– Én vagyok a következő. – Lépett előre a férfi, maga mögött hagyva döbbent feleségét.

– Tábornagyúr?! – Olivia teljesen elképedt és hátrébb lépett pár lépést.

– Ne félj, Olivia, nem foglak bántani. Csak kíváncsi vagyok, milyen szinten vagy. – A férfi csinált pár bemelegítő mozdulatot és a kabátját ledobva állt a lány elé. – Csak ügyesen. – Megpaskolta a fekete tincsekkel fedett fejet, majd hátrált és felvette a kezdő pózt.

– Alan, nem lesz ez egy kicsit igazságtalan? – Hallatszott Elise tétova hangja, de a férfi ügyet sem vetett rá.

– Gyerünk Olivia, lássuk mit tudsz.

– Képviselet nélkül?

– Úgy van. – Bólogatott a tábornagy. A lány kicsit hezitált, de aztán szembe állt a férfivel.

– Mehet! – Ahogy elhangzott az indító szó Sophia szájából, Alan már támadt is. Ökle erős védekezéssel találkozott, de a támadások sokasodásával ez egyre csökkent.

– Ne hagy magad, Olivia! – Kiáltott Elise aggodalmasan. Pontosan tudta, hogy Alan milyen kemény a különleges osztag tagjaival, így nagyon féltette a frissen érkező lányt. Olivia azonban nem volt olyan, akit ennyire félteni kellett volna. Még egy csomó trükk volt a tarsolyában, amik mind bemutatásra vártak.

Két rúgás közötti szünetet kihasználva, a lány a férfi felé ugrott, megragadta a vállát, és átfordult, hogy a lábai a nyakát szorítsák. Ez meglepetésként érte Alant, de gyorsan kiszabadult és jól behúzott neki. Olivia egy fájdalmas nyögést hallatott, de nem adta fel.

Ütésekkel és rúgásokkal záporozta a tábornagy testét, amíg azon gondolkozott, hogy mivel tehetne egy kis előnyre szert. Hiába ugrott többször is Alan nyakába vagy hátára, egyszerűen nem tudta kibillenteni az egyensúlyából az erős férfit. A tábornagy pedig nem ilyen technikákat használt. Ő gáncsokkal küldte többször is földre a lányt, aki minden alkalommal felállt, mindegy mennyire fájt az esés.

Olivia többször is próbálkozott magával húzni a gáncs után a férfit, de annak csak az lett a vége, hogy a ruháján csüngött. Olyankor Alan meg is engedett magának egy halk kuncogást, ami csak még jobban felidegesítette a lányt.

Hiába a hosszú küzdelem, mindig Olivia végezte a tatamin, mindegy mivel próbálkozott, és ez nagyon felhúzta.

– Állj fel, még nincs vége. – Vigyorgott Alan most is a lány arcába.

– Feladom. – Nyöszörgött a lány, elterülve, miközben próbálta csillapítani heves szívverését.

– Jól van. – A tábornagy megpaskolta a lány fejét. – Ügyes voltál. Akár Michaellel is felvehetnéd a versenyt. Bár nem ígérem, hogy győzni is fogsz. – Nevetett a férfi. A lány hasonlóan tett. Olivia még érdeklődött volna a fiú után, de mivel Alan Sophiával kezdett el beszélgetni, inkább nem kérdezősködött.

A lány a gondolataiba mélyedve sétált a szobája felé. Annyira el volt veszve, hogy észre sem vette, hogy valaki van a szobában, csak ledobta a csomagját az egyik ágyra, és rároskadt.

– Olivia? – Hallatszott egy ismerős hang, mire a fekete hajú felkapta a fejét és egyből egy fintor jelent meg az arcán.

– Sarah? – Kérdezte felháborodottan, a tűzvörös szemekbe bámulva. Undorral ejtette ki a nevet, de legnagyobb meglepődésére, a lány nem úgy reagált, ahogy már megszokta.

– Szia! – Köszönt egy kedves mosolyra húzva tűzvörös ajkait.

– Téged meg mi lelt? – Olivia döbbenten bámult a vörös hajú lányra, akinek most le kellett volna ordítania a fejét, hogy mégis mit képzel magáról, hogy egy szobában vannak, és hogy mer ránézni azokkal a csipás szemeivel.

– Történt egy pár dolog. – Vonta meg a vállát a vörös és leült a saját ágyára. A különleges szemű lány teljesen el volt képedve. Olyan volt, mintha teljesen kicserélték volna Saraht. Csak a megjelenése volt pont ugyan olyan, mint előtte.

– Pár dolog? Nekem nem csak egy párnak tűnik... . – Morfondírozott Olivia.

Ezt bár a fekete hajú nem tudhatta, de Sarah élete egy nagy fordulatot vett.

Sarah úgy gondolta, hogy Daniel az, akivel le kell majd élnie az életét. Úgy gondolta, hogy ő az egyetlen, aki boldoggá teheti és mellette van a helye. Éppen ezért, a vizsgaidőszak alatt próbált minél több időt tölteni vele.

Ebben csak az volt a bökkenő, hogy az a bizonyos Daniel még csak a lány létezéséről sem tudott, így első lépésként fel kellett hívnia magára a figyelmét. Sarah stílust váltott: techwear ruhákat kezdett el hordani, méghozzá olyanokat, amiket Daniel tervezett. A divatstúdióban próbált mindig a látókörében maradni és a legjobb formáját mutatni.

Az erőfeszítéseinek meglett az eredménye, ugyanis Daniel megkérte, hogy legyen a modellje. Sarah ezer örömest beleegyezett, és a legjobbját adta, legalább is próbálta, de a sminkesek és fodrászok többször is az útjába álltak. Legalább is a lány így érezte. Olyankor leordította a fejüket és sokszor még hozzájuk is vágott valamit.

– Mégis mit képzelsz magadról? Azt az olcsó púdert akarod rámkenni? Eszednél vagy? Tönkre fogja tenni az én tökéletes arcomat! És milyen ecsetet használsz? Hol szerezted? Festék boltban? Azt hiszed, hogy elvégzel egy iskolát, és már profi vagy? Hát felvilágosítalak, hogy nem! Ennél még én is jobban tudok sminkelni.

– D-de nekem van papírom!

– Edd meg a papírodat, patkány!

– Sarah, nyugodj le! – Lépett közbe a fodrász, mire a vörös hozzávágta a kezében tartott ominózus ecsetet.

– Fogd be! Ki vagy te, hogy nekem itt magyarázz? Én vagyok a modell, nem te! Biztos vagyok benne, hogy a saját anyád is kidobna, olyan ronda vagy! Szemeteszsák! Csak azért vagy itt, mert nincs hátul szemem, szóval kussolj! Neked nincs beleszólásod abba, hogy én mit csinálok! Te is a papíroddal jössz? Nekem is van! Méghozzá arról, hogy modell vagyok, akinek a szépség az első! Szóval, ha egy hajszálam vége megtörik, arról te tehetsz! Már pedig egy csomó le van törve, úgyhogy te is megeheted ám a papírodat!

– Az nem ez én hibám, hogy túl sok ártalmas hajápoló szert használsz!

– Nem a tiéd? Ki adta nekem azokat a samponokat, gyökér? Amúgy is, itt most én beszélek, neked egy szavad nem lehet!

– Sarah, kérlek, nyugodj le! Beszéljük meg! – Szólalt meg a sminkes, mire felé is repült egy pár ecset.

– Beszéljük meg? Mit csinálok éppen? Vagy talán süket vagy? Akkor elmondom még egyszer. – A fülénél fogva megragadta a sminkest és beleordított a hallószervébe. – Én vagyok a főnök, vén szatyor!

– Nem, mert én vagyok az. – Fogta meg az előbb érkezett Daniel a lány kezét.

– Eressz! – Kezdett el rángatózni Sarah és a kiszabadulás mozdulatával orrbavágta a sminkest.

– Menjetek. – Intett a fejével a férfi, mire a fodrász és a sminkes eliszkolt. – Sarah, nem viselkedhetsz így az alkalmazottjaimmal!

– Nem? Pedig megérdemlik! El akarják csúfítani az én természetes szépségemet! Pedig annyit dolgoztam azon, hogy egy hiba se legyen rajtam! Ezek az olcsó szarok tönkre fogják tenni a bőrömet!

– Azokat az olcsó szarokat én rendeltem, és mind természetes alapanyagból vannak, hogy ne tegyen benned kárt. Amúgy is, úgy nézel ki, ahogy én akarom! Nem vagy más, mint egy sétáló bábu, amit fel lehet öltöztetni! Ha azt mondom, hogy ronda leszel, akkor ronda vagy. Ha azt mondom, hogy csupasz leszel, akkor csupasz vagy! Ne szállj el magadtól! Amit te mondasz, az itt semmit nem ér. Vagy azt akarod, hogy én is megdobáljalak és a füledbe ordítsak? – Sarah felháborodottan hebegett. – Mit hápogsz? Talán kacsa vagy? Most legyen nagy a szád!

– É-én... .

– Te mi? Szépségkirálynő! Csak azért vagy a modellem, mert nem vagy képes leszállni rólam! Azt hiszed nem láttam, amikor előttem ráztad a segged az én ruháimban, amik úgy állnak, mint kukában a zsák?

– Kukában a zsák? Tudod te, hogy mennyi időt és energiát fektettem abba, hogy így nézzek ki? Tudod hányszor vertek meg, ha kócos volt a hajam, vagy elfolyt a sminkem? Tudod te, hogy hány szépségversenyt kellett ahhoz megnyernem, hogy az anyám csak egy pillanatra rám mosolyogjon? És még rondának mersz hívni? Miattad változtattam meg az egész ruhatáramat! Miattad cseréltem le minden terméket, amit korábban használtam! Miattad töltök két óra helyett ötöt a tükör előtt minden reggel, te meg szemétnek hívsz?!

– Soha nem kértelek arra, hogy változtasd meg a stílusodat, ahogy arra sem, hogy órákat tölts a fürdőben! Miért engem hibáztatsz, amikor ez a te döntésed volt?!

– Mert szeretlek! Mert melletted van a helyem, mert melletted kell majd meghalnom! Ha nem veszel észre, amikor önmagam vagyok, akkor leszek olyan, amilyet te akarsz! Nem érdekel, ha ahhoz le kell vágnom a lábam, vagy televarratnom magam halálfejekkel, én akkor is melletted leszek!

– Nem vagy észnél! Tudod te ki vagyok én?

– Az, akire egész életemben vártam! Akire, ha ránézek és nincs mellettem, megszakad a szívem, aki nélkül nincs jövőm! Az vagy!

– Sarah, nagyon nagyot tévedsz. – Daniel lehajtotta a fejét és a hangja is elhalkult. – Nem vagyok holmi herceg, aki fehér lovon eljön majd érted. Én egy alkoholista vagyok, aki fél lábbal már a sírban van. Ilyen embert akarsz?

– Ne érdekel milyen vagy, engem az érdekel, hogy te vagy és nem más!

– Sarah, előtted az élet, és egy vén szivarral akarsz élni? Használd már az eszed! Engem csak a pénz hajt, azt jól tudom. De téged a szerelem. Biztos vagy benne?

– Ennél biztosabb nem is lehetnék! – Sarah azt hitte, hogy nyert ügye van, így lelkesen fogta meg a férfi kezeit és mélyen a szemébe nézett.

– Sarah. Elbírnád annak a súlyát, hogy minden éjjel mással fekszem és mással kelek, hogy víz helyett whisky-t iszom és dührohamaim vannak? Hogy utálom magam és számtalanszor próbáltam már öngyilkos lenni? Hogy bármelyik pillanatban meghalhatok? Hogy amíg pénzről van szó, addig én bármit megteszek, legyen az a saját anyám meggyilkolása vagy a munkáim felgyújtása?

– Két ember többet bír, mint egy, nem igaz? Majd megváltozol! Egy rendes ember biztos meg tud változtatni! – Rebegte a lány.

– De én nem akarok változni. A világ számít rám, de én már nem várok semmit az élettől. Az egyetlen célom az volt, hogy annyi pénzem legyen, amiben már fürdeni lehet, de ez is már megvan.

– Ugyan, Daniel! Ki az, aki ne akarna változni! Nem hiszem el, hogy ez így neked jó! Amúgy is! Akármilyen legyél, én mindig melletted leszek! Mindegy min mész keresztül! Az én vállamon kisírhatod a lelkedet is.

– Én többé már nem sírok. Nincsenek könnyeim, nincsenek érzéseim. Nem tudom, milyen boldognak vagy szomorúnak lenni.

– De azért csak tudod, milyen szeretni valakit! Azt nem lehet elfelejteni! Ha pénzt szereted, gondolj rám úgy, mint a pénzre! Ha az alkoholt, gondolj rám úgy, mint az alkoholra!

– Sarah, ne erőltesd a lehetetlent. Add fel. Velem nem mész semmire.

– Nem igaz! Te vagy az én hercegem! Nem érdekel, hogy nincs lovad, vagy hogy fél lábbal a sírban vagy, vagy hogy minden reggel mással kelsz! Hadd legyek én is egy azok közül, akikkel kelsz vagy fekszel! Hadd legyek az, aki feltakarít a dührohamaid után! Nekem mindegy, hogy hogyan, csak hadd legyek melletted! Kérlek, nézz rám! Nézz rám úgy, mint a pénzre, az alkoholra, vagy egy útszéli kurvára, nekem mindegy, csak... Kérlek!

– Sarah, ha látnád magad... Ez egyáltalán nem te vagy. – Daniel az ajtóhoz indult.

– Az leszek, akit csak akarsz, csak kérlek! Kérlek!

– Mit kérsz, Sarah?

– Hogy szeress! – Sarah szemei könnybe lábadtak és reménnyel telve nézett fel Daniel meglágyult arcára.

– Túl sokat kérsz. – A férfi lerázta magáról a kapaszkodó kezeket és kiment az ajtón, otthagyva az összetört lányt.

– S-sarah... . – Kukkantott be a sminkes az ajtón.

– Takarodj! Ez mind a te hibád! Ha te nem lennél, nem lett volna ez! – Sarah felállt és kiviharzott az ajtón. A könnyeit törölgetve kivágta a divatstúdió ajtaját is és kirohant az utcára. – Akkor egy romantikus vacsoránál megkérte volna a kezemet, és boldogok lettünk volna! Ez mind a te hibád! Te tehetsz róla. – Zokogva szállt be egy taxiba, és szintén zokogva szállt ki. Amikor belépett a ház ajtaján, próbálta elrejteni kisírt szemeit és elfolyt sminkjét, de az anyja még így is észrevette.

– Sarah, hogy nézel ki?! Hogy mersz így hazajönni?! Azonnal hozd rendbe magad! – Kiabált az anyuka a lánya után.

– Hagyjál! – Sarah becsapta maga mögött az ajtót és könnyek között összerogyott.

Egy egész éjszakát átsírt, és amikor bekapcsolta a telefonját, csak azzal a hírrel találta szembe magát, hogy Daniel Nyngirosz szívrohamban életét vesztette. A hír megint sírásra késztette, aminek önmarcangolás lett a vége.

Napokig nem evett, csak gubbasztott a sötét szobában, mindegy milyen hangosan dörömböltek az ajtón. Nem akart semmit sem látni, semmit sem hallani. Azt a Danielt akarta vissza, aki rámosolygott, amikor meglátta és rákacsintott, amikor a szokásosnál jobban kicsípte magát. De azt nem lehetett, hiszen Daniel meghalt, méghozzá azért, mert Sarah azokat mondta neki. Legalábbis a lány ezt gondolta.

A fájdalmakból egy út vezetett ki: a halál. Úgy gondolta, hogy legalább majd azon a helyen találkoznak, ami a halál után van, legyen az egy másik dimenzió, vagy a menny. Neki mindegy volt, csak szűnjön meg az a fájdalom, amit érzett.

– Sarah. – Egy halk, tétova hang jött az ajtó mögül. – Ha az öngyilkosságon gondolkodsz, kérlek ne tedd. Fontos vagy nekem, nem akarlak elveszíteni. Lehet nem látszik, de anya és apa számára is sokat jelentesz. Nem kell megfelelni az elvárásoknak. Legyél az, aki szeretnél. – Lewis állt az ajtó előtt és az éj közepén suttogta a bíztató szavakat. – Nem a halál az egyetlen kiút. – Egy apróra hajtogatott papírt csúsztatott a lány szobájába az ajtó alatt, amin a „megváltás" szó szerepelt.