MiNa POV:

Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem, de már azonnal egy kéz csattant az arcomon.

Ijedten kaptam a fájó területre kezeimet és remegve kerestem ki üthetett. Gondolhattam volna. Apám vörös fejjel, teljesen üres, de mégis dühös tekintettel állt előttem. Kezei még mindig a levegőben voltak várva mikor csaphat le rám újra.

Ruhái csapzottak voltak mint mindig és a pia szag csak úgy áradt belőle ahogy mindig is.

Szólásra nyitottam a számat, de egy szót sem tudtam kinyögni ugyan is közbevágott.

- Ki volt az a fiú, huh?- ordibálta a képembe. Hátráltam, de felesleges volt mert a hátam azonnal az ajtónak ütközött. - Már pasizol? Meg ne lássam még egyszer a közeledben azt a fiút! Megértetted?

Szavaitól most azonnal képes lettem volna megütni, de nem tettem. Nem süllyedek le az ő szintjére. Csak csendben tűrtem azt, hogy ordit.

- MEGÉRTETTED?!- ütött még egyet, de ezt akkora lendülettel, hogy a fejem oldalra csuklott. 

- Igen meg- motyogtam és ki akartam kerülni.

Szerencsére arrébb állt és sikerült felfutni a szobába. Az ajtót bezártam és levágtam a cuccom. Leültem az ágyamra és csak meredtem magam elé. Egy gondolat kavargott az egész elmémben. Vajon ha anya élne akkor is ilyen lenne?

Akkor is így el lennék verve minden nap? Akkor is inna apa? Vagy akkor anyát is verné? Miért nem én haltam meg? Miért kell szenvednem? Miért csak az én életem ilyen szerencsétlen? Miért vagyok egyke? Miért nincs egy bátyám aki meg véd?

Észre sem vettem, de a könnyeim patakokban áztatták az arcomat. Ma már sokadjára sírom el magam lelki fájdalom miatt. Óvatosan az éjjeli szekrényemre néztem. De rég csináltam ezt. Már ideje lenne. Oda mászta és kivettem egy kis zseb bicskát belőle. Pengéje ahogy kinyitottam már kicsit véres volt mert megvágtam az ujjam. A rászáradt vértől csak jobban vágy lobbant a lelkemben, hogy nekem ezt meg kell tennem. Közel raktam az alkaromhoz és egy vágást ejtettem rajta. Meg sem éteztem.

Második...harmadik..negyedik...tizenötödik...

Már legalább a huszadik vágát ejtettem vérben ázott karomon amikor végre a lelki fájdalmam csillapodott. A padlót beteríterte a vér. Az én vérem. Az én átkozott vérem aminek nem lenne szabad léteznie. Anyának kellene élnie nem nekem.

Remegve álltam fel és elmentem a fürdőmbe és feltakarítottam a vért. A kezemre kötést tettem és ittam néhány korty vizet. Elég sok vért vesztettem, de csak egyetlen dolgot akartam. Eltűnni innét minnél hamarabb.

Felvettem egy nagy fekete pulcsit és a fejembe húztam a kapucnit. Lementem a nappaliba ahol apám egy üveg wiskey-vel a kezében meredt maga elé. El akartam menni észrevétlenül, de, nem sikerült. Torkát megköszörülve kényszerített megállásra.

- Hová mész?- kérdezte rám sem nézve.

- Valahova- reménykedtem ennyivel elintéztem, de nem.

- Rendes választ várok!- emelte fel ismét a hangját amitől kirázott a hideg.

- Sétálni- remegett meg kicsit a hangom. Sok volt ez már nekem. Csak el akartam menni minnél távolabb lenni ettől az otthonomnak vezett idegen háztól.

- Késő van menj vissza a szobádba- elsőre nem reagáltam semmit. - AZT MONDTAM MENJ VISSZA!

Mély levegőt vettem és most először szembe szálltam az apámnak nevezett idegennel.

- Nem. Nem megyek vissza. Elmegyek- siettem az előszobába és felkaptam a kabátom. Ki akartam lépni, de megragadta a csuklóm.

- Azt mondtam nem mész sehova- rángatott be.

Ki akartam szedni a szorításából a karomat, de erős volt. Utolsó reményként megharaptam a kezét, amitől káromkodva engedte el a csuklóm.

Nem volt időm habozni. Kirohantam az utcára cipőmet kabátomat ott hagyva.
Megbántam mert rohadt hideg volt.  Össze húztam magamon a pulcsit és zokniban sétálgattam a hideg betonjárdákon. Eléggé elhagyatott helyen lakunk ahol álltalában éjszakánként csak egy két részeg járt egyik kocsmából a másikba.

A csendes utcán sétáltam és cipő kopogást hallottam mögöttem. Szaporábbra vettem a lépteimet, de ő is gyorsított. Már szinte futottam amikor egy sikátorból kinyúlt egy kéz és megragadta a karom. Berántott a sikátorba, de én sikítani akartam. Meglepetésemre kezét a számra tapasztotta. Nem mertem kinyitni a szemem. Csak némán hullajtottam a könnyeim és csak akkor engedett el a megmentőmnek hitt ember mikor már a cipőkopogás csak nagyon távolról hallatszódott.

Remegve kinyitottam a szememet, de nem láttam az ember arcát. Hirtelen sötét szemeibe megcsillant a holdfény és felismertem. Ez mit keres itt és miért rántott be ide? Mit akar?

Ohayoo!
Remélem tetszett 😏😏😅😅
Ha igen ★-oljatok és kommenteljetej vagy hagyjatok magatok után valami nyomot.

By: Nini