– Nem igaz, hogy még a szalagavató napján is tanulni kell. – Morgolódott Olivia, miközben a táskájába pakolt. Sok lány kihagyta azt a napot, hogy el tudjon menni sminkeshez meg fodrászhoz, de Olivia ezt nem engedhette meg magának.

Nemrég utalta át a kórháznak az ellátás költségét, amihez a saját zsebpénzéből is hozzá kellett tenni egy kicsit, ezért most nem volt pénze drága sminket meg frizurát csináltatni. Úgy gondolta, hogy majd egyedül megoldja, vagy megkéri Carolt, hogy segítsen neki.

A fiúk csodálkozva súgtak össze, amikor a fekete hajú lány a szokásos copfjával beállított és leült a helyére. Azon viszont senki sem lepődött meg, hogy Sarah nem jött be, mivel ő lehet milliókat is költött arra, hogy tökéletesen nézzen ki aznap este, Olivia azonban nem érzett késztetést az ilyen dolgokra.

Inkább csak élvezte, hogy nincs jelen az a zavaró tényező, aki gyűlölködő tekintetével szinte lyukat éget a hátába. Élvezte, hogy nincs, aki kigáncsolja, teljesen véletlenül leöntse valamivel, vagy sajnos bezárja a vécébe.

Gyerekes dolgok ezek, de Sarah így próbálta tönkre tenni Olivia maradék fél évét és élvezte, amikor a lány mérgesen nézett rá, majd elsétált. Mondhatni zaklató volt a javából, főleg azok után, hogy Olivia a földbe tiporta, a kis küzdelmükkor.

A legtöbb, amit a fekete hajú lány tehetett, az a figyelmen kívül hagyás volt, hiszen ez bizonyult a leghatásosabbnak egy énközpontú díva ellen.

Így hát Olivia most egy halvány mosollyal az arcán járta a folyosókat és memorizálta az iskola minden egyes szegletét, hogy a szalagavató utáni vizsgaidőszakban is emlékezzen rá.

Nem mintha annyira feledékeny lett volna. Inkább emlékgyűjtésként, vagy emlékek felidézéséért ment végig minden folyosón és kukkantott be minden terembe. Még a legfelső emeletre is felment, ahol az eddigi évei során soha nem járt még. Érdeklődve haladt végig a szokatlan falak között és figyelte, hogy milyen más, mint a többi szint. Valahogy sokkal világosabb és tágasabb volt. Lehet azért, mert nem volt már több lépcső fölfelé... Ki tudja?

Olivia minden ablakon kinézett és csodálattal figyelte, hogy ilyen magasról teljesen másnak tűnik minden. A látvány, hogy milyen messze ellát megmosolyogtatta.

Amikor elfogytak az ismeretlen ablakok és termek, a tablókat kezdte el vizsgálni. Ezen a szinten inkább a frissebbek lógtak, így felismert pár híresebb nevet, akik még oda jártak, amikor ő jött.

Egy rózsaszín hátterű kép megfogta a tekintetét. Érdeklődve lépett közelebb a szokatlan színű tablóhoz, amin többnyire párosával helyezkedtek el a képek. Középen, a tanárok alatt nagy szivecskékbe voltak beleszerkesztve fiúk és lányok szélesen mosolygó képei. Mindegyik párocska alatt volt egy kifejezés, ami az ő kapcsolatukat jellemezte. Voltak baráti párosok, de voltak szerelmesek is, piros szívvel összekötve. Olivia szórakozva nézegette a képeket, amíg fel nem tűnt neki valami. A diákok páratlanul voltak ezért a kép sarkában ott virított egy szőke lány fényképe, akihez senki nem kapcsolódott. Nem volt semmi megjegyzés a leragasztott arcú lány képe alá írva, csak a neve: Carol Histria.

Olivia csupán kíváncsiságból lekaparta az üvegre ragasztott matricát, mivel érdekelte, hogy hogy nézhetett ki az a lány, akit senkihez sem kapcsoltak.

Amint meglátta a szőke lány unott, undorodó arcát, megállt benne az ütő. Nem a véletlen műve volt az az aranyszőke dús frufru, az alóla csillogó sárga rókaszemek, a temérdek fülpiercing és a név: Carol.

Az a lány nézett Oliviára az üveg mögül undorodva és egyedül, aki mindig kedves mosollyal köszönti és folyton nevet. A fekete hajú hátra lépett pár lépést. Az az arc, régi emlékeket idézett fel benne, még az első évéből, amikor beragadt a vécéajtó és hallotta az idősebbeket beszélgetni:

" – Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy látta Carolt egy sráccal a pénteki buliban. Szerintetek mennyire igaz?

– A fiúk is azt mondják, hogy többször látták már, szóval nem lehet teljesen kamu.

– Nem kamu. Én is láttam vasárnap a klubban. Valami harmincas palival andalgott, aki aztán elvitte. Nem tudom, hogy mit csináltak, de nekem nem úgy tűnt, mint akik Kukutyimba mennek zabot hegyezni.

– Ja, az egyik barátnőm is mondta, hogy látta egy koncerten. Elvileg egyedül érkezett, de aztán valami idősebb csávóval lelépett.

– Szerintetek pénzért csinálja?

– Lehet. De nem akarom tudni. Elég gusztustalan.

– Nem tudom mi késztette rá, de ha ez neki jó, akkor hadd csinálja. Elvégre az ő teste, az ő döntése.

– Ó, jut eszembe, nekem a fiúk múltkor küldtek egy videót is, amin tisztán látszik, hogy ő az, meg valami vén szatyor. Megmutassam?

– Nem köszi!

– De legalább valaki helyeset keresne! Így csak egy útszéli k*rva.

– Az."

Olivia az emlékeket emésztve bámulta a fényképet, egyre csak azon gondolkozva, hogy hogy nem vette észre. És ő még rosszul érezte magát, hogy bizalmatlan volt!

„A biztos pontomnak akartam! Nem vagyok normális!" – gondolta a lány, a fejét fogva. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy hogy lehet ennyire kétszínű az az angyali lány. Nappal angyal, éjjel ördög.

Az agya elborulásától a becsengő mentette meg, ami az ebédszünet végét jelentette. A lány lesietett az emeletről a termébe és még mindig sokkosan foglalt helyet. Még előpakolni is elfelejtett, amit az érkező tanár nem nézett jó szemmel.

– Olivia! Hahó! Mit csinálsz? Most nem az a rész jön! – Szólongatta Michael a párját, aki megint elkalandozott és mást csinált, mint kellett volna. – Ez az utolsó próba, szóval koncentrálj. – A fiú várt egy kicsit, de mivel nem érkezett válasz, inkább csak szorosabban húzta magához az elkalandozott lányt.

– Michael? – Szólalt meg sokkal később a lány. – Te tudod, ki az a Carol?

– Arról a szőke lányról beszélsz? A barátnőd, nem?

– Nem. Vagyis nem tudom... Te mit tennél, ha megtudnád, hogy nem az, akinek mondja magát?

– Megkérdezném tőle, hogy igaz-e. – Vonta meg a vállát a fiú, miközben kifordította a melegítős lányt.

– És ha tudod, hogy igaz?

– Akkor is. Ha a barátjának tart, akkor el fogja mondani neked, akár tudod már, akár nem.

– És utána?

– Ha nem mondja el, akkor nem bízik meg benned, tehát nem érdemes erőltetni. Vagy esetleg bevallhatod neki, hogy tudsz róla. Ha meg elmondja, akkor bízik benned, tehát barátok maradhattok. Akkor is elmondhatod, hogy te már tudtál róla, vagy hogy mit gondolsz, de mivel megbízik benned, ezért érdemes barátoknak maradni. – Olivia bólogatva hallgatta.

– Mikor lettél ilyen bölcs? – Kérdezte végül egy pajkos mosoly kíséretében.

– A börtönben volt időm gondolkozni. De amúgy nem tartom magam bölcsnek. – Mosolygott halványan Michael, majd ismét kifordította a lányt és beálltak a befejező pózba.

– Jól van, fiúk lányok, menni fog ez. Nem kell izgulni, elég sokat gyakoroltunk, mindent elpróbáltunk többször is, szóval nyugodjatok meg. Minden tökéletes lesz! Most pedig irány öltözni! Már csak egy óra van kezdésig! – Tapsolt a tánctanár, majd elsietett. Olivia és Michael egy-egy bólintással elköszöntek, mivel a keringőig nem látják majd egymást és elindultak a saját öltözőikbe.

Olivia fénysebességgel húzta magára a ruháját és csinálta meg a haját. A sminkelésre egy kicsit több időt hagyott, mivel abban nem volt annyira gyakorolt és tovább tartott. A vállig érő hajat nem volt nehéz rendbe tenni, mert pár csattal már egész ünnepiesen nézett ki, a ruhát meg csak fel kellett venni.

Tehát az aprólékos munka inkább a smink volt, de az is egész gyorsan meglett. Direkt olyan frizurát választott, ami a szalagtűzésnél és a keringőnél is helyénvaló volt, a smink meg szinte mindegy volt. Persze Sarah nem ezt mondta volna, de amit nem hall, az nem fáj neki.

Amikor a szalagtűzés és az osztálytáncok is lezajlottak, elérkezett a keringő ideje. Olivia pikk-pakk felráncigálta magára azt a gyönyörű fehér ruhát és ki is surrant az öltözőből, hogy ne foglalja a helyet a nagy abroncsok között. Kint viszont egy nem szívesen látott személy fogadta.

– Hah! Hogy nézel ki? – Mordult fel Sarah egy lenéző pillantás keretében. – Még a halottnak is több színe van, mint neked. – Tetőtől talpig végigmérte a fekete hajú lányt, majd újra szóra nyitotta a száját. – A push-up csak még aránytalanabbá tesz. Mikor tanulod már meg végre?

– Nincs push-uppom. – Húzta ki magát Olivia és így méretekkel nagyobb keblei kiszúrták Sarah szemét. Csak egy irigykedő pillantás volt a válasz.

– Attól még nem segít rajtad semmit a ruha. – Jegyezte meg, és mielőtt még elfordult volna teljesen véletlenül szándékosan meglöttyent a kezében az üdítő és pont Olivia felé fröccsnet.

Minden egy szempillantás alatt történt. Olivia csak egy fél lépést tudott ellépni, ami nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy ne érje őt a levegőben száguldó folyadék.

Az egész estének annyi lett volna, ha nincs az az alacsony szőke lány, a dús frufrujával és sárga rókaszemeivel, hogy Olivia elé álljon és felfogja a fröccsenő üdítőt.

– Mit képzelsz magadról? – Förmedt ragacsos létől csöpögő hajjal a vörös lányra, aki meglepetten lépett hátra egy lépést. Amint felmérte a helyzetet egy gonosz vigyor társaságában kihúzta magát.

– Oh, te is itt vagy? Bocs, észre sem vettem Olivia beszélő pajzsát, olyan kicsi vagy.

– Kicsinek kicsi vagyok, de erősebb nálad! – Köpte a szavakat Carol.

– Nekem nem úgy tűnik. Ilyen kis pálcika lábakkal még saját magadat is alig bírod el. A karodról meg ne is beszéljünk. – Sarah a szőke lányt is végigmérte. – Csodálom, hogy a cérna nyakad megtartja azt a dinnye fejed. Ja, várj, nem lehet nehéz, mert nincs benne semmi. – Kuncogott gonoszan.

– Rám azt mondasz, amit akarsz, de ne tedd tönkre Olivia estéjét!

– Milyen unalmas. – Fordult el Sarah végleg és eltűnt az egyik öltözőben.

– Carol! Sajnálom, miattam tiszta ragacs lettél! – Olivia próbálta valahogy letörölni az üdítőt, de az már beleszívódott a ruhába.

– Semmi baj, ne aggódj! Elvégre, ha a tiéd lett volna ilyen, akkor mindennek lőttek. Szerencséd, hogy időben ideértem! Látod, ezért jó kicsinek lenni! – Nevetett a szőke, mire Olivia torka elszorult.

– Carol, szeretnék kérdezni valamit. – Kezdte egy nagy levegővétel után.

– Igen? Mi az? Csupa fül vagyok!

– Az a hír járja, hogy nem teljesen az vagy, mint akinek én megismertelek. Ez mennyire igaz? – Carol teljesen lefagyott. Riadtan bámult Olivia most lilás szemébe és hirtelen nem mert megszólalni. Végül megköszörülte a torkát és lehajtotta a fejét.

– Ez egy nagyon kényes téma. Gondolom itt, a suliban hallottál pletykákat. – Olivia bólintott. – Az a helyzet, hogy nem akarlak megtéveszteni, sem elveszíteni, szóval kérlek hallgass meg. Az, amiket a pletykák mondanak rólam többnyire igazak és nagyon szégyellem, de nem tudok ellene sokat tenni. Függő vagyok. Sajnálom, hogy ekkorát kellett csalódnod bennem, de gondolom megérted, hogy miért nem mondtam el. Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy be tudok vallani. De kérlek, ne utálj meg e miatt. Most úgy tűnik, hogy sikerült valamennyire változtatni, szóval jó úton haladok, de félek, hogy ha te itthagysz, akkor megint visszaesek. Megértem, ha haragszol rám, megértem, ha undorodsz, de kérlek ne taszíts el magadtól. Adok annyi időt, amennyit csak akarsz, csak kérlek ne hagyj magamra. – Carol reménykedve nézett fel sárgás szemeivel magas barátnőjére, aki cserébe egy bíztató mosolyt küldött felé.

– Nem akarlak elítélni, sem utálni, főleg nem magadra hagyni, mert nekem is szükségem van rád. Valójában számomra ma derült ki, hogy te ugyan az a Carol vagy, akiről a pletykák szóltak, szóval elég nagy sokként ért. Egy kicsit bizalmatlan vagyok és időre van szükségem, hogy feldolgozzam.

– Persze, megértem. Én is hasonlóan reagálnék.

– De köszönöm, hogy ma megvédtél és kiálltál értem. Igazán hálás vagyok. – Mosolygott szélesen Olivia, mire Carol is hasonlóan tett.

– Igazán nincs mit. Ekkora csalódás után ez a legkevesebb.

– Köszönöm, hogy megbíztál bennem annyira, hogy ezt elmondd. Nem lehetett könnyű. – Bólogatott a fekete hajú. Carol csak egy vidám mosollyal válaszolt, majd az órára pillantott és lesápadt.

– Jézusom, Olivia! Mindjárt kezdődik a keringő! Siess! Michael tiszta ideg lesz. – Olivia egy intés után kétségbeesetten kezdett el rohanni a színpad felé.

A fekete hajú fiú már toporogva várta, hogy megérkezzen a párja, aki végül lihegve csúszott be a sikamlós padlón.

– Olivia! – Indult meg felé Michael, de megtorpant. Egy olyan szépség mellett, mint a lány nem lehetett csak úgy elsuhanni.

A látványra Michael szíve nagyot dobbant. Olivia haja a futás ellenére sem jött szét, mert a fél tubusnyi hajlakk megtartotta, de az arca kapott egy kis pírt. A görnyedt pozíció a melleire vonta a figyelmet, de a fiút inkább az ezernyi színben pompázó ékkő szemek nyűgözték le.

Ahogy a lány felegyenesedett, a ruhának köszönhetően kiegyensúlyozott, nőies alakja volt, amit Michael egyből kiszúrt. A selymesen fénylő testhez simuló fehér anyaghoz a deréktájon egy buggyos bővítmény volt varrva, amitől az egész ruhának abroncsos megjelenése volt. Azért volt praktikus, mert a bővítmény csak hátul foglalta a helyet, ezért elöl a testhezálló résznek köszönhetően könnyen lehetett lépni és táncolni.

Michael pár percig csak bámulta a gyönyörű lányt, aki először nem is értette, de aztán zavartan elfordította a fejét. A fiú annyira le volt nyűgözve, hogy nem tudta, mit mondjon és végül el is szalasztotta az esélyét, hogy szóvá tegye, milyen gyönyörű, mivel már be kellett menniük.

Egymásba karolva léptek ki a függöny mögül és álltak be a helyükre. Aztán megszólalt a zene és kezdetét vette a varázslatos keringő, amit annyit gyakoroltak.