Amint kettesben maradtak, Asmodeus hátat fordított Alecnek és sétálgatni kezdett a helyiségben, mintha csak egy kellemes teadélutánon lenne.
Egyeseknek úgy tűnhetett volna, hogy ez egy remek alkalom a támadásra, ám Alec nem volt ostoba. A démon nagyon is tisztában van vele, hogy Alec nem fogja megtámadni. Még nem... Ezért is ilyen nyugodt.
- Tehát áldozat kívánsz lenni - hallatszott Asmodeus hangja. A falak visszaverték minden egyes szavát.
- Eszemben sincs. És a lelkemet sem tervezem neked adni.
- Érdekes gondolat... Komolyan azt hiszed, hogy legyőzhetsz engem?
- Azért csak tegyünk egy próbát.
Asmodeus erre megfordult, és mire Alec feleszmélt már ott állt előtte.
- Bátor vagy - mondta. - Ezt elismerem. Ám egyben ostoba is. De ha így kívánod...
A másodperc törtrésze alatt mozdult, ám Alec nem volt teljesen felkészületlen.
Fém csattant fémen, a démonnak pedig egy röpke pillanatig csodálkozás tükröződött az arcáról. A kard ugyanis, amivel Alecre támadt, most egy Szeráfpenge élével feszült szembe.
- Talán mégsem vagyok olyan ostoba - Alec hangjából elégedettség hallatszott.
- De hisz... Nem volt nálad Szeráfpenge. Biztos voltam benne, hogy...
- Nem is volt. De ahogy mondtad, ezek a járatok tartogatnak meglepetéseket az idegeneknek.
Asmodeus rendkívül dühösnek látszott, és haragjában minden erejével támadni kezdte Alecet.

Rebeccáék lakása, kb. 2 órával később:

Rebecca az ajtó nyílásának halk neszére lett figyelmes, majd mikor meglátta Alecet a küszöbön kimondhatatlanul megkönnyebbült.
Az Árnyvadász besétált - vagy inkább bebotorkált - a lakásba, Rebecca pedig bezárta az ajtót.
- Nem volt a legjobb ötlet, hogy ide küldött minket - kezdte. - Ha a szüleim itthon lettek volna...
- De nincsenek. Hol van Magnus?
- A vendégszobában. Még nem tért magához, de különösebb sérülést nem látok rajta.
- Bemegyek hozzá. Hozz kérlek meleg vizet, meg egy szivacsot. Ja, meg valami tiszta ruhát.
- Nem kéne előbb neked is...
- Rebecca!
- Oké.
Alec elindult a szoba felé, Rebecca pedig - mielőtt a fürdőszobába indult volna - végigmérte az Árnyvadászt.
Meglehetősen fáradtnak látszott, a ruhái mind összekoszolódtak a járatokban való egész napos mászkálás és a nyilvánvaló harc következtében. A jobb lábán és a vállán egy-egy vágás éktelenkedett, de mintha Alec ügyet sem vetett volna rá, pedig elég mélynek tűntek.
Rebecca csupán remélni merte, hogy ez a sok áldozat és igyekezet nem volt hiába.

Alec halkan nyitott be a szobába. Magnus valóban az ágyon feküdt egy vastag takaró alatt, amit minden bizonnyal Rebecca terített rá.
Rendes lány. Alec nem is tudta, hogy fogja neki megköszönni ezt a rengeteg segítséget.
A boszorkánymester nem mozdult, de egyenletesen lélegzett, ami már jó jelnek számít.
Rebecca hamar megérkezett a kért holmikkal, majd magára hagyta Alecet és Magnust.
Alec félretette a takarót, majd levette Magnusról az átázott, koszos ruhákat.
A boszorkánymester nem kis változáson ment keresztül az utóbbi napokban. Sosem panaszkodhatott plusz kilókra, most viszont még annyi sem volt rajta, amennyinek illett volna lennie. Alec gyomra összeszorult a látványtól. Ha akarta volna, könnyedén megszámolhatta volna Magnus minden egyes bordáját.
Amint hozzáért a bőréhez, érezte, hogy valószínűleg láza is van, méghozzá nem is kicsi.
Miközben a szivaccsal átmosdatta Magnus egész testét, azért fohászkodott, hogy rendbe jöjjön. Mert ha nem így lenne, biztosan azt fogja kívánni, bárcsak megölette volna magát Asmodeusszal.

****

További két napig semmi sem történt.
Magnust átvitték abba a kis "lakásba", amit Alec vett ki, miután eljött Rebeccáéktól, de az állapota nem sokat javult. A láza ugyan lejjebb ment, de még mindig nem tért magához.
Aztán...
Harmadik nap reggel Alec arra ébredt a fotelban ülve, hogy Magnus nyöszörög valamit. Néhány másodperc múlva rájött, hogy a saját nevét hallja.
- Magnus...? - Alec az ágyhoz sietett, ahol a takaró alól a boszorkánymester szemei pislogtak rá.
- Hála az Angyalnak! - sóhajtott fel az Árnyvadász, majd leült az ágy szélére, egyik kezét Magnus homlokára tapasztotta, a másikat pedig a boszorkánymester kezébe csúsztatta. Gyenge szorítás volt a válasz.
- Lejebb ment a lázad - mondta. - Hogy érzed magad?
- Azt... azt hiszem... lehetnék rosszabbul is.
- Már azt hittem... - Alec nem tudta folytatni. Érezte, hogy néhány akaratos könnycsepp csordul le az arcán. Pedig nem akart sírni, nem volt szokása, de most rájött, hogy ezidáig nem is volt igazi oka rá.
- Alec... Élek. Kérlek ne sírj!
- Én nem is... Na jó, igazad van, csak... Tényleg nagyon aggódtam.
- Én is, de csak miattad - Magnus hangja még mindig gyenge volt.
- Miattam?
- Hogy valami bajod esik. Hogy az az elcseszett "valami", amit az apámnak neveznek árt neked, vagy talán... Szóval igen, én is aggódtam. De bíztam benned. Tudtam, hogy mindent megteszel, hogy megtalálj és hogy legyőzd őt.
- Meg is tettem.
- Igen, tudom. Jó ember vagy Alec, nagyon jó... És sokkal erősebb bárkinél, akit ismerek. Talán még nálam is...
- Te félrebeszélsz...
- Oké, nálam talán nem vagy erősebb - Magnus egy gyenge mosolyra húzta a száját, ám Alec számára ez az apró gesztus azt jelentette "vége van".
Visszamosolygott a boszorkánymesterre, és úgy érezte, még sosem volt ilyen boldog.