•Louis szemszöge•

Mikor végeztek borzasztóan sírni kezdett. A mikrofont kikapcsolták, és a fülest levéve, sírt.
-Gyere kicsim!-öleltem magamhoz.-Semmi baj! Túl vagy rajta! Most már minden okés lesz!-pusziltam hajába.
-Ugye ezzel, őt nem tettem tönkre?-emelte rám, csillogó barna szemeit.
-Nem kincsem! Dehogy tetted!-húztam vissza magamhoz.
-Elnézést!-szólt a srác.-Ugye nem kérdeztem semmi rosszat?
-Nem dehogy!-mosolygott rá Louise. És én is biccentettem, hogy minden rendben.
-Akkor mi megyünk is!-álltam fel, aztán segítettem Louisenak is. Kezet fogtunk a fiúval és kimentünk.
-Elmegyek a mosdóba!-szólt Lou, én pedig bólintottam.
Pár perc múlva visszajött, és boldogan mosolygott, az előző kiborulásnak nyoma sem volt.
-Induljunk!-puszilta meg a szám sarkát, mire felmordultam. Nevetve hajolt közelebb, és egy hosszú csókban forrtunk össze.
-Szeretlek!-bújt hozzám.
-Tudom! Én is!-szorítottam magamhoz. Aztán a kezünket összekulcsolva mentünk az autóhoz. Útközben nem sokat beszéltünk, de mikor a ház elé értünk, Elouise megszólalt.
-Itt van!-bámult ki az ablakon.
-Kicsoda?-kérdeztem értetlenül.
-Harry!-mutatott a fekete terepjáróra.-Ugye bejössz velem?-kapta rám a fejét.
-Nyilván!-vágtam rá, azonnal. Majd kiszálltam, és segítettem neki is, aztán gyorsan bementünk.
-Megjöttünk!-kiabáltam, mire csúnyán nézett.
-Bocsi baba!-pusziltam meg nevetve, aztán segítettem neki levenni a cipőjét, és beljebb mentünk.
-Sziasztok!-köszöntek a többiek a kanapéról, és Harry azonnal felállt.
-Harry!-szaladt hozzá a lány, és szorosan megölelte. Ezt mind aggódva figyeltük, mert azért szaladni nem kéne. Harry úgy tartotta mint egy porcelánt.
-Óvatosan!-suttogta.
-Wáó! Nagyon hiányoztál!-húzódott el tőle Elouise.-Furcsa.-vont vállat nevetve.
-Tudunk beszélni?-kérdezte Harry feszengve.
-Persze, gyere!-indultak kifelé. De én megfogtam a kezét.-Nyugi!-simította meg az arcomat, amit csukott szemmel élveztem.-Minden rendben lesz!-motyogta, én pedig a tenyerébe puszilva hagytam őket menni.

•Harry szemszöge•

Az előbbi jelenet, igazán boldoggá tett, vagy nem is tudom, örülök, hogy boldog.
-Gratulálok!-mondtam végül.
-Én is!-nevetett fel.
-Mihez?-vontam fel a szemöldököm.
-Hát a kicsikhez!-simogatta meg a pocakját.-És neked meg Kendallnek!-mosolygott őszintén.
-Köszönjük! És mikor jönnek a picik?-érdeklődtem.
-Nos, ha minden igaz, akkor októberben!-mosolygottt tovább, aztán elkerekedett a szeme.-Gyere ide!-hívott közelebb magához könnyes szemmel, mire mellé léptem.
-Baj van?-simítottam meg a hátát.
-Nem dehogy, itt fogd meg!-húzta fel a blúzt amiben volt, aztán rárakta a kezem egy pontra, ahol kisebb mozgást éreztem, majd még egyet.
-Ezek ők?-emeltem rá, fátyolos tekintetem.
-Igen!-mosolygott, aztán letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Bárhogy is volt, köszönöm, neked a fiaimat!-néztem rá.
-Harry, ugye tudod, hogy én most boldog vagyok Louval? De mindig te leszel az apukájuk! Ígérem!-mondta aztán lehúzta a blúzt és felállt.
-Én pedig, igyekszem majd, hogy a legjobb apa legyek!-mondtam aztán bementünk.
-Na? Mizu?-kérdezte Gemma mikor beértünk.
-Minden rendben! Megbeszéltük amit kellett!-mosolyogtam rájuk.
-Sírtál?-vizslatott Louis.
-Igen!-vallottam be.-Mert éreztem a kicsiket, és ez olyan, varázslatos volt!
-Mozogtak?-fordult mindenki El felé.
-Aha! És olyan büszke volt! Kár, hogy nem láttátok!-nézett rám, mire a többiek észbe kaptak, és nekem is gratuláltak.
-De azért remélem, nem próbálod visszaszerezni!-nevetett fel Lou, miután megölelt.
-Dehogy!-mondtam kissé meggondolatlanul.
-Köszi!-kacagott az említett lány.
-Nem úgy te!-öleltem meg. Aztán megcsörrent a telefonom. Kendall keresett.
-Ezt most fel kell vennem!-hadartam, aztán a hátsó kertbe mentem.
-Szia Kenny!-szóltam bele.
-Szia cica! Figyu, hallottam az interjút, és csak, hogy tudd, ettől még szeretlek, és támogatlak, és ha meglesznek a babák, őket is szeretni fogom!-mondta egy szuszra.
-Köszönöm kicsim! Szeretlek!-válaszoltam.
-Beszélhetek Elouisesal?-kérdezte.
-Aha, pillanat!-mondtam, aztán bementem, és odaadtam Elouisenak a telefont.
-Elouise Parker!-szólt bele.
-...
-Hello!-köszönt barátságosan.
-...
-Köszönjük!-vigyorgott.
-...
-Ennek nagyon örülök!
-...
-Ne aggódj, ilyesmi eszembe sem jutott! Biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk!
-...
-Igen, szeretem, mindennél jobban! Nélküle nagyon nem tartanék itt!
-...
-Nem, ő a gyerekeim apja, és egy barátom, semmi több!-áucs.
-...
-Én is örültem, puszi!-köszönt el, aztán visszaadta a mobilom.
Hát ez érdekes volt.
-Nagyon aranyos lány!-mosolygott rám, miután letettem.
-Ő is ugyan ezt mondta!-nevettem fel.-Viszont megyek, mert már vár!
-Papucs!-hangzott a fiúktól.
-Hééé!-csapta őket tarkón Elouise.
-Ti is hamarosan ilyenek lesztek!
-Kösz, most sokkal jobb!-nevettem újra.
-Hát, én próbálkoztam!-mosolygott ártatlanul. Mindenkitől elköszöntem, aztán, hazamentem.

Na itt a második rész!
Kicsit rövidebb mint az első, de remélem tetszik!❤❤