-Mimi! Felkelni!-a hang úgy keltett, mint egy ébresztőóra. Pedig semmi extra nem volt benne: csak anya felkeltett.
Talán csak a miatt tűnt nagyon hangosnak, mert a mai egy különleges nap. Ma van az indulás napja. Indulás a Roxfortba!
Felvettem egy ruhát, és lerohantam enni. Anya gofrit csinált nekem! Nyami.

Aztán elindultunk. Végülis, kocsival mentünk, aztán apa tolta a kulimat, anya pedig kézenfogva vitte Scorpot.
-Mikor mehetek én is?-kérdezte a kis öcsikém.
-Egy év múlva.
-Egy év?-háborodott fel aranyosan.-De hisz az még olyan sok idő!
-Pontosan.-mondta anya.-De hamar eltelik majd, hidd el. Ahogy neked is, drágám.-puszilt meg.
-Először én megyek, aztán Mimi, majd Astoria és Scorp.-mondta apa, azzal be is rohant. A kulit itthagyta, hadd rohanjak be vele egyedül.
Ha a falon átkelés nem is, de az új látvány csodálatos volt. Már megérte idejönni.
Apa elkezdte felpakolni a cuccaimat, addig anya és Scorpius elbúcsúzott tőlem, illetve kaptam egy újságot, és az útra költőpénzt.
Amint apa végzett a berakodással, ő is odajött búcsúzkodni.
-Hogy oda ne rohanjak! Kik ezek? Persze hogy Potterék. De miért vannak itt?-szólalt meg apa egyre morcosabban.
-Nyugodj meg, drágám. Biztos a legidősebb fiuk...-kár volt ezt anyának említenie, apa, ha lehet, még idegesebb lett. Végül, nagy nehezen elbúcsúztunk, s miután anya kezembe nyomott egy kávét, (mindketten koffeinfüggők vagyunk,) felszálltam a vonatra. Kerestem egy fülkét, amiben egyedül lehetek.
A kávét szűrcsölgetve olvastam az újságot. Egészen addig tettem ezt, míg be nem kopogott valaki.
-Szia. Az összes többi hely tele van... ideülhetek?
-Persze-mosolyogtam rá. Állítólag egy Malfoyos tulajdonság, hogy sosem mosolygunk. Ezt megcáfolom. Élő ellenpélda vagyok.
-Sophia Scott vagyok, de hívj csak Soph-nak.
-Heather Mia Malfoy, vagyis Mimi.-mutatkoztam be én is. Eltettem az újságot. Már nem lesz szügség rá. A kávé viszont marad. Attól semmi pénzért nem válnék meg.
Az út feléig végig beszélgettünk. Jó barátságot kötöttünk, már most. Életre szóló barátság is lehet belőle...
Nagyjából az út felénél bejött egy fiú és két lány. A fiút egyből felismertem, egy Potter volt. A két lányról viszont gőzöm sem volt, kicsodák. Talán a hugai? Á, nem. Az biztos nem. De akkor kik? Nem tudtam.
Gondolom, ő is felismert engem, nem csak én őt, mert undorodva nézett végig rajtam,és miattam Sophon is.
-Úgy látom, itt nem érdemes maradni. Csak szólni akartunk, hogy ideje átöltözni.-mondta, majd a két lány kíséretében kiviharzott a fülkéből.
És valóban. Tényleg át kéne öltözni.
Amikor végre átöltöztünk, benyitott Leia, az unokatesóm, és a legjobb barátnője, Asti.
-Mimi!-üdvözölt.
-Helló Leia és Asti!
-Te ki vagy?-Leia kicsit sem kedves és tapintatos kérdése Sophienak szólt.
-Sophia vagyis Soph.-válaszolt amaz, s nem látszott rajta megsértődés jele.
-Csak szólni akartunk, hogy nemsokára megérkezünk. Kerüljetek a Mardekárba!-mondta kifelemenet Asti.
Valóban, nagyjából egy óra múlva befutottunk a pályaudvarra. A csomagjainkat ott hagytuk a vonaton, azt mondták, majd elviszik.
-Elsősök ide!-ordította egy mennydörgő hang. Nem akartunk első elején kihágni, ezért inkább odafutottunk.
-Mindenki itt van? Remek. Rubeus Hagrid vagyok,  a Roxfort Kulcs- és Háztályőrzője. Nemsokára beosztanak titeket a házaitokba, mely az otthonotok lesz az elkövetkezendő négy évben. De most ne is ezzel foglalkozzatok. Kövessetek!-és követtük. Amikor már a ladikokon mentünk be, a mellettünk lévő hajóról beszélgetést hallottunk.
-Én biztos, hogy a Griffendélbe kerülök.-egyértelműen James Potter szájából hangzott el ez a mondat. De a fojtatás miatt már tényleg elegem lett.-Az a Malfoy pedig biztos Mardekáros lesz. Egyébként nem ronda, de Malfoy, a Malfoyok pedig árulók.
-Mondd ki még egyszer!-sziszegtem át a mellettünk haladó hajóról.
A két lány láthatóan megijedt, de Potter csak üres fenyegetést látott a dologban.
-Á, Malfoy! Jó látni! Látom, jó kedvedben vagy ma.-pimaszkodására előkaptam a pálcám. Velem senki sem fog szórakozni.
-Mimi, ne. Nem kell rögtön az első nap szabájt szegni...-Soph csitító hangja sem érdekelt.
-Vingardium Leviosa!-kiáltottam, s a csónakuk felröppent a levegőbe. Kapálóztak, de nem tudtak mit tenni. Ott ragadtak. Aztán egy intésemre a csónak felborult, a hencegők kiestek, majd a csónakot szépen visszatettem a vízre, pont oda, ahol kijöhetnének.
-Velem ne szórakozzon senki.-mondtam, majd mintha mi sem történt volna, visszafordultunk a csónakba. Előtte még lepacsiztunk Sophhal.
-Ezért még megfizetsz!-kiáltotta Potter, a két lány meg hevesen bólogatott. Hogy azok mekkora csicskák!
-Látom, nem haltatok meg. Ezt vegyétek próbának. Legközelebb nem kerültök ki élve a helyzetből.-jelentettem ki, és végleg visszafordultam.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
A beosztás... már nagyon várom a nevem említését, hogy kimehessek a székhez, a fejem
retegyék a kalapot, és az kimondja, Mardekár, s oda megyek az asztalhoz.
Pontosan ez is történt. Csak akkor eszméltem fel, amikor már megjelent a vacsi. A mai nap már a sokadik gofrimat ettem meg.

Egyébként pedig minden úgy alakult, ahogy számítottam. Mardekáros lettem, ahogy Sophie is, a Potter-gyerek Griffendéles lett a két csicskájával együtt.
Vacsora után két prefektus lekísért minket a klubhelyiségbe.

Gyönyörű volt. És a szobánk? Eszméletlen. Minden olyan szép itt!
A prefektusok szerint ideje aludni. Hittünk nekik.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
-A mai tanórán tesztellek titeket. Megnézem, ki mennyire tud bájitalt készíteni, ki ért a bájitalokhoz.-közölte Ellie. (Mellékesen tájékoztatott minket, hogy mi, a Mardekárosok, hívhatjuk a keresztnevén, de nem szereti az Eleonorát, ezért Ellie-t kell mondanunk.)
Még kérdezett párat, amure a válaszokat felváltva mondtuk egy fiúval, ezzel sok pontot szerezve a Mardekárnak. A Griffendélesek hozzá se tudtak köpni a feladathoz.
Aztán elkezdődött a bájitalfőzés. Egy nagyon primitív és könnyű bájitalt készítettünk, nekem pikk-pakk megvolt. Az mondjuk igaz, hogy anya bájitalfőzéssel foglalkozik, (teljesen legálisan) ezért én is gyakorolhattam (ezt már kevésbé legálisan). Az egész elsőéves anyagot tudom.
Tehát, én maximum tíz perc alatt kész voltam, míg a többi mardekáros harminc perc alatt végzett. A griffendélesek meg óra végéig se. Nagyon bénák, hogy úgy mondjam. És akkor mèg enyhén fogalmaztam!
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
A következő óra a sötét varàzslatok kivédése volt. Szintén a griffendélesekkel. Miért?!!!?
A tanár viszont szimpi volt. A házvezetőnk húga. Ő is elég erősen mardekáros, és persze kedvez nekünk.
Most nem csináltunk semmit, mivel bűbájokat még nem tudunk. Inkább kinyitottuk a tankönyvet, és megnéztük, mi várható.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
Aztán bűbájtanon végre egyedül voltunk. Már úgy értve egyedül, hogy a béna és hülye griffendélesek nem lihegtek a nyakunkban. Szerencsére.
-Huss és pöcc. Most mondjátok hozzá: Vingardium Leviosa!-mondta a tanár. Kicsit se volt szimpatikus nekem.
-Vingardim Leviosa.-mondtam, és oda se kellett volna néznem, hogy megmondjam, sikerült. Biztos voltam benne. Mivel már ezt is gyakoroltam otthon, nyilván sikerült. Konkrétan majdnem mindenből tudom az elsős anyagot.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
Átváltoztatástanon oda se figyeltem. Minek? Ez a nem szimpatikus nő itt magyaráz valamit, én meg úgyis tudom az anyagot.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
A repüléstanórát viszon nagyon vártam. Otthon sokat kviddicseztünk, de meg akarom mutatni, milyen jó vagyok. Mardekáros vonás, nemde?
-Madam Hooch vagyok, de mivel az anyámat is így hívták, szólítsatok csak Andie-nak!-mondta, s elkezdett magyarázni a seprűhasználat hejes módjait. Megint nem figyeltem. Jobban lekötött az, hogy gyűlölködő pillantásokkal bombázzam ,,szegény" Pottert.
-Most háromra mondjátok, hogy fel-mondta Andie, és már számolt is vissza.
-Fel!-kitotta mindenki. Elsőre csak nekem meg Potternek sikerült. Összenéztünk, gyűlölködő pillantással, és egyszerre szálltunk fel a seprűnkre. Elrugaszkodtunk, és felrepültünk. Én igyekeztem kézzel, meg átkokkal lerázni a seprűjéről, de ő más módszerekhez folyamodott az én esetemben. Gurkókkal kezdett dobálni. Hiába, mind elől kitértem. Szegény tanárnőnek kellett összeszednie a gurkókat. Egyébként nem parancsolt le minket.
-Győzzön a jobbik!-kiáltotta, és felengedte nekünk a cikeszt. Aki elkapja, az jobb. Annak igaza van. Nem tétováztam, már száguldottam is. Potter szintúgy. Egy-két ügyes trükk, és a cikesz a kezemben volt. Viszont rohamosan közeledett a fal. Éppen jókor kapcsoltam, és szerencsére az utolsó másodpercben elrántottam a seprűm, így nem csapódtam be. Kecsesen leszálltam, s a többiek tapsára lettem figyelmes.
-harminc pont a mardekárnak a cikeszért, húsz pont a szép kanyarodását. És Miss Malfoy, ne siessen órára. Meg kell várnunk a házvezetőjét. Örömmel látnánk a csapatban.-Potter, ha lehet, még dühösebb lett. Enyém a dicsőség, a cikesz, a csapat... beki meg semmije sincs.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
-Ezt nem hiszem el! Bekerültem a csapatba! Elsősökbek azt csak tanári ajánlással lehet, és én kaptam olyat!-meséltem a többi mardekárosnak a klubhelyiségben, akik nem értették, hogy szereztem ötven pontot. De utána megünnepeltek. Még ma megírom anyáéknak és Scorpnak az élményeket. El is vittem a bagolyházba a levelet, és rácsatoltam egy bagoly lábára, ami azonnalnelrepült.
     --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ --- ♡ ☆ ♡ ---
A nap megkoronázásaként a vacsorám is nagyon finom volt. Sajtfondüt ettem kiflivel.

Aztán elmentem aludni.