LuHan POV:

Újra haza érve bevetettem magam az ágyba. Egyedül akartam lenni a gondolataimmal. Tényleg szerelmes lennék? Nem hiszem. Én nem tudok szerelmes lenni. Nekem nincs szívem.

Megrázva a fejem mentem a fürdőbe ami valamilyen csoda folytán szabad volt és nyugodtan le tudtam magam csutakolni.

Majd 30 percig áztattam magam a meleg víz alatt állva. Jó érzés volt, ahogy a meleg átjárta picit hideg testemet. Felszusszantva zártam el a csapot és kiszálltam a zuhanyból.

Egy törölközőt a derekamra tekertem és egy másikkal a hajamat szárítottam. Így léptem ki a fürdőből. Bementem a szobámba és kivettem néhány ruhát a szekrényből.

Bedőlve az ágyba próbálkoztam az alvással, de nem ment.
Az órára pillantottam.
0:23. Biztos mindenki alszik már.

Felvettem egy cipőt és egy pulcsit. Kinyitottam az ablakot és óvatosan kimásztam. Nem akartam felkelteni senkit mert akkor tuti vissza dugnának az ágyba, de felesleges lenne. Aludni ma nem fogok.

Miután sikeresen földet értem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim. Fejemre húztam a pulcsi kapucniját és nekivágtam az erdőnek. Nem terveztem messzire menni mégis már legalább az erdő közepén járhattam, amikor furcsa hangokat hallottam. Mintha valaki közeledne. A levegőbe szippantottam és vámpír szag csapta meg az orrom.

Egyre közelebbről hallottam a lépteit így inkább felmásztam egy fára. Lefelé pillantva megláttam egy alakot egy lánnyal a vállán.

Sajnos rettentő ismerős volt mind a lány és mind az alak aki a lányt hozta. Egyszerűen csak ledobta és ment tovább.
Egészen addig hallgattam a lépteit míg legalább 10 méter távolságba nem ért. Leugrottam a fáról és a lányhoz lépkedtem.

Leguggoltam mellé és kiszedtem csapzott haját az arcából, de bár ne tettem volna. A lány aki előttem feküdt holtan egy számomra nagyon fontos személy volt. Az unokahúgom imádta a bulikat, de ez lett a veszte is. Viszont az alak aki idehozta kétségkívül Sehun vokt. Bárhonnan felismerem.

A testemben szétáradó düh nem akart csillapodni. A szomorúság csak így tudott kijönni rajtam, mert sírni nem tudtam. Évek óta nem tudok.

Lassú kimért léptekkel mentem a vámpírok házához. Minden előzetes nélkül rúgtam be az ajtót.

- Ha nem jössz elő, magam rángatlak ki- morogtam hangosan. A szemeim ságán világítottak az elfolytott dühtől.

- Mi a szar?- motyogta álmosan JongIn.

Nem sokára mind előttem álltak. Vagyis nem mindenki. Sehun kivételével mindenki értetlenül nézett rám.

- Mi van veled? Tán veszett vagy?- horkantott ChanYeol.

- Ha én veszett te halott leszel. HOL VAN SEHUN?- ordítottam rájuk vérben izzó tekintettel.

- Sehun elment és még nem ért haza...- próbált JoonMyun higgadtan beszélni, de közbe vágtak.

- Mit érdekel az téged?- fintorgott BaekHyun. - Meg amúgy is semmi közöd hozzá. A béke miatt nem tehetsz vele semmit- a végére gonosz mosolyra húzódott ajka.

- Igazad van- bólintottam lassan. - De ezentúl mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megkeserítsem mindnyájatok életét. És Sehunt is ott fogom bántani ahol a legjobban fáj neki.

Azzal sarkon fordultam és elhagytam a házat.
Azt hiszik, hogy a békével megnyerték a háborút? A háború csak most kezdődik és a végére vér fog folyni, de aki győzni fog az én leszek. Megfogom bosszúlni az unoka húgom halálát. Még ha azzal magamnak is fájdalmat fogok okozni.

Ohayoo!
Tudom rég írtam, de egyszerűen ez a rész nem akart megfele íródni.
De ha tetszett ★-oljatok és komizzatok.

By: NINI CHAN