Epekedik napzártán
A várva váratott csend,
Melyet mély képzet követ
S eldanolja éjszakáján
A megálmodott létet.

Kerekedik szempára
A végtelen égboltnak.
Nyárunknak közepettén
Fájdalommal imponálva
Ragyognak, évek mentén.

Fájdalommal s nem múlik,
Elmúlik mit vár ember
S ciriplés átitatja
A hosszas harcot, mely dúlik
Minden szív bánatára.

Folytasd hát utad innen
A messzi jövő térbe.
Ott lesz témád, ihleted
S költhetsz majdan elmerülten,
Megtalálod belsejed.

Addig éld túl a harcot
És ne csüggedjen kedved.
Várd meg az új felvonást,
Hol minden értelmet kapott
S eldobod a feladást!