Jó házigazdához méltón - miután megmutattam a vendégszobát - körbe vezettem Alec-et és Magnus-t a házban, közben pedig továbbra is azon járt az agyam, hogy hogy lehetek ilyen rohadt mázlista. Ha ezt Emma megtudja...

- Hát, azt hiszem mindent megmutattam. Ha valamit nem találtok, szóljatok! - mondom és közben úgy vigyorgok, mint egy eszelős.

- Köszönjük, Rebecca.

- Ja, köszi - morogja Alec is, de tekintve, hogy elszalasztott egy vacsorát Magnus-szal emiatt a... dolog miatt, valahogy meg tudom érteni, ha rossz kedve van.

- Őőő...

- Igen? - kérdi Magnus.

- Arra gondoltam... Szóval, ha gondoljátok...

- Mit gondolunk? - csatlakozik Alec is.

- Hát, Magnus mondta, hogy vacsorázni mentetek volna, ez viszont ugye nem jött össze, mivel...

- Igen, tudjuk. És?

- Esetleg... elmehettek itt vacsorázni. Ebben a világban.

- Hisz még azt sem tudjuk, milyen „ez" a világ - feleli Alec.

Na jó, úgy tűnik Alec-kel nem leszünk puszipajtások.

- Kösz, Rebecca, de majd talán kicsit később - mondja Magnus, aki láthatóan próbálja nem túlidegeskedni a helyzetet. Vagy tényleg nem ideges... Mondjuk sok száz év alatt láthatott egyet s mást.

- Akkor én mentem is - azzal vigyorogva becsukom magam mögött a szoba ajtaját és egy pillanatra megállok a küszöbön. Nagyot sóhajtok, mivel még mindig nehezemre esik feldolgozni az utóbbi órák történéseit.

El sem hiszem, hogy csupán egyetlen ajtó választ el attól a párostól, akik miatt képes voltam órákig a tévé előtt gubbasztani és akár napokig beszélgetni róluk Emmával.

Jut eszembe, Emma... Azonnal fel kell hívnom, hogy elmondjam... Mit is, Rebecca? Hogy a sorozatodból életre keltek a szereplők és nálad laknak? Na persze... És majd el is hiszi, igaz?

Nem. Jobb lesz, ha inkább magamban tartom, míg ki nem találom, hogy mi legyen. Vagy amíg Magnus, vagy Alec ki nem találja.

Remélem nem jönnek rá egyhamar, hogy hogyan tudnak visszamenni, mert ki akarom élvezni ezt a lehetőséget, amennyire csak lehetséges.

Mire Magnus hátat fordított a csukott ajtónak, Alec már az ágyon feküdt. Karjait széttárta és a plafont bámulta meredten, mintha oda lenne írva a megoldás.

A boszorkánymester az ágyhoz sétált és lenézett az árnyvadászfiúra. Alec fáradtnak és tanácstalannak látszott.

- Mérges vagy a vacsora miatt, igaz? - kérdezte Magnus, mire Alec sóhajtott egyet és elfordította a fejét.

- Nem igazán - mondta.

- Hazudsz.

- Honnan veszed?

- Nem néztél rám. Hazudsz.

- Jól van, jól van. Nem örülök neki, hogy nem megyünk. Most elégedett vagy?

- Nem, Alexander. Nem vagyok elégedett. És hidd el, én is szívesebben ülnék most veled egy kellemes vacsora felett, de a mi életünkben a váratlan események szinte kötelező tartozékok. Emiatt nem kell megint megsértődnöd.

- Nem szokásom a sértődés - felelte Alec.

- És a múlt hónapban, mikor...?

- Oké, oké. Talán néha előfordul - ismerte be Alec, majd felkelt az ágyról és egyenesen Magnus szemébe nézett. - De csak ha rólad van szó - mondta, majd lágyan megcsókolta a boszorkánymestert.

- Mondtam már, hogy szeretlek?

- Az elmúlt egy órában még nem - viccelődött Alec.

- Akkor most mondom - azzal Magnus viszonozta a csókot.

- Akkor... most komolyan itt ragadtunk?

- Hát, nagyon úgy tűnik, Alexander. De majd kitalálunk valamit.

- Azt remélem is, mert tartozol egy vacsorával, boszorkánymester - kacsintott cinkosan Alec Magnus-ra.

Mindeközben én idegesen járkáltam a lakásunk nappalijában, azon gondolkozva, hogy mihez kezdjek. Szólni nem szólhatok senkinek Alec-ről és Magnus-ról, viszont csütörtökön anyuék hazajönnek és addigra vagy kitalálok egy kifogásolhatatlan indokot az ittlétükre, vagy előállok a „csoda történt" dumával, viszont ebben az esetben akár ágyat is foglalhatnék a diliházban.

Te jó ég, mibe keveredtem...

Na, nem mintha zavarna, hogy itt vannak, sőt... Viszont ha nem akarom, hogy bolondnak nézzenek életem hátralévő részében, sürgősen ki kell találnom valamit.

Gyerünk Rebecca, gondolkozz!!

Mielőtt azonban bármi is eszembe juthatna, kivágódik a vendégszoba ajtaja és egy feldobódott Magnus vágtat ki rajta, nyomában egy kicsit sem feldobódott Alec-kel.

- Rebecca! - kiált oda nekem Magnus, miközben felém igyekszik.

- Igen? - kérdem kissé zavartan, mivel fogalmam sincs, hogy mi izgathatta fel ennyire a boszorkánymestert.

- Szükségünk lenne némi idegenvezetésre.

- Hogy mire? - nézek rá elkerekedett szemekkel.

- Magnus vásárolni akar - tolmácsolja készségesen Alec, de látszik rajta, hogy valóban csak Magnus szeretne vásárolni.

- Őő... oké. Mit szeretnétek venni?

- Ahogy Magnus-t ismerem, a fél várost. Minimum...

- Milyen beszédes lettél, Alexander - vág közbe Magnus. - Először is néhány ruhát - fordul újra felém.

- Szóval ruhát... Oké. Felőlem mehetünk - felelem vigyorogva.

Alec hallat egy „essünk túl rajta" sóhajt, de látom rajta, hogy esze ágában sincs Magnus-szal vitába szállni ruha téren, úgyhogy nem szólal meg.

- Jó, akkor veszem a cipőm és indulhatunk is - azzal elfutok a cipősszekrényig, villámgyorsan magamra rángatom a kedvenc tornacipőmet és már rohanok is vissza Magnus-ékhoz.

Amint kilépek az ajtón, nyomomban a kedvenc párosommal, szinte arcul csap, hogy igen, ez tényleg megtörténik. Tényleg shoppingolni megyek a kedvenc sorozatom szereplőivel.

Amíg nem hagytuk el a lakást, nem tűnt ilyen valóságosnak. De most, hogy itt sétálok Velük, az emberek pedig elhaladnak mellettünk, végleg felfogtam, hogy nem álmodom.