Ahogy az űrhajó megérkezett a bolygó mesterséges légköre fölé, lassabb tempóra kapcsolt és ereszkedni kezdett. Míg maga az utazás csak egy órát vett igénybe, a leszállás fél óra volt. az utasok azonban nem türelmetlenkedtek, inkább izgatottan bámulták az eléjük táruló ismeretlen látképet, ami első pillantásra a bojgatlan természet látszatát adta.

A Clev, a Sal bolygó legnagyobb holdja volt és egyben a katonai főhadiszállás. A hold körül nitrogén, oxigén, argón és szén-dioxid kibocsátásával egy légkört hoztak létre, ami hasonlít a Földéhez. Azonban az arányok nem pontosan olyanok, mint nálunk, ezért csak a növények tudnak a felszínen élni. Az emberek egészsége tartósan károsodhat, ha sokáig vannak a szabad ég alatt. Aki mégis kiment, kapott egy oxigénmaszkot, ami biztosította a megfelelő minőségű gázkeveréket.

A levegő rossz minősége miatt, amit csak lehetett a föld alá építettek: gyárakat, hangárokat, raktárakat, irodákat, szobákat, edzőtermeket... A felszínen gépesített mezőgazdaság és megújuló energiát hasznosító erőművek működnek, amiket évente legalább egyszer ellenőriztek. Valamint a légvédelmi rendszer és a leszállópályák tarkítják az amúgy háborítatlan, hegyvölgyes tájat.

Ahogy a lapos űrhajó földet ért: nagy gőzzel kinyitotta az ajtókat és kiléptek a turisták. Az űrhajó mellett álló katonák mindegyik érkező kezébe nyomtak egy asztmások által használt készüléket, amibe időnként bele kellett szívniuk, hogy megkapják a szükséges levegő keveréket. Azután az egyik domboldalba vájd lejárathoz mentek, ahol átnézték a csomagjukat és a ruhájukat, nehogy bevigyenek valamilyen fegyvert vagy robbanóanyagot. A sor lassan haladt, így a szintén jövevény fekete hajú lánynak volt ideje körbenézni.

A hatalmas leszállópályarendszer közepén magasodott az irányító torony, ahonnan a repülőket és űrhajókat irányították. A lapos terepet dombok vették körbe, amik kisebb-nagyobb alagutakkal voltak tarkítva. Az alagutak lejárók voltak a föld alá, és ezeken keresztül hozták ki és vitték be a különböző járműveket. A dombok tetején és kifelé eső oldalán apró, lyukszerű ablakok voltak, amik a katonák szobáiba engedtek egy kis természetes fényt, hogy ne őrüljenek meg a sötétben.

A többszemélyes szobákat egy nagy folyosó kötötte össze, aminek a plafonján szintén ezek a kis üveggel lezárt lyukak voltak és itt ezek adták lámpa helyett a fényességet. Ezt a technikát használták a főhadiszállás minden részén, ahol csak lehetett. A napfénynek és a talaj belső hőjének köszönhetően nagykapacitású fűtőrendszerre sem volt szükség, így elég környezetbarát volt az egész létesítmény.

A fekete hajú lány sorra került, és őt is átnézték, ahogy mindenki mást, majd a többi jövevénnyel együtt beszállították egy nagykapacitású panorámaliftbe, ami levitte őket a hatalmas mesterséges barlang aljára. A barlang belső tere két részre volt osztva: a terület háromnegyedén haditechnikai járművek foglaltak helyet, míg a maradék 1 negyeden sportpályák voltak és egy kert, fákkal.

A jövevények a kert felé indultak el, aminek végén a falba vájva helyezkedett el az aula. Az öt szintet igénybe vevő helyiség belülről minden oldalon fehérre volt mázolva és néhol zöld növényekkel esetleg üveggel díszítették, így tágas és modern hatása volt.

Az aulából kétoldalt a lépcsőházon keresztül lehetett eljutni a többi szintre, amik szintén a barlang falába voltak vájva. Az aula a recepció mögött egy nagy falban végződött, ami kiállítótermeket rejtett a turisták szórakoztatására. A második szinten is ilyen termek voltak, csak ott a recepció helyett egy folyosó volt, ahová az üvegből készült panorámalépcsőn lehetett feljutni.

A turisták ahogy beléptek, egytől egyig elámultak és a fejüket forgatva sétáltak el a recepcióig, ahol kaptak egy kártyát, ami azokat az ajtókat nyitotta, ahová bemehettek. Mivel a fekete hajú lány nem turistaként, hanem gyakornokként érkezett, így ő egy olyan kártyát kapott, amivel majdnem mindenhova bemehet.

– Mindjárt érkezik egy tiszt, aki majd körbevezet. – Mondta a recepciós, mire a lány bólintott és félreállt, hogy ne akadályozza az előrehaladást. Amíg várt, a sürgölődő embereket nézte, akik néha egymásnak ütköztek és sűrű bocsánatkérések közepette mentek tovább.

Furcsa volt belegondolni, hogy a lány is majd ezen a helyen fog lakni a következő évtől. A nyüzsgő tömegben az a sarok keltette fel az érdeklődését, ahol egy arany keretes festmény volt felakasztva. Utat nyitott magának az emberek között, és szépen lassan eljutott a portréig, amiről egy ismerős arc mosolygott vissza rá.

– Jól néz ki, mi? – Szólalt meg valaki mögötte. A lány megfordult és ugyan azzal az arccal találta szembe magát, mint ami ott díszelgett a vásznon.

– Tábornagyúr! – A lány egyből tisztelgett.

– Olivia. – Bólintott Alan köszönésképp a lány csillogó szemei láttán. – Hogy vagy? Jól mentek a vizsgák?

– Igen. Elégedett vagyok velük.

– Akkor jó. Gyere, körbevezetlek. – Intett a férfi, és elindult a barlang déli felébe. – Ezen a részen minden szinten szobák vannak. – Olivia lelkesen bólogatott, miközben a térképet tanulmányozta, amit a férfi korábban a kezébe nyomott. – Mivel ezt a részt kívülről egy nagy szakadék határolja, itt csak szobák vannak. A sziklafal lehetővé teszi, hogy mindegyik helyiségbe jusson természetes fény. A szobák alapterületet tekintve ugyan akkorák, csak az elrendezésben vannak különbségek. A turista szobákban négy ágy van és egy nagyobbacska fürdő. Ezek azok, amelyek közelebb vannak az aulához. A normál szobákban nyolc ágy van és kisebb a fürdő. Végül vannak a tiszti szobák, amikben egy nagy ágy van. Bár mi Elise-zel még abban sem férünk el... – Kuncogott a tábornagy majd benyitott egy a szűk folyosóról nyíló ajtón. – Ez egy turista szoba. Ilyenbe fogsz lakni, amíg be nem iktatnak. Ha jól tudom te valamelyikben a hatodik szinten fogsz aludni, úgyhogy majd oda is elmegyünk.

– Minden oldalon szobák vannak? – Nézett a barlang belseje felé nyíló ajtókra a lány.

– Igen. Ezeknek a szobáknak speciális golyóálló ablakuk van, amin nem lehet belátni.

– Minek a golyóálló? – Alan az állát kezdte el simogatni.

– Tudod, a barlang a leszállópálya alatt is folytatódik. Vészhelyzet esetén az egész leszállópályarendszer szét tud nyílni, így nem kell a repülőket és űrhajókat felvinni a felszínre, hogy fel tudjanak szállni. Azonban így sebezhetőbb lesz az egész létesítmény, és ha esetleg belőnének, az nagy kárt okozna. Meg az űrhajók is hatalmas energiát bocsátanak ki felszálláskor, ami az egyszerű üveget pillanatokon belül kitörné.

– Értem. – Bólogatott a lány ahogy továbbhaladtak.

– A barlang keleti falában az első szinten szerviz van, a másodiktól az ötödikig meg raktárak. A hatodikon, mint mindenhol, itt is szobák vannak. A szervíznek körülbelül akkora a területe, mint a barlang fele, és szépen el van osztva, hogy melyik részen miket javítanak. A raktár meg raktár, úgyhogy oda most nem megyünk el. Ha dolgod lesz ott, úgyis részletesen elmondják majd. – A fekete hajú lány továbbra is bólogatással jelezte, hogy értette. – Az északi falban irodák vannak a szobákon és az edzőtermeken kívül és innen van a legjobb kilátás a barlangra. – Ahogy az említett részhez értek, a folyosó már közelebb volt a barlang falához, és a nagy üvegablakokon keresztül látni lehetett a hangyának tűnő mechanikusokat, akik a különböző járműveket ellenőrizték. – Nekem ez a kedvenc helyem. – Támaszkodott Alan az üveg előtti korlátra. – Itt én vagyok a felelős mindenért és innen mindenkit látok tehát egyből tudom, ha baj van. És nem aggódok, hogy valamiről lemaradok. – Olivia egy halvány mosoly keretében a férfire pillantott, aki békésen figyelte az alatta elterülő birodalmát.

– Tábornagy úr! Tábornagy úr! Van egy perce? – Alan a folyosó végéről kiáltozó tisztre kapta a fejét, aki a kezében pár papírt lobogtatott.

– Mi ilyen sürgős? Azt hittem el tudok szakadni legalább egy kis időre... . – A férfi egy szomorú sóhajtást hallatott, majd az érkezőhöz lépett. Gyorsan átfutotta a papírokat, majd a kíváncsian figyelő lányra nézett. – Ez el fog tartani egy ideig... . – Mormogta aztán a mellette álló tiszthez fordult. – Elise valahol a környéken van. Keresd meg és hívd ide. Addig én elmegyek a nyomozókhoz. – A férfi tisztelgett majd elsietett a tábornaggyal együtt. Olivia ismét magára maradt, de nem sokáig, mivel feltűnt a tiszt, mellette azzal a fehér hajú nővel, aki nem más volt, mint Alan felesége. A fekete hajú lány szeme felcsillant és mozdulni sem mert, annyira izgatott lett.

– Szia. – Mosolygott Oliviára a nő, mire a lány kihúzta magát és tisztelgett.

– Erőt egészséget! – Köszönt, Elise pedig kuncogni kezdett.

– Most, a szülés után szinte csak dísz vagyok, szóval nem kell így köszönned. És nyugodtan hívhatsz Elise-nek, nem fogok megharagudni.

– Igenis! – Válaszolt Olivia, mire a nő ismét kuncogni kezdett.

– Most jöttél gyakornoknak?

– Igen. Jelenleg a körbevezetésen vagyok, csak a tábornagynak akadt valami dolga.

– Ó, biztos haladtak azzal a nyomozással... Mindegy is. Hol nem jártál még? Vagy van valami, ami érdekel? – A lány a kezében lévő térképre pillantott, majd Elise-re nézett.

– Az edzőtermeket szívesen megnézném.

– Ohó! Ezeknél felszereltebb edzőtermeket sehol nem találsz! – Nevetett ismét a nő és elindult. – Az a térkép hasznos lesz, szóval jól vigyázz rá. – Olivia bólintott és széles mosollyal követte példaképét. – Nem tudom te melyiket kedveled, de én a szabadtéri edzést nagyobb előnyben részesítem, csak ugyebár itt veszélyes lenne a felszínen edzni, ezért én mindig a sportpályákon tettem. Az izomzatodból ítélve te is nagyon szerethetsz mozogni. – Utalt Elise a lány felsője alól kikandikáló erős vállakra.

– Oh, igen. Mondhatni az edzés a hobbim. Bár nekem mindegy, hogy hol vagyok, addig amíg mozoghatok.

– És van kedvenc fajtád?

– A képviseletes edzéseket nagyon szeretem. Olyankor úgy érzem, haladok a felé, hogy erősebb legyek. Az egyszerű erősítéseknél vagy kitartást fejlesztő edzéseknél ezt annyira nem érzem.

– Hmm... Jó válasz. Én is azokat szerettem a legjobban, bár az én képviseletem melegben elég haszontalan... Én az Antarcticite ásványt képviselem. – Fordult hátra a nő egy kedves mosollyal.

– Még soha nem hallottam róla. – Gondolkozott el Olivia.

– Ez egy olyan anyag, ami fagypont felett folyékony, fagypont alatt pedig szilárd, kristályos. Magam sem tudok róla valami sokat. Amikor még én is a különleges osztag tagja voltam, úgy használtuk, hogy hideggel hirtelen megszilárdítottuk. A régi szép idők... . – Nevetett Elise. – Neked biztos könnyebb dolgod van.

– Haha. Igen. A gyémánt nem igényel ilyen körülményeket és elég ellenálló. – Vakargatta a tarkóját a lány. A nő egy sokat sejtő mosollyal elfordult, majd kinyitotta az ajtót, ami a sportpályákhoz vezetett.

– Ezek a sportpályák.

– Elég kopár. – Nevetett fel Olivia végignézve az üres területen, amit időnként gyep és fehér csíkok tarkítottak, jelezve a pályák határait.

– De gyakorlatozásra jó. – Vonta meg a vállát Elise. – A kertben vannak medencék is, amiket szintén lehet használni, de csak napos időben kellemes. Amúgy nagyon hideg a víz. – A lány bólintott. – Az edzőtermek viszont melegek és fel is vannak szerelve. – Elise visszament a folyosóra, ahol a lány állt és elindult a nagy faajtók irányába, amik tornatermeket, edzőtermeket takartak. Mindegyiknek kinyitotta az ajtaját és engedte, hogy Olivia bekukucskáljon. – Ide akkor jöhetsz, amikor csak akarsz, viszont a tornatermekben általában csoportos edzés folyik. Látod? – Nyitotta ki Elise az egyik tornaterem ajtaját, amiben épp közelharcot gyakoroltak.

– Elise! – Kiáltott fel az edző, amikor meglátta a magas nőt az ajtóban.

– Oh Sophia! Nem akartam zavarni, már megyek is.

– Nem kell! Inkább gyere be! Ki az a csinos hölgy melletted? Gyakornok?

– Igen. – Bólintott Elise Oliviára nézve.

– Akkor gyere és mutasd meg nekünk, mit tudsz! – Intett Sophia a fekete hajú lánynak, aki előbb tétován Elise-re nézett, majd, amikor megkapta az engedélyt, az alacsony, rövid hajú nőhöz futott. – Na, újoncok, ki áll ki egy jövendőbeli különleges osztagossal? – Sophia csípőre tett kézzel nézett végig a fiatalokon, akik megszeppenve vizsgálták Oliviát. – Nincs senki? Akkor én választok! – A nő az állát kezdte el simogatni, aztán rábökött egy magas, vékony lányra. – Csak, hogy egyenlőek legyenek az esélyek, nincs képviselet használat. – Monda a nő és kettőt tapsolt, mire a szembeállt a két fél.

– Három, kettő, egy! Hajrá! – A magas lány megindult, és támadni kezdett, míg Olivia inkább csak védekezett. Így próbálta megismerni, hogy milyen technikákat használ ellenfele, és mivel lenne érdemes támadni. Aztán ő is kezdeményezni kezdett. Kipróbált pár egyszerű ütést, pár rúgást, néhány gáncsot. Amikor látta, hogy ellenfele ki tudja védeni ezeket, bonyolultabb és cselesebb mozdulatokkal támadt. Ezek nagyrésze mind betalált és pár percen belül a magas lány a tatamin feküdt.

– Ügyes, ügyes! – Bólogatott elismerően Sophia. – Akkor most valaki? – Újra az újoncokra nézett, mire egy kigyúrt fiú feltette a kezét. Olivia nem ijedt meg az új ellenfele láttán, inkább kíváncsi volt, hogy mit tud. – Hajrá! – Kiáltott fel Sophia, mire a két fél támadóállásba helyezkedett, de nem mozdult. Mind a ketten egymást figyelték, hogy mikor fog a másik támadni, de pont e miatt nem haladt előre a dolog. A fiú tudta, hogy hátrányban lesz, ha ő támad először, Olivia taktikájába pedig beletartozott, hogy nem ő támad először. Most azonban mégis megtette, mert megunta, hogy csak egymást bámulják. Egy egyszerű rúgást indított, amit ellenfele ki is védett, és támadni kezdett. Most nem az játszódott le, mint az előző meccsen, mivel az ellenfél ez alkalommal tapasztaltabb és ravaszabb volt. Olivia pedig nem tudta könnyen földre teríteni a fiút.

– Elise! Hát itt vagy. Hogy mennek a dolgok? – Jelent meg Alan a felesége mellett, aki a küzdőket nézte. – Ó... . – A tábornagy elhallgatott, amikor meglátta Oliviát a fiúval verekedni. – Jól nyomja. – Elégedett mosoly kúszott az arcára és Elise-t átkarolva figyelte az eseményeket.

A fekete hajú lány többször is majdnem földre küldte az ellenfelét, de a fiú mindig felállt és támadott. Olivia úgy gondolta, hogy nem nehezíti meg a fiú dolgát, és visszafogja magát, de elege lett a tinglitangliból és kegyetlenül a földhöz vágta az ellenfelét.

– Ígéretes lány. – Tapsolt Alan, mire mindenki odakapta a fejét és tisztelgett. – Én vagyok a következő. – Lépett előre a férfi, maga mögött hagyva döbbent feleségét.