A boromat kortyolgatva doboltam az asztalon ujjaimmal.Halk zene töltötte be a termet. A rendezvényen az éves háborús hősöket ünnepelték. Egyedül ültem a fehér körasztalnál. Körülöttem mindenki társalgott és nevetett.Plusz egy fő voltam,magával a dísz vendéggel érkeztem,Steve Rogerssel,más néven Amerika Kapitánnyal,akivel két éve alkotunk egy párt.Épp a svédasztalnál beszélgetett két kitüntetett katonával,mikor is rám emelte gyönyörűen izzó szemeit. Nagyot nyeltem,ugyanis a harag jól kivehető volt arcán. Haragudott rám, indulás előtt csúnyán összevesztünk. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez,amik csúnyán betaláltak.
-Kedvesem.-szólított le egy idős úr. Ruhája hasonlított Steve régi egyenruhájához.-Miért szomorkodsz?
-Én nem i..ennyire látszik?
-Hohó! De még mennyire. Maguk ketten feltűnő jelenségek a párjával,így aztán mikor különváltak épp hogy megérkeztek gondoltam itt valami nincs rendben,azóta pedig csak itt ül és borozgat.
-Maga nagyon jó megfigyelő.-piszkálgattam a poharamat s megeresztettem felé egy fanyar mosolyt.
-Elmeséli? Higyje el könnyebb lesz.
-Hát rendben. Alig egy órája belebonyolódtunk egy veszekedésbe.Mindketten katonák vagyunk.Ő nagyon félt engem,azt akarja hogy ott hagyjam az állásom.
-És erre magácska mit mondott?
Felnéztem az öreg katonára.Mimikája azt tükrözte,hogy tényleg érdekli.
-Azt mondtam neki,hogy akkor ő is adja fel azt az életét.
-Jogos.
-Na igen,nemet mondott,viszont nekem haladékot adott.-húztam el szomorúan a számat.-Nem tudom mit tegyek. Tudja szeretek segíteni az embereken,ezt feladni sose fogom. Másrészről viszont..
-Ott van a kedvese.-fejezte be helyettem,bólintottam egyet.-Kételkedik a kapcsolatukban?
-Szeretem.
-Nem a kérdésre válaszol.
-Néha nagyon nehéz. De még sose szerettem senkit sem ennyire,és igen akadtak fenntartásaim.Na de melyik kapcsolatban nincs kétely,igaz?
Az idős férfi csak mosolyogva méregetett.
-Vagy ez rossz dolog? Be kéne fejeznünk?-kértem tőle tanácsot.
-Figyelj rám Kedves. Csukd be a szemed. Zárj ki mindent a fejedből.
-Na de..
-Csak csináld.
Úgy tettem,ahogy mondta.
-Ha szólok megfordulsz és kinyitod a szemed. A barátod ugyanott áll.
Hangján érezhető volt, hogy mpsolygott.
-Most.
Megfordultam. Kinyitottam a szemem. Először elakadt a lélegzetem,majd meghatódott mosolyt eresztettem. Steve egy édes kicsi lányt tartott kezeiben. Mindketten mosolyogtak.

-Mit érzett mikor meglátta?-tette fel a kérdést beszélgető partnerem.
-Azt amit akkor éreztem,mikor először mentett meg.-leheltem.
-Mi volt az?
-Szerelem.-bámultam továbbra is a gyermekkel játszó férfit. Steve jobbra balra forgolódott a lánnyal,aki gyenge kacajjal fejezte ki mennyire is tetszik neki a játék. Egyik fordulatnál pont rám tévedt a tekintete. Mosolyogva pillantottam rá.Megállt a mozdulatban.
-Menjen csak.-küldött el az öreg úr maga mellől. Felálltam az asztaltól.Ekkor Steve a gyermeket át adta az édesanyjának,s felém igyekezett. Mikor hozzáértem nem szóltam semmit,csak átöleltem.
-Sajnálom.-suttogtam.-Hülye voltam.Nem akarok veszekedni.
-Az én hibám volt.-simította meg a hátam. Állát fejemre helyezte.
-Ott hagyom a csapatot.-jelentettem ki.
-Riley. Nem kell ezt tenned.
-De,de kell.-bontakoztam ki az öleléséből.Határozottan néztem szemeibe.- A munka nélkül tudok élni.
-Nélkülem nem?-pimaszkodott. Ajkain az a jellegzetes imádni való mosoly játszadozott.
-De, tudnék.-öleltem újra át.-Csak nem lennék boldog.Mindig azt hittem,hogy én segítettem rajtad,de kiderült hogy te mentettél meg engem.Ameddig nem ismertelek nem éltem igaz életet,de veled valahogy minden másabb. Szeretlek Steve Rogers.-néztem fel rá. Tekintetünk még nem is találkozott,de ajkaink már igen. Steve kezdeményezett. A mindig visszafogott hős elvesztette a kontrolját,nem foglalkozott azzal,hogy mindenki minket nézett.Mikor elváltunk homlokát az enyémnek döntötte.
-Számomra nem jó szó a szeretlek. Amit érzek az túl szárnyal minden kifejezést. Talán a legközelebb az áll az igazsághoz,hogy te vagy az én lelkem.