A reptéren várakoztam, hogy felszállhassak a kandába tartó gépemre. Pár perc múlva az első felszólításnál már egyből felpattantam és siettem is. Mielőbb el akartam foglalni a helyem.

Senki se tud arról, hogy lelépek. Se barátok, se a nagybátyám, aki szinte az apa szerepet tölti be nálam. Anyukám a szülésbe, apám nem sokkal a negyedik születésnapom után halt meg. Apának autóbalesete volt, a nagyiékkal tartottak valahova, mindhárman ott maradtak.

Sose gondoltam volna, hogy elköltözök a keleti partról, főleg így mindenki háta mögött. Csalódást fogok mindenkinek okozni, de talán a nagybátyám akad ki majd a legjobban. A széltől is óvott mindig. Ironikus, hogy mikor legutoljára füllentettem neki hollétemről nagy bajba keveredtem. Elraboltak. Nem is akárkik, a Hydra tette.

Egy buliba tartottam, beugrottam átöltözni és sminkelni egy gyorsétterembe. Mire kiértem teljesen kiürült a hely, még a haverom se volt ott, akit kint hagytam, hogy várjon meg. Ahogy kiléptem az épületből hátulról leütöttek. Azt hitték nagyfogás vagyok, de ezzel nagyon is tévedtek. Kivéve ha a szarkasztika lehetne szupererő, mert akkor dobogós lehetnék.

Végül csak hasznomat tudták venni. Teszteltek valami anyagot rajtam. A legelső tiszta emlékem egy koszos szobában volt. Egyik fala teljesen áttetszőnek készült, így szemmel tudtak tartani. Nem nagyon voltam magamnál, mintha valami transzban kerültem volna. Akkor még fájt mindenem szinte a szertől amit adtak. Egy pohár vizet raktak be a kis nyíláson, ami megfagyott ahogy nyúltam érte, majd miután annyiban hagytam a dolgot lebegni kezdett különböző alakokat öltve. Előfordult olyan is, hogy a levegő pára tartalmából víz, illetve jéggömböket csináltam. Akaratom ellenére természetesen.

Aztán egy idő után kiszedtek abból a lyukból, neki álltak kiképezni. Fejlesztették állóképességemet, közelharcra, íjászatra, fegyver használatra tanítottak. Na meg persze az erőmet is meg kellett tanulnom kezelni. Néha a szimpla katonákon kívül egy testvérpárral is összeengedtek. A kiképzéseken ellenségek voltunk, de szabadidőnkben viszont barátok lettünk. Ott a Hydránál semmiképpen nem jöhetett szóba, de először csak imponált, aztán észre se vettem beleszerettem a Maximoff fiúba. Egy ideig teljesen plátói volt, majd az első komolyabb sérülésemnél derült ki számomra, hogy egyáltalán nem egyoldalú a dolog. Életveszélyben voltam, ő megijedt, így ahogy magamhoz tértem letámadott. Titokban próbáltuk tartani, de ők mindenről tudtak. Engem csak úgy tudtak küldetésre indítani, ha megkínoztak, bár mikor már nem volt nagyon új a dolog elég nehezen törtem meg, így hát a fiúval fenyegetőztek. Két év szenvedés után szabadítottak ki minket a nagybátyám csapata.

A nosztalgiázásban fel se tűnt, hogy engem nem a gép felé tereltek. Akkor jöttem rá csak, mikor egy ajthoz értem, ahova egyből beinvitált az öltönyös férfi. Ahogy beléptem durcásan levetődtem háttal az ajtónak. Tuti a kis millárdos kacsója van dologban.

És igazam volt, nem kellett sok nyílt is az ajtó.

-Fú a reptéren mindig összefutunk valakivel. Tök fura, nem?-Sétált elém.

-Tony bácsi ne csináld már, nem fogok visszamenni oda!

-Akkor én mit kezdek majd egyedül?-A kellemesen mély hangra megmerevedtem. Nem hittem a fülemnek, él. Hátra fordulni nem mertem, nehogy kiderüljön, hogy csak képzelődök. Tony bácsi is a hátam mögé pillantott célzás képp, így lassan néztem felé.

Fekete nadrág volt rajta, egy szürke pólóval. Haja szokásos borzosságával állt szinte már szélrózsához hasonlóan. Szemei semmit sem tükröztek, ettől egy kicsit megijedtem. Viszont ahogy megjelent a pimasz mosolya a széket felborítva ugrottam ölelésébe. Szorosan tartott, miközben mellkasába fúrtam a fejem. Ahogy belepuszilt a hajamba, átszakadt nálam a gát és csendben kezdtem eláztatni a pólóját.

-Nincs semmi baj, Liv.

-De hisz meghaltál!-Hangosan felzokogtam.

-Úgy nézek ki?-Húzódott el. Lehunytam a szememet, míg ő készségesen elmaszatolta könnycseppjeimet.

-Nagyon féltem.

-Tudom.-Homlokon csókolt, majd átkarolt. Az ölelésében nagybátyjám felé fordultam.

-Honnan tudtad?

-Péntek figyeli a kártyádat, szólt a repjegyről. A többihez meg nem kellett zseninek lenni, még a Kapitány is rájött volna.-A csipkelődésért vetettem rá egy csúnya pillantást. Kölcsönösen szívják egymás vérét.

-Menjünk haza.-Húztam el a számat. A történtek után nehéz lesz visszamenni oda. A szélvész adott egy puszit és már el is tűnt a csomagjaimmal.

-Sajnálom.-Léptem oda Tonyhoz.-Így is elég dráma volt, ez nem kellett volna, de nem tudtam maradni.

Szó nélkül átölelt.

-Ezek után biztos, de sikerült megmentenünk. Pár nagyobb vágást varni kellett, és volt egy kis belső vérzése.

-Köszönöm.-Léptem ki öleléséből.

-Na, elég a lelkizésből haladjunk.

Már kint voltunk a folyosón mire visszaért az én Gyorsvonatom. Igazából alig tudtam résen maradni. Jött, felkapott, és egy "Siess vénember!" mondat után már kint is álltunk a kocsi mellett.

-Ne szólogass be neki. Így sem vagy a szíve csücske.-Bokszoltam finoman vállba.

-Egyszer csak megszeret.-Vonta meg a vállát vigyorogva.

-Min vigyorogsz?

-Nem lehet már jó kedvem ok nélkül? Tiszta zsarnok vagy néha.

Felnevettem, majd engesztelés képpen lábujjhegyre állva arcon csókoltam.

-Most már megbékéltél?

-Nekem erre van más ötletem.-Kapta el a derekam és már az ajkaimra is hajolt. Eddig fel sem fogtam mennyire hiányzott. Hiába telt el csak nyolc óra, ez az idő szinte maga volt a pokol. Percekig csak egymással voltunk elfoglalva egészen amíg Tony bácsi meg nem jött.

-Jól van gyerekek, ezt ne elöttem.

Egész végig hülyültünk hátul, egészen addig míg Pietro szakács képességeire nem tettem megjegyzést. Ott a helyzet háborúba fordult, ahogy elkezdett csikizni. Mivel jól szórakozott szenvedésemen és nem hagyta abba pár pillanat után, alatta vergődve rugdosódtam. Ez kiskoromból maradt meg, ha sokáig csikiznek nem bírom ki és már rugdalózok. Egészen addig maradt a jó kedv, amíg meg nem rúgtam. Sziszegve dőlt vissza helyére, miközben kezét az oldalánál tartotta. Összeszorította a szemét és száját préselve próbálta rendezni légzését.

-Pi.. Pietro nagyon sajnálom.-Csúsztam mellé.

-Semmi baj, Életem. Jól vagyok.-Kezére raktam az enyémet, de nem értette a célzást. Vagy csak nem akarta.

-Had nézzem.

-Nem kell Liv, meg vagyok.

-Nekem nem úgy tűnik. Vedd el a kezed.-Finoman próbálkoztam, de nem akarta beadni a derekát.

-Jó helyen van ott, kényelmes meg ilyenek.-Elfojtott egy fájdalmas nyögést.

-Pietro!

-Kérlek.

-Én kérlek!-Csattantam fel, majd lepillantottam a kezünkre. A pólója tocsogott a vérben.-Az istenit vérzel, engedd hogy segítsek!

Felhúzva a pólóját egy hatalmas, mély vágás került a szemem elé. Nagyot sóhajtva egy megfelelő méretű vízgömböt próbáltam csinálni.

-Én voltam, ugye?-Irányítottam oda a vizet és elkezdtem gyógyítani.

-Dehogyis.-Lemondóan megráztam a fejem, majd mikor felszisszent megpusziltam az arcát.

-Tony lehet nem tudom teljesen meggyógyítani.-Szóltam előre nagybátyjámnak, aki motyogott valamit és rátaposott a gázra. Nehezen szereztem meg a gyógyítást és még egyáltalán nem megy olyan jól mint amúgy kéne. Egy kis idő után már nem tudtam tovább segíteni. Lehúztam az ablakot, majd a véres vizet ki engedtem rajta. Ezután egy újabbat csináltam és befedtem vele a sebet nehogy menjen bele valami aminek nem kéne. A vérzés elállt szerencsére szóval nagy gond már nem volt.

-Köszönöm Jégkirálynőm, fényévekkel jobb.

-Annyit azért nem segítettem.-Döntöttem fejem a vállának.-Wanda nagyon haragszik?

-Egy kicsit pipa, de meg fog békélni.

-Nem akartalak bántani. Egyfolytában mindenki csak vitázott, egy olyan dologról ami véget vethet a csapatnak. Aztán átment ez egymás szidásába... Ideges voltam, elvesztettem a kontrollt.

-Előfordul.

-De nem így.-Könnybe lábadt a szemem.-Csak rátok kiáltottam és jégcsapokat lőttem mindenfelé! Résen kellett volna lennem és akkor nem kerültél volna a műtőbe!

-Nyugi minden rendben lesz. Gyorsabban regenerálódok, pár óra múlva ugyanúgy tudlak idegesíteni titeket mint elötte.

-Remélem.-Motyogtam.