Gyengélkedő. Mikor nem? Viszont nem tudom, hogy kerültem ide. Mellettem Elisa fekszik, eszméletlenül.  Szülei ott sírnak mellette. Eszerint halott? Tovább fordultam, és mindenkit szemügyrevettem. A szülőkön és rajtam kívül csak halottak. Ez nem jó. Ez nagyon-nagyon nem jó. Itt mindenki miattam halt meg. Sharron is halott. Kathleen is. Odil és Laurence is. Ekkor már nem bírtam megállni, bőgtem. Kisiettem a gyengélkedőről. Mindenütt pusztítás. Mindenütt holtak feküdtek. Ekkor beugrott, hogy miért. Miattam. Minden miattam. Aki él, aszerint is csakis én lehettem. Már ha él még eggyáltalán valaki ebben az átkozott iskolában. Ekkor gyerekzsivaly hallatszott a nagyteremből. Eszerint nem csak holtakkal vagyok összezárva. De akkor is: élnek. Csatlakoztam a megszeppent diáksereghez. Hisz én is csak az voltam: egy megszeppent elsőéves, aki azt se tudja, hogy mi van.

Hellóka!
Majdnem szüneteltettem, de aztán mégis kaptatok részt. Viszont elég ritkán lesznek részek.

Mindenki szeret segíteni. Te is segíthetsz egy embernek azzal, hogy ott lent megnyomsz egy csillagot, és írhatsz egy üzeneted, amivel felvidíthatod, jobbá teheted a napjàt. Hidd el, jól fog esni. Mindenkinek. Elkezdem, és üzenem nektek, hogy ezt nem nekem üzenitek. Ezt én továbbadom olyanoknak, akiknek szükségük van rá. Például rákos gyerekeknek. Hidd el, TE is lehetnél a helyükben.
Én az üzenetedet továbbadom ilyen gyerekeknek.

Ja, és nehogy elfelejtsem: társírót keresek. Egy olyat, aki tud értelmes ötleteket adni.

Bye: Anna