Hat játékos, hat pomponlány, három cserejátékos: ez volt a felállás az iskolák közötti "barátságos" meccseken. Sokáig a speciális szurkolóknak nem volt nagy szerepük, ugyanis a focicsapat tudta, mit csinál, és igen határozottan megmutatták, hogy nyerni jöttek.

Aztán elérkezett a két legjobb harca, Juyeonék ellen vonultak a pályára, Kevinék pedig nem győzedelmeskedtek felettük.

Az egység megbomlott, a veszteség újabbat szült, játékosok hagyták el őket, a csapatkapitányuk is lelépett, és teljesen visszaestek a ranglétrán.

Jaehyun jelentkezett a megüresedett posztra, ezáltal a becses lehetőségre is, hogy ismét dicsőséget hoz az iskolának, és természetesen a játékosainak is. Ezt úgy indította, hogy félévkor bejelentette, a nagy májusi meccsre kihívást küldött Juyeonéknak, vagyis újabb küzdelemre fog sor kerülni. Ekkor kezdtek nagyobb figyelmet tulajdonítani a lelkesítésnek.

A pomponlányok talán még a cserejátékosoknál is fontosabb szerepre tettek szert, és ennek mérten is válogatták össze őket. Öltözetük megfelelőségére annyi költséget fordítottak, mint a srácok mezére, gyakorlásukat pedig a focisták valamelyike kísérte mentori figyelemmel.

Általában Chanhee vállalta a nézői beosztást, viszont aznap dolga akadt, ezért jelent meg helyette Kevin és Changmin a gyepen.

Utóbbi az iskolai egyenruhát viselte - fehér inget, fekete nadrágot és szintén fekete lakkcipőt, míg Kevin már átöltözött otthon, és egyszerű, kényelmes ruhadarabokat húzott.

A padokon gyülekezni kezdtek a lányok. Voltak, akik a meleg ellen legyezték arcukat és akik a telefonjukkal vagy egymással voltak elfoglalva. Még nem engedték be őket az öltözőbe, mert a vezetőjük nem hozta a kulcsokat vagy saját magát.

Az egyik várakozó feléjük szaladt hevesen integetve. Nyilván felismerte őket, azonban Kevin részéről ez nem volt kölcsönös.

— Changmin! — A fiú nyakába ugrott felszabadultan nevetve. Haja az arcába tódult, ahogy elhúzódott, viszont mielőtt a helyére tűrte volna, Kevinhez is odahajolt egy ölelésért. A srác ezen kicsit megilletődött, őt nem szokták szép hölgyek ölelgetni, kivéve az anyukáját. — Neked is örülök, Kevin. Ó, tényleg, még be se mutatkoztam. — Egy széles mosollyal a kezét nyújtotta, amit Kevin elfogadott.

— Kang Eunseo, az egyes mezű pomponlány szolgálatára, Kevin Moon! — Tisztelgett, majd megint kuncogott. Igazán édes és szabad jelenség volt, Kevint is megmosolyogatta, és el tudta képzelni Eunseot, mint a szurkolók lelkét. Azt is értette, hogy egyes számával miért éppen Changmint képviseli, és kíváncsivá tette, az ő párja milyen.

— A mezeitekkel minden rendben? A pomponokkal sincs semmi baj? — Changmin a tárgyra tért.

— Nem, kifejezetten jó állapotban vannak. Találtunk egy jó mosodát is, ahol a meccsre kifrissítik nekünk a főpróba után. De ez még messze van, először meg kell tanulnunk a legnehezebb mutatványokat. — Eunseo hevesen gesztikulált, beszéde végén fáradtan sóhajtott.

Nem lehetett elképzelni egy szobában gubbasztva nassolnivalókkal és DVD-k társaságában. Ő képtelen volt egyhelyben maradni, sodródott az árral, ment, amerre a lábai és a kedve vitték, igazán élt.

Changmin biccentett, és egyelőre végszónak ez elég volt: megérkezett a kapitány a kulcscsomóval, keresve az öltözőt nyitó darabot. Távolról is lehetett látni, hogy a haja kissé kócos.

— Biztos megint Dongsunggal smárolt — suttogta bizalmasan a diák, aztán elköszönt, és visszarohant a táskájáért. Mire felvette, már mehetett is be.

— Gyere, a lelátóról jobb lesz a kilátás. — Changmin az említett építmény felé vette az irányt. Nyilvánvalóan nem először volt alkalma a szurkolóik tréningjéhez.

— Ki az a Dongsung? — Kevinnek nem tetszett, hogy ennyire tudatlan szinte minden téren. Ha az iskolai pletykákban sem vagy jó, akkor mégis miben?

— Egy tizenkettedikes srác. Nagy arc a kosárpályán, állandó vendég a medencés bulikon, és menő lányok szoknyájában. — Kevin megértően hümmögött. Így sem ment, hogy megjelenést társítson a névhez, de ha sikerült volna, agyában az elkerülni való listához tette volna.

Helyet foglaltak a harmadik sorban közvetlenül a lépcső mellett. A fiatalabb elkényelmesedve a támlára dobta karjait.

— Csak annyi a feladatunk, hogy megnézzük a gyakorlást?

— A végén pedig megosztjuk az észrevételeinket. Mint azoknak, akiknek szurkolnak, van egy kis beleszólásunk az előadásukba. Éppen annyi, hogy lelkesebbek legyünk. Szívesen fogadják a kritikát, ha Dongsung barátnője jó kedvében van.

— Szóval a barátnője?

— Valójában ez is csak szóbeszéd, mint az, hogy együtt ütik el az időt egy üres teremben, vagy a mosdóban. Mostanság különösen sok pletyka kelt szárnyra, nincs min nyammogni. Nem úgy, mint tavaly az ittas palin, aki bíró próbált lenni a futóversenyen. Engem nem igazán érdekelnek, mindenki beszéljen, amit akar, és higgyen, amit akar, amíg nem terjeszti azt száz százalékos valóságként, viszont Chanhee kedveli az ilyenfajta híreket, tőle szoktam informálódni.

Mire Changmin a monológja végére ért, három fiú jelent meg lila mezben, a hetes, a nyolcas és a kilences, vagyis a cserejátékosok. Nekik Jaehyun a többiektől különböző napokon tartott edzést, mivel más időbeosztásuk volt. Ezáltal senki sem találkozott velük a kapitányon kívül, pedig ugyanúgy a csapat tagjai voltak.

Jaehyun, az emlegetett szamár is kilépett az épületből, mögötte a kiöltözött lányokkal, akik valamin nagyon vitatkozhattak, mert néhány degradáló részletet Kevin is elcsípett, és a velük baktató srác is igyekezett távol kerülni tőlük, illetve szitokszavaiktól.

Mire próbájuk helyszínére tették talpukat szerencsére megoldották vagy legalábbis félretették nézeteltérésüket, és kezdhették a bemelegítést. Changmin a hüvelykujját mutatta Eunseonak, a lány mosolyogva biccentett.

Kevin véleménye szerint szép volt az egyenruhájuk: felül rövidujjú, égszínű, mellkason az iskola nevével ellátott, hátul a szám feketén, a csípőnél kezdődött a fodros, többrétegű kék szoknya néhány lila flitterrel, melyekből a kék harisnyára és a fekete tornacipőre is jutott. Kezükben az elmaradhatatlan lila-kék csíkokból álló pomponok.

Jaehyun a két tizedikesnek és a kilencedikesnek magyarázott. A legfiatalabb, Junhyuk, észlelte, hogy vendégek vannak, és integetett. Changmin és Kevin viszonozták a gesztust.

Az elkövetkezendő egy óra hamar eltelt. Kevin élvezte - néhányszor átirányult a figyelme Jaehyunékra, és tett pár észrevételt a kapusnak beállt Bominhez kapcsolódóan, mivel a kapus szabályait jegyezte meg legjobban a labdarúgáson belül -, bár az nem nyerte el túlzottan a tetszését, hogy a személy, aki miatt folyton megálltak a lányok, az az ő képviselője volt.

Mindig dühösen néztek rá, ő pedig szinte többször kért bocsánatot, mint ahányszor Kevin elfelejtett valamit, ami valljuk be, igen nagy szó. Sajnálta őt és megértette a helyzetét, bár azt, hogy társai bántsák, még nem élte át, csupán a kapitánytól kapott fejmosást. Úgy ítélte, az is hasonló lehet, mint neki Jaehyunnal, csak több szájból, és az ember ettől még magányosabbnak érezheti személyét.

Az egyik rontásánál a lány félénken felpillantott, majd le is sütötte a szemét, mert az okítás nem maradt el.

— Szerintem bejössz neki. — Changmin megállapítására Kevin meglepetten hátradőlt.

— Miből gondolod, hogy nem rád nézett?

— Chanhee azt mondta, hogy a múltkori gyakorlás után rólad kérdezett. Hogy hogy vagy, milyenek az eredményeid, meg ilyesmi. — Kevin elvörösödött. Ha érthetetlen dologgal találta szembe magát, így reagált.

— Mi a neve? — Úgy gondolta, ezt nem felejtheti el.

— Hyohwi. — Changmin érdeklődve felvonta szemöldökét, amikor a nagyobb kiszedte a füzetét, és leírta a mondatot, miszerint ő, a kétballábas, feledékeny és tudatlan Kevin Moon tetszik egy pomponlánynak.

— Mi ez? — Közelebb hajolt, mentalevél illatát árasztotta.

— A noteszem, amibe feljegyzem a dolgokat, amiket elfelejtenék. — Changmin tanulmányozta azt a kevés, de teleírt sort, majd Kevin első bejegyzésére bökött.

— Ez a Fánk Királyban már nem kapható, nem szállítanak alapanyagot, azonban Chanhee tudja, hogyan kell elkészíteni, mert történetesen ott dolgozik. Ha szeretnéd esetleg megkérni, hogy segítsen neked...

— Köszönöm, Changmin! — Kevin megpróbálta bevetni leghálásabb arckifejezését, hogy reprezentálhassa azt a temérdek pozitivitást, melyet a másik szavai keltettek benne.

:::

Kevin biztosra állította úton a pályára, hogy Jaehyun nem fogja megdicsérni a pomponlányos részvételért, sőt, talán semmibe veszi az egészet, mintha nem látta volna a lelátón csücsülni, ezért a dolgok elejébe akart menni, és tudatni a fiúval, hogy megjelent, ezzel rákényszerítve, hogy valamit hozzáfűzzön.

Remek tervét csak egyetlen aprócska tény gátolta: az aznapi edzésre Jaehyun Changmint kérte fel, hogy vegye át a vezetői kötelezettségeket, mert neki egyéb, halaszthatatlan elfoglaltsága akadt. Eric elmélete szerint a macskája tűnt el, amit Kevin el tudott fogadni magyarázatként: ő is menekült volna, ha Jaehyun cicája lett volna.

— Oké, srácok, ma én figyellek és értékellek titeket. Két kör futás, majd a teljes testre irányuló bemelegítés. — A három srác kocogva a játéktér szélére kezdett vonulni, amikor a vezető helyettes utánuk szólt, pontosítva csak az egyikükhöz. — Kevin, ha végeztél, kérlek, állj be a kapuba! — A fiú arcán egy halványvörös folt jelezte, hogy nincs tisztában az utasítás miértjével, ennek ellenére biccentett.

— Elég jól összebarátkozhattatok tegnap, ha Q a kaput is átadja. — Képtelenség volt eldönteni, hogy Youngjae szórakozik vagy szimplán féltékeny, vagy a kettő együttesen - szarkasztikus. Kevin annyira izgatott, egyben aggódó lett, hogy nem ez foglalkoztatta elsődlegesen.

Az előkészületek befejeztével Kevin teljesítette a feladatot, és a fehérre festett vasszerkezethez erősített háló elé állt. Tenyerei izzadtak, a térdei enyhén remegtek, és úgy alapból nem érezte valami jól magát a tudattól, hogy tanácstalan a történésekkel szemben.

— Annyi lesz, hogy Chanhee és Eric rúg öt-öt labdát, te pedig megpróbálod a legtöbbet kivédeni. Rendben?

Így is történt, Kevin kicsit megismerte a kapus szerepet, és nem volt rossz. Mellesleg még egy kis sikerélményt jelentett számára, hogy a tízből hat labdát hárított.

— Szép volt. — Kevinnek jól esett, hogy megdicsérték még akkor is, ha ez nem Jaehyuntól származott. — Most a szokásos felállás szerint folytatjuk. Kevin, hátvéd leszel, Eric és Chanhee csatárok, én meg kapus. Mehet?

A gyakorlás végén Kevin megkérdezte Changmintől, hogy miért lett arra az időre kapus.

— Te mondtad, hogy a kapus szabályait jegyezted meg a legjobban. Ügyes voltál. Szólok majd Jaehyunnak, hogy ma igazán jól teljesítettél. — Kevin lekötelezve bólogatott.

Büszkeséggel töltötte el, hogy Changmin ilyen szakmai figyelemben részesítette, ezáltal pedig még egy kis bátorsága is lett ahhoz, hogy Chanhee közreműködését kérje a Fánk Királyos ital előállításában.

— Örömmel. Megadom a számom, hívj fel, amikor neked jó, oké?

A rózsaszín hajú bediktálta a számokat a noteszbe, majd elköszönt. Kevinnek egy elintéznivalója maradt: Eric.

A fiú szétterülve feküdt a gyepen, arcán fintor. Kevin a teste mellé állt, árnyékot vetett a fiatalabb mellkasára, úgy nézett le rá.

— Innen engem kamionnal sem viszel el.

— Fizetek a Királyban.

— Jól vagyok! — Youngjae azzal a lendülettel ült fel, majd küzdötte magát lábra. Kevin elégedetten vigyorgott. Barátja átvetette kezét a vállán, és elregélte a virágárus lánnyal lefolytatott randevú történetét.

Eközben a másik azon merengett, talán ő is megmentheti a szép hölgyet a rámenős lovagtól: csakhogy Kevin egy jóképű srácot fog, és nem egy lovagtól, hanem a szomjúságtól, nem erős, félelmet nem ismerő hangjával vagy betonöklével, hanem egy illegálisan elkészített Málnás-tejes Különlegességgel.