Megfordultam. Ez nem egy szellem. Egy normális ember. De...akkor hogyan láthat?!
-Úgy, hogy Démon vagyok kedveském-olvasott a gondolataimban. Csak ekkor nyitotta ki a szemét. Az egész koromfekete volt. Ilyedten hátrahőköltem. De én pontosan miért is félek? Hisz szellem vagyok, nem tud bántani!
-Ó, dehogyis nem, jobban mint ahogy gondolnád! De nem tudnál inkább megszólalni? Nem akarom folyton a fejedből megtudni, hogy mit gondolsz.
-Miért jöttél ide hozzám?
-Hogy bántsalak. Hogy lássam, ahogy szenvedsz. A fájdalmat sugárzó arcodat. A sikolyaidat. És ahogy lassan még ennél is jobban meghalsz-jelentette ki megszállott vigyorral.
-Te beteg vagy! És miért pont engem akarsz kínozni?-kezdtem félni.
-Hát amiért ilyen vagyok. A démonoknak is enniük kell valamit-egy mozdulattal rámutattam a gyümölcsfára. Ő kiröhögött.
-Azt hiszed én ilyenekkel beérem?! Nekem a véred kell!-jelentette ki komolyan, én pedig hátráltam néhány lépést.
-Te nem is gondolkozol? Egy szellemnek hogy tudnám a vérét szívni? Majd a testedből... De az neked is fog fájni, ameddig a Földön bolyongsz, mivel így még a testedhez tartozol-mondta, majd megkereste a hullám, és valamit elkezdett mormolni. Húzó érzést éreztem, egyre közeledtem a testemhez. Nem tudtam ellenállni.

Hirtelen felültem. A testemet kerestem. A démon előttem állt. Megpróbáltam arrébbszállni, de nem sikerült. Le voltam kötözve, ami azt jelenti hogy... a testemben vagyok! Egy nagy véres lyuk tátongott a mellkasomon. A halálom sebe...
-Őszinte leszek hozzád. Ez nagyon fog fájni. De pont ez benne a vicces-pánikoltam. Kapálóztam. Ő meg csak nevetett-Nem tudsz kiszabadulni. Újra meghalsz. És aztán megint... de akkor kezdjük.
Elkezdett kotorászni a hátizsákjában. Egy kenőkést vett elő.
-Ez nem valami éles, de pont így lesz fájdalmas.
A kést gyengéden végighúzta a lábamon, majd hirtelen a combomba szúrt. Nem keletkezett mély seb. De nagyon fájt. Igaza volt. Újra ugyanoda döfött. Ordítottam a fájdalomtól. Ő csak nevett, mint mindig. A kést lerakta. Elővett egy tűt és cérnát, amit befűzött a tűbe. Elkezdte összevarni a sebeimet.
-Hagyj békén te beteg szörnyeteg! Miért nem ölsz meg gyorsabban?!
-Abban mi a vicces?-kérdezte ilyesztően.
Csak nyögtem egyet. Nem volt erőm ellenkezni. A lecsurgó vérnek egy vödrött tett oda. Azt akarta később elfogyasztani.
-Játszunk egy kicsit-mondta.elővett egy vasat, amin egy szem volt. Öngyújtóval felmelegítette, a vas izzott. A fejemhez közelített vele. Elkezdtem pánikolni.
-Shh...-az ujját a szája elé tartotta. Felvett egy éles kést. A vasat hirtelen mozdulattal a számra nyomta. Az ajkaim összeforrtak.
-Mostmár elég-mondta, majd a kést a hasamba szúrta.