. . .

» tom holland x brooklyn barefoot

. . .

Fú, állati rohanós nap volt ez a mai, az egyszer biztos! Pedig nem is forgattam, mégis teljesen hulla vagyok. 

Kezdődött a dolog tegnap azzal, hogy totál elnéztem a naptárat, és azt hittem, a Salt Lake City-i Comic Con egy héttel később van. Aztán egyszer csak hívott az asszisztensem, hogy kész vagyok-e, miközben még zombi módjára vedeltem magamba a teát. Szuper meglepetés volt, konkrétan fél óra alatt kellett bepakolnom.

Úgyhogy így érkeztem meg az Államokba, konkrétan elfelejtettem magamnak gatyát pakolni, de mindegy is. A város nagyon menő, és annak ellenére, hogy elfelejtettem, pontosan mikor van, tökre örültem, hogy itt lehetek a Comic Conon. Ahogy megláttam a fanok izgatottságát, rögtön elpárolgott minden fáradtságom. Annyira jó volt látni az arcukon a sok mosolyt, és hallgatni a sok kedves dolgot, amit mondtak nekem. Az "Azt hittem, magasabb vagy" beszólást meg már megszoktam. Nem győztem ismételni, hogy nekem vannak a legjobb rajongóim a világon, és hogy mennyire örülök neki, hogy ennyien eljöttek miattam.

Mindenesetre azért húzós nap volt, a sok fotózás meg pózolás azért rendesen leszívta az a energiatartalékaim, de ezt leginkább csak akkor vettem észre, amikor véget ért a pörgés, és szép lassan a fanok is hazaszállingóztak: a Comic Con nyitvatartása véget ért. A sofőröm azonban dugóba keveredett, még minimum fél óra volt, mire átverekedi magát a kocsirengetegen, és értem tud jönni.

Így hát egy vizes palackot lóbálva sétálgattam a fanok által hagyott hatalmas szemétkupacok között, amit a takarítónők szorgosan próbáltak eltüntetni. Láttam a csodálkozó pillantásaikat, hogy még mindig ott vagyok: biztosan azt gondolták, hogy már régen elhúztam a francba. Kedvesen rájuk mosolyogtam, és amikor odajött hozzám az egyikük, hogy nem csinálhatnánk egy szelfit, ugyanis a kislánya imád engem, rögtön rábólintottam, és egy sebtében kerített papírra gyorsan firkantottam az Amy nevű Pókember-rajongónak egy hosszabb üzenetet is.

Aztán hirtelen a szemem megakadt valami ezüstösen csillogó dolgon az egyik szék alatt, ami alól még nem húzták ki a szemetet. Érdeklődve nyúltam le érte, és ahogy felemeltem, már láttam is, mi az. Egy gyönyörű, kézzel készített karkötő volt. Apró kis figurák lógtak rajta: az Avengers-A, Tony Stark szív alakú reaktora, Amerika Kapitány pajzsa, a Stormbreaker, és a legnagyobb, egy Pókember fej. Mindegyik kézzel volt festve, látszott, hogy néhány fejen az alkotója kifutott a valószínűtlenül részletes rajzon a vékony vonalkákon túlra. Szomorúan elmosolyodva forgattam a kezemben a szép ékszerecskét, tudtam, hogy a gazdája soha többé nem fogja látni ezt a mesterművet. Ahogy megfordítottam a Pókember fejet, észrevettem egy szépen gravírozott írást a hátán: "B.B. I'm backup" Hm.

Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom. Jobb dolgom úgy sincsen, talán a kirakom Instára, remélhetőleg ráismer a gazdája. Viszont mivel gondoltam rá, hogy erre nagy valószínűséggel lecsapna az egész Marvel-fandom, jobb lesz, ha az idézetet titokban tartom. Akié, az úgyis tudni fogja, mi van ráírva.

- Hello srácok! - indítottam el a videót hátradőlve a széken - Elképesztő nap volt a mai, mindenkinek nagyon köszönöm, aki eljött, ti vagytok a legjobbak! Lenne itt azonban valami - lóbáltam meg a karkötőt óvatosan - Valaki elhagyta ezt az ékszert, és jó lenne megtalálni a gazdáját, biztos vagyok benne, hogy hiányzik neki. Ha esetleg valaki ráismer, akkor írja meg kommentben, hogy mi van a Pókember-fej hátuljára írva, így tudni fogom, kié, okés? Még egyszer köszönöm nektek ezt a fantasztikus napot, sziasztok! - mosolyogtam bele egy kamerába, majd lesz, ami lesz alapon kiraktam a netre.

Ahogy gondoltam, rögtön elkezdtek özönleni a lájkok, de egy pillantást sem pazaroltam rá. Pillanatokon belül meg is jelentek az első hozzászólások, de azok leginkább csak egy tonnányi szívecskéből álltak. Aztán egy fél percen belül megérkeztek az első tippek is. "I love you 3000", "I am Iron Man", "I LOVE TOM HOLLAND", stb. De egyik sem közelítette meg az eredetit.

Észre sem vettem, de annyira elszaladt az idő a kommentek olvasgatásával, hogy egyszer csak hívott a sofőröm, hogy hol vagyok már. Zsebre vágva az addig a kezemben forgatott karkötőt gyorsan elköszöntem a takarítóktól, és futva a hátsó kijárathoz eredtem. A portás egészen meglepődött, hogy még mindig itt vagyok, hiszen kint már bőven sötét volt, lehetett már bőven este 11 óra is, de aztán mosolyogva kiengedett.

A kocsim már ott parkolt rögtön a bejárat előtt, így gyorsan be is pattantam az anyósülésre. Daniel, a fekete hajú sofőröm azonnal elstartolt, ahogy becsaptam az ajtót.

- Figyelj, annyira sajnálom, hogy késtem - sóhajtott fel mentegetőzve - De ebben a városban mintha csak birkák vezetnének, komolyan - forgatta a szemét dühösen, miközben bekapcsolva az indexet kikanyarodott a főútra.

- Semmi baj, elvoltam - vontam meg a vállam, és a óvatosan megtapogattam a zsebemet, hogy még mindig ott van-e az elveszett ékszer.

- Tényleg annyira sajnálom. Jó fáradt lehetsz egy ilyen nap után - mosolygott rám, én pedig fáradtan viszonoztam a gesztusát.

- Az tuti - vettem elő a zsebemből a telefonom, hogy tovább böngészhessen a kommenteket - Képzeld, találtam egy karkötőt a földön, amíg várakoztam. Kiraktam Instára, hátha megtalálom a gazdáját - meséltem.

- Hát haver, sok szerencsét hozzá - röhögött fel - Ugye tudod, hogy ez elég lehetetlen küldetés? 

- Azért hátha - vontam meg a vállam.

- Mi a retekért ennyire fontos neked egy karkötő? - húzta el a száját Daniel - Tele vannak ezek a Comic Conok ilyen elhagyott cuccokkal. Sőt, ezek után szerintem a csajok a pólójukat fogják eldobálni, hátha azt is összeguberálod.

- Ebben van valami - ismertem be kelletlenül - De nem tudom. Olyan szép. Különleges - rágcsáltam a szám szélét a hozzászólásokat olvasgatva.

- Hm - volt csupán ennyi Daniel reakciója, aztán a maga sajátos módján hallgatásba burkolózott.

Én meg csak egyre olvastam és olvastam a kommenteket, de nagy bánatomra a legtöbben csak elpoénkodták a dolgot, és senki sem találta el , hogy mi van a hátuljára írva. Aztán azonban rögtön felvidultam, ahogy megláttam Harrison hozzászólását.

@hazosterfield: Juj, szerintem én hagytam el xD

@tomholland2013: Biztos voltam benne:D

@hazosterfield: Mióta lett belőled ilyen karkötő-hajkurász? Neked nem kell ilyen faszságot kiraknod, hogy felszedj egy csajt xD

@tomholland2013: Haha, nagyon vicces vagy...

Persze rögtön elkezdett erre a beszélgetésre is a millió komment. Már kezdtem azon lenni, hogy feladom a dolgot, igaza van Danielnek, úgy sem találom meg a karkötő gazdáját, amikor megakadt a szemem egy hozzászóláson.

@leeleerocky: Okés, a barátnőm túl szégyenlős, hogy megírja, szóval megteszem én helyette, akkor is, ha emiatt le fogja harapni a csuklóm. Vagy a fejem. A Póki-fejbe az van írva, hogy "B.B. I'm backup"... Remélem, észreveszed, @tomholland2013. És pls ne ölj meg, @bbroooooklyn...

- Aztakurva - csúszott ki a számom, és szélesen elvigyorodtam - Megtaláltam, tudtam én - röhögtem Daniel arcába.

- Ne szívass - nevetett fel, mire én boldogan lóbáltam felé a telómat - Azt meg lebegtetheted, vezetek, ha nem esett volna le.

- Csak dühös vagy, mert nem neked lett igazad - öltöttem ki rá a nyelvemet, és szélesen mosolyogva pillantottam vissza a telefonomra.

Egy gyors gondolkozás után végül a hozzászólás írójának a nevére, @leeleerocky-ra kattintottam rá, és írtam neki a gyors üzenetet.

 Hello! Láttam a kommentedet, és nos igen, eltaláltad, hogy mi van a hátuljára írva:)

A válasz pedig rögtön érkezett, és vigyorogva konstatáltam, hogy nem egy szívbajos csaj, az biztos.

Hali! Jesus, de jó, hogy nem neki írtál, hanem nekem, olyan kattos a csajszi, hogy rögtön le is törölte volna az Instát, ha ráírsz xD És amúgy ja, még jó hogy tudom, mi van rajta, miután megcsinálta, három hétig azt kellett dicsérnem, bármikor találkoztunk:D

Ohh. És... Itt van még Salt Lake Cityben? Szeretném visszaadni neki, ha lehetséges:)

Aham. De várj egy kicsit, itt van a mellettem lévő szobában bezárkózva, a videódat hallgatja meg vagy már századszorra, de persze írni nem írt, hiába kérleltem. És ó, most ordít. Mindegy, ha kinyír, most már tudod a nevét... Rábeszélem, hogy hajlandó legyen írni neked, egy pillanat xD

Ja, és amúgy ha meghalok, annyit még mondani akartam, hogy kibaszott cuki vagy:D

Köszi, mindkettőt:D

Nyílt egy lány, az biztos. Amíg vártam, hogy visszaírjon rákattintottam a karkötő-tulajdonos oldalára, de sajnos mivel privát fiók volt, nem sokat tudtam kideríteni róla, a profilképén kívül, ahol egy sötét árnyék ücsörgött valahol a naplementében, és azon, hogy a neve Brooklyn Barefoot.

Mivel azonban hirtelen érdekelni kezdett a misztikus lány, gondoltam, próba szerencse, csekkolom a barátnője oldalát is. Hát, Lele Rockwater oldala azonban el volt árasztva képekkel, és gyorsan találtam egy olyan posztot is, amin Brooklyn is szerepelt.

@leeleerocky: I'm with you till' the end of the line, @bbroooooklyn <3

Hm, a jelölés szerint ő a jobb oldali, fekete hajú. Marha szép egy lány, azt meg kell hagyni...

A fotó nézegetéséből a egy üzenet érkezése zökkentett ki, ami... egyenesen @bbrooooklny-tól jött. Nocsak.

Elvigyorodva nyitottam az igencsak kurta üzenetecskét.

Hello... Nem győzök elégszer bocsánatot kérni a barátnőmért.

De azért él még, ugye?

A kérdésemre sokáig nem érkezett válasz, így a telefonomat az ölembe ejtve döntöttem a fejem a kocsi ablaküvegének és bámultam a feketeségben fényesen izzó város fényeit.

- Min vigyorgunk? - szólalt meg hirtelen Daniel, mire összerezzentem.

- Tessék? - ráncoltam a szemöldököm értetlenkedve.

- Mi ilyen vicces, hm? Jobban vigyorogsz, mint amikor megkaptad Pókember szerepét - forgatta a szemét mosolyogva.

- Nem is ismertél még akkor! - nevettem el magam a fejemet rázva.

- De el tudom képzelni. Szóval? Vagy titkos a dolog? - viccelődött.

- Nem is vigyorogtam!

- Öcsém, neked jobban világít a fogsorod, mint annak a vadbaromnak a reflekora - dudált rá élesen a szembejövőre, akinek a lámpája egy pillanatra mindkettőnket elvakított - Baszódjon már meg - morogta dühösen hunyorogva.

- Jó, lehet, hogy mosolyogtam egy picit - vallottam be megvonva a vállam.

- Egy picit, mi? Meg tudtam volna számolni az összes fogad... Csaj van a dologban, ugye? - dünnyögte az orra alatt somolyogva.

- Igen, de... - kezdtem, ő azonban nem engedte, hogy befejezzem.

- Nem kell semmi de, értem én - bólogatott vigyorogva.

- Dehogy, félreérted! Csak a karkötős lány és a barátnője az - magyarázkodtam rögtön, de éreztem, ahogy lángba borul az arcom.

- És akkor? Ők nem csajok?

- De, de... - vörösödött el még jobban a fejem, és magamban hálát adtam a sötétségnek, ami eltakarta Daniel szeme elől az arcomat.

A további kínos beszélgetéstől a telefonom pittyegése mentett meg, amit persze Daniel egy széles mosollyal nyugtázott.

- Ne vigyorogjál már így! - szóltam rá nevetve, majd megnyitottam az üzenetet.

Csak annyit akartam mondani, hogy nyugodtan tarts meg a karkötőt. Vagy add oda valakinek, mindegy.

Na, ezt tartott annyi ideig leírni?

Dehogy is, ez gyönyörű darab, biztosan sokat dolgoztál vele! Nem fogadhatom el...

Tényleg tartsd csak meg! 

Nem, én ragaszkodom hozzá, hogy visszakerüljön a gazdájához:)

Majd gyorsan még hozzátettem: 

A kedvemért...

...

Na jó... De csak mert te szeretted volna.

Köszi:)

Viszont mi lenne, ha személyesen találkoznánk? Ha mindketten itt vagyunk a városban miért adnám postára?

Izé, dolgom van. De majd a barátnőm elmegy érte...

Abban a pillanatban, hogy ezt leírta, @leeleerocky-tól érkezett egy üzenetem.

NEHOGY ELHIDD, HOGY DOLGA VAN!!!

Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel, annyira abszurd volt az egész szituáció. Itt beszélgetek egy teljesen idegen lánnyal, akinek megtaláltam a karkötőjét, a barátnője pedig üzeneten keresztül kiabál velem.

Daniel persze rögtön lereagálta a dolgot.

- Na mi van, már randit is szervezel holnapra? - vigyorgott, mire kiöltöttem rá a nyelvem.

- Folyamatban - mosolyogtam a telefonomra szélesen, majd visszaírtam Brooklynnak.

Nos, a legfrissebb értesülésem szerint nincsen programod...:)

Lele volt az, igaz?

Nem adom ki a forrásaim xD

Tudtam.

Miért nem akarsz velem találkozni?

Ki mondta, hogy nem akarok?

Ezt most nem láttam meg.

Tudod, sok lány mindent megadna ezért...

Tudom.

Lele is. Azért fog ő menni.

Semmi akadálya, hogy ő is jöjjön.

De én szeretnék találkozni veled.

...

Ez baromi fura, remélem tudod.

Zavar?

Nekem nincs bajom a fura dolgokkal.

Nem.

Akkor várlak titeket az Oasis Caféban, holnap reggel tízkor.

Meggondolom.

Ez egy igen?

Mondjuk.

Remek.

És Tom... Köszönöm.

Hogy megtaláltad a karkötőmet.

Semmiség:)

. . . 

A U T H O R ' S   N O T E

Fú, nem szokta ilyet írni, de mindent el kezdeni valamikor... Ez most egy rövidke rész lett, és tudom, nem is olyan tartalmas, mint szokott lenni, de... azért remélem, elnyerte a tetszéseteket! Illetve még az lenne a kérdésem, hogy ti szívesen olvasnátok-e egy folytatást? És ne féljetek kérni sem, bár lassan, de igyekszem mindenki kérését teljesíteni:)