Megálltak az automatáknál. Chanhee előhúzott a farzsebéből egy összeget, a gép pedig hálásan megette, majd abban a kegyben részesítette a srácokat, hogy cserébe választhatnak üdítőt. A fizető várakozóan nézett Kevin felé.

— Nem, köszönöm. — Megrázta a fejét, jelezvén, hogy nem kér semmit. Chanhee biccentett, és kiválasztott két üdítőt: meggyes kólát és lime-os Fantát. Az utóbbit Kevinnek nyújtotta.

— Ajándék. — Kevint meglepte, hogy Chanhee emlékszik, hogy múltkor mit ivott. Aztán az jutott az eszébe, hogy mennyivel kiszolgáltatottabb lenne a füzete nélkül - amiben benne van, hogy Changmin utálja a Sprite-ot, csak a Fánk Királyos zöldalmás jégkását szereti, Chanhee pedig kedveli a meggyes kólát.

Kevin elmormolt egy hálát, ahogy átvette.

— Jaehyunról szerettem volna veled beszélni. — Chanhee elfordult a színes vonalakkal és üdítőcseppekkel dekorált egységtől, majd lassú, ráérős léptekkel indult visszafelé.

Kevin próbálta hasonló lazasággal követni, de a szíve a torkában dobogott az izgatottságtól - meg egy kicsit a félelemtől -, hogy Chanhee mit akarhat mondani a kapitányról neki, így ez a nyugodt jelleg kiveszett a mozdulataiból.

— Tudom, hogy régóta a csapatban vagy és a legtöbb játékost ismered — Kevin nem így gondolta, de inkább nem szólt közbe, és nem is lett volna képes mit, tekintve, hogy a torkát még mindig eltorlaszolta a dübörgő szíve —, és hogy Jaehyunnal nem igazán jöttök ki jól mióta kapitány lett, előtte pedig nem igazán beszélgettetek.

Talán magának Chanheenek sem tiszta, hogy mit szeretne kihozni ebből, állapította meg Kevin, amikor a másik vetett egy pillantást a kék mennyezetre, aztán a száját elhúzva hümmögött.

— Én ismerem őt. Többé-kevésbé. Nem annyira, mint Changmint, de többet tudok róla, mint rólad vagy Ericről. Ismerem annyira, hogy elmondhassam, csak úgy senkivel nem viselkedne így, mint veled, Kevin. Valami oka van. — A fiú komor tekintete Kevin csontjáig hatolt, és utóbbi ráébredt, hogy mi a célja ezzel társának: megmagyarázni Jaehyun - Kevin szerint - indokolatlan utálatát. Vagyis találóbb szó erre a gyűlölet.

Mi a helyzet Jacobbal? Jaehyun exével? Kevin ezekre az elméjében felbukkanó kérdésekre azt a választ adta, hogy ez hülyeség, hiszen Jaehyun azelőtt is neheztelt rá, hogy megismerte volna a srácot.

— Nem tettem semmit ellene azon kívül, hogy felhúztam azzal, hogy elfelejtettem az edzések időpontját, és ebből azt a következtetést vonhatta le, hogy nem veszem komolyan. — Kevin megbontotta a Fantáját, majd belekortyolt. A szénsavas ital segített, hogy a szíve visszakússzon a helyére.

— Ez nem elég. Valami olyan hibát követtél el, valami olyat tettél, amiért képtelen megbocsátani. Egyre valószínűbb, hogy ezt az okot a pályán kívül kell keresned.

— Nem. Nem találkoztam vele soha a focipályán kívül, sosem beszéltünk. Még a nevét sem tudtam amíg be nem mutatkozott a csapat előtt.

Chanhee ismét hümmögött. Elindultak vissza a lépcsőn.

— Akkor is lennie kell valaminek, ebben biztos vagyok...

Kevinben felvetődött az, hogy Jaehyun nem képes feldolgozni a tudatot, hogy ismét egy srác, azaz Kevin tetszik neki, ezért bánik vele így, próbálja megutáltatni magát, hogy így szabadulhasson meg az érzéseitől. Erre semmi bizonyíték nem volt és Kevin is baromságnak tartotta, akkorának, hogy az utolsó lépcsőfokban megbotlott, és közelebb került a padlóhoz, mint a mennyezethez.

— Jól vagy, Kevin? — Chanhee elkapta, szorosan tartotta. Kevin biccentett, bár a lábfeje begörcsölt, és sajnálta, hogy némi ragacsos folyadék kiloccsant, meg azt is sajnálta, hogy ilyen bénának kell lennie állandóan.

Bólintott, kiegyenesedett és megtette sikeresen az utolsó lépést. Már csak egy folyosó volt hátra Changminék szobájáig.

— Nem hibáztatni akarlak, vagy őt védeni. Egyszerűen nem tetszik, ahogy bánik veled, és zavar, hogy nem tudom, miért teszi. De talán kezd csillapodni a haragja, hiszen most te vagy a kapus.

— Mindenesetre szeretném, ha kibékülnétek, vagy legalábbis megértenétek egymást, mert a kettőtök közti feszültség a csapatnak sem tesz jót, ezért, ha van kedved hozzá, a mai pomponlány edzést rád bíznám, hogy szerezz egy jó pontot nála. Talán közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy kiderítsd mi a gondja veled.

Ha Kevin őszinte lett volna, elmondhatta volna, hogy egy pomponlány keze van a kapusi posztjában, akivel nem igazán szeretne találkozni. És, ha Kevin emlékezett volna, hogy mi történt, amikor életében először volt részeg, megtalálta volna Jaehyun okát a haragra.

— Vállalom. Köszönöm a lehetőséget.

Chanhee lenyomta a kilincset és beléptek a három fiú közt felosztott szobába. Sunwoo és Sangyeon elmélyülten sakkoztak, Changmin pedig nézte őket és igazi beleéléssel sértegette Sunwoot és a képességeit minden téren, hogy kizökkentse a játékból és veszítsen, vagyis, hogy felidegesítse, ám ezt játékos módon tette, így Kevinben tisztázódott, hogy ők ellenségek, akik a barátság felé tartanak - milyen vicces lenne egy ilyen állapot vele és Jaehyunnal a jelenlegi helyzetben.

Amint meglátta, hogy Chanheenel üdítő van, Changmin zökkent ki, és vigyorogva várta, hogy megkínálják. Kevin addig Sangyeon ágyához lépett és a mérkőzést figyelte. Sunwoo általában hirtelen döntéseket hozott, a megérzéseire hagyatkozott, nem igazán vette figyelembe, hogy mit léphet a partnere, míg Sangyeon igyekezett minden szempontra és lehetséges kimenetelre elég hangsúlyt fektetni, megfontoltan a legjobb döntést hozni, a legjobb bábuval lépni.

Meglepő módon Sunwoo nyert. Sangyeon a homlokát ráncolta, a győztes pedig ökölbe szorította a kezét, a feje mellé emelte, majd lehúzta, mintha egy zsinórt rántana meg.

— Bekaphatod, Changmin — jelezte így a játék kimenetelét.

— Csak utánad.

Sunwoo ezen elvigyorodott, majd közölte, hogy kicsavarja a gyíkot, vagyis elment - remélhetőleg - a mosdóba. Fura srác volt, aki ott a pályán, amikor a két csapat majdnem összeverekedett, elég félelmetesnek tűnt Kevin számára, azonban mostanra nem tekintett így rá.

Sangyeon meghívta egy körre Kevint, ám ő elutasította. Biztos volt benne, hogy vesztene. Régen sakkozott már, legutóbb egy olyan délutánon, amikor az apja velük élt és nem tudta, hogy milyen kapcsolat fűzi a fiát Hyunjoonhoz. Akkor még Kevin sem tudta.

— Kevin, ezek szerint bevált az mtk? — Changmin mosolya játékos volt. Kevin kissé meghökkent, ahogy felkapta a fejét.

— M-mi? — Hirtelen nem tudott kapcsolni. Azzal volt elfoglalva, hogy megeméssze, hogy az imént vetődött fel benne élete legkínosabb ötlete, aztán majdnem eltaknyolt, most meg az apja emlékével is meg kellett küzdenie.

Changmin felvonta a szemöldökét.

— Chanhee most mondta, hogy barátnőd lett, a málnás-tejes meg olyan, mint egy szerelmi bájital, szóval gondoltam- — Chanhee vállba bokszolta a másikat.

— Ne vedd komolyan, Kevin. Mostanság sok hülyeséget hord össze.

De már késői volt a figyelmezetés: Kevin elég komolyan vette, hogy elmerengjen. Amennyiben csinált Jacobnak málnás-tejest, és a fiú is neki, akkor szerelmesek lesznek?

Gyerekes egy elmélet volt - de még így is esélyesebb, mint hogy Kevin elhiggye, hogy Jaehyunnak tetszik ő -, tudta jól, de az egész testét átjárta a remény, és a lábujjaiban érezhető lüktetés is tompult a vonzalom viszonzásának ideájára.

:::

Kivételesnek számított, hogy nincs edzés. Ráadásul vasárnap volt. Kevin ki akarta élvezni: elmenni valahova Jacobbal vagy lustulni a tévé előtt, amíg az anyukája meg nem jön. Ehelyett viszont a délutánja első felét annak szentelte, hogy a pomponedzést szemlélje.

Nem tűnt valami vonzó ajánlatnak: emlékezett, hogy volt egy lány, az egyes mezű, aki barátságos volt, viszont nem vágyott a színjátékra Hyohwival.

Azóta nem is beszéltek, hogy a tegnapi edzésre rohant Kevinék lakásából, és nem tudta, hogy mire számítson amikor majd felbukkan. Vajon az egész iskola meg fogja tudni, hogy járnak? Azt hogyan fogja viselni? El fogja egyáltalán bírni egy hazug kapcsolat terhét?

Sosem vágyott a felhajtásra, a pillantásokra, amelyekből süt, hogy ismerik, még ha ő életében nem látta őket, a háta mögött suttogókra. Részben ezért titkolta a kapcsolatát Hyunjoonnal, nem akart rajongótábort vagy éppen utálókat. Nem akarta, hogy az emberek máshogy kezeljék őt vagy Hyunjoont vagy őket. Másrészt viszont félt is mindattól, amit nem akart.

Máshogy is alakulhatott volna, ha aznap Hyunjoon kibírja az utolsó óra végéig és nem viszi szünetben a legkevésbé látogatott mosdóba, hogy csókolózzanak. Kevin tartott tőle, hogy valaki észreveszi őket, de Hyunjoon megnyugtatta, hogy ide nem jön senki. A sarokba mentek, Hyunjoon óvatosan a falnak tolta a kisebbet, aztán gyengéden megcsókolta, ahogy Kevin szerette, és végül egyre szenvedélyesebben ostromolta, ahogy Hyunjoon szerette.

Aztán hirtelen lenyomódott a kilincs, nyikorgott az ajtó. Valaki belépett, és megtorpant, mert meglátta a két alakot a tükörben. Kevinen halálfélelem lett urrá és véletlenül megharapta Hyunjoon nyelvét, aki felmordult, ő pedig elrejtőzött a mellkasánál.

Hyunjoon védelmezőn átölelte, átnézett a válla fölött. Az idegen elment, becsapta maga mögött az ajtót, és Kevin tudta, hogy ilyen csattanása lett volna annak is, ha neki húznak be, mert éppen egy fiúval csókolózik.

És azóta az a félelem nőtt, árnyéka beborította egész lényét. Nem volt képes felvállalni magát, őket, mert tudta, hogy mindenki arra vágyik, hogy bevágja azt az ajtót, amint kiderül, hogy mi is ő valójában. Hyunjoon azt mondta, rendben, nem kell más ahhoz, hogy tudják, hogy szeretik egymást.

Eric és a csapat nem sejtett semmit, vagy ha mégis, magában tartotta, ám Kevin anyja ismerte a fiát és sikeresen felmérte a helyzetet. Nem kényszerítette a színvallásra, de Kevin mégiscsak az ő megnyilvánulásai miatt jelentette ki a családja előtt, hogy kicsoda, és hogy ki neki Hyunjoon. Aztán az apja rögtön felkelt az asztaltól, és becsapta az ajtót maga mögött.

Tényleg mindenki szerette bevágni azt a rohadt ajtót.

Kevin tisztában volt vele, hogy ha őt és Hyohwit találnák meg az egyik fülkében, csupán becsuknák az ajtót. Semmi extra, csak két szerelmes, akik nem bírják ki. Hagyjuk őket.

Kevinnek ez fájt. Fájt, hogy egy fiú-lány kapcsolat, nem is, csupán egy lány kell, és máris mindent normálisan kezelnek. Pedig ez egy zsaroláson alapuló helyzet, az pedig, ami Hyunjoon és közte volt, lobogó, vérvörös és csodálatos szerelem volt.

Kevin felsóhajtott, aztán a zsebébe tette a kezeit és felnézett a cipője orrának bámulásából. Éppen jókor: megszólították.

— Hova mész?

Bár Kevin memóriája nem volt a legjobb, az arcokat be tudta azonosítani. Ha pedig nem tudott volna nevet társítani az illetőhöz azonnal - hiába volt a füzetében a telefonszáma -, akkor sem lett volna gond. Mert a farmerdzsekit, fekete nadrágot és tornacipőt viselő srác egyik kezében Sprite-ot tartott.

— Pomponedzésre. — Kevin megtorpant, és valami meglepőt kérdezett Younghoontól, akit csak előző este ismert meg. — Jössz te is?

— Jönnék, de az egyik barátomat látogatom meg a kórházban. Neki viszem ezt a zöld taknyot is. — Felmutatta a másik tenyerében tartott italt, amely első ránézésre hideg lehetett.

— A látogatási időnek vége, onnan jövök. — Ez nem volt teljesen igaz, nem onnan jött, de a legelső alkalommal, amikor Changmint látogatta, feljegyezte a látogatási időtartamokat, hogy ne késsen el.

— Ó. — Younghoon elgondolkozott, aztán a zöld üdítőre pillantott. — Akkor hadd kínáljalak meg lónyállal.

Kevin elfogadta a felé nyújtott műanyagpoharat - ezen a napon mindenki megkínálta, meg sem lepődött -, és ahogy belekóstolt, kiderült, hogy jól tippelt, mert a korty hideg volt, és jellegzetes: jégkása. És nem csak erre jött rá.

— Ez zöldalmás. — Tudta, hogy valami van a zöldalmával, a jégkásával és a Fánk Királlyal kapcsolatban a füzetében, de ahogy Younghoon hümmögött, és átvette felszabadult karját Kevin vállát, nem igazán érdekelte. Csak örülni akart, hogy társaságra akadt, és nem egyedül kell szembenéznie a pomponedzéssel, még, ha újdonsült ismerőse nem is tud az egészről semmit.

:::

Kevin nem bánta meg, hogy elhívta a másikat. Háttérbe szorultak a kellemetlen gondolatai, Younghoon nem kérdőjelezte meg a döntéseit saját magával ellentétben, és bár biztos, hogy Hyohwi észrevette, mégsem jött oda hozzá, talán éppen a fiú jelenléte miatt, aki csak egy kósza pillantást vetett a lányokra, hümmögött, hogy szépek, aztán előszedte a telefonját, és a Sprite-ját szürcsölgetve játszott.

— Mi ez? — Kevin kíváncsi lett.

— Nem ismered? — A srác a fejét rázta. — Ez kanaszta. Megmutatom, hogyan kell játszani.

Ha valaha is volt jég, ha csak vékony is kettejük között, az a szabályok és a játék menetének ismertetése során elolvadt, és remekül szórakoztak. Kevin régen érezte már magát olyan jól egy srác közelében, aki előtt nem kellett titkolóznia - azt most nem vesszük figyelembe, hogy ez azért történt, mert nem volt összefüggésbe hozható a titokkal. Csupán tizenöt-húsz perc volt az egész, a Moon fiú mégis barátjaként könyvelte el Younghoont.

Aztán Kevin gondtalansága, öröme és hangulata odalett, mert a lelátó legfelső részéhez, ahol ültek, Hyohwi trappolt, és mielőtt bármit mondott volna vagy Kevin mondhatott volna, megfogta Kevin karját és elrángatta Younghoon közeléből. A szorítása erős volt, mintha a benne élő sánta farkas - de miért sánta, ha most nem játssza meg magát? - harapott volna belé.

— Azt hittem az a dolgod, hogy figyeld az edzést. — Hyohwi felé fordult, a copfja a vállának ütközött, és tömény, fullasztó virágillatot sodort Kevin felé, de ő mindezt tompán érzékelte, sokkal erősebb volt ennél az alkarja lüktetése. — Vagy megint védő akarsz lenni? Olyan védő, aki annyira gyenge, hogy végül csak cserejátékos lehet belőle?

Kevin megijedt és zavarban volt, így lesütötte a szemét. El akarta hitetni lényével, hogy a pomponlány nem áll előtte, nem zsarolta meg és Younghoon nem nézi ezt az egészet végig. Szerette volna, ha Jaehyun eddig tisztázatlan okok miatti gyűlölete semmissé válna, ezáltal az a kávézói beszélgetés is. Szerette volna, ha a nagy májusi meccset megnyerték volna, és akkor Hyunjoon kétségbeesésében nem beszélt volna a szüleivel, és még mindig vele lenne a csapatkapitányként, egy igazságos vezetőként.

De ha mindez így történik, akkor sosem beszélt volna Jacobbal és ajánlotta volna fel a málnás-tejes receptet.

— Ha megcsókolsz, nem leszek mérges. — A hangja ellágyult, a farkas már nem vicsorogott és morgott, viszont Kevin, a nyúl még mindig nem bízott benne.

— Most? — Se itt, se máshol nem vágyott erre. Hogy mindenki lássa, ahogy az ajkai valaki máséhoz érnek, hogy megbélyegezzék és megítéljék.

Nem kért a csókból egy kicsit sem, de tudta, hogy csak így maradhat kapus, ezért pedig a rossznak vélt döntését sem javította ki, tovább halmozta a saját személye ellen irányuló sérelmeket azzal, hogy erőtlenül Hyohwihez hajolt, és megérintette sajátjával szájfénytől csillogó, eperízű száját.

Egy apró puszit tervezett, de aztán dacból, szívében a keserű utálattal, amit feledékenysége, bénasága, gyávasága és puhánysága, egész lénye iránt táplált, megragadta a lány derekát, közelebb húzta, és kihasználva Hyohwi ajkainak elnyílását, nyelvével megsimította a másik nyelvét.

Teremtett egy szörnyeteget, ami a régi Kevin érdemeire vágyott, de közben az új Kevin szenvedéseivel küzdött.

— Menj vissza, már biztos hiányolnak. — Szavai hidegek voltak, ahogy ellépett, zsebre dugta a kezét, és visszaindult.

— O-oké. — Hyohwi is megfordult, a lépcsőhöz ment, és tudni akarta, hogy Kevin miért változott meg ilyen hirtelen és ennyire. Elhatározta, hogy kideríti.

— Bocs a múltkori miatt — kezdte ezzel Younghoon, amikor Kevin ismét elfoglalta a mellette levő helyet és komoran meredt maga elé. — Azt hittem, bejön neked Jacob. — Mivel a telefonja a kezében hevert sötét képernyővel felfelé, egyértelmű volt, hogy mindent látott.

Kevint pedig elkapta a késztetés, hogy olyan dolgokat is feltárjon előtte, amiket ugyan nem látott, de látnia kell ahhoz, hogy a történet tiszta legyen. Nem úgy, mint a lelke, amit mocskosnak és nehéznek érzett.

— Kedvelem Jacobot. De Hyohwi megzsarolt, valami olyannal, amit elutasítanék, ha lenne gerincem, de ehelyett elárulom a Jacob iránti érzéseimet. — Kevin arcán lecsorgott egy árva könnycsepp,
amint beismerte valaki másnak is azt, melyet eddig magának is csak gyűlölettel bírt.

Younghoon sóhajtott, megemésztette a hallottakat. Kevin arra számított, hogy felkel, és szótlanul elballag, ellenben a srác a vállára fektette a kezét, és megértően nézett rá. Annak ellenére, hogy tudta, mit tett Kevin a legjobb barátjával, hogy megszégyenítette a köztük alakuló szerelmet.

— Nézd, Kevin, tudom, hogy milyen hazudni és megjátszani magunkat, mert úgy gondoljuk, hogy majd hozzászokunk és jobb lesz. Bár az én esetemben nincs zsarolás, tudom. És megértelek, de segíteni nem tudok. Nem vagyok szakértő, vagy bölcs, mint Jacob, de szerintem az lenne a legjobb, ha Jacobbal beszélnél és elmondanál neki mindent. Szóval, barátom, kösd fel a nadrágodat, szívd fel az egereket, és mondd meg Jakenek, hogy ő a te páncélos lovagod!

Younghoon bátorítóan elmosolyodott megszorítva Kevin vállát. Kevin is - viszont ő nem bátorítóan tette és nem szorította meg a saját vállát.

Megnyugtatta, hogy beszélhetett egy kívülállóval, és az is megnyugtatta, hogy ez az egész megnyugtatta. Leküzdött egy félelmet: őszinte volt azzal kapcsolatban, hogy szeret egy fiút. Őszinte volt valakivel, aki nem Hyunjoon volt, vagy az anyja, vagy az apja. Eldöntötte, hogy akkor Jacobbal is lehet nyílt, a szeretetére talán ilyen jól fog reagálni.

Na és a többire?

:::

Kevin felkötötte a nadrágját és felszívta az egereket, azonban nem érezte magát késznek, hogy bevalljon mindent. Várni kívánt, időre volt szüksége, hogy a mondatait előkészítse, akkor is, ha mindent elfelejt majd a találkozóra.

Jacob máshogy gondolta. Alig ért haza a pomponedzésről és vette le a cipőit, csörgött a telefonja.

— Ma este elviszlek motorozni. Mutatni szeretnék valamit.

Mielőtt Kevin reagálhatott volna, a titokzatoskodó srác letette. Ez egyet jelentett azzal, hogy nincs lehetősége halogatni az őszinteséget, és ki kell tálalnia úgy, mint Younghoonnak. Menni fog? Kevin remegett a félelemtől, ahogy arra gondolt, hogy elveszítheti Jacobot.

Ez a félelem pedig nem múlt el, nem lehetett elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni. Kevin szívdobogásával együtt lüktetett, és még akkor is ott volt, amikor Jacob udvariasan felszólt a kapucsengőn, hogy megérkezett, és Jacob anyukája nem bánja-e, ha elviszi a fiát. A nő habozás nélkül belement.

— Érezd magad jól. — Magához szorította gyermekét, majd kiengedte az ajtón.

— Készen állsz? — Jacob a másikhoz lépett, és mosolyogva felhelyezte rá a sisakot. Kevin elkapta a tekintetét, és biztos lett abban, hogy Jacob úgy fog reagálni, ahogy, és ő el fogja viselni a tettei következményét, mert ha Jacobnak fáj, akkor neki kétszeresen fog.

— Mehetünk. — Ettől az ideától Kevin teljesen megnyugodott, és békés hangulatban szállt fel társa mögé, hogy átszeljék a világításba borult, pezsgő esti várost.

Bezárt kávézók, könyvtárak, különböző boltok, és lakónegyedek mellett suhantak el, a szél gyengéden borzolta Kevin haját, és látta, hogy Jacob pólójába is belekap, gyakran felrántva a szegélyét, belátást engedve csípője vonalára, amitől a fiú zavarba jött - lehet, hogy a szél is.

Egyre kijjebb értek, a házak ritkultak és a fények is. Egy keskenyebb útra fordultak, ami az erdő felé vezetett, és Kevin tudta, hogy hova tartanak. A tóhoz, ahová a nagypapája kiskorában néhányszor kivitte horgászni. Kellemes volt az emlék, és a tudat is, hogy valamit felidézett a múltból.

Leparkoltak egy üres helyen, és miután levették a sisakokat, Jacob kézen ragadta Kevint és húzni kezdte maga mögött. Kevin meglepetten érdeklődött, hogy mi ez az egész, de a srác csak nevetett, és sejtelmesen azt suttogta, hogy mindjárt meglátja.

És tényleg meglátta: a kikötőt és a mólót, ami anno még nem volt ott. Elképedve nézte a világító gömböket a korláton, amelyek fényes árnyékokat festettek a hajókra és csónakokra. Jacob nem hagyott pihenőt, vitte tovább kettejüket, és csak a mólón állt meg. Kevin így már azt is hallotta, amint a hullámok lágyan nyaldossák a kavicsokat és a homokot. A hang lágy volt, édes, és elmosolyodott.

— Látod azt a vitorlást? A papámé. — Kevin arra nézett, amerre Jacob mutatott, és bólintott. Egy álmoskásan ringatózó ezüstös ragyogású darab volt, oldalán a neve: Szerda. — Néha kimegyünk a tó közepére vagy körbejárjuk az egészet, szóval elvagyunk. Szeretnék veled is elmenni egyszer.

— Miért velem? Én- — Kevin tökéletesnek érezte a pillanatot, hogy bebizonyítsa, miért nem ő Jacob embere, de Jacob nem hagyta.

— Mert... Jaehyun után te vagy az első, akit kedvelek, Kevin.

Kevin először nem értette, aztán amint felfogta, tett egy utolsó kísérletet, hogy Jacob elé tárja az igazságot magáról, a kapusi posztról és Hyohwiről is, ám a benne élő nyúl, aki a kapura és Jacobra is vágyott, azt mondta, rendben van ez így. Kevin tehát feladta, hogy színt valljon, és igazából alig maradt fél levegővétele rá: Jacob a szája felé hajolt, pillái gyengén megremegtek, mert nem ütközött ellenkezésbe.

Néhány ember sétálgatott és nézelődött, volt, aki a hajóján gubbasztott, de Kevin nem rettegett és nem húzódott el. Biztos volt benne, hogy Jacob csókja és a hullámok hangja elnyomja és elfeledteti majd vele, ha valaki becsapja az ajtót.

Behunyta szemét, és gyengéden Jacob arcára simította ujjait, készen arra, hogy újra szeressék, és ő újra szerethessen. Jacob ajkai óvatosan simultak hozzá, becézve őt, kedveskedve neki.

Lassan egyre jobban összeolvadtak, mint a hajók tükörképe a vízzel, Kevin pedig elmerengett, hogy lehetséges, hogy elfelejtette ezt a biztonságos és bensőséges érzést, meg egy kicsit azt is, hogy hogyan kell csókolózni. Bénázásán Jacob elmosolyodott, aztán megfogta a derekát, mintha azt közölné, majd én vezetek.

Az egész szép volt, idilli, mint a táj, amiben történt. Valami, amire Kevin emlékezni akart. Elhatározta hát, hogy emlékezni fog erre az estére. A hajókra, a vízre, Jacob ígéretére, Jacob mosolyára, Jacobra magára.

És persze a málnás-tejes ízű csókjára.