Másnap Magnus és Alec úgy döntenek, hogy bepótolják az elmaradt vacsorát. Magnus már kora délután nekiáll a készülődésnek, de őt ismerve ez egy kicsit sem meglepő. Alec nem sieti el a dolgot. Míg Magnus az összes lehetséges ruhakombinációt számba veszi, ő csendesen figyeli a boszorkánymestert.

Én pedig őket...

Még mindig hihetetlen számomra, hogy itt vannak.

- És különben hová mentek romantikázni? - kérdem.

- Nem tudom - feleli Magnus - Mivel nem ismerem a várost, ez olyan spontán dolog lesz. Majd keresünk valamit.

- Akkor sok sikert hozzá. Ezen a környéken ugyanis általában tele vannak az éttermek. Ha nincs az embernek foglalása... hát, akkor necces a dolog.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy Magnus Bane-nel beszélsz? - kérdi a boszorkánymester, mire Alec csak a szemeit forgatja, ám közben mosolyog.

- Mindenre te sem vagy képes - felelem.

- Szerintem, ha jót akarsz magadnak, nem mondasz neki ilyeneket - mondja Alec.

- Alexander! Minek nézel te engem? - csattan fel Magnus.

- Annak, aki már fél órája nem tudja eldönteni, hogy a fekete nadrágot vegye fel a bordó inggel, vagy fordítva.

Ennek hallatán hirtelen nevetésben török ki, viszont meglepetésemre néhány pillanat múlva Alec is csatlakozik hozzám. Csodálkozva pillantok rá, ám a kacarászást nem tudom abbahagyni egy pillanatra sem.

Nagyjából este hatra mindketten készen állnak az indulásra.

Magnus végül a fekete nadrág - bordó ing helyett a fekete nadrág - lila ing kombinációt választotta, Alec pedig magára öltötte az előző nap vásárolt darabokat.

A számításaim bejöttek. Amint Alec kilép a szobából, Magnus-nak még a lélegzete is eláll. És nem tagadom, az enyém is.

- Hűha! - szólal meg Magnus.

- Tetszik? - kérdi Alec, ám szemmel láthatóan teljesen feleslegesen.

- Minden apró részlete - feleli a boszorkánymester, és a hangsúly és a pillantás alapján biztos vagyok benne, hogy Magnus szavai mögött sokkal, de sokkal több van, mint bárki is hinné. Kezdem zavaró tényezőnek érezni magamat.

- Khmm... - köszörülöm meg a torkom, hogy oldjam a - számomra - kínos helyzetet.

- Induljunk! - kapcsol hirtelen Alec is, hogy voltaképpen ők készülnek valahová.

Egymás kezét fogva sétálnak ki az ajtón, én pedig sokáig nézek utánuk.

- Jó szórakozást - motyogom magamnak, majd becsukom az ajtót magam mögött.

Akkor még nem sejtettem, hogy ez az este felbolygatja majd mindannyiunk életét.

- Rebeccának igaza volt. Ez esélytelen... - sóhajt fel Alec, mikor már vagy egy órája próbálkoznak helyet találni.

- Ha gondolod visszamehetünk - dobja fel az ötletet Magnus.

- Nem. Akkor is kell lennie valahol egy helynek. Gyere! - azzal karon ragadja Magnus-t és húzni kezdi maga után. Nemsokára egy kissé sötét, szűk utca elé érkeznek. Az utcában egymás mellett különböző gyorséttermek, pizzériák, büfék sorakoznak.

- Akexander! Ezt nem mondhatod komolyan...

- Van jobb ötleted?

Magnus nem felel, csak gyanakodva méregeti az utcát.

- Nem tetszik nekem ez a hely - mondja végül.

- Én sem vagyok oda érte, de nincs más.

- Foglalhatnánk asztalt egy későbbi napra egy normális étterembe...

- Magnus...

- Nagyon bosszant ez a vacsora téma, ugye?

Alec nem felel, de nincs is rá szükség.

- Jól van, legyen. Gyere!

A választás a pizzériára esett. Leültek az egyik asztalhoz, rendeltek, és amíg vártak az ételre, Magnus szóba hozta a minap történteket.

- Komolyan úgy gondolod, hogy igazat beszél az a lány?

- Alec. A mágiám nem működik, démonenergiát sem érzek, úgyhogy minden kétséget kizáróan igen. Igazat beszél.

- De még mindig nem tudjuk biztosan, hogy hogyan történt és ami a lényeg, azt sem, hogy hogyan fordítsuk vissza.

- De rá fogunk jönni. Előbb utóbb...

- Tudod, - folytatja Alec - néha csak azt szeretném, hogy ne történjen semmi. Hogy ne kelljen folyton azon gondolkoznom, vajon melyik barátomat támadja meg legközelebb egy démon, vagy hogy mikor tör ki a következő háború. Erre tessék...

- Alexander...

- Mondd, lehetséges, hogy ilyen fiatalon is legalább százévesnek érzem magam?

- A te életed nem épp a lazításról szól, Alec. És az enyém sem. Na jó, talán az enyém néha igen - mondja Magnus Alec tekintetét látva. - De ez vagy te. Nem is tudlak másként elképzelni.

- Azt hiszem, igazad van.

Ebben a pillanatban megérkezett a pizza, amit rendeltek, így a beszélgetés félbeszakadt.

Kb. fél órával később, mikor már üresek voltak a tányérok, Magnus és Alec jóllakottan kortyolgatták a borukat.

- Nem is olyan rossz ez a hely - jegyezte meg Magnus elismerően.

- Nem. De azért legközelebb előrelátóbbak leszünk.

- És hallgatunk Rebeccára.

- Igen... persze.

- Mi bajod vele?

- Nincs vele bajom, csak...

- Csak?!

- Ezzel az egész helyzettel van bajom.

- Akkor ne Rebeccán töltsd le. Ő csak segíteni akar.

- És rajtunk csüngeni... Olyan, mint egy rajongó.

- Talán az is - mosolyodik el Magnus. - Hisz megmondta, hogy mi voltunk a kedvencei.

- Akárhogy is, nem tetszik nekem ez az egész - mondja Alec, majd feláll az asztaltól.

- Hova mész?

- A mosdóba. Ne aggódj! Nincs kedvem egyedül, a fegyvereim és a rúnáim nélkül sétálgatni ebben az istenverte városban.

- De siess vissza! Nehogy megtámadjon egy rémes zaklató és neked kelljen megvédeni - feleli Magnus mosolyogva, némi iróniával a hangjában.

Alec csak a fejét csóválja a megjegyzésre és otthagyja Magnus-t.

Mikor pár perc múlva visszatér, csak egy üres asztalt talál. Körbenéz a helyiségben, ám a boszorkánymesternek nyomát sem látja. Pedig Magnus-t igazán nem egyszerű szem elől téveszteni.

Az asztalon felfedez egy kis cetlit, rajta egy üzenettel. A macskakaparás ellenére Alec-nek sikerül elolvasnia, ám miután felfogja a dolgot már csak arra képes, hogy a székre roskadjon.