Egy pillanatra elájultam. Legalábbis nekem egy pillanatnak tűnt. De mikor megláttam élettelen testemet a földön, rájöttem, hogy meghaltam. Adam elégedett vigyorral egy zsákba gyömöszölt engem. Vagyis aki voltam. Még meg kell szoknom. Követtem Adamot. Beszállt a kocsijába, ahogy én is. A holt-Duna nevű holtág felé vette az irányt. Néztem a mellettem lévő zsákot. Szomorú voltam. Nem gondoltam volna, hogy ezt teszi velem. Jó, én is megöltem volna, de nekem jó okom volt rá. Neki semmi oka nem volt. Csak idegesítettem. Eltett láb alól. Kiszálltunk a kocsiból, majd ő egyszerűen bedobta holttestemet a vízbe. Néztem, ahogy lassan elúszik a lány, aki voltam és az életem. A szellemek könnyei ugyanúgy nem látszanak, ahogy egész valójuk sem. Mert mi csak voltunk. Nem vagyunk. Magamba süllyedtem, nem mentem időben Adam után, így nem tudtam hová megy. De már nem érdekelt. Tanácstalan voltam. Most mit is kéne csinálnom? Mintha meghallotta volna valaki, hirtelen egy nagy fényes valami jelent meg mellettem. Hunyorítva felé fordultam. Ez lenne az átjáró az élők és halottak közt? Ott mindenki boldog? Vagy egyből egy új élet vár? Elfelejtenék mindent? Valamiért úgy érzem, még maradnom kell. El kell még valamit intéznem. Nem megyek még. A fény nyomban eltűnt. Vajon mi van a családommal? Gyászolnak? Elindultam irányba véve a házunkat.
Átmentem a falon, egyenesen a nappaliba. Anyukám egy pohár pezsgővel a kezében vigyorgott apa felé, akivel tv-t néztek. Lehet, hogy nem is tudják még? Mit ünnepelnek az itallal?
-Végre elkotródott az a kis r***anc! Már azt terveztem, hogy megölöm, vagy ha megesik rajta a szívem, csak elverem és elkergetem-mondta apa nagy meglepetésemre.
-Nekem is elegem volt már belőle! Legszívesebben beadtam volna az árvaházba!-kontrázott rá anya. Mintha újra kést döftek volna a szívembe. Engem soha senki sem szeretett?! Még a szüleim is egy senkinek tartanak. Mostmár nem is bánom annyira, hogy meghaltam. Így minden kiderül. Sírva kilebegtem a kertbe. Odamentem Ylian sírja elé. Egyedül ő szeretett. Valaki titokzatos módon megölte.
-Annyira hiányzol öcsi! - mondtam, majd hangosan kitört belőlem még jobban a sírás.
-Te is hiányoztál Jaseline...-mondta valaki. Felpillantottam, majd örömömben odafutottam, és megöleltem Ylian szellemét. Ő mindig a második nevemen szólított. Visszaölelt, hisz a szellem szellemet meg tud ölelni.-Mostmár együtt maradhatunk.
-Örökre....
-És tovább.
-Amúgy mi történt veled? Ki ölt meg?- tettem fel azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
-.....Apa.....
-Mi?!
-Igen...igazából téged akart megölni. Csak amikor láttam, hogy be akar lopózni a szobádba, megállítottam, és mivel lelepleztem, engem ölt meg. Mert mondtam, hogy ha kárt akar tenni benned, előbb engem kell megölnie...
-....Öcsi.....de....ez...ezt csak miattam tetted?