Most komolyan, mi olyan nagy szám a Halloween-ben? Jó, elismerem, nagyon menőn sikerült kidekorálni a kastélyt, mindenhol tökök meg szellemek lebegtek, denevérek raja száguldozott végig a folyósokon, meg a reggeli sem volt semmi. De akkor is, én nagyon nem értettem meg ezt az ünnepet.
- Ne csináld már, ez a legjobb buli! - kiáltotta Albus miközben egy tököt húzott a fejére és zombi járásban megijesztett egy csapat elsőst.
- Mi Bábelben nem igazán tartjuk nagy ünnepnek, inkább a kisgyerekek szeretik. - vontam vállat és lelöktem a fejéről a zöldséget.
- Összetörtem a jelmezem! - méltatlankodva mutatott a darabokra tört tökre.
Válasz helyett belökdöstem a bűbájtan terembe. Mr Flitwick, a tanárunk már odabent volt és a kupac könyvén egyensúlyozva nézett ránk.
- Fiúk, fiúk... siessetek befele. - szólt oda nekünk az öreg professzor.
- Szerinted mikor megy már nyugdíjba? - suttogta Albus nekem.
- Soha, azt hiszi 20 éves. - legyintettem és leültünk a leghátsó sorba. Tudni kell rólunk, hogy mi mindig leghátul foglaltunk helyet, mert Albus szerette végig kommentálni az órákat.
- Tudod ma mit hallottam reggelinél? - kérdezte miután a tanár kiosztotta a feladatot.
- Valami pletykagép vagy mi vagy? - kezdtem el olvasni a középfokú bűbájokról szóló fejezet elejét.
- Tudod ma odajött hozzám Liza és Edmund, azok a hollóhátas diákok. - kezdett bele a meséjébe teljes átéléssel. - Megkérdezték, hogy megyek-e ma a buliba és hogy te jössz-e. Erre mondtam, hogy persze, ki nem hagynának. És akkor mondták, hogy Rebeca valami olyasmit emlegetett, hogy neki már minden dögös pasi megvolt az iskolába, csak a Potter fiúk nem. Ekkor persze nagyon elvörösödött Liza, és nevetve valami olyasmit mondott, hogy Malfoy jó könnyen bedőlt Rebecanak. - hadarta el a végét Albus.
- Szuper, ezek szerint bejössz Lizának. - vontam le a következtetést.
- Rólad pedig már tudják, hogy átestél Rebecan. - vágta rá Albus.
- Na és? - kérdeztem közömbösen a könyvben lapozva.
- Most minden lány, aki Rebeca utánzó rád fog szállni. - mutatott az osztályra Albus. Majd mikor nem értettem a célzást elkezdett listát írni az itt tartózkodó ,,Rebeca fanokról".
- Elég lesz. - kaptam ki a pennát a kezéből.
- Aztán ne mond, hogy én nem szóltam. - dőlt hátra és hagyta annyiban a témát. A lista előtte nem volt rövid, kezdett megfájdulni tőle a fejem.
Bűbájtanok után végre kezdetét vehette a hétvége. Októberhez híven fagyasztó hidegek voltak. De mi mégis kviddicsezni mentünk, mivel vasárnap válogató lesz. Én hajtó pozícióra pályáztam, míg Albus fogó akart lenni. Teniszlabdákkal gyakoroltunk, egymásnak passzoltuk nagy távolságokról, vagy egy vastag faágra felállított könyveinket próbáltuk ledobni messziről. Egész délután folytattuk, egészen addig, míg a nap már nyugodni kezdett.
- Indulás befele, hanem még a végén lekéssük a lakomát. - kiáltotta nekem leszállás közben Albus.
A nagyterem díszítése volt a legimpozánsabb. Hatalmas világító töklámpások úsztak a fejünk felett és kis koboldok rohangáltak mindenfele. Ha az ember nem vigyázott, hamar keresztül eshetett egyen. Mindenki kiabálva és nevetve ült asztalhoz. Albus mindenkivel lepacsizott míg a helyünkig értünk.
- Ha meglátod a lakomát elsírod magad örömödben. - nézett rám csillogó szemekkel a barátom.
Ekkor az igazgatónő, McGalagony szólásra emelkedett, így nem maradt idő válaszolni Albusnak. Mindenki elcsendesedett a terembe, még a koboldok is lassabban vandálkodtak.
- Kellemes Halloweent, minden egybegyűlt diáknak és tanárnak. Ugyanakkor szeretettel köszöntöm az iskolánk helyettesítő új tanárát is, Harry Pottert, aki a Sötét Varázslatok Kivédése órákat fogja megtartani, amíg Mrs Bulstrode-ot elszólítják családi kötelességei. - ekkor McGalagony mögött egy fekete hajú férfi jelent meg, kerek szemüvege volt és egy villám alakú sebhely rajzolódott ki a homlokán.
A legtöbb diák kitörő tapssal köszöntötte a bejelentést, Albus a kezeibe temette az arcát, a Griffendél asztalánál a testvére, James is.
- Vége a nyugodt életnek. - motyogta az ujjai között mellettem.
A férfi integetve és mosolyogva köszönte meg a diáksereg lelkesedését, McGalagony valamit szólt hozzá, mire nevetve visszaült az igazgatónő mellé jobbról.
- Nem is szaporítanám tovább a szót, jó étvágyat mindenkinek! - ekkor fényes aranytálakon gazdag vacsora tűnt fel. Senkinek nem volt kedve tovább beszélgetni, hanem gyorsan nekilátott a finomságoknak. Albusnak annyiban igaza volt, hogy ez a vacsora tényleg lepipálta még az évnyitót is.
- Semmi sem fér belém, még levegő sem. - dőlt hátra jóllakottan a desszert után a szobatársam. Nevetve kanalaztam be a pudingom maradékát.
A lakoma után a felsősök között elindult a tervezgetés, hogy ki hogyan akar észrevétlenül kilopózni a kastélyból.
- Mi hogyan csináljuk? - fordultam Albus fele.
- Nekünk ez gyerekjáték lesz, majd meglátod. - kacsintott rám. Vállat vonva ráhagytam, végülis ő az idevalósi.
Mikor úgy tekintettük, hogy nem lesz feltűnő, ha lelépünk, komótosan felálltunk és az előcsarnok fele siettünk. Albus a nagy kapkodásába beleütközött valakibe. Csak mikor visszanyerte az egyensúlyát, akkor láttam, hogy az az apja.
- Te meg hova rohansz? - fogta meg a vállát a fiának Mr Potter.
- A klubb helyiségbe. - vágta rá Albus.
- Nem is örülsz nekem, hogy itt vagyok? - nézett komolyan a barátom szemébe.
- De igen, csak nem tudtam, hogy a bemutatásodkor a nyakadba kellett volna szökjek. - forgatta a szemét Albus. Fura volt őt így látni, egyszerre volt zavarba és félt is, hogy nehogy valaki olyat szóljon hozzá, hogy lelepleződjön a bulival kapcsolatos terve.
- A barátodat be sem mutatod? - nézett rám a híres varázsló a fia mögött.
- Apa, ő Scorpius Malfoy. Scorpius, ő itt az én apám, a híres Harry Potter. - mutogatott rám majd a férfira Albus.
- Hm, milyen érdekes. - mosolyodott el a férfi. Tudtam, hogy tud valamit, amit lehet sosem fog megosztani velünk.
- Nos, mi mennénk is. Majd találkozunk! - lépett el az apja mellett Albus engem magával ráncigálva.
- Anyád üzeni, hogy írhatnál neki többet is! - kiáltotta utánunk Mr Potter.
Az ifjabb Potter valamit motyogott válaszul, de még én sem értettem, nem hogy a távolodó férfi.
A szobánkban nagy volt a káosz, köszönhetően Albus mindenfele otthagyott cuccainak. A kanapéról összepakoltam a kviddicsel kapcsolatos újságait és a kisasztalra raktam őket, hogy legyen helyem leülni.
- A tervem nagyon egyszerű, de annál menőbb. - csalafinta mosollyal az arcán jött ki a szobájából Albus, valamit hozott a kezében. - Ez lesz a segítségünk. - emelte fel diadalmasan egy pergament a fiú.
- Ez üres. - néztem rá zavarodottan.
- Még! - azzal letettem a magazinok tetejére és rákoppintott a pálcájával. - Esküszöm, hogy rosszban sántikálok. - mondta és kacskaringós vörös írás jelent meg a papíron.
- Mi az a Tekergők Térképe? - kérdezte kibetűzve fejjel lefele a szöveget.
- A nagyapám és a barátai csinálták. Rajta van a Roxfort összes szobája és folyosója, az egész birtok. És megmutat mindenkit, hogy hol van éppen. - nyitotta szét a pergament Albus. Valóban kis pöttyök voltak rajta, melyek felett az illető neve volt feltüntetve.
- Itt van például apám. A birtokhatár fele tart, biztos haza hopponál. - mutatta a Harry Potter névvel ellátott pacára Albus, a pötty a kapunál hirtelen eltűnt.
- Ez nagyon király, egy zseni volt a nagyapád. - veregettem vállba a barátomat.
- És most köpenyt és nyúlcipőt fel, mert nagyon gyorsnak kell lennünk. James-ék már megérkeztek a Csónakházba. Még a végén azt hiszik, hogy házit írtam, és azért késtem. - sietett az ajtó fele Albus a hírnevét féltve.
- Holnap neki is állhatnál, ami azt illeti. - csuktam be az ajtót magam mögött, miközben valamiféle zsongás járt át. Ez lehet a csínyek előtti érzés, mikor az ember tudja, hogy rosszban sántikál, de közben egy nagyszerű kalandban is.