Nyngiros. Első látásra beleszerettem. – Sarah óvatosan megfogta az arcát, hogy ne jöjjön le róla smink és úgy nézett fel jelenleg a plafonra, álmodozó tekintettel. Ez tényleg egy szokatlan reakció volt tőle.

– Aha... Életemben nem hallottam még a nevét. – A fekete hajú lányt azonban még a nem mindennapi reakció sem hatotta meg. Ő nem volt még sosem szerelmes és nem is tervezett az lenni. Ő csak önálló akart lenni és mivel az elvárt biztos pont is megvolt már Sarah személyében, így nem érezte szükségét egyéb kapcsolatoknak.

– Micsoda? – A vörös teljesen felháborodott. – Hát erre tanítottalak téged? Tudod mennyit gürcöltem azzal, hogy végre megtanuld legalább a leghíresebb divattervezők nevét?

– Elküldted egy wiki oldal linkjét. Nahát... Az aztán a munka.

– Tudod mennyit keresgéltem a legjobb után? Te meg semmibe veszed a munkámat, azzal, hogy nem fújod kívülről az összes nevet és információt!

– Mert te fejből tudod ennek a Danielnek minden adatát. – Folytatta a különleges szemű gúnyosan. Sarah elhallgatott, de továbbra is fölényesen nézett a nála pár centivel magasabb Oliviára. – Mikor született? Hány éves? Hogy hívják az anyját? Vannak testvérei? Mikor kezdte a pályát? Melyik iskolákban tanult? Hányas a lába? Milyen a vércsoportja? – Sorolta a fekete hajú a kérdéseket, mire Sarah egyre csak a szemöldökét ráncolta.

– Azt tudom, hogy 39 éves. A többi most nem jut eszembe. – Olivia egy fintor kíséretében elfordult, mire a vörös újra megszólalt.

– Visszatérve rád és arra az új fiúra, átgondoltam a dolgokat és visszavonom azt, amit korábban mondtam. Ma még nem találkozhatsz vele, mert nem vagy elég csinos. Majd holnap reggel átmegyek hozzád és felöltöztetlek, hogy nehogy világgá menjen, amikor meglát.

– Már késő. Találkozott a tekintetünk, amikor a lelátón ültem. – Eresztett meg egy fölényes mosolyt Olivia, mire a díva a smink alatt lesápadt.

– Ez komoly?! Akkor melegítő volt rajtad és azok a bűn ronda csatok! Mégis mit gondoltál? Még a hajad is fel volt kötve! Te normális vagy?

– Nem mindegy neked?

– Nem, mert a legjobb barátnőm kapcsolatáról van szó!

– Mégis mikor foglalkoztál velem ennyire? Főleg úgy, hogy nem is vagyok semmilyen kapcsolatban azzal a fiúval.

– Én mindig is foglalkoztam veled.

– Igen? – Olivia felhúzta magát, de aztán lecsillapodott. Nem akarta azzal pazarolni az időt, hogy elmondja azokat a dolgokat, amik már rég óta kikívánkoztak belőle. Egyszer majd úgyis rájön, nem? Ó, Olivia, ha tényleg így működnének a dolgok!

Olivia fejében a legjobb barát olyasmi helyet foglalt el, mint a testvér, és ez azt jelentette, hogy mindent tudnak egymásról és tudják, éppen mire gondol a másik.

Lehet, hogy egy rendes legjobb barát tényleg ezt tette volna, de Sarah inkább csak a saját hasznára fordította Oliviát és azt csinált vele, amit csak akart.

A vörös hajú ilyenkor istennek érezte magát, aki uralkodik másokon. A tetteinek soha nem lesz következménye, mivel az elnyomot nem mer fellépni ellene, és ha meg is akarja oldani a problémát, máshogy teszi.

Most sem történt másképp. Olivia ismét eltemette azt a temérdek rossz érzést, bántalmat, amit eddig a dívától kapott és csendben helyet foglalt. Nem fortyogott magában, inkább csak azt figyelte, hogy Sarah mikor jön rá, hogy neki ez rosszul esik.

De Sarah még csak nem is foglalkozott vele többet, mint ami szükséges. Egész nap a megbánásnak semmiyen jelét nem mutatta, pedig Olivia jól tudta, hogy viselkedik egy ember, aki megbánta, amit tett.

Olivia a buszmegállóban fagyoskodva azt vette észre, hogy az új fiú közeledik felé. Ahogy ránézett a magas, hosszú, fekete hajú fiúra, eszébe jutott, amit Sarah mondott és elfordult, hogy ne lássa az egyre közeledőt. Nem is gondolt arra, hogy ez a fiú szívében egy nagy késszúrás lett.

– Ez lenne az új esély? – Morogta fekete szemeit az égre emelve és megállt Oliviától egy pár méterre. A düh arra késztette, hogy jól megjegyezze magának, azt, aki megsértette, de amikor alaposan végigszemlélte, rádöbbent, hogy ez az a lány, akit a tornacsarnokban látott.

Igaz, hogy az a korábbi pillantás csupán a véletlen műve volt, de ahogy a fiú azt a rakoncátlan tincsekkel keretezett arcot nézte, teljesen elvarázsolódott. Nem azt mondom, hogy első látásra beleszeretett, csak szimpatikus lett neki a különleges szemű lány és meg akart vele ismerkedni. Olivia kiállása azt sugallta neki, hogy ez a lány egy igényes, megbízható személy, aki még hasznára lehet.

---

Olivia az ajtócsengő hangjára kelt és egyből fel is pattant. Pontosan tudta, hogy ki az, aki reggel négykor képes őt felverni a legszebb álmából. Csipás szemmel nyitotta ki az ajtót és állt szembe a vörös démonnal.

– Hogy nézel ki?! – Ez volt egyből az első és Sarah számára egyben a legfontosabb kérdés, amivel Oliviát illette.

– Azért hajnali négykor, amikor az álmomból versz fel, ne várd el, hogy úgy nézzek ki, mint hamupipőke a bálban.

– Miért ne? Ha én akkor is gyönyörű vagyok, akkor te miért nem? – Olivia nem értette ezt a felfogást, de inkább nem is foglalkozott vele.

Sarah tudta hogyan ossza be az idejét. Két óra alatt fotómodellt megszégyenítő sminket és frizurát készített Oliviának és fel is öltöztette mindenféle kivágott ruhákba, ahogy saját magát is.

Szerintem mondanom sem kell, a fekete hajú olyan kényelmetlenül érezte magát, mintha egész nap nem evett volna semmit, és most ott ülne egy vizsgán, néma csöndben, korgó hassal.

Viszont a nyafogás és a ruha húzkodása nem hatotta meg a vörös démont. Ilyen kényelmetlen szettben ültette fel a buszra, kísérte el egész nap mindenhová és végül vezette el az éppen a folyosó közepén álló fiúhoz, akit meg kellett hódítania.

Oliviának semmi kedve nem volt az egészhez, és azt kívánta bárcsak meghalna, de ez nem történt meg. Ott állt, a fekete hajú fiúval szemben, aki arra várt, hogy a lány megszólaljon.

– Sz-szia. – Nyögte végül Olivia és az arcába lógó tincsekkel kezdett el játszani, hogy legalább addig ne kelljen a fiúra néznie.

– Szia. – A fiú hangja megremegett és már nem bírta visszatartani a kikívánkozó kuncogást. – Bocsánat, nem akartam. Csak láttalak tegnap és hát...

– Nem, igazad van. Nevetségesen nézek ki.

– Annyira igazából nem rossz.

– Nem kell szépíteni a helyzetet. Nem vagyok az ilyen ruhákhoz szokva és nem is szeretem őket. – Olivia fintorogva húzogatta a rongyokat.

– Gondolom. Mondjuk a melegítőben is elég csinos voltál tegnap. – Jegyezte meg a fiú, de egyből a szájához kapott, amikor rájött, hogy mit mondott.

– Hát köszönöm. – A lány próbálta visszatartani a mosolygást, de nem nagyon ment. Még soha nem kapott ilyen bókot.

– A nevedet elárulod? – Kérdezte egy kis idő után a fiú.

– Olivia vagyok. – Mosolygott kedvesen a lány, és most először a fiú mélyfekete szemébe nézett.

– Én Michael. Örülök a találkozásnak.

– Szintúgy. – Bólintott a lány. A kínos csend beállását a csengő akadályozta meg, és az, hogy megjelent a láthatáron Michael osztályfőnöke.

– Most mennem kell. – Intett a fiú és besietett a termébe. Olivia is így tett.

Ahogy belépett már érezte magán Sarah kíváncsi tekintetét és nem is késlelkedett a beszámolóval.

– Na, mi volt? – Kérdezte a vörös.

– Azt mondta a melegítő is jól áll.

– Mi? – Sarah teljesen kiakadt. Az ő fejében csak akkor volt szép valaki, ha szép ruhákat hord és agyon van sminkelve.

– Szóval többet nem veszek fel ilyen szerkót, már csak ezért sem. – A fekete hajú Sarah durcás arcát látva csak elfordult és leült a helyére. Akármi is legyen, ő nem fog többet ilyen ruhát felvenni, az biztos. A smink és frizura még talán oké, de a kivágott ityegő-fityegő és egyszerre passzentos ruhák kiverték a biztosítékot.

Olivia egy szorgalmas lány volt, jó jegyekkel. A tanárok is szerették, mert tisztelettudó és rendes volt. Nem azt mondom, hogy stréber, mert nem a tanulás volt a legjobb elfoglaltsága, de jól teljesített. Az osztálytársai is felnéztek rá, Sarah kivételével, aki ugyebár mindenkit lenézett.

Olivia a sportokban is kiváló volt, testalkatának köszönhetően, mint ahogy azt már korábban említettem. A testnevelés órákon és gyakorlatokon sokszor példáztak vele a tanárok, még akkor is, ha a lány szerényen úgy gondolta, hogy figyelemre se méltó, mit csinál.

Ezt az idézőjeles tökéletességet leginkább a képviseletére lehet visszavezetni. Hiszen mi is jut eszünkbe először a gyémántról? Nekem az, hogy gyönyörű és erős. Ugyan ez pedig Oliviáról is elmondható volt.

A lány fényes haja és különleges szemei, az arca, a testi és szellemi adottságai, a viselkedése mind arra mernek következtetni, hogy a gyémántot képviseli. És Olivia bizony ott hordozta a vérében kis zárványokként a gyémánt szénláncait, amik, ha a levegővel érintkeztek összeálltak kristállyá.

Ezt a képességet, amit képviseletnek neveznek, használja fel a hadsereg is, hogy létrehozzon egy különleges osztagot. Ide azok kerülnek, akiknek fel lehet használni a képviseletüket hadászati célokra. Most elsősorban a nemesfémekre, fémekre, ércekre, kristályokra, energiahordozókra, alapvető elemekre és kemény, ellenálló dolgokra gondoljunk.

Ezek az emberek jártak a Sofos Krieg Katonai Akadémiára is. Mondjuk nem is nevezhetném őket embernek, mivel a halott emberektől származnak, de szerintem erre még később majd kitérek.

Ahogy megszólalt a csengő, a teremben jelenlévő összes diák pakolni kezdett, hiába akarta még elmondani azt az utolsó mondatot a tanár. A legtöbben hazafelé indultak, de volt, aki valamilyen délutáni foglalkozásra, edzésre ment. Olivia a legutóbbi kategóriába tartozott.

Komótosan szedte össze a cuccait, köszönt el Sarah-tól, aki a divatstúdióba ment, és indult el a tornacsarnokok felé.

Olivia két tanításon kívüli elfoglaltságot végzett: egyéni és edzővel történő edzés. Mondhatni, hogy a lány az edzésnek élt, mert ha tehette egész nap azt csinálta. Mondjuk nem mintha lett volna jobb dolga, amikor az volt a cél, hogy minél erősebb és kitartóbb legyen.

– Olivia! – Szólította meg egy ismeretlen hang az udvaron. A lány olyan hevesen kapta hátra a fejét, hogy el is esett volna, ha nem fogja meg az, aki megszólította.

– Michael! Megijesztettél. – Nevetett Olivia és gyorsan elhúzódott a fiútól, hogy senki se értse félre a helyzetet.

– Bocsi. – Küldött egy gyors mosolyt, de egyből elkomorodott. – Arról tudsz, hogy egy pár vagyunk a keringőben?

– Igen. – Bólintott a lány.

– És miért pont én? Már elkezdtétek a táncot, nem? Én meg még nem tudok semmit és mégis velem raktak össze.

– Sarah műve az egész. És elvileg csak ma rakták össze a párokat. Előtte csak az alap lépeseket gyakoroltuk, szóval nem kell így kétségbe esni. Meg nem is olyan nehéz.

– Jó, de én soha nem táncoltam még. – Olivia meglepődött.

– Nem? Aztán miért nem? Az Intézetben is tanítottak táncot. Meg elvileg az itteni iskolákban is. – Michael csak kényelmetlenül mosolyogva lehajtotta a fejét, de aztán nem sokkal később újra a lányra nézett.

– Nem táncoltam és kész, szóval a te érdekedben jobb lenne, ha nem velem lennél párban.

– Michael! – Jelent meg egy alak a fiú mögött, mielőtt még Olivia bármit is mondhatott volna. – Oh! – A magas, izmos férfi szemei felcsillantak, amikor meglátta a lányt. – Elnézést kérek a kishölgytől, de Michaelnek most edzésre kell mennie. Majd máskor befejezitek. Gyere, fiam. – Intett a férfi, Michael pedig szó nélkül követte a tábornoki egyenruhást. Olivia nem kicsit lepődött meg, de nem volt túl sok ideje csodálkozni, mivel megjelent az ő edzője is.

– Olivia! Mit állsz ott? Siess, öltözz át! Mára egy hosszú edzést terveztem. – A lány felocsúdott és el is sietett ez öltözőbe.

Olivia a kemény edzések során már megtanulta, hogy nem érdemes nagyon felöltözni, mert úgyis csak összeizzadja. Ezért így végzősként már csak egy sportmelltartót és egy kényelmes rövidnadrágot vett fel és úgy sétált ki a küzdőtérre, ahol az edzője, Georgina várta. Egy félreeső helyre lerakta a kulacsát és a müzliszeletet, amit magával hozott majd miután elcsatolta a kis tincseit, készenállt.

– Mindig meg tudsz lepni ezekkel a csatokkal. – Nevetett Georgina, a csillámos és katicás csatokra utalva. Olivia csak megeresztett egy mosolyt, majd megkezdték a bemelegítést.

– Ennyi lenne mára. A levezetést és nyújtást rád hagyom. Abban már úgyis tapasztalt vagy. – Szólalt meg Georgina, amikor a fekete hajú már kellően elfáradt.

– Oké. – Bólintott Olivia és a kulacsáért nyúlt, mert érezte, hogy ördögszekerek gurgulásznak a torkában. Miután kicsit lecsillapodott a légzése elindult a szertárhoz, hogy kihozzon egy masszázshengert. Út közben elhaladt egy alsóéves csoport mellett, akik füttyögéssel díjazták Olivia kissé alulöltözött és izzadt látványát.

Sokszor megbámulták már a lányt az átlagnál egy kicsit nagyobb melleiért, de fütyülést még sosem kapott, így most zavartan sietett be a szertárba és megpróbált másik útvonalat is választani visszafelé.

Ezt azonban a fekete hajú és szemű fiú akadályozta meg, aki pont azon a helyen kapta el, ahol az alsóévesek újból megbámulhatták.

– A keringővel kapcsolatban... . – Kezdte a fiú.

– Igazából nekem az nem probléma, ha veled kell táncolnom. Legalább akkor hátra kerülünk.

– De azért mégis. Nem akarnád megmutatni, hogy milyen jól táncolsz?

– Haha! Nekem se megy a tánc.

– Hát, de csak jobban, mint nekem.

– Jó, az lehet, de akkor sem szeretnék elöl táncolni. Márpedig még a 177 centimmel is kicsinek számítok, szóval biztos oda raknának. Te viszont elég magas vagy ahhoz, hogy hátra kerüljünk. Egyébként is, miért nem akarsz velem táncolni?

– Mert nem akarlak beégetni.

– És ki mondta, hogy beégetnél? Szerinted mennyire égtem abban a maskarában, amit Sarah rám rakott? – A fiú elhallgatott. – Na látod. Szóval több szempontból is jobb lenne, ha együtt táncolnánk.

– De...

– Még Sarah sem kötne bele, hiszen ő intézte, hogy egy pár legyünk.

– Ki ez a Sarah, hogy mindig felhozod?

– A legjobb barátnőm. – Michael összehúzta a szemeit és úgy vizsgálta a lányt. – Mi van? – A lány értelenül vizsgálta a gyanakvót.

– Semmi. – Nézett el a fiú, amikor tekintete akaratlanul is a lány keblére vándorolt. Olivia ezt egy rosszalló pillantással díjazta.

– De hogyha nem akarsz, nem kell velem táncolnod. – Dobta hátra a copfját a lány és szándékosan rázva a fenekét elsétált. Mondanom sem kell, az alsóévesek ezt is füttyögéssel díjazták, de Michael egy gyilkos pillantással elhallgattatta őket.