1. Újranéztem a Young Royalst. ❤

2. Given. 2021-es manga, anime adaptáció élőszereplős sorozattá. Hat rész, gyorsan ledaráltam, de megint benne volt minden, amit utálok. A határozottnak beállított, de közben csak erőszakos seme, a félénk, beszélni alig tudó uke. A japánoknál megszokott kétmiliérösszeazajkunkból-csók. Rossz színészi játék, kidolgozatlan karakterek. Kár érte.

3. Kalel, 15. Elijah Canlas első filmje, egy 15 éves fiúról, aki megtudja, hogy HIV+. Nagyon szépen megrendezett, gyomrost adó film, fekete-fehérben prezentálva. A színészi játékra se lehet panasz, csak az üzenet. Merthogy a végén kiírják, hogy a Fülöp-szigeteken a legsúlyosabb a HIV helyzet az ázsiai térségben, és ez mennyire nagy stigma és nehéz és blablabla. Kéremszépen, miben segít egy olyan film a HIV stigmatizálásának a megszűntetésében, ahol a főszereplő a film végén prostiként végzi? Semmiben. Szeretnék egy olyan filmet látni, ahol a HIV+ szereplő teljesen normális életet él, szerelme, családja, barátai vannak, ahol azt látjuk, olyan mint bárki más. Mert ha éhezik, és ujjal eszi a kovászos ubit napi első kajaként, majd kihány mindent, végül összefekszik idegen fickókkal pénzért, az káros üzenet. Talán jó lett volna egy olyan főszereplőt keresni, aki rendes családi háttérrel rendelkezik, nem pedig a legszegényebb az utcában. Mintha csak a szegény kaphatná el a HIV-et. Annyi, de annyi gond van a film morális üzenetével, hogy élvezni sem tudtam, kár érte. Aki nem ennyire érzékeny, annak szerintem tetszeni fog, nekem nagyon fáj, ha ennyire félresiklik valami, ami sokkal jobb is lehetett volna.