Bomin egyik kezében zsebkendő, a másikban egy tábla csokoládé volt, amint egyik lábáról a másikra állt a pálya szélén, és Kevint kereste. Kevin viszont nem tudta, hogy miatta ácsorog ott, de azért odament megkérdezni tőle, hogy mi a helyzet. Szegény srác a vörös orrával, és a huszonöt fokban sállal és béléses kardigánnal átfogott nyakkal és mellkasban nem úgy tűnt, mint aki jól van.

Az újdonsült kapus aggódott amiatt, hogy Bomin esetleg neheztel rá, amiért elragadta a posztot - csak akkor birtokolhatta a kaput, amikor valaki lesérült vagy megbetegedett, micsoda pech -, de a fiú mosolyogva integetett neki, és mivel a zsebkendője széthajtódott, olyan volt, mintha egy kendő lenne.

— Hálás köszönetem, hyung, amiért átvetted a kaput. Nekem nem ment volna. Nem kapusnak születtem. - A magasabb megvakarta a tarkóját, aztán átnyújtotta a csokit. Egyből a lényegre tért, ez pedig egyszerre meglepte és megnyugtatta Kevint.

— Hmm. De most menj haza és pihenj, még nem vagy teljesen jól. — A fiatalabb bólogatott, tiszteletteljesen meghajolt, aztán elsietett, hogy megigya a gyógyteáját.

Kevin örült, hogy nem kapott szúrós pillantást és haragot Bomintól, ám a gyakorlás közepén úgy érezte, hogy valaki egyfolytában idegesen szuggerálja, dühödten bámul rá. És amikor meglátta, hogy kiről van szó, arra Bomin köszöneténél is jobban rácsodálkozott: Eric volt az, akinek szemében már-már gyűlölet égett.

És ez cseppet sem hasonlított a 'nem vittél el a Fánk Királyba' arcához. Ez az az arca volt, amit az ellenséges csapatnak mutatott, amikor felbukkantak a pályán.

— Mi van veled? — Kevin a barátja mellé szegődött, miközben az öltözőbe tartottak. Tudnia kellett, hogy mi van. Youngjae megtorpant. Szinte vicsorított, ahogy kinyitotta száját, hogy olyan dolgokat mondjon, amelyek Kevint végül Jaehyunhoz terelik majd.

— Veled mi van, Kevin?

— Hogy érted?

— Elhanyagolsz és utána meg a barátnőd is szentbeszédet tart. Tudod mit? Leszarom az egészet, azt csinálsz, amit akarsz. — Youngjae ezzel faképnél hagyta, kocogva tette meg a maradék távot az épületbe. A másik nem hibáztatta, mostanában tényleg más dolgokkal törődött, Youngjaenek pedig nem is mondott el mindent.

Kevin nem ment utána. A lelátóhoz sietett, Hyohwihez, aki új szokása szerint mindig Kevinnel akart lenni ilyenkor - és igazából máskor is.

— Mit mondtál Youngjaenek?

Hyohwi látszólag elgondolkozott. A fiú azt sejtette, hogy nem tudja, ki az a Youngjae.

— Azt, hogy nem akarom, hogy elvonja a figyelmedet rólam, mert mi szerelmesek vagyunk és a legfontosabb dolog most ez. — Hyohwi mosolyogva Kevin kezéért nyúlt, hogy megfogja. Kevin ellenkezően, felháborodva elrántotta.

— Nincs ehhez jogod. Nem csinálhatod ezt!

— De, csinálhatom. — Hyohwi a háta mögött fűzte össze ujjait. — Nálam van a posztod.

A kapusság vagy a bizonytalan érzelmei. Akkor habozott. De hogy a kapusság vagy Eric? Ezen egyáltalán nem kellett gondolkodnia.

— Nem érdekel. A barátaim nélkül nem akarok kapus lenni. — Kevin azt tervezte, hogy ezzel lezárja életének zsarolós fejezetét, véget vet ennek. Még ha ez azt is jelenti, hogy Jaehyun továbbra is semmibe veszi, és esélye sem lesz ismét a kapuba állni játékosként.

De Hyohwi elkomorodott, szemeiből eltűnt a szerelmes csillogás, ahogy a barátjához szólt.

— És vannak képeim arról is, ahogy azzal a fiúval csókolózol.

Kevin lábai földbe gyökereztek, a pázsit összes fűszála indaként tekeredett a bokájára, combjára, fel egészen a mellkasáig, szíve szenvedve dobogott, és elméjében valaki teljesen kinyitotta az ajtót, hogy utána úgy bevágja, hogy csengjen a füle.

Kevin ismét csapdába esett.

:::

Kevin a hintába zuhant, ami fájdalmasan nyekkent egyet. A fiú nem törődött vele - mit számít, ha ennél még egy emelettel mélyebbre jut? -, remegő ujjait a hajába vezette, előregörnyedt és összeroskadt. Súly nyomta a vállát, a szívét, a testét.

Itt volt minden döntésének a Karmája, az ítélete és annak összes karma. Viszont nem a bőrén ejtett sebet, belülről bántotta, a bűntudattal marcangolta, és Jacob mosolyával, a ténnyel, hogy a fiú bízik benne, Kevin pedig belesodorta ebbe, és ezzel el is árulta. Elárulta, amit Jacob iránt érzett.

— Kevin... — Jacob le sem ült, a másik elé térdelt, tenyereibe vette barátja arcát. Kevin lerázta a kedveskedő ujjakat. Nem érdemel semmi ilyet. Jacobnak gyűlölnie kellene őt. — Mi-

A focista nem tartotta vissza magát. Ahogy eszébe jutott, úgy engedte útjára a görcsös szavakat gyenge hanggal. Sírt, mégis úgy érezte, száraz a szeme. Beszélt Hyohwiról, Ericről, Chanheeről, Changminról, Jaehyunról és Hyunjoonról. A zsarolásról, a saját hibáiról, alantasságáról, a bűnéről, amit elkövetett mindenkivel szemben.

Mert egy idő után ez az egész számára már másról szólt, mint a zsarolásról: önző volt, és a kapusi posztot ugyanúgy akarta, mint Jacobot maga mellé. Ő lett az a Kevin, aki a gyenge nyuszi bundájába bújt, de valójában ő maga volt a követelőző, sánta farkas.

Befejezte, csendes szünet következett. Kevin szipogott. Jacob ismét megfogta társa arcát, kiismerhetetlen tekintettel fürkészte a barátját.

— Mondj valamit. Mondd, hogy gyűlölsz. Üss meg. Vagy csak hagyj itt.

Jacob sóhajtott, lenézett a cipőjére. Frufruja néhány tincse a szemébe hullott, és akkor is ott voltak, amikor visszavezette pillantását az összetört személyre, aki ekkor egyszerre volt a nyúl és a sánta farkas.

— Emlékszel, mit mondtam, amikor arról beszélgettünk, hogy nem tudsz a csapatkapitányodnak bizonyítani?

Kevin összezavarodottan megingatta a fejét, viszont emlékezett. Beleírta a füzetébe, és önkénytelenül a szívébe is belevéste azt a mondatot, amely eddig segítette majd teljesen összezúzta.

— Ahhoz, hogy bizonyíts másoknak, először bizonyíts saját magadnak. Ezt kell tenned, Kev.

Hát nem ezt tette eddig? Nem ezért dőlt minden romba, és nem ezért hüppög kilátástalanul egy hintában? Ahogy Jacob szemeibe nézett, és fájdalmat látott, rájött, hogy eddig nem ezt tette, egyáltalán nem, sőt. Egész idáig egy kétszínű farkas volt.

Kevin megkapta az utolsó tanácsot Jacobtól, és minden áron meg akarta fogadni.

:::

Bizonyíts. Kevin apja lecsukta a csomagtartót, beült, és egyszerűen elhajtott. Egy pillanatra sem nézett vissza. Kevin az ajtóban állt, a térdei remegtek, a szíve összetört. Az anyukája szótlanul magához ölelte.

Bizonyíts magadnak. Kapitány, kiáltotta meglepetten Eric, és vigyázba állt. Fánkmorzsa szegélyezte a száját. Csak ellenőrizni jöttem, hogy megfelelően táplálkozol-e, felelte mosolyogva a kapitány, és leült Kevin mellé, aki tudta, hogy ez nem így van. Hyunjoon mindig miatta érkezett.

Bizonyíts magadnak, Kev. Kevin kivédett egy labdát, de most nem a dicsőségét érzi, hanem a többiek mosolyát látja. A lényeget.

Bizonyítsd, hogy nem csak a sánta farkas vagy a félénk nyúl lehetsz, vagy a múltad egy darabja.

Jacob megcsókolta a parton, az ezüstös holdfényben. Bizonyítsd!

Kevin az utolsó kétszáz métert szaladva tette meg. A táskája a padon hevert, pont úgy, ahogy otthagyta, amikor elmenekült Hyohwi szavai elől Jacobhoz. Mintha csak rendezve lett volna az egész valamilyen filmben: a táskája mellett Jaehyun ücsörgött.

— Itthagytad a táskád. — Amint meglátta a felé közeledőt, felállt. Kevin nem hagyta ilyen gyorsan lelépni, neki szegezte a nagy kérdést.

— Miért utálsz engem?

Jaehyun keserűen elvigyorodott.

— Nem utállak. — Jaehyun visszafordult, zsebre vágott kezeivel, hosszan nyúló árnyékával tekintélyt parancsoló figura volt.

— Én gyűlöllek téged, Kevin Moon. Gyűlöllek, mert minden az öledbe hullott, aztán nem vigyáztál rá, ezért elvesztetted, most pedig sajnáltatod magad és szerencsétlenkedsz, mintha te lennél az áldozat.

— Miről beszél- — Jaehyun ránézett, és izzó, haragos tekintetétől Kevin megtántorodott. Eszébe jutott valami, Kevin emlékezett.

Először részeg Sangyeon 'biztos nyerünk a meccsen' buliján volt tavaly áprilisban. Előre ittak a medve bőrére, és ő túl sokat.

Nem igazán tudott járni az állandó dülöngéléstől, folyton csuklott, fogalma sem volt, hogy hova készül, így egyfolytában elveszett a tömegben. Hangos volt a zene, sípolt a füle, a szeme előtt a világ ritmusra homályosodott, és tért vissza. Erős hányingere volt, amit csak növelt, hogy fogalma sem volt már, hogy mit ivott és mit nem.

A fal mellett haladt, hogy biztonságos legyen, majd hirtelen, indokolatlanul annak ellenkező irányba kezdett dőlni. Tapogatózott, hogy megkapaszkodjon valamiben, de sem bútor, sem személy nem volt a közelében. Aztán megérkezett Hyunjoon, és a segítségére sietett, megfogta a hátát és a derekát. Kevin nem bírta tovább, és kidobta a taccsot a másik pólójára.

— Én sajh-sajn-

— Semmi gáz, Kevin. amúgy sem bírom ezt a pólót. — Hyunjoon le is vette, hogy száraz részével letörölje Kevin száját, majd hagyja, hogy a vállára döntse a fejét. Alatta csak egy átizzadt trikó volt. — Gyere, hazaviszlek. — És ekkor kettőjükre árnyék vetült, amelynek gazdáját Kevin nem látta rendesen, de hangját felismerte.

Jaehyun is ittas volt, de kevésbé, mint Kevin, és sokkal határozottabb a mondanivalóját illetően.

— Tudom, hogy mi folyik köztetek. — Kevin itt egy roppant szellemes megjegyzést szúrt volna közbe a hányásról, de a rendes beszéd még nem ment, a közérzete változatlanul rettenetes volt, így inkább a falnak dőlve pihegett. Hyunjoon pedig tartotta. — Mindent láttam a mosdóban.

Kevin lába megremegett, Hyunjoon szorosabban tartotta, ahogy Jaehyunra nézett.

— Részeg vagy. Menj haza. — Jaehyun megrázta a fejét, közelebb lépett a másikhoz. Kétségbeesettnek és egyszerre reménytelinek tűnt.

— Én szeretlek, Hyunjoon. Bármit megadok neked, amire csak vágysz. Kérlek, legyél velem.

— Sajnálom. Nem lehet.

Aztán még hozzátette: Haza kell vinnem Kevint.

És ekkor Jaehyunban valami megtört.

— Mégis mi van benne, ami én nem lehetek? — Keserű hangja bántotta Hyunjoont, de amint Kevinre nézett, tudta, hogy helyesen cselekedett azzal, hogy nemet mondott.

— Nem tudom. De nagyon szeretem. — Hyunjoon mosolygott az izzadt, laposakat pislogó, szétzuhant fiú látványán.

Hyunjoon tényleg szerette őt.

— Te Hyunjoon miatt- — Kevinnek kellett néhány másodperc, amíg teljesen összeállt a fejében a kép.

— Azóta sem értem, hogy mi volt benned olyan kibaszott különleges.

— És- és mi volt olyan különleges Hyunjoonban, hogy miatta otthagytad Jacobot? — Jaehyun meglepettnek tűnt - kicsit Kevint is meglepte a határozottsága -, amit Kevin ki is használt, tovább beszélt, és itt volt az ideje, hogy ő is a másikra zúdítsa az elnyomás alatt felhalmozódott sérelmeit. — Ennek az egésznek valójában semmi köze sincs a focihoz vagy a kapusi poszthoz, egyszerűen csak nem tetszett neked, hogy nem vállalom fel magunkat. Azt hiszed, hogy miattam ment el, igaz? A szülei íratták át, méghozzá azért, mert felvállalta magát. Betegnek bélyegezték, és élhette tovább az életét így. Ezt akartad, nem? Hogy felvállalja magát. Tessék, megtette! És eddig az én hibám volt, hogy nem tette, most meg már az enyém, hogy megtette? Nem lehetek minden egyes problémádnak én az oka, kapitány.

— Ezt nem tudtam.

— Persze, hogy nem. Mert velem voltál elfoglalva és a bosszúval. De tudd meg, hogy többé nem leszek az a Kevin. Sem az, aki szerette Hyunjoont, sem az, amelyik meghunyászkodott a haragod előtt. Bebizonyítottam, hogy képes vagyok az edzésekre érni, és most bebizonyítom, hogy méltó vagyok kapusnak, és nem érdekel, hogy ez mennyire szabályos. — Kevin elszaladt a labdáért, majd maga mellé ejtette a fűbe.

Jaehyun talán gyűlölte magát azért, amit tett Jacobbal. Jaehyun talán azért teljesítette Hyohwi kérését, mert a lelke mélyén sajnálta Kevint. Jaehyun talán nehezen birkózott meg a csapatkapitányi poszttal, és talán csak meg akarta bosszulni Juyeonéknak, hogy Hyunjoon esélyt sem adott - Jaehyun ezt mindenkin meg akarta bosszulni. Jaehyun talán még mindig szerette Hyunjoont. Jaehyun talán-

— Te leszel a kapus a nagy májusi meccsen. Nem kell bizonyítanod.

— Dehogynem. — Jaehyun lehajtotta a fejét, nem tudta, hogyan reagáljon erre kapitányként, nem pedig valaki olyanként, aki fúriaként teszi tönkre Kevint, mert a szíve nem talált a társra, akire vágyott.

— Bizonyítok. Méghozzá magamnak. — Kevin a kezébe emelte a labdát.

Mosolygott.