-A fenébe is!-törtem be a monitor üvegét mérgemben. Nem igaz,hogy sehol sem találom őt. Hol lehet? Egyszerűen eltünt.Már akkor kihűlt a nyom,amikor Tony kihúzott a folyóból és Banner gyorsan kiszedte belőlem a golyót. Két nap elteltével már semmi nem látszik rajtam. Ilyenkor örülök az erőmnek.
-Tudod ,ahogy itt állok és nézem,hogy mit művelsz a géppel röhögnöm kell. Steph te nem értesz a technológiához,akkor mégis miért ülsz már itt vagy tíz órája?-szólított meg Tony, kezével vigyorát próbálta leplezni.
-Nagyon vicces.
-Miért nem kértél tőlem segítséget? A rendelkezésedre áll egy milliárdos zseni,te pedig elpazarlod a tehetségemet.-drámázott nekem.
-Megtudod találni őt?
-Őt? Őt nem.-rázta meg a fejét. De a kis barátnőjét igen .
-Ő nem a barátnője.-morogtam magam elé.
Tony nyomkodott valamit vezérlőjén,majd elém vetített egy térképet. Pirosan villogott egy ponton. Felismertem a helyet,kezem ökölbe szorult.
-A búvó hely.-suttogtam összetörten.

~

Sötétség vesz körül. A fejem tompán sajog. Bal karomat bilincs veszi körül,a fejem fölé van kötözve. Kábultnak érzem magam,a nyakam lüktetett valamit bizonyára beadtak nekem. Emlékszem,ahogy beléptem a házba,de aztán semmi. Bucky leüthetett. Hirtelen kattant a kapcsoló,s fény vetült rám. Szemeimet összehunyorítottam. Az alagsorban voltam,egy ketrecben.Láttam,ahogy egy alak sétál le a lépcsőröl. Megrángattam bilincsbe zárt kezem.
-Bucky.-nyögtem.
A ketrechez lépett. Arca komoly volt.
-Honnan tudtad,hogy itt vagyunk?
Nem feleltem.
-Honnan?-emelte fel hangját.
-Ez a búvóhelyünk Bucky. Térj észhez én vagyok Stephanie.
-Az igazi Steph fent van. Ki vagy te.
-Stephani ...Rogers-szótagoltam neki.
-Ne mondogasd már ezt.-ütött rá fémkezével a rácsra. Összerezzentem.
-Bucky! Hinned kell nekem.
Kinyította a ketrecet,belépett rajta,majd ránk zárta.
-Meglátjuk egy óra múlva mit mondasz.
Ütésre emelte a kezét,majd ökle arcomon csattant. Ekkor éltem át életem legszörnyűbb óráját.
~
Az orromból ömlött a vér,a bordáim eltörtek,s már nem éreztem semmit. Külsőre kevésbé tört meg,mint belűlről. Felkötött kezemre ütött rá utoljára,ami hangos csattanással adta meg magát,én pedig a saját velőt rázó kiáltásommal. Bucky és én is ziháltunk. Csak míg én a fájdalomtól,ő egyszerűen csak elfáradt.
-Szóval? Mi a neved?-gugolt elém. Könnyeim záporoztak.
-STEPHANI ROGERS-üvöltöttem a képébe.-minden önfegyelmem megszünt.-És ezt te is tudod a lelked mélyén.
-Úgy gondolod?
-Lehet,hogy bántottál,de nem használtad a fémkarod.
-Megölt volna, abból mi hasznom?
-Nem ártott volna,szuper katona vagyok akárcsak te, de róla-mutattam fel a lányhoz,ahonnan lépéseket hallottam.-ez nem mondható el.
Tudod vicces,hogy az én kilétemet vonod kétségbe,holott te vagy az aki hazudik. Te már rég nem az a férfi vagy,akibe beleszerettem. Bucky sose ütött volna meg. Menj fel a drága Stephaniedhoz és kérdezd meg,hogy emlékszik-e arra,amikor apámmal beszöktünk egy múzeumba.
-Miért tenném?
-Mert ha jól sejtem ő semmit nem árul el a "múltatokról" ,mindig te kérdezel, ő meg helyesel. Utánna kérdezd meg mit kértél tőlem,mikor elmentél harcolni,s legutoljára feszítsd fel a konyhában az asztal alatti parkettát,találsz majd valamit ami engem bizonyít. Mit veszítesz?
James mérlegelt,majd döntött. Kilépett börtönömből,majd felment a konyhába. Nem bírtam tovább tartani magam,sírva rogytam össze,s a megváltásért könyörögtem.
~
-Na mit válaszolt?-kiáltottam felé,míg lefelé lépdelt. Szemeiben zavartság tükröződött.
-Emlékszel,amikor az apád elvitt a múzeumba?
-Apám sose vitt múzeumba,meghalt mikor kicsi voltam.-feleltem rekedt hangon. Semmi érzelem nem volt jelen szemeiben. Közelebb lépett.
-Mit kértem tőled, mikor elmentem harcolni?
-Egy rajzot a közös házunkról.-csuklott el a hangom.
-Miért tőlem kérdezed ezeket?-köptem felé a szavakat. A rácshoz érintett egy lapott,kellett egy kis idő, míg rájöttem,hogy a közös katonai képünk volt. Felnéztem rá. Szemei könnyesek voltak.
-Azt mondtad Stephanitól kérdezzem,megtettem.

Sziasztok! Rövid, tudom,de jön még plusz egy rész holnap puszi!