Kevin biztos volt benne, hogy valami történik szombaton, és ez a dolog Changminhoz köthető, de felidézni vagy megnézni nem tudta, mert memóriája nem raktározta és nem is írta fel. Arra a kevésre is, ami megvolt a fejében, Chanhee komorsága emlékeztette.

A másik nem volt hozzászokva, hogy csapattársa kedvtelen, és amúgy is: a málnás-tejes már csak a nevéből adódóan is piros volt és édes, nem illett hozzá mogorvaság vagy bármi rossz.

— A hozzávalóink: fél kiló málna, tej, málnaszirup, egy pohár, amibe minden belefér esztétikusan, tejszínhab, és egy turmixgép. Van turmixgépetek? — Chanhee érdeklődve nézett Kevinre, miután kipakolta a két szatyornyi kelléket, elvégre azt nem tudott hozni, és a srác konyhájában voltak.

Megkeresték a gépet, aztán berakták a tejszínhabot a hűtőbe, nehogy megpunnyadjon. Kevin figyelmesen hallgatta a folyamatot, közben pedig jegyzetelt.

— A turmixba tejet öntünk, teljesen eldolgozzuk benne a málnát, hogy ne legyen darabos az ital. Szép rózsaszín lesz. Ezután beletesszük a szirupot, hogy megédesítsük, és egy picit átszínezzük, át is keverhetjük. Utolsó lépésként pohárba juttatjuk és beletesszük a hűtőbe, hogy összeálljon. Ha az ital kész, már csupán a díszítés szükséges: tejszínhab, rá egy vagy két málna, esetleg még egy kicsi szirup.

Amikor a munka oroszlánrészével végeztek, Chanhee jelezte, hogy neki sietnie kell, és a díszítést Kevinre bízta. A fiú természetesen elengedte, megvárta a hűtési fél órát, és amikor a kész üdítőt a pultra tette, tudatosult benne, hogy egy Málnás-tejes Különlegességet tart ujjai között.

Kicsit bénán, de lefolyatta tejszínhabbal és biggyesztett rá egy málnát. A saját feladatát nem tekintette a legjobbnak, ám abban nem kételkedett, hogy az íze remek. Úgy döntött, a prototípust odaadja az anyukájának, ha hazaért a munkából, és mivel a nő nem szerette, Kevin elégedetten lekanalazta a krémes, fehér réteget, amit az imént adott a készítménynek.

:::

— Ki miatt járunk ide ilyen gyakran? — Eric kérdése meglepte Kevint. A szokásos helyükön ültek, a fiatalabb a fánkjait majszolta mesélése közepette, amikor hirtelen ezen mondattal szakította félbe a szomszéd kaktusztolvaj befuccsolt lopásának körülményeit.

— Miattad.

— És te is miattam jársz? — Youngjae gyanús pillantása elárulta, hogy Kevin bizonyára túl nyilvánvalóan nyújtogatta a nyakát és kereste az idegen srácot a sorban állók között mióta csak beléptek a Királyba. Az is szemet szúrhatott a barátjának, hogy Kevin edzés előtt óhajtott találkozni, holott mindig utána bonyolították le 'randijaikat'.

— Természetesen. — Kevin a fogait kivillantva mosolygott. Ő nem volt a sütemények rajongója, így kijelenthetjük, hogy igazat mondott: Eric pocija következtében fordultak meg ott szinte napi rendszerességgel, kivéve azt az egyetlen alkalmat, amikor Kevin tekintetével a málnás-tejes rajongót kereste.

Eric kételkedőn felvonta a szemöldökét. A helyzet vesztett komolyságából, amint Kevin észlelte, hogy a fiú szája sarkában némi epres töltelék pihen.

— Figyellek, Kevin Moon. — Kevinnek is figyelnie kellett, hogy el ne nevesse magát a látványon, ahogy a maszatos szájú haverja vészjóslóan bökött felé szintén lekvártól ragacsos mutatóujjával. — De most dobnom kell egy sárgát. Addig vigyázz a fánkjaimra. Köszi. — Youngjae, ahogy ígérte, elvonult a mosdóba. A lehetőség tökéletes volt, már csak a srácnak kellett felbukkannia.

És mintha eleget tett volna a focista kívánságának: az ismerős idegen belépett az ajtón. Kevinnek vagy piszok nagy mázlija volt, vagy ez így lett megírva: nem volt ideje ezen morfondírozni, arra volt köteles koncentrálni, hogy ne remegjenek a térdei, ha feláll.

A múltkor látott jelenet ismét lejátszódott, annyi különbséggel, hogy a fiún más ruha volt és a kiszolgáló személyzet sem a múltkori volt, valamint Kevin sem akart tétlenül ülni.

A diákkorú egyén azt követően, hogy tájékoztatták a szokásos módon, a kijárat felé kullogott, majd át is lépte a küszöböt, mire Kevin erőt vett magán. Nadrágjába törölte izzadt tenyerét, aztán felpattanva a magas nyomába eredt.

— Hé! — Hangja bizonytalan és megállapítása alapján nyeszlett volt. Nem így tervezte. Elszánt akart lenni és határozott, valaki, akiben van kurázsi, mint például Eric.

— Hallottam, hogy Málnás-tejes Különlegességet szeretnél, és én tudok csinálni, szóval... — Minden szóval egyre kevesebb bátorsággal rendelkezett, mire pedig motyogássá halkult megnyilvánulása, nem is bírta feleleveníteni, hogyan sikerült belevágnia ebbe az egészbe.

A másik egy kellemes mosolyt villantott, és ettől tényleg jobban nézett ki, mint csalódott fapofával.

— Jacob vagyok.

— Kevin. — Elcincogta a nevét. Nem igazán értette, mitől parázott be, hiszen Jacob is barátságosan fogadta. Mindenesetre erőt vett magán a folytatáshoz. — Ha szeretnél málnás-tejest, szívesen csinálok neked. Megadom a számom, hívj majd fel, ha kérsz.

— Akkor naponta hívogatnálak, függő vagyok. De ne aggódj, nem foglak zaklatni. Köszönöm szépen a segítségedet. — A srác előszedte a telefonját, Kevin pedig beírta a jegyzetekbe az elérhetőségét.

Egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy Erichez hasonlóan jót cselekedjen. És ez elég önbizalmat adott neki, hogy szerényen a másikra mosolyogjon, amikor visszavonult az étterembe.

:::

Kevint rossz érzés kerítette hatalmába, amint Youngjae-vel megérkeztek a pályára. Jaehyun körül csoportosult mindenki, a cserejátékosokat is beleértve, Changmint viszont sehol sem találták.

— Sajnálatos módon Changmin is lesérült, annyira, hogy a nagy májusi meccsen nem fog tudni részt venni Sangyeonnal egyetemben. — Jaehyun ténylegesen beszélt, mintha a dolog nem érintené úgy, hogy érzelmeket mutasson. — Sangyeon helyén, mint ahogy már előzőleg megbeszéltük, Junhyuk fog játszani. Az új, ideiglenes kapusunk pedig Bomin lesz.

Kevint érthetetlen szomorúság fogta el. Changmin azt mondta, jó kapus lenne, és szólni fog az érdekében - bár lehet, hogy erre nem került sor. Azzal nyugtatta magát, hogy neki fontos feladata van, mint hátvéd: jelentős a védelem szempontjából.

Mégis könnyen lecserélhető. Changmin esetében ez bizonyosan egy megfontolt döntés volt, míg nála hasraütésszerűen kiválaszthatnának egy cserét, ezt a posztot még az is be tudná tölteni, aki életében nem játszott focit.

Ilyen ideákkal és az aggódással a fiatalabb miatt nehezen tudott jól teljesíteni, vagyis a szokásosnál rosszabbul szerepelt. Az átöltözés után nem volt sok kedve bármit is csinálni. Elköszönt Erictől, majd a lelátóra ült maga elé meredve.

— Van kedved eljönni velem Changminhez? — Chanhee kérdésétől megilletődött, ugyanakkor megvilágosodott.

Eszébe jutott a két nappal azelőtti dulakodás az udvaron, Sunwoo kihívása Changminnak - kissé szégyellte, hogy ilyen friss emlék veszett el elméje útvesztőjében.

Megértette, Chanhee miért viselkedett feszülten nála, és bűntudatot érzett, amiért pont aznapra hívta át a málnás ügyben. Úgy ítélte, ha elkíséri társát, megbocsájtást nyerhet. Így beleegyezett az ajánlatba.

:::

Az út csendben telt, mindketten elszórakoztatták személyüket a saját gondolataikkal. Mivel nem tisztázták a célt sem, Kevin azt hitte, hogy az, hogy meglátogatják Changmint, azt jelenti, a lakására mennek. Hiszen attól még, hogy valaki nem tud edzésen, meg meccsen megjelenni, otthon még tartózkodhat.

De a kórházba vonultak, és várniuk kellett az egyik nővér utasítása szerint tíz percet, hogy megkezdődjön a látogatási idő.

Végül beléphettek. A betegszobában három ágy volt, kettő a bal fal mentén, egy a jobbon. A beljebb levő baloson Sangyeon feküdt, lábán gipsz, ujjai között pedig egy fehér bástya. Az ajtó nyitódására felkapta a fejét, és elmosolyodott.

Ahogy kicsit arrébb fordult törzsével, lehetett látni a mellette levő kisasztalt, rajta sakktáblával, illetve a széken ülő Changmint. Jobb keze fel volt kötve, gipszet egyelőre nem tettek rá.

— Changmin, vendégeink vannak. — A fiú is felnézett, bizonyosan azt hitte, valamelyik nővér jött ellenőrizni, illetve, mivel nem az ágyban találta, leszidni, hogy miért erőlteti ülő helyzetben a karját - kivéve persze, ha nem a nővértanonc érkezik, aki sakktáblát adott nekik, és valószínűleg odavan érte, vagy Sangyeonért, ezt még nem egyeztették.

— Chanhee, és... Szia, Kevin! — Changmin mosolyogva intett ép kezével. Kevin viszonozta a gesztust, azonban a rajta kívüli látogató egy frusztrált mordulást hallatott.

— Ji Changmin. Emlékszel, hogy mit beszéltünk meg? — Chanhee pillantása égetőbb volt, mint a Nap a pálya felett a legmelegebb órákban. Changmin behúzta a nyakát és kínos mosolyt villantott. Egyértelműen forrt a levegő. Nem a jó értelemben.

Sangyeon nagyon nem akart belekeveredni a vitába, így lerakta bábuját, majd bejelentette, hogy meghívja Kevint egy sétára miközben az egész lába egy kemény, kőszerű képződmény volt - tényleg le kívánt lépni, lehetőleg gyorsan.

Gyakorlottan fogott rá az éjjeli szekrénynek támasztott két pálcára, mintha sokszor csinált volna már ilyet, lekúszott a fekhelyről, villantott egy mosolyt, majd Kevin vállát átkarolva - a bot Kevin arcától pár centire kalimpált - kiugrált a helyiségből. A sakkjátszmának befellegzett, de legalább nem kellett egy Choi Chanhee kontra Ji Changmin veszekedést élőben, full HD-ben megtekintenie.

Sóhajtva tepert a folyosón a lift felé, majd eszébe jutott, hogy egy értetlen srác áll mögötte, így visszafordult.

— Bocsi a hirtelenségért és a sietségért, viszont nem hiszem, hogy pozitívan hatott volna rád, ha hallod ezt a kettőt egymás szidása közepette. Egy séta sokkal kellemesebb a hátvéd társaddal. De ha vissza akarsz fordulni, csak nyugodtan. — Sangyeon haladt tovább, Kevin pedig feleszmélt, és követte.

— Kié a harmadik ágy? — Igen, őt sikeresen megmentették a háború átélésétől, de mi van az ott lakóval, aki valószínűleg kiment pisilni. Őt ki menekíti meg?

— Nem tudjuk. Ma reggel újraágyazták, miután elengedték a srácot, aki reggelig benne volt. Valaki új jön. Remélem, hogy jobb sakkban, mint Changmin, mert kissé unalmas, hogy ennyiszer nyerek, ez így túl könnyű. — A fiú egy gondterhelt sóhajt kieresztve megnyomta a hívógombot.

Amíg leértek, senki sem erőltette a beszédet, Sangyeon eldúdolgatott néhány ritmust, Kevin a látványt és az új információkat emésztette.

A kert egy szürke kerítéssel közrezárt terület volt a kórház oldalából nyílva. Padok és diófák tarkították az ápolt gyepet, néhány virágágyással együtt. Madarak fütyültek az ágakon, habos felhők néztek le rájuk a lombkoronán át. A helyszín és idő egyaránt kellemes volt.

Sangyeon kiszemelt egy kétszemélyes ülőalkalmatosságot. Nem zavartatva magát lehuppant a fiatalabbat is odaintve. Kevin készségesen lecsüccsent, és érdeklődve fürkészte a másikat.

Sosem titkolta, hogy felnézett rá, és mindig Sangyeont képzelte kapitányuknak. Nem kezelte máshogy Sangyeont az alkoholos, bulizós hétvégéi miatt, az meg ugyanolyan jófej volt vele, hiába késett állandóan. Mégsem voltak barátok, vagy bármi többek, mint edzésre járó csapattársak: egyszerűen más körökben mozogtak. A nagyobb Jaehyunéban, Kevin meg Ericében.

— Na, bevettek a meccsre kapusnak? — Sangyeon kíváncsian mustrálta a kisebb arcát.

— Nem. — Kevin kénytelen volt a témaválasztás okán felidézni azt a kényelmetlen érzést, ahogy realizálta, hogy nemcsak ő, hanem a posztja is mennyire keveset ér.

— De hiszen hat labdát kivédtél a tízből! — Sangyeon felháborodottan csapott egyet az egyik botjával. Kijelentése azt jelentette Kevin számára, hogy Changmin beszámolt neki az előző napi gyakorlásról, ami kicsit fura volt számára, mert miért pont róla beszélnek, de mégis örült neki.

— Ebben mi olyan különleges? — Sangyeon úgy fürkészte, mintha azt mondaná: 'haver, te most szórakozol?'

— Szóval nem ismered a kapusválasztás ceremóniáját... Dióhéjban annyi, hogy két jó játékos és a kapusjelölt kimennek a kapuhoz, plusz tanúnak a kapitány. A játékosok öt-öt labdát rúgnak a kapusnak, akinek a legtöbbet ki kell védenie. Utána jön a következő jelölt, egészen addig, amíg el nem fogynak. Végül az lesz a kapus, aki a legtöbb labdát kivédte. Neked hatot sikerült, ugye? — Kevin még kicsit értetlenül, ám bólintott.

— Nos, Changmin az első próbálkozásánál négyet tudott. Engem így is legyőzött, de nálad nem volt jobb. Esélyes vagy kapusnak, Kevin. Elég menő vagy, mit szólsz? — Az idősebb elégedetten, sőt, büszkén megveregette a vállát.

Kevin nem jutott szóhoz. Ő, mint menő? Ilyet se mondtak még neki. Ezt fel kellett dolgoznia. Alaposan.