Arra ébredtem, hogy valami motoszkál az erkélyemen. Vajon ki lehet az ilyenkor éjnek idején? Fáradtan keltem fel a pihe-puha ágyikómból, bár nem igazán akaródzott, muszáj volt utánanéznem, hogy ki lehet az. És mivel az éjszaka kellős közepe volt, a biztonság kedvéért magamhoz ragadtam az arany gyertyatartóm az ágyam mellől. Biztos, ami biztos.

Macskaléptekkel osontam oda a az éjjeli szellőben lassan hullámzó selyemfüggönyhöz. Ahogy közelebb értem, akkor már láttam, hogy egy vékony alak áll az erkélyen. Méghozzá valaki olyannak az alakja, akit még így az álmomból is megismertem. Óvatosan tettem le a gyertyatartót a földre, és halkan elhúztam a függönyt.

A megérzésem nem csalt, tényleg Loki állt ott a korlátnak támaszkodva. Hátravetett fejjel fürkészte a fekete eget, amin most hullócsillagok hada vonult végig. A magas gallérjában szinte eltűnt a vékony nyaka, és a fekete haját, mint mindig, most is hátrasimítva viselte. Összegörnyedve hajolt a korlátra, összehúzva magát. Az egész testtartása azt sugallta, hogy valami nincs rendben vele.

Óvatosan közelebb léptem hozzá, és így már láthattam az arcát is. Vékony arcát csillogó könnycsíkok keresztezték, a szeme pedig mint egy drágakő csillogott a sötétben. Mi történhetett? Sosem láttam még sírni. Gyengéden megsimítottam a vállát, mire hirtelen felém kapta a tekintetét. Az arcán ijedség tükröződött, olyan volt, mint akár egy sarokba szorított őzgida. 

- Loki - suttogtam - Mi a baj?

Óvatosan odanyúltam az arcához, hogy letöröljem a könnycseppjeit, de ő rémülten húzódott el tőlem.

- Ne érj hozzám - mondta halkan.

Normális esetben megsértődtem volna, hogy ilyet mond, de ez most teljesen más volt. Az arcán félelem és összezavarodottság váltakozott, és még a tekintetem is kerülte.

- Mi történt? - kérdeztem újra, és én is ráhajoltam a korlátra a hullócsillagokat nézve.

- Nem szeretnék róla beszélni - motyogta halkan.

Elfogadtam a döntését, úgy is el fogja mondani, ha szeretné, akár miről is legyen szó. Ha neki most a hallgatásra van a szüksége, akkor legyen. Együtt néztük hosszasan az eget, amiről rögtön eszembe jutott a tavalyi kirándulásunk. 

Az is pont ezen a napon volt, amikor az év legtöbb hullócsillagja látható az égen. A bátyjával, Thorral és a barátaikkal kint töltöttük az éjszakát a szabad ég alatt. Felmásztunk Asgard legmagasabb csúcsára, hogy minél közelebb lehessünk az égbolthoz, és ott táboroztunk le. Életem egyik legszebb pillanat volt. Máig hallom a fülembe a hangját, ahogy a fülembe suttogja a különböző csillagképeknek a nevét, és a hozzájuk tartozó legendákat. A többiek már rég bealudtak, de mi az egész éjszakát végigbeszélgettük. Már akkor is elképesztett, hogy Loki mennyi mindent tud a csillagokról, amit én soha nem tudnék megjegyezni. Majd felmásztunk a a hegycsúcs legtetejére is, az Odin-sziklára, és a lábunkat a semmibe lógatva álmodoztunk a jövőnkről. Én már akkor is elhatároztam, hogy a hadsereg repülőegységének akarok lenni a parancsnoka, kiskorom óta ez volt a vágyam. Azt viszont, hogy Loki pontosan mit akart, egyikünk sem tudta. A már világos volt, hogy a trónt a bátyja fogja megkapni elsőszülöttként, de Loki állítása szerint sosem akarta a trónt. Szerinte túl nagy felelősséggel jár királynak lenni, hiszen akkor nem töltheted úgy a napjaidat, ahogy akarod. De hiába mondogatta ezeket, tudtam, hogy legbelül mindig is féltékeny volt egy kicsit Thorra. Nem csoda, Odinnak mindig is a szőke herceg volt a kedvence a gyerekei közül.

Csalódott is voltam, amiért az idei ilyen kirándulásunk elmaradt. De az utóbbi időben nagyon összefolytak itt az események. A jotunok támadása, a kirándulás Jotunheimbe, Thor száműzetése, a hadüzenet... Világos volt, hogy most nem olyan időszakot élünk, hogy ilyen szórakozásokra pazaroljuk az időnket. De azért még is elszomorított, hiszen úgy reméltem, idén meg tudjuk tenni az első lépést a kapcsoltunkban, hogy végre kilépjünk a barátzónából. Lokival már kiskorunk óta jó barátok voltunk, de az utóbbi egy évben ez több lett barátságnál. Mégis, egyikünk sem mert először lépni. Féltünk, hogy rosszul sül el, és akkor felbomlik a barátságunk is ezáltal. 

Félrebillentett fejjel néztem Lokit, aki viszont továbbra is kerülte a tekintetem.

- Te mit szólnál, ha megtudnád, hogy az egész életedet hazugságban élted le? - kérdezte váratlanul elcsukló hangon.

Szomorúan néztem rá, de nem szóltam egy szót sem, vártam hogy folytassa. Érzetem, hogy megint Odinnal történhetett valami, és már előre szidtam magamban, amiért így megbántotta Lokit. Ő azonban még mindig kerülte a tekintetem, hiába kerestem a könnyes szemét, mindig elfordult. Idegesen szorította ökölbe a kezét, a vékony csuklóján csak úgy kidagadtak az erek.

- Egy szörnyeteg vagyok! - ordított fel az erkély korlátára vágva az öklével.

A kemény vas tompán zörrent meg meg az éjszakában, a hangja pedig messzire visszhangzott a kihalt utcán. Egy újabb kövér könnycsepp csordult ki a szeméből, és nemsokára sok száz másik követte gyorsan folyva végig a meggyötört arcán.

 - Loki... - suttogtam halkan, és mit sem törődve a heves ellenkezésével szorosan átöleltem.

Bár minden erejével próbált eltolni magától, nem hagytam magam, és minél feldúltabban próbálta magát kihúzni az ölelésemből, annál szorosabban szorítottam. Végül egy idő után beletörődött, és a görcsös feszültségét félretéve végül elengedte, és óvatosan belesimult a ölelésembe. A karjaival óvatosan átkarolta a nyakamat, a könnyektől nedves arcát a hajamba temette. A mellkasa lassan hullámzott fel és le, de aztán újra egyre gyorsabb és gyorsabb lett, és végül újra felzokogott.

- Hé, semmi baj - mormoltam halkan, és megsimogattam a hátát - Semmi baj...

Nem tudom mennyi ideig álltunk így összeölelkezve a csillagok alatt. Lehetett csak néhány perc, de akár néhány óra is, nem tudom. Loki légzése újra lelassult, de a levegőt továbbra is szaggatottan vette. Óvatosan eltoltam magamtól, és megsimogattam a könnyes arcát.

- Bármi is történt, én mindig melletted leszek - suttogtam halkan mélyen a sírástól vörös szemébe nézve.

- Azt nem hiszem - rázta meg a fejét, óvatosan beharapva az ajkát, hogy ne törjön fel belőle újból a sírás - Ezt csak addig mondod, amíg meg nem tudod, hogy mi vagyok igazából - csuklott el a hangja, majd óvatosan elengedett.

A korlátra támaszkodva nézett le az utca sötétjére, majd a ház falának támaszkodva lecsúszott a földre, és a térdeit felhúzva a kezeibe temette az arcát. Aztán az állát a térdére támasztva halkan belekezdett, én pedig óvatosan mellételepedtem.

- Odin nem az igazi apám - mondta elfojtott hangon - A jotunheim-i csata napján talált egy csecsemőt egy jeges sziklára száműzve. Laufey fiát... - nézett rám vegyesen rémült és szomorú tekintettel.

A szavai úgy hasítottak a szívembe, akár egy frissen élezett tőr. Laufey fia... Ez nem lehet igaz. Bár próbáltam elrejteni minden érzésem, Loki arcán láttam, hogy nem sikerült. Csalódottan fordult el tőlem, ami még egy jó nagyot facsart a szívemen. Még nekem is sikerült megbántanom.

- Látod - motyogta - Ne is akarj magyarázkodni. Így is eleget láttam - csuklott el a hangja, és a falnak támaszkodva akart felállni, hogy elmenjen.

- Loki, én... - kaptam a keze után, mire csak dühösen fordult felém, a szemében izzó haraggal.

- Megmondtam, hogy ne magyarázkodj! - fröcsögte, és elkapta a felé nyújtott csuklóm - Mond meg őszintén, félsz tőlem? Ettől a szörnyetegtől? FÉLSZ TŐLEM? - üvöltötte egészen közelről, majd erőtlenül rogyott vissza a földre, ellökve magától a kezem - Nem csoda, hogy sosem szeretett... Hogy is lehetne szeretni egy ilyen szörnyszülöttet, mint én? - suttogta könnyes szemmel, és rögtön tudtam, hogy kire gondolt. Odinra.

- Loki... nem vagy szörnyeteg - suttogtam megsimítva a vállát, mire rémülten felém kapta a tekintetét.

- Akkor miért nem mondta el? - kérdezte elfojtott hangon, majd óvatosan az ölembe hajtotta a fejét - Miért nem mondta el, már a kezdetektől fogva? - nézett fel rám a vörösre sírt szemeivel.

- Ettől még nem változik semmi - simítottam végig a könnyáztatta arcán - Te nekem mindig is ugyanaz a Loki maradsz, akit kiskoromtól fogva ismerek. És ezen nem fog változtatni soha semmi.

Loki óvatosan megfogta a simogató kezemet, és magához szorítva óvatosan lehunyta a szemét.

- Köszönöm - suttogta halkan.