Már az elején rosszul indult a Hogyan menjünk ki észrevétlenül a Kastélyból túra. Albus nagyon szétszórt tud lenni, de ma mindent elfelejtett.
- Jön velünk egy barátom is, úgyhogy viselkedj. - babrált a térképpel idegesen.
- Még hogy én viselkedjek? - nevetettem el magam. Kettőnk közül ő szokott cigánykereket, meg örömtáncokat lejteni minden gond nélkül.
Aztán megláttam ,,a barátot" és egyből lekoppant. Nos Albus barátja egy csinos lány volt, akit láttam egyszer-kétszer, de sosem törődtem különösebben vele. Mia Lestrangenek fekete göndör haja és barna szeme volt, de mintha skarlát színű pöttyök is lettek volna benne. Mosolyogva integetett nekünk a klub helyiség másik feléről.
- Házi nyúlra nem lövünk. - fedtem meg Albust vigyorogva.
- Bagoly mondja kuviknak. - intett le, majd a lányhoz sétált. Eddig fel sem tűnt, hogy szobatársamat a hülyeségen kívül más dolgok is érdekelhetik, például a lányok. Eddig minden flörtölésre viccel felelt vagy észre sem vette, mert kedvességnek gondolhatta. Most meg félénken próbált beszélgetni egy ötöd éves lánnyal.
- Ő itt a barátom Scorpius, nem tudom ismered-e? - mutatott rám Albus, próbált könnyed lenni, de az ón üst tele rakva is lazább volt abban a pillanatban, mint ő.
- Párszor találkoztunk. Mia vagyok. - nyújtotta felém a kezét. Ahogy hozzáértem, hogy megrázzam, iszonyú fájdalom hasított a karomba, mintha billogot nyomtak volna a bőrömhöz. 
Felszisszenve kaptam el. Meglepődve néztek rám mindketten.
- Izomláz? Túl sok volt mostanában a kviddics. - veregetett hátba Albus oldva a feszültséget. Tűnődve a néztem a lányt, aki halványan elmosolyodva tanulmányozott engem.
- Na ideje lenne menni. - lépett el mellőlem Albus és Miát kísérve elindult a kijárat fele.
Ahogy hátat fordított nekem a lány borzongás futott rajtam végig, és olyan érzésem lett, hogy valami közeleg. Megráztam a fejem, vettem egy nagy levegőt, és a barátom után indultam. Nem akartam a lehúzó érzéssel foglalkozni ma.
Számomra ismeretlen folyosókon vezetett végig Albus, néha hátraszólt, hogy vigyázzak, mert trükkös a lépcső, vagy csapda van elrejtve egy-egy lovagi páncélban.
- Argus Frics a vén gondnok szereltette be ezeket. - lépett oda egy átlagosnak tűnő szekrényhez Albus. Mikor a kilincsért nyúlt a szekrény úgy hajlott be mintha tüsszenteni akarna egy nagyot. Barátom egy pálca intéssel elhallgatatta.
- Minek? - néztem a némán tüsszentő szekrényre.
- Riasztó. - vont vállat és tovább indult. A vén gondnok legendája együtt öregedett a kastéllyal, van aki még most is úgy tartja, hogy még itt dolgozik és éjjelente a folyósokat rója. Én még sosem láttam mióta itt vagyok és jobb szeretnék nem is találkozni vele.
Nagyot sóhajtottunk mindhárman, mikor kiértünk a parkba. Az út nagy részét csendben tettük meg a csónakházig. Kintről nézve sötétség és béke honolt a deszkás épületben.
- Ne tévesszen meg a látszat. - terelt be az ajtón Albus. Odabent hatalmas lárma és zene volt. Sokan táncoltak valami oldschool számra, voltak akik sörpongoztak varázslattal, mindenki nevetett háztól és évfolyamtól függetlenül.
- Menő, mi? - könyökölt oldalba a legjobb barátom, mikor látta, mennyire elvagyok csodálkozva.
- Késtetek. - nyújtott oda nekünk két sört James.
- Egy buliról nem lehet elkésni. - húzott nagyot az italból Albus. A két Potter egymást lökdösve ült le egy távolabb eső kanapéra. Mia lelépett tőlünk, ahogy beértünk a csónakházba.
Egy vörös hajú lány dobta le magát a szemközti fotelba. Zöld szeme volt és nagyon ismerős mosolya.
- Scorpius, ugye még nem ismered a húgunkat? - kérdezte James.
- Nem. - ráztam a fejem és akkor esett le, hogy honnan olyan ismerős nekem ez a lány.
- Szia, Lily vagyok. - nyújtotta a kezét barátságosan felém.
- Scorpius. - mosolyogtam rá. Ekkor a harmadikos lányok egy csapata elrángatta Lily-t, így nem ismerhettem meg.
- Nem is mondtad, hogy van egy húgod. - mondtam Albusnak, miközben a lányt kerestem a tömegben.
- Mert még harmad éves és fiatal hozzád, meg griffendéles is. - magyarázkodott a fiú.
- Nekem is van egy húgom. Andromeda a neve. - mondtam ki hirtelen, nem nagyon szeretek a családomról beszélni senkivel se.
- Ő Svájcban jár iskolába? - fordult felém meglepődve Albus.
- Nem, ő Bábelben jár suliba. Ott laknak a szüleim is. - mondtam csendesen. Sokan azt hiszik, hogy Bábel a csoda város, de én mindig átoknak éreztem. 3x lehet csak belépni oda egy felnőtt varázslónak, a szüleimnek ezért csak 1 alkalmuk maradt eljönni és vissza is menni oda. A húgomat nem sokat látom nyáron se, mikor otthon vagyok. Ő a nyarakat kviddics edzőtáborokban tölti, az egyik legtehetségesebb fogó akivel valaha találkoztam.
- Átkell beszéljük a családunkat szobatárs, még a végén kiderül, hogy rokonok vagyunk. - boxolt a vállamba Albus.
- Még az kéne. - nevettem el magam.
A buli nagyon hamar elszabadult, mindenki ott ugrált, ahol csak tudott. Kanapékon ész asztalok tetején énekeltek a diákok.
Albus és én egy sarokba húzódtunk, nevettünk és iszogattunk. Az emberek sorra jöttek, majd egy idő után el is tűntek, folyton változott körülöttünk a társaság. James sokszor feltűnt, de mindig más lány kísérte. Egyszer az órámra pillantottam és azt vettem észre, hogy hajnali 3 van.
- Albus, mennünk kéne. - emeltem fel a karom a szeme elé, hogy lássa az időt.
- Juj tényleg, holnap van a válogatás. - kapott észbe és a kijárat fele indult búcsúzkodva.
A kinti hűvös levegő egy jó adag kávéként ért, elzsibbadt tagjaimnak is jót tett a fülledt levegő után.
- Holnap egymást húzzuk lefele a pályáig. - szökdösött felfele a kastélyhoz Albus. Én se nagyon figyeltem az utat előttünk, nevettem a barátom hülyeségein, ahogy felelevenítette a buli legjobb pillanatait.
Mikor az árkádok alá értünk aztán földbe gyökerezett a lábunk. Két alak állt egymás mellett, fekete köpenybe és minket vártak.
- Dementorok? - suttogta Albus, de már nem tudtunk volna észrevétlenül visszafordulni, ezért továbbmentünk a ránk várók fele.
- A mi időnkbe nem voltak ilyen befogadó bulik. - nevetett az egyik alak, nagyon ismerős hangja volt.
- Akkor a kastélyból nem sok maradt volna. - mutatott rá a másik mély hangon.
Mikor eléjük értünk leesett állal néztem fel az apámra és a mellette álló Harry Potterre.
- Te meg mit keresel itt? - motyogtam magam elé.
- Egy régi barát szólt, hogy a leveleimet ne Svájcba küldjem, mert a kisfiam már nem odajár iskolába. - nézett rám szemrehányóan.
- Anya is itt van? - néztem a háta mögé, pedig tudtam hogy nincs itt.
- Ginnyvel van nálunk, Godric's Hollow-ban. - válaszolt a kérdésemre Mr Potter. - Elkértelek a hétvégére titeket az igazgatónőtől. - tette hozzá.
- De hát szombaton kviddics válogatás van. - fakadt ki az eddigi némaságából Albus.
- Bajban vagytok, méghozzá hatalmasba, így inkább csendben a kapu fele sétálnék. - indult el Mr Potter maga után húzva Albust.
Mi lemaradtunk apámmal, csendben sétáltam le vele a kastélytól.
- Nem haragszom rád, megértem, miért jöttél a Roxfortba. De anyád nagyon mérges, őt kell meggyőzd most, nem engem. - tette mosolyogva a vállamra a kezét.
- Hogy hogy te megérted? - néztem fel a mellettem sétáló férfira.
- Itt találkoztam és szerettem bele az anyádba. - nevette el magát egyszerűen.
A kapun átlépve éreztem a védőpajzs vibrálását, ahogy átjárta a testem. Aztán már csak a hopponálás felkavaró érzése ragadott el és beszippantott, miközben apám a vállamat szorította.