. . .

» Tony Stark x Steve Rogers 

. . .

 - Steve! STEVE!!!

Tony rekedt üvöltése lassan jutott el Steve tudatáig, mintha egy hatalmas buborék lenne a feje körül, ami eltompítja a külvilág minden zaját. Nem tudott másra nézni, csakis azokba a résnyire szűkült gyűlölettel teli szemekbe. Minden egyes porcikája ütemesen lüktetett, bőr hidegen bizsergett, ujjaival görcsösen kapaszkodott bele az arany páncélba. Felüvöltött volna, keservesen és fájdalmasan, ám a hangja a torkán akadt, és nyitott szájjal kapkodott levegőért.

Ellenfele csak egy szánakozó pillantást vetett rá, majd hatalmas tenyerével leemelte róla a sisakot, és elhajította a törmelékkupac tetejére. Húsos ujjával lágyan letörölte az arcáról a végtelen kíntól kicsordult apró könnycseppét, majd lassan elkezdte kihúzni belőle a bárdját. Kínzóan lassan. Steve ujjai elfehéredve kapaszkodtak az ellenfele karjába, kidagadt erei még a ruháján keresztül is élesen kidomborodtak rajta. Abban a pillanatban, ahogy a penge hegyes vége is előtűnt, akaratlanul is olyan vérfagyasztóan üvöltött fel, hogy beleremegett az egész csatamező.

Gyilkosa csak egy halvány mosoly kíséretében végighúzta vaskos ujját a fegyverén, ezzel letörölve és Steve arcába csapva a saját vérét. A Kapitány hátra tántorodotott, ám lábai összerogytak alatt, így tehetetlenül zuhant hátra. Feje keményen csapódott bele az egyik beton törmelék darabba, ám meg sem érezte. Remegve húzta fel a kezét a hasához, és lassan zsibbadó tenyerét a sebére szorította. Az abból ömlő vére egyre nagyobb foltban áztatta át a ruháját.

A rá boruló sötét égre meredve szaporán kapkodott levegőért. A zihálása minden hangot elnyomott, kizárt a külvilágból, a harcból csak apró, tompa dobbanásokat hallott. Egy éles kékes fény kúszott be a látóterébe, majd hirtelen egy éles, és fájdalmas ordítás összetörte a körülötte lebegő buborékot.

A világ lassan kezdett elhomályosulni előtte, ám ahogy fölé hajolt egy alak, úgy élesedett ki a dühös és egyben aggódó arc. Tony egyébként gyönyörű mogyoróbarna szemei sötéten csillogtak, és színtelen ajkai az adrenalintól és a félelemtől megremegtek. Nanotechnológiával készült páncéljának a fele már hiányozott, felsőtestét csupán a véres pulóvere fedte, aminek a közepén halvány fénnyel pislákolt a reaktor.

- Tony - nyögte Steve halkan, és kezét óvatosan a föléje görnyedő alak felé emelte.

- Shh - suttogta az, majd reszketve szorított rá Steve a vértől élénkvörös, ám alatta elfehéredő kezét - Minden rendben lesz, ígérem - motyogta halkan.

- Nyertünk? 

Steve elhaló hangjára Tonynak rögtön könnybe lábadt a szeme, majd mélyen a társa szemébe nézve keserűen elmosolyodott. Nyertek. De mégis milyen áron? Elkapva a Steve kéken világító szemébe fúrt tekintetét az égő harctérre pillantott. Az égő, kihalt harctérre. Senki sem maradt rajtuk kívül.

 - Nyertünk... - bólintott megremegő hanggal, majd visszakapta a sebesült társára a tekintetét.

- Tony... - suttogta az, ám az a szavába vágott.

- Minden rendben lesz, hát persze - bólogatott sűrűn, furcsán eltorzult arccal, mint aki azon van, hogy ne törjön fel belőle a zokogás.

- Tony...

- Rendben fogsz jönni Rogers, a szavamat adom - szorított rá a véres kézre reszketve.

- Tony...

- Igen, meg fogsz gyógyulni, ígérem - préselte össze remegő ajkát, és azzal a kezével, amivel nem társáét szorította, idegesen masszírozta meg a vérfoltos orrnyergét, mélyeket lélegezve.

- Tony, én...

- Vége van, Rogers. Nye-nyertük - akadt meg a hangja, majd abban a pillanatban megállíthatatlanul patakzani kezdtek a könnyei - A-Annyira sajnálom...  suttogta elcsukló hangon, kezével a szemét törölgetve, ám mindhiába.

Mintha egy gátat szakítottak volna át, úgy szakadt ki belőle a zokogás, és minél jobban szerette volna magába fojtani, annál jobban erősödött egyre és egyre jobban. Steve szomorúan pillantott fel rá, ám most nem szólásra nyitotta a száját. Kezével erőtlenül Tony tarkójához nyúlt, és mielőtt a meglepődhetett volna, kicserepesedett ajkait a másikéra szorította.

Tony egy pillanatra úgy meghökkent, hogy még a szeméből áradó végtelen könnyár is elapadt egy másodpercre. Majd ő is belesimult a csókba, és egyik kezével továbbra Steveét szorítva a másikkal lágyan a nyakát kezdte el simogatni. Végül Steve húzta el egy aprót a fejét, és Tony rögtön vette az adást. A Kapitány halványan elmosolyodott, és kezével lassan letörölte a könnyes-véres maszatot társa arcáról.

- Ne sírj - suttogta rekedten, majd újra lágyan megcsókolta.

Tony Steve kezét a mellkasához szorította, és homlokát az övének döntötte. Érezte, ahogy barátja keze lassan kihűl, mire még erősebben szorította a véres tenyeret. Lehunyta a szemét, így már nem láthatta, ahogy Steve ajka lassan elkékül, majd szempillája még egy utolsót megrebben, aztán örökre lecsukódik...