A csapat arca felbecsülhetetlen volt: három elnyílt ajak és csodálkozó, értetlen pillantás fogadta a fiút. Még Changmin is felnézett a Candy Crushból, holott ezt akkor sem tette meg, amikor Jaehyun kaját hozott neki - akkor persze azonnal, amint Chanhee hozzászólt.

Ennyire volt mindennapi, hogy Kevin Moon tényleg időben beért, és nem a kezdés előtt három perccel esett be, és kifelé menet, fél lábon ugrálva húzta a fehér, krokodilmintás zokniját.

— Nocsak, Kevin, elérted a buszt? — Kevin kínosan mosolygott Changmin kérdésére. Tudta, hogy nem bántásból érdeklődött, de mégis rosszul esett.

A megalázó érzés helyett próbált arra koncentrálni, hogy milyen kellemes, hogy nem sprintelnie kellett otthonról a pályáig, hanem elhozta a tömegközlekedési jármű, és akár még arra is lehet ideje, amennyiben éhes, hogy egyen egy szendvicset.

Lehuppant Eric mellé a padra és letette a batyuját, majd körbenézett. Mindig is kíváncsi volt, hogy mit csinálnak a társai, amíg a gyakorlásra várnak. Changmin ugyebár a telefonját nyomogatta, ölében Chanhee feje, aki egy kis zöld gumilabdát dobálgatott. Sangyeon nem volt jelen, a kórházban volt köteles lenni a sérülései miatt. Jaehyun még nem érkezett meg.

Eric fejhallgatóval a kobakján mozgott a ritmusra galambstílusban. Kevin nem akarta megzavarni, de társaság híján mégis megtapogatta a vállát.

— Szabotáltad a Girls Generation maratonomat. — Youngjae haragosnak és szomorúnak akart látszani egyszerre, aztán rájött, hogy Kevin általában nem szokott ilyenkor jelen lenni, és elvigyorodott. — Beértél? Egy varázsló — elgondolkodott a mondata lehetséges befejezésein — vagyok. Nem is, isten! Isten vagyok, halljátok?

Kevin nem ellenkezett, hiszen, hogy sikerült időben letennie a popóját az öltözőben, az a barátja, a füzet, és egy kicsit az ő érdeme volt - mert oda rakta az eszközt, ahová a legtöbbször járt, a szobájába, azon belül is az X-Box konzolra, illetve előző délután felírta az edzések időpontját is.

Azonban mások nem ítélték helyesnek Eric fejtegetését. Egy labda csapódott a homlokának, amitől összeráncolta azt, és hülyén nézett a dobóra.

— Védted volna ki ezt, isten.

— Problémád van, Eric istennel? Várd meg, és lesújt förtelmes haragom!

— Miért, a fing istene vagy? Vagy a hülyeségé? — Chanhee unott képet vágott, de Changmin és Kevin felnevettek. Youngjae elvörösödött a szégyentől.

— Tudod, mit? Gyere ki, játsszuk le. Szívesen rakom az öklöm arra a szép arcodra. — Ha nem figyeltek, nem észlelhették, hogy Changmin teste összerándult ezen szavakra. Ezzel a történéssel csupán Chanhee lett tisztában, tekintve, hogy a másikat használta párnának.

— Nem, most nem fogtok verekedni. Viszont tizenöt perc múlva a pályán püfölhetitek majd a labdát a lábaitokkal. — Jaehyun nyitott be, arcán szelíd mosoly, és ez akkor sem fagyott le onnan, amikor Kevinre pillantott: mivel rá sem hederített, mintha szellem lett volna.

Ennyit arról, hogy a Moon fiú elégedett volt magával.

:::

Eric megpróbálta berúgni a labdát, viszont az erősség és a szög nem volt a legmegfelelőbb, Changmin könnyen kivédte, és kacsintva terelte tovább a fekete-fehér gömböt. A következő próbálkozó Chanhee volt, aki talán nem is a kapura játszott: telibe találta a kapusuk legérzékenyebb részét.

— Meghalok. — A srác összeesett, nyöszörögve gurgulázott az ápolt gyepen - a középkori haláltánc csodálatos modern feldolgozását mutatta be.

— Bocs. — Az ötös mezű New a kezét nyújtotta, amit a szenvedő elfogadott, ellenben a félmosoly Chanhee ajkain nem tetszett neki, így elgáncsolta az idősebbet, majd hosszan porolta a fenekét a fűre hivatkozva, míg utóbbi morcosan figyelte. Hiszen mégis milyen indokkal tapizzák le?

Jaehyun a jelenetre a fejét rázta, Eric a szemét forgatta, Kevin meg zavartan a cipőit méregette.

— Te jössz, Kevin. — A kapitány szigorúan szólt, az előző barátságosságának nyoma sem volt.

Kevin lábai remegtek, ahogy Chanhee átpasszolta számára a labdát. Becélozta a háló egyik részét, lendült a praclija, Changmin pedig annak ellenére is, hogy a golyóit fájlalta, és bizonyos időközönként sóhajtozott a kíntól, ügyesen hárított.

Kevin nem mert Jaehyunra sandítani. Megértette abban a másodpercben, hogy az egyes, piros mezű Q cipőjéhez ért az eszköz, hogy tőle a kapitány sokkal többet vár el, annak ellenére, hogy világéletében hátvéd volt, nem középjátékos vagy csatár, és semennyivel nem rendelkezett több tehetséggel, mint a csapat bármelyik tagja, így ebből a szempontból sem volt megindokolt a különleges bánásmód: Jaehyun csak simán nem kedvelte őt.

Irigység fogta el: Jaehyun vele nem megy el enni, nem nevet vele az elsütött poénokon, nem dicséri meg, még tanácsokat sem ad. Ezek mind a többiek kiváltáságai, a srác egy kívülálló.

Felsorolva fejben, hogy mi mindenből marad ki, egy ismeretlen emóció kerítette hatalmába, ami feltüzelte és cselekvésre késztette: egyenlő akart lenni a társaival, bizonyítani a kapitánynak, hogy méltó arra, hogy a Kevin 02-es mezt viselje. Talán, ha keményen dolgozik elérheti ezt az álmot. Talán.

— Hadd próbáljam meg még egyszer!

De Changmin kivédte újra. És újra. És újra. Jaehyun elrendelt egy tízperces szünetet, megelőzve, hogy Kevin folytathassa a bénázást.

:::

— Szeretném magam hasznossá tenni. — Kevin hangja tükrözte az érzéseit: félénk volt, mégis reménnyel teli. Jaehyun nyomába szegődött, aki éppen az arcát törölgette egy kisebb méretű törölközővel. Az ifjabb ötletére felsóhajtott.

— Akkor próbálj meg betalálni azzal a rohadt labdával, és hozz egy üveg vizet! — Kevin biccentett, aztán az épület felé indult.

— Hé, várj! — Changmin átlendült a lelátó korlátján - minek neki lépcső, ugyan -, és vigyorogva Kevin mellé lépdelt. A jelek szerint a lenti problémái elmúltak, vagy már nem voltak olyan erősek, hogy megakadályozzák, hogy mutatványokat hajtson végre és vidám legyen. — Elkísérlek.

Kevin képtelen volt eldönteni, hogy hálás legyen, mert partnert kap az útra, vagy sértődött, mert Changmin azt feltételezi róla, hogy egyedül nem tud venni és leszállítani egy italt. Végül úgy határozott, hogy Changmint nem vezérelheti rossz szándék, ahhoz túl kedves a mosolya.

— Kérdezhetek valamit? — Kevin ki sem nyitotta a száját, de a fiú máris bővíteni akarta tudását. — Miért pont foci? Könnyebben el tudlak képzelni röpiben vagy kosárlabdában. Esetleg a suli egyik bandájának gitárosaként.

— Kösz, kicsit fura, hogy ezt mondod... De a jó értelemben. — Oké, Kevin véglegesen és visszafordíthatatlanul rájött, hogy milyen kínos. Changmin ezt nem támasztotta alá, ugyanolyan kíváncsi szemekkel fürkészte a nagyobbat. — A foci szabályait volt a legkönnyebb megjegyezni. És van gitárom, azonban amint meglátnak a húrok, felvisítanak félelmükben. — Changmin kuncogott.

— Én választás elé kerültem. Vagy tenisz, vagy foci. A foci jobbnak tűnt, mert zongorázás mellett nem a legjobb tenisszel lefárasztani a kezeket. — Ujjaival billentyűnyomogatást imitált.

Kevin nem tudta, hogy a fiatalabb zenél. Igazából sok mindent nem tudott. Ezt lehetne arra fogni, hogy az elmúlt fél évben több játékosváltás történt, de az igazság az, hogy a fiút nem érdekelte, mi folyik a csapatban miután a régi kapitány elment, és vitte magával Kevin jókedvét, tehetségét, és a szívét is.

Elérték az automatát. Különböző ízesítésű, összetételű üdítők sorakoztak a polcokon - nem tárcavastagság szerint. Kevin megkívánta a lime-os Fantát, eltervezte, hogy vesz magának egyet, ellenben olyan sejtése lett, mintha elfelejtett volna valamit...

— Nem hoztál pénztárcát? — Changmin egy sajnálkozó pillantással felmérte a helyzetet. Kevin elveszettnek tűnt. — Semmi baj, fizetek. — Bátorítóan megveregette a srác hátát. — Mit kérsz?

— Semmit, köszönöm. — Megpróbálta feldolgozni a kudarcot, hogy még egy üveg vizért sem lehet elküldeni, ám nem túlzottan haladt a terv.

— Ugyan, a vendégem vagy. Mondd csak el Changmin bácsinak a kívánságod! — Mivel a beszélgetés kezdett kissé zavart keltővé válni, Kevin elárulta rendelését.

— Visszafizetem — ígérte Kevin, amikor a hideg üveg a kezébe lett adva.

— Szükségtelen. Sok csóró haverom van, megszoktam már. Vagyis, úgy értem, te nem vagy ilyen, de nem gáz, hogy helyetted fizetek. — Kevint ez azért nem nyugtatta meg teljesen, de rájött, hogy Eric is egy csóró, mivel állandóan ő perkál helyette a fánkokért.

— Jaehyun vizet kért, igaz? — Kevin biccentett, Changmin mégsem tette be a pénzt, valami máson akadt meg a tekintete: a Sprite-okon. Szája sarka felfelé görbült, szeme felcsillant, szinte transzba esett, Kevin biztos volt benne, hogy eszébe ötlött valami emlék.

— Te mit iszol? — Az idősebb aggódni kezdett, hogy letelik a szünet, így kizökkentette a másikat a hipnózisból.

— Ó — a kapus feleszmélt, és betette a következő összeget a nyílásba —, én most semmit. Talán elkunyerálom Chanhee meggyes kóláját, de azon kívül semmit. — Kiszedte a Jaehyun által rendelt kortyolnivalót, ismét pénzt helyezett a fémdobozba, és kivette az említett frissítőt.

— Mi a kedvenc italod? — Kevin arra tippelt volna, hogy a Sprite. Azzal viszont, hogy Changmin áhítattal vizslatta, és mégsem vett, elbizonytalanította, ő pedig szerette volna száz százalékosra tudni, ha már így társalogtak egyet.

— A zöldalmás jégkása. Kizárólag a Fánk Királyos. Ott a legfinomabb. — Szavait alátámasztva a narancshajú megnyalta ajkait. — Neked?

— Mindenféle barackos. — Changmin megértően hümmögött.

Az épületből kiértek a friss levegőre. A nap nyugat irányból ragyogott, a tengerkék egen bárányfelhők úszkáltak. Lágy szellő borzolta fel hajukat és izzadt testüket a ruhájukon át.

Jaehyun megkapta a vizét, és nem förmedt Kevinre bármiféle okkal - például, hogy tudja, nem ő fizetett. Az edzés maradék része, az a fél óra, úgy saccolta, nem lesz olyan szörnyű. Hogy is fogalmazzam meg ezt? Elbízta magát.

Mert még vissza sem tértek a pihenésből, a pálya főbejáratán át alakok közeledtek, és ahogy nem csak távoli árnyak voltak és kibontakoztak, Kevinék az ellenség néhány játékosát ismerték fel bennük.

— Sajnálatunkat jöttünk kifejezni Sangyeon kiesése, vagyis inkább leesése miatt. Használhatom ezt a szót? — Juyeon, a csapatkapitány gonoszan felkacagott.

— Mondd csak, hogy te lökted le, és protkóval távozol! — Changmin a fogait csikorgatta, szemében sötét lángok égtek. Kevin nem szeretett volna Juyeon helyében lenni.

— Ugye tudod, hogy fölösleges papolnod, ha nem mered megtenni? — Sunwoo unott arckifejezéssel méregette a feltüzelt egyént, és ezzel tovább hergelte. Kevin felkészült rá, hogy lefogja.

— Húzzatok el, ti csirkebundába sütött keselyűk! — Chanhee aranyos is lehetett volna ezzel a megszólalással, ha nem fonja karba kezeit és nem húzza össze szemeit gyűlöletet sugározva.

— Parancsolsz? — Guanlin látszólag kizökkent a behatoló bunyós szerepéből.

— Arra gondolt, hogy nem szeretnénk a hulláitokat szállítani, ezért hasznosabb lenne, ha a saját lábaitokon mennétek el. — Eric feltűrte az alkarján a ruhaujjait, ami fura volt, tekintve, hogy rövidujjú volt a meze.

— Beszartál, mert félsz, hogy elverlek, Hableány? — Wooseok, a magas srác árnyékot vetve Youngjaere fölényesen és gúnyosan mosolygott.

— Hableány a tököd.

Kevin Jaehyunra pillantott. Rajta kívül ő volt a legnyugodtabb, sőt, inkább az egyetlen nyugodt. Kevint majd' szétette az ideg, meg egy csipetnyi rémület.

Ha a többiek begőzölnek, és Juyeonéknak esnek, kevesen lesznek, hogy megfékezzék az eseményeket.

— Úgy gondolom, Juyeon, nem ez a megfelelő hely és idő, hogy eldöntsük, melyik csapat a jobb. Erre ott lesz a hónap végi meccs. — Jaehyun hangja arról árulkodott, hogy nem hatotta meg, hogy hét fiú majdnem összecsapott. — Most, ha megbocsátotok, edzenénk.

— Hogyne, nem akarunk feltartani titeket. — Az ajkán ülő ördögi vigyor ennek az ellenkezőjét állította.

— Changminba úgyis egy csomó energia szorult, le kellene vezetnie. — Sunwoo bizonyosan élvezte, hogy szivathatja a fiút, hiszen folytatta. — Ha már képtelen egy rendeset ütni, legalább a labdát találja el, szól a híres mondás.

— Hát még milyet fog szólni, ha a föld alá kalapállak! — Kevin tett egy kísérletet Changmin lefogására, de nem volt elég erős, a kapus könnyen kiszabadult, és Sunwoonak rontott, a földre döntötte, és behúzott neki.

Mire a játékosok kapcsoltak, és szétválasztották őket, Changmin szeme alatt is volt egy zúzódás sötétlila színben.

— Szombaton, a Farkas Kocsma mögött.

— Ott leszek.

A rivális iskola diákjai megfordultak és távoztak. Kevin számára ez egy örökkévalóságnak látszott. Le is fárasztotta szellemileg, és picit fizikailag is. Hálás volt, amikor Jaehyun azt mondta, hogy az aznapi edzésnek vége.

— Jól vagy? — érdeklődte még meg Changmintól, mielőtt az öltözőbe vonult volna.

— Persze. Sunwoo úgy üt, mint egy kislány — jelentette a srác, akinek sebzett arcához a meggyes kóla üvege volt nyomva Chanhee által, mert az a kislányos behúzás nagyon csúnyán bedagadt, és le kellett lohasztani.

— Ne alacsonyítsd le a kislányokat az ő szintjére! — kérte Chanhee. — Mehetsz nyugodtan, Kevin. Én intézkedem ennek az idiótának a további épségéről. — Kevin bólintott, és elindult, de ennek ellenére még hallotta, hogy a rózsaszín hajú megkérdezi a sebzettől, hogy elmegy-e a szombati találkozóra.

Amikor lezuhanyozva és átöltözve visszatért, csupán Jaehyunt találta a padon. A fiúhoz sétált.

— Jaehyun? — Meg akarta érdeklődni, hogy hova lettek Chanhee-ék.

— Ne most, Kevin! — A kapitány nem volt abban a hangulatban, hogy beszéljen vele. Sosem volt. Talán nem is létezett Kevinnel-társalgós lelkiállapota. — Szereznem kell valakit, aki megnézi a pomponlányok gyakorlását.

— Én tudok menni, és szívesen megyek.

— Ne hülyéskedj. — Jaehyunt egyértelműen idegesítette a kisebb jelenléte.

— Én vállalom, ha Kevin is jön velem. — Changmin bentről érkezett. A szeme alatti rész nem volt jobb állapotban, talán egy kicsit kisebb lett, de a színe változatlanul cudar volt. Mintha érzéstelenítették volna, majd az arcára klopfoltak volna egy külső réteg lilahagymát.

Jaehyun egy ez-most-komoly pillantást intézett a narancshajú felé, aki határozottan ácsorgott ott, ezzel bizonygatva álláspontját.

— Legyen. Holnap délután háromnegyed háromra legyetek itt a pályán.

Kevin megköszönte a lehetőséget mindkettejüknek, majd előkereste a táskájából a füzetét, hogy felírja a időpontot. Közben megszemlélte az előző két bejegyzést is. Az edzések időpontjai még elég nehezek voltak a memóriájának, de a srácról, aki azt a málnás italt szeretné szürcsölni, nem feledkezett meg.

Elrakva a noteszt arra készült, Changmin által informálódik arról, hogy mi okból van még itt, amikor felfigyelt a kezében tartott Sprite-os fémdobozra, és illetlenül bambulta.

— Tudom, undorító — helyeselt Changmin ő is az ujjai között tartott egységre fókuszálva. — Utálom a Sprite-ot.

És ahelyett, hogy Kevin kérdőjeles mondatot ejtett volna ki, az ő elméjében szaporodtak meg a kérdőjelek.