A levegő lehűlésével együtt a déli napsugár sem olyan vakító már, így sokan próbálják kiélvezni a halvány fényt. Vannak, akik a téli napokra táraznak be D-vitaminból, vannak, akik a lehűlést élvezik, és vannak, akik csak azért jöttek ki, mert muszáj volt. Mindenesetre, a belváros minden parkja hemzsegett az emberektől és nehéz volt eljutni A-ból B-be.

Olivia jelenleg a közlekedés nehézségeit tapasztalta meg, mivel az esküvőiruhaszalon a belváros másik végén volt.

A két lány azt beszélte meg, hogy majd ott találkoznak, mert Carolnak előtte dolga van, így a fekete hajú most egyedül bámulta a rengeteg embert, akik ellepték az utcákat.

– Olivia! – Hallotta meg a szőke lány hangját az egyik épület elől. Odasietett hozzá és egy kedves mosollyal köszöntötte.

– Szia.

– Istenem! Hogy nézel ki? Mennyit aludtál te az éjszaka? – Carol a szája elé kapta a kezét és teljesen lesápadt.

– Éjszaka semmit. Reggel tudtam csak aludni egy pár órát.

– Jaj, Olivia! Ennél többet vártam tőled! – Morgolódott a szőke lány, és elkezdett a táskájában kotorászni. Végül diadalmasan mutatott fel egy korrektort. – Ekkora táskákkal a szemed alatt megijednek tőled a ruhák. – Olivia felnevetett. – Na, hajolj le, mert nem érlek fel. – Olivia úgy tett, ahogy Carol mondta, a szőke hajú meg secperc alatt eltűntette a Gucci táskákat a különleges szemek alól. – Így ni. Így talán még könnyebb is lesz ruhát találni, mert nem futnak el. – A fekete hajú ismét felnevetett, majd követte Carolt a szalonba.

Ahogy beléptek, Olivia egy ismerős arcot vélt felfedezni. A fehér ruhatömeg között csak úgy virított az a kék hajkorona, ami a magas fiú arcát is félig eltakarta.

Ahogy belépett a két lány, a jelenlévő asszisztensek kedélyesen köszöntötték őket, majd mindegyik a saját dolgára ment.

– Egy perc és jövök. – Kiáltott oda nekik egy barna hajú lány, aki épp Lewissal, a kék hajkorona tulajdonosával beszélgetett. – Ha nem lesz jó hozd vissza, és adok egy másikat.

– Oké, köszönöm szépen. – Bólogatott Lewis, és a kezébe vette azt a fehér ruhát, amit az eladó nyújtott neki. – Szia, Emma! – Intett és kilépett a boltból. Az Emma nevezetű asszisztens integetett a fiúnak, majd a jövevények felé fordult.

– Szép napot! Segíthetek valamiben?

– Igen! – Lépett előrébb Carol. – Egy ruhát szeretnénk a szalagavatóra. Oliviának nincs elképzelése, de nekem van pár ötletem. – Az eladó lány egy kicsit meglepődött a szőke lelkesedésén, de aztán csak bólogatva hallgatta végig, hogy pontosan mire gondolt.

– Akkor azt mondod, hogy egy ilyesmi állna jól neki? – Emma előhozott egy ruhát és felmutatta.

– Igen! – Carol csillogó szemekkel vizsgálta meg a fehér ruhát. – Ez tökéletes! Olivia, menj gyorsan és vedd fel! – Az öltözők felé kezdte el tuszkolni szegény lányt, akit még a rengeteg ruha látványa is leblokkolt nem, hogy még fel is próbálja őket.

De hát nem tudott mit tenni. Nem akarta lelombozni a szőkét, aki úgy viselkedett, mint egy naiv kiskutya, ami nem tudja, hogy működik a világ.

– Gyönyörű! Egyszerűen gyönyörű! – Lelkendezett Carol az ötödik ruha után is pont ugyan úgy, mint az elsőnél.

– Igazad van! Van valami, ami nem néz ki jól rajta? – Úgy tűnt Emma is megfertőződött, mert a kezében egy nagy ruhakupaccal, csillogó szemekkel figyelte Oliviát, aki kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát. Olyan volt, minta egy öltöztethető baba lenne. – Melyiket próbálja még fel? – Emelte fel a habos-babos kupacot Emma, mire Carol egyből oda ugrott. Meg sem nézte rendesen a ruhákat, csak dobálta őket Olivia kezébe, hogy vegye fel.

– Carol, ennyit nem tudok felvenni. – Szólalt meg a fekete hajú, amikor úgy érezte lassan az egész szalont a kezében tartja.

– Időnk, mint a tenger! – Paskolta meg a lány hátát a szőke, majd újabb darabok keresésére indult.

– De nekem ma még lenne egy programom. – Erre Carol megpördült.

– Miért nem mondtad hamarabb? Akkor nem játszottunk volna ilyet! Jaj, Olivia, bocsáss meg! – Úgy tűnt a szőke tényleg sajnálja az időpocsékolást, mert kikapta a ruhákat Olivia kezéből és letette egy székre. – Emma, hozd azt, amit megbeszéltünk! – Adta ki az utasításokat.

Egy percen belül Olivia ott díszelgett egy hatalmas tükör előtt, majdnem fel sem ismerve magát.

– Wow! – Csak ennyi szaladt ki a száján, ahogy körbe-körbe fordult.

– Igazad volt, tényleg ez a legjobb. – Mosolygott Emma a szőkére.

– Úgy tűnik jó a szemem az ilyenhez.

– Viszont, ha táncolni fog benne, akkor jobb, ha nincs uszálya.

– Igaz, igaz! – Bólogatott Carol. – Van olyan, ami minden elvárásnak megfelel?

– Van. – Kacsintott Emma és eltűnt a raktárban. Nem telt sok időbe, mire előállt egy fényes anyagú esküvői ruhával, ami a tökéletesnek bizonyult. Gyorsan fel is adták Oliviára, aki ismét alig jutott szóhoz. – Hogy tetszik? – Kérdezte Emma és Carol egyszerre, csillogó szemekkel.

– Gyönyörű! – Mosolygott Olivia. – Az előző is nagyon szép volt, de abban nem tudtam volna táncolni. – A két csillogó szemű lány hevesen bólogatott minden szavára. – Viszont felül egy kicsit szorít... . – Simogatta meg a fekete hajú a mellrészt, mire a másik két lány álla a földön koppant.

– Azt ne mondd... . – Kezdte suttogva Emma.

– De... G kosarat hord. – Bólogatott Carol és lelombozva bámult az ő szinte egy fiújéval egyező melleire.

– Pedig ez volt az egyetlen... .

– De így legalább nem esik le. – Fordult a két sutyorgó lány felé Olivia. – Szóval ezt választom.

– Oh, oké. – Bólogatott Emma és a kasszához ment.

– A Sofos Krieg számlájára megy majd. – Tisztázta Olivia, mielőtt elment volna visszaöltözni. Amint kész lett, gyorsan kifizette a kölcsönzést és mentek is. Már késő délután volt, így a fekete hajú sietve elköszönt Caroltól és felszállt a vonatra, ami egyenesen a nővéréhez, Leához vitte.

Lea, és a férje, Richter akkor ismerkedtek meg, amikor a Must család a Flan bolygóra költözött, ahol az ártalmatlan képviselők élnek. Richter volt az első, aki szóba állt az eléggé antiszociális Leával és elég hamar egymásba szerettek.

Richter kezdeményezett egy vallomással, aminek hatására Lea is vette a bátorságot, és elmondta érzelmeit a fiúnak. Két év alatt teljesen megismerték és kiismerték egymást, így 20 évesen úgy döntöttek, összeházasodnak.

Ennek már három éve, és olyan boldogan élnek, mint előtte. Igaz, hogy Richtert idő közben előléptették a munkahelyén és ezért sokkal többet dolgozik, de ettől még ugyan úgy szerette a feleségét. Az már más kérdés, hogy Lea néha egyedül érezte magát, de olyankor áthívott valakit. Mint például most, Oliviát.

– Olivia! – Lea a húga nyakába ugrott, amikor meglátta a kapuban. – Úgy hiányoztál! Gyere be, meg ne fagyj! – Lea idegenek között antiszociális volt, de ha a családjáról volt szó, mindenkihez lelkesen és szeretettel telve szólt. Lehet ebbe szeretett bele Richter is... . – Mi az a nagy táska a kezedben? – Kérdezte, amikor beértek a nappaliba.

– Ez? Ez a keringős ruhám. – Lea szemei felcsillantak.

– Megnézhetem? – Olivia némán bólintott és előhúzta a papírtáskából a fehér csodát.

– Aszta! Ez biztos drága lehetett.

– Az iskola fizeti, szóval annyira nem nagy ügy. Egy pillanat és felveszem, csak még lepakolok. – Folytatta a fekete hajú, nővére izgatott arcát látva. Tényleg csak pár pillanatba telt, és Olivia már teljes díszben állt a nappali közepén.

– Istenem, milyen gyönyörű vagy! – Lea frufruval takart szemeiben könnyek gyűltek és szipogni kezdett.

– Lea, ez még nem az esküvőm, szóval nem kell sírnod! – Nevetett fel Olivia.

– De akkor is! Az én esküvőmön nem volt pénzem nagyon szép ruhára, szóval neked mindenképp majd valami gyönyörűt kell felvenned. Mondjuk ezt!

– Attól félek, hogy addigra kinővöm. – Vakargatta a tarkóját a fekete hajú.

– Mennyit gyúrsz még? A végén semmilyen szép ruha nem fog rádférni! – Siránkozott Lea.

– Nem az izmokról van szó! Hanem a mellemről! Úgy nő, mint a bolondgomba és folyton útban van! Le fogom amputálni.

– Nem teheted! Látod nekem mekkora van? És még mindig élek! Pedig én atlétikázok! – Húzta ki magát, mire Olivia hangosan felnevetett. A nagytesó is megengedett egy mosolyt, majd szorosan átölelte Oliviát. – Ez már hiányzott.

– Az, hogy azon versengünk, hogy kinek van nagyobb melle? – Kuncogott a fekete hajú.

– Nem, te lüke! – Borzolta össze a haját. – Amúgy mi van a suliban? – Elengedte a húgát és elindult a konyhába, hogy teát főzzön.

– Jött egy új fiú, aki a párom is a keringőben. Rendes srác, de nincs minden rendben a hátterével. Aztán mondhatni miatta összevesztem Sarah-val és most nem beszélünk, de találkoztam egy lánnyal, aki a környéken lakik. Ő segített kiválasztani a ruhámat. – Lea bólogatva hallgatta a fejleményeket.

– És azzal a munkával hogyan állsz? Tudod, hogy én sem tudok sok pénzt beleadni Oliver kezelésébe, így leginkább rajtad áll a dolog.

– Igen, tudom. Tegnap elvégeztük a munka ránk eső részét. Holnap tervezem leadni a dolgokat és utána elvileg megkapom a pénzt.

– Miért a többesszám?

– Azzal az új fiúval csináltuk együtt, akit korábban már mondtam. Egyébként Michaelnek hívják.

– Szóval randi?

– Nem. A tábornagy azt mondta megbízik benne, így vele együtt elengedett. Nem mondom, hogy egyedül is meg tudtam volna csinálni, mert azért volt pár helyzet, amikor ki kellett segítenie. – Lea továbbra is bólogatott. – Viszont kicsit bajban vagyok, mert vele is nagyon jóban vagyok, meg Carollal is, aki segített kiválasztani a ruhát. Tegnap abban egyeztem meg magammal, hogy ha ma semmi kifogásolnivalót nem találok Carolban, akkor ő lesz a barátom. De Michaelt sem akarom otthagyni, mert sokat segített nekem. – Olivia félénken nézett fel a nővérére. – Van valami tanácsod?

– Az alaphelyzetet nem értem. Miért kéne otthagynod Michaelt?

– Mert csak egy biztos pontom lehet.

– De nem csak a biztos pontod lehet a barátod. Annyi barátod lehet, amennyit csak akarsz. A kettő nem függ össze. – A fekete hajú először nem értette, hogy mit akar a nővére, aztán leesett neki.

– Akkor azt mondod, hogy Carol és Michael is lehet a barátom?

– Igen. Sőt, az is lehet, hogy ők a barátaid, én meg mondjuk a biztos pontod. Hozzám mindig fordulhatsz, mindennel. – Olivia, mintha megvilágosodott volna, elkerekedett szemekkel nézett Leára.

– És ezt miért csak most mondod?

– Azt hittem, egyértelmű. – Vonta meg a vállát Lea és a húga elé tolt egy bögre teát.

– De hát akkor minden problémám megoldódott! – A fekete hajú lelkendezni kezdett és kedve támadt körbeugrálni az egész házat.

Lea csak szórakozottan nézte, ahogy húga majd megőrül a boldogságtól, hogy nem kell többet a barátain problémáznia. Olyan boldog volt, hogy leírni nem lehet, pedig tényleg csak egy nagyon apró dologról volt szó.

– Miért van olyan érzésem, hogy hogyha ez a Carol nem lenne, kérdés nélkül Michaelt választottad volna?

– Mert ő általa nyílt fel a szemem.

– Mint egy megváltó. – Nevetett Lea, de Olivia nem tett így. A gondolataiba merült, mint már annyiszor, és megint úgy tűnt, hogy nincs kiút. – Flan hívja Oliviát! Ki fog hűlni a teád! – Lea csettintéssel hívta vissza húgát a valóságba.

– Oh, bocsi! – Olivia egyből a bögréjéért nyúlt és legurította a már langyos teát. – Ha már szóba jöttek a fiúk... . – Kezdte a fekete hajú egy nőies böffentés után. – Hogy álltok Richterrel?

– Ezt, hogy érted? Házasok vagyunk. Ennél többet nem is kívánhatnék.

– Nem úgy értem. Mikor leszek nagynéni?

– Ja! – Lea zavartan nevetgélve vakargatta a tarkóját. – Hát már tervben van... – Olivia sokat sejtően mosolygott a nővérére, aki erre csak még inkább zavarba jött.

– Jut eszembe, nekem mennem kéne. Még tanulnom is kell. – Állt fel a lány, amikor rápillantott az órájára.

– Máris? – Lea szomorkásan nézett húgára.

– Sajnálom. – Olivia lebiggyesztette a száját és kitárta karjait, hogy megölelje nővérét. Lea ezer örömest átkarolta és nem is engedte el egy hamar.

Könnyek között kísérte ki húgát a kapuba és úgy is nézte végig, ahogy eltűnik az utca végén. Egy nagy sóhajtással ment vissza a házba és újra nekifogott a takarításnak, de az, amit Olivia mondott, nem hagyta nyugodni.

Richter drága céges autója gurult be a ház udvarára. Nem sokkal, hogy leállt a villanymotor, egy magas, izmos férfi szállt ki a járműből. Egy könnyed mozdulattal a feje tetejére fésülte addig szemébe lógó rókavörös tincseit és elindult a bejárat felé.

Egész nap a munkában a felesége járt a fejében, hogy milyen egyedül van otthon a versenyszezonon kívül és belefájdult a szíve. Viszont ahogy kinyitotta az ajtót, egy vidáman mosolygó nővel találta szembe magát, aki még a frufruját is eltűzte, hogy látszanak gyönyörű szemei.

– Mi történt? – Kérdezte Richter döbbenten.

– Apuka leszel. – Mosolygott Lea, és a férje arcába tolta a pozitív terhességi tesztet. A férfi először elfehéredett, aztán hihetetlen örömben tört ki. Felemelte feleségét és forogni kezdett vele. A pillanat hevében nem tudott semmit mondani, csak vigyorgott, mint a vadalma és képtelen volt elengedni Leát.

– Olyan büszke vagyok rád. – Szólalt meg végül, amikor letette a nőt. Egy puszit lehelt a homlokára és mélyen világoskék szemeibe nézett. Lea csak nevetett és nevetett, úgy, hogy a könnyei is kicsordultak.

– Szeretlek! – Ugrott újra a férje nyakába és nem akarta elereszteni.

– Én is szeretlek. – Richter puszikkal hintette be Lea minden részét, ahol csak érte és nem akarta elereszteni.