Másnap reggel egészen szokatlan, de mégis szívet melengető ébresztésben volt részem. A kis Theo bökdöste az arcom vékony ujjacskájával, és mikor halkan felnyögtem, aranyos kuncogását hallottam tőle. Emlékeztem, hogy tegnap este nálam aludt el, és Niall-lel úgy döntöttünk, hogy nem mozdítjuk meg, nehogy felébresszük. Máskor is előfordult már, hogy nálunk töltötte az éjszakát, engem pedig egyáltalán nem zavart, sőt eszméletlen aranyosnak tartottam, ahogy apró, meleg teste az enyémhez simult egész éjjel.

Sokszor elszorult a szívem, ahogy erre az édes kisfiúra néztem, hiszen olyan fiatal volt még, és máris olyan sokat vesztett. Habár nem is fogta fel igazán a történteket, mégis többször érdeklődött szülei után. Ilyenkor láttam Niall szemében a mélységes szomorúságot, de minden egyes alkalommal egy mosolyt varázsolt az arcára unokaöccse miatt, és valahogy kivágta magát a válaszadás alól.

Viszont másra sem lett volna kellemesebb ébredni, mint Theo édes kis mosolyára és csillogó kék szemeire, hiszen ezek voltak az elsők, amiket megláttam, mikor kinyitottam a sajátjaimat.

- Helló, nagyfiú! – köszöntem álmos mosollyal, rekedtes hangon. Theo erre csak még szélesebb vigyort villantott rám, majd egyik kezével megpaskolta az arcomat. – Hol vannak a többiek? – kérdeztem, mikor felültem, hiszen észrevettem, hogy kettesben maradtunk a kunyhóban.

- Elmentek – válaszolt Theo vékonyka hangján, miközben megrántotta vállait.

- Akkor gyerünk, kicsim! Keressük meg a lányokat és Niallt! – álltam fel, és kis kezét megfogva felhúztam őt is az ágyról, majd együtt léptünk ki az ajtón.

- Jó reggelt! – kiáltott a nagybácsi vidáman intve felénk, amint meglátott minket. Ahogy észrevettem, a többiek is körülötte ültek, talán éppen reggelijüket fogyaszthatták el.

- Sziasztok! – köszöntem vissza elvigyorodva, hiszen ezen a reggelen különösen vidáman kezdődött a napom. – Szaladj oda Niall-höz, kicsim. Átöltözök, és azonnal megyek én is – fordítottam a többiek irányába Theot, majd finoman a popsijára csapva elindítottam. Egy ideig figyeltem totyogó lépteit, míg a többiekhez ért, végül pedig Niall ölébe vetette magát. Ezután visszamentem a kunyhóba, hogy kényelmesen elkészüljek.

Természetesen előző esti terveimhez hívem, minél előbb el akartam indulni Harryhez, így egy hátizsákba pakoltam a legszükségesebbeket, fehérnemű helyett pedig fürdőruhát vettem rövidnadrágom és topom alá, mert mindenféleképpen szükségem volt már egy fürdésre a vízesésnél.

- Készülsz valahova? – kérdezte Eleanor, ahogy társaságuk mellé léptem, a lány pedig azonnal felfigyelt hátamon lógó táskámra.

- Úgy gondoltam, meglátogatom Harryt – válaszoltam ma már teljesen nyugodtan, hazugság nélkül, hiszen számítottam erre a kérdésre. Ezek az emberek amúgy sem érdemelték meg, hogy ne legyek velük őszinte, és ebből különben sem gyaníthattak semmit, hiszen máskor is töltöttem már a göndör fiúval hosszabb időt. – Régen nem láttam – engedtem meg magamnak egy füllentést -, és én vagyok az egyetlen, akivel beszélő viszonyban van ezen a szigeten – magyaráztam. Hallottam, hogy Niall fúj egyet mellőlem, és ebből világossá vált számomra, hogy ellenszenvük Harryvel egymás iránt teljesen kölcsönös.

- Csak vigyázz magadra – mosolygott rám El kedvesen.

- És ne hagyd ki a reggelit! – nyomott a kezembe egy mangót Perrie.

- Köszönöm – nevettem fel halkan. – Estére visszaérek – ígértem, majd gyors köszönés után már indultam is az erdőbe.

Az út nem tűnt túl hosszúnak ezúttal. A madarak énekeltek, és a nap is hétágra sütött. Idő közben elfogyasztottam a Perrie-től kapott mangót, és ekkor kezdtem el igazán sajnálni, hogy a fiúk nem jártak sikerrel a tegnapi halfogás alkalmával.

Szinte pillanatoknak tűnt, mire meghallottam a vízesés lágy csobogását, majd megláttam a kis tavat is, ami után már csak pár percet kellett gyalogolni a barlangig. Mindennél jobban vágytam egy fürdőre, de előtte tisztázni szerettem volna a dolgokat Harryvel, vagy legalább megnézni, hogy mennyire lehet morcos a tegnapi nem megjelenésem miatt.

Már majdnem a barlang bejáratánál tartottam, mikor megláttam a fák között egy ismerős alakot, aki felém tartott. Nem kellett sok, hogy felismerjem Harryt.

- Szia – leheltem lágyan elmosolyodva, ahogy megállt előttem. Szemöldöke kissé össze volt ráncolva, engem viszont azonnal melegség öntött el közelléte miatt. Egyszerre imádtam és gyűlöltem, hogy ilyen hatást vált ki belőlem puszta jelenléte.

- Mi járatban errefelé? – kérdezte érzelemmentesen. Sejtettem, hogy hasonlóan fog velem viselkedni, míg magyarázatot nem kap, de legalább nem volt dühös.

- Csak gondoltam, meglátogatlak – vontam meg a vállam. – Te merre voltál? – érdeklődtem, mintha észre sem vettem volna feszült magatartását, azt remélve, hogy ő is gyorsan feloldódik.

- Sétáltam a szigeten – válaszolta az előbbihez hasonlóan. Valóban látszódott rajta, hogy túrázott, hiszen homloka verejtéktől csillogott, és sportcipő volt a lábán.

- Ilyen korán? – kérdeztem, hiszen szemei alatt a megszokottnál sötétebb karikák húzódtak, ami arra engedett következtetni, hogy nem pihent túlságosan sokat az éjszaka.

- Nem tudtam aludni – vonta meg a vállát.

- Mérges vagy rám? – kérdeztem óvatosan.

- Nem – fordult meg egyszerűen, és a barlang felé vette az irányt. Ezek után természetes, hogy nem hittem neki, de amúgy is előre éreztem, hogy ez lesz.

- Harry... - követtem őt, nagyot sóhajtva. – Sajnálom, hogy nem jöttem tegnap, mikor megbeszéltük, de Theora kellett vigyáznom. Nem hagyhattam őt egyedül a táborban. Még szólni sem volt időm. Sajnos nincs nálam telefon, hogy küldjek gyorsan egy sms-t ilyen helyzetekben – tettem hozzá, hogy kicsit oldjam a feszültséget, de teljesen sikertelen volt a próbálkozásom.

- Persze... - motyogta Harry az orra alatt, láthatóan sértődötten, ahogy belépett a barlangba. Nekem viszont nagyon nem volt most kedvem egy hisztis férfit vigasztalni.

- Tudod, mit? – szólaltam meg egy pillanatnyi kínos csend után. – Azért jöttem ide, hogy veled töltsem az időt, de te láthatóan nem vagy olyan hangulatban, hogy velem legyél. Nagyon is túlreagálod az egészet, nekem viszont túl jól indult a napom ahhoz, hogy elrontsd a duzzogásoddal – vetettem neki oda határozottan. Nem volt ínyemre ezzel az egész felesleges butasággal foglalkozni, hiszen az egyetlen probléma az volt, hogy Harrynek nem ez volt a legjobb napja, és rajtam próbálta levezetni feszültséget. Én viszont abban biztos voltam, hogy ezt nem fogom hagyni. – Az elkövetkezendő húsz percben a vízesésnél leszek még, aztán visszamegyek a táborba, ha nincs miért itt maradnom – vontam meg a vállam teljesen semlegesen, majd Harry kissé elgondolkodó arcára fittyet hányva megfordultam, és a tó felé irányítottam lépteimet. Közben pedig valamilyen szinten büszke voltam magamra, amiért a sarkamra álltam Harryvel szemben.

A tó partján komótosan lehámoztam magamról ruháimat, majd fürdőruhámban beleereszkedtem a frissítő vízbe. Máris éreztem, ahogy a tiszta hullámok lemossák rólam a koszt. Pár percig csak élvezettel úszkáltam, miközben reméltem, hogy Harry lassan észhez tér, és csatlakozik hozzám. Tudtam, hogy helyén van a szíve a fiúnak, még ha nem is nagyon szereti kimutatni. Bíztam benne, hogy egy kicsit elgondolkodik a viselkedésén, hogy egyedül van. A múltkori alkalommal is ez történt, bár akkor majdnem egynapi gondolkodási időre volt szüksége. Annyi ideig pedig mégsem fürödhettem.

Kiúsztam a partra, hogy táskámból elővegyek egy sampont, amit a táborból hoztam. A vízeséshez úsztam a kis tubussal, és szerencsére a víz még ott sem ért a mellkasomnál tovább. Spórolva, egy keveset nyomtam a kezembe a samponból, majd finoman elkezdtem ujjaimmal bedörzsölni hajamat az illatos habbal.

A vízesés hangos csobogása miatt bárki is szólt volna hozzám, biztosan nem hallom meg. Nem csodálkoztam így, hogy hirtelen ijedtségemben megugrottam, mikor két ismerős érintést éreztem vállaimon. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam ki lepett meg, de szívem ekkor még erősen dobogott az előbbi rémületem miatt. Egy pillanat múlva azonban képtelen voltam nem elmosolyodni, mikor Harry férfias kezeit lágyan végigvezette hajamhoz emelt karjaimon, majd finoman, szótlanul masszírozni kezdte fejbőrömet. Rám itt már nem is volt szükség, így leengedett karokkal, elgyengülve dőltem csupasz mellkasának.

Tisztában voltam azzal, hogy nem fog bocsánatot kérni, de ezzel a gyengéd gesztussal minden iránta érzett rosszat elfelejtetett velem. Már azzal is megelégedtem egyelőre, hogy magának beismerte, hogy nem volt fair a viselkedése velem szemben.

- Szóval tényleg egy kétévestől kaptam ki? – kérdezte halkan, kis humorral a hangjában.

- Mondhatni – mosolyodtam el lágyan, és tovább élveztem kényeztetését.

- Elég nagy szégyen. Úgy tűnik, sokkal keményebben kell próbálkoznom ezentúl – játszott kicsit, de szavai mögül kihallatszott a komoly elhatározás.

- Tényleg nem jöhettem el tegnap - szabadkoztam megint. - A lányok idejöttek fürödni, míg a fiúk halat próbáltak fogni. Persze, nem sikerült... - kuncogtam.

- Nem csodálom. Olyan hangosak voltak, hogy még a barlangban is hallatszott... - mondta rosszallóan. – Mindegy is. Szóval akkor ma egész nap az enyém vagy?

- Azt mondtam a többieknek, hogy estére visszaérek, de addig bármit csinálhatunk – fordultam meg, mire karjai visszahulltak maga mellé a vízbe. Kicsit még közelebb mentem a vízeséshez, hogy a kövekről zubogó vízben lemossam hajamról a sampont. Olyan jó volt végre teljesen tisztának érezni magam. – Tudod, sokkal egyszerűbb lenne, ha közelebb laknál a táborhoz. A tegnapi esetet is el lehetett volna kerülni, és nem kellene máskor sem keresni az alkalmat, mikor együtt lehetünk – magyaráztam, hiszen annyira szerettem volna, ha beadja a derekát, és beköltözik az egyik kunyhóba.

- Jó nekem itt – vonta meg a vállát, és egy pillanatra elfordította a tekintetét az enyémtől.

- Miért érzem azt, hogy ennél több van e mögött? – ráncoltam össze a szemöldökömet. Nem akartam erőltetni a dolgot, és csak addig kívánkoztam elmenni, hogy még ne feszítsem túl a húrt Harrynél. – Tudom, hogy nem szeretsz erről beszélni... - szabadkoztam, mert hirtelen nagyon ráncolni kezdte homlokát, de egy gyors mozdulattal sikerült elállítania szavaim áradatát.

- Akkor mi lenne, ha inkább mást csinálnánk? – kérdezte, egy pillanat múlva pedig ajkait az enyémekre nyomta. Nekem persze nem kellett több, hogy egy másodperc alatt elfelejtsek mindent, amivel meg akartam győzni őt igazamról.

Annyira imádtam minden egyes pillanatát, mikor csókolt, mert egyszerre felejtettem el az összes helytelen tettemet és döntésemet, mikor ujjai nedves tincseim közé túrtak. Megszűnt körülöttünk a világ, és ahogy szorosan magához vont, azonnal elhittem, hogy ebből semmi rossz nem sülhet ki, de ha mégis, az biztosan megérné ezekért a percekért cserébe. Harry tudott durva és kemény lenni, de ilyenkor olyan gyengéd volt. Finoman bánt velem, mintha csak porcelánból lennék, mégis éreztem érintésében a vágyat. Annyi mindent éreztem még vele, amit már nagyon régóta nem sikerült mással.

- Nem fair ilyen gonosz módszereket bevetned, ha valamiről nem szeretnél beszélni – róttam meg, de képtelen voltam elrejteni vigyoromat, hiszen még egészen csókunk hatás alatt álltam. Harry egyszerűen csak felnevetett, és nem engedett el, hanem még mindig szorosan tartott magához derekamnál fogva. Ekkor még az én karjaim is nyaka köré voltak fonva, de leejtettem őket, mikor kicsivel szemeim magassága alatt Harry tetkói felkeltették a kíváncsiságomat.

- Ezek madarak? – húztam fel a szemöldökömet meglepetten, ahogy kicsit elhúzódva tőle felismertem a mintákat. Nem hagytam, hogy válaszoljon magától értetődő kérdésemre, mert ekkor szemeim még lejjebb siklottak. – Ez pedig egy pillangó? – csillantak fel a szemeim. Annyira képtelenség volt elhinni, hogy pont Harrynek egy nagy lepke legyen tetoválva a hasa felső részére.

- Uhm, igen... - nyögte ki kissé zavartan, miközben hosszú ujjaival göndör fürtjei közé túrt.

- Rengeteg tetkód van – állapítottam meg elámulva. Most Harry csak egy fürdőnadrágot viselt, de eddig még sosem láttam félmeztelenül, így csak karján lévő mintáival találkoztam ezidáig. Mint például azzal a botrányos sellővel, a hajóval, a szívvel, a rózsával és a többi számtalan, apró tetoválással. Nem igazán voltam oda sosem azért, hogy valaki összefirkáltassa a saját bőrét, de sosem zavart, egyes elképzelések még tetszettek is. Ellentétben az anyámmal, aki biztosan kiüldözött volna otthonról, ha egy ilyen -, ahogy ő mondaná -, „vad" fiúval randiztam volna. Nate-nek sem volt soha tetkója, ezért – és persze a pénze miatt – maradhatott, azt hiszem. – Van valami jelentésük? Miért csináltattad őket? – kérdeztem, miközben mutatóujjammal elindultam a csuklójától, alaposan megvizsgálva minden mintát.

- Azt hiszem, főleg az emlékek miatt, amiket nem szeretnék elfelejteni – vonta meg a vállát. Emiatt a kijelentése miatt csak még jobban megkedveltem a testét díszítő tintarajzokat. – De van pár, ami egyszerűen csak tetszett – folytatta. – Az például lázadás volt a részemről a szüleim felé – mondta, mikor a sellőnél tartottam. – Anya, azt hiszem, azt utálja a legjobban mind közül. Mikor meglátta, azt hittem, hogy azonnal szívinfarktust kap – mesélt. Ahogy egy pillanatra felnéztem rá, láttam, hogy arcára széles vigyor húzódik az emléktől, miközben szemében talán egy kis megbánás csillant fel, amiért kellemetlen pillanatokat okozott anyukájának.

- Nem csodálom – kuncogtam, hiszen nekem sem ez volt a kedvencem Harry tetkói közül. A göndör fiú is felnevetett.

Idő közben végigértem karján, így vállai, majd mellkasa következett. Egyik madarát körberajzolva éreztem, hogy milyen szaporán is ver a szíve érintésem alatt.

- Nos, igen... - sóhajtott halkan, mikor pillangójához értem. – Volt egy-két elvesztett fogadásom az elmúlt években – vallotta be, én pedig hangosan felkacagtam. Ez sok mindent megmagyarázott.

Az ágak után egy kicsit felemeltem a karját, hogy oldalán lévő tetkóit is szemügyre vehessem, az üres madárkalitkát, a maszkokat és a többit. Azt hiszem, még az egyik combján és lábfejeinél láttam tetoválásokat, de azokkal inkább nem bajlódtam az éppen derékig érő vízben. Befejeztem az elemzést, úgyhogy derekán lecsúsztattam kezeimet, egészen csípőjéig, és mosolyogva néztem fel rá. Kérni akartam tőle, hogy meséljen egy emléket, ami miatt úgy érezte, hogy tetkót kell varratnia magára, de ekkor tökéletesen selymes bőrén ujjaimmal megéreztem valami nem odavalót. Elszakítottam a tekintetem az övétől, és oldalára pillantottam újból. Éreztem, ahogy Harry egész teste megfeszül, ahogy egy durva, pár centis hegen simítottam végig hüvelykujjamat a bal csípője felett. Nem csoda, hogy az előbb nem vettem észre, hiszen nem mostani lehetett, mert már teljesen elfehéredett, de egykor egy egész csúnya, mély seb lehetett.

- Ezt ho... - tettem volna fel kíváncsian egy gyors kérdést, de Harry azonnal leállított.

- Ne kérdezd... Légy szíves, ne... - nézett a szemembe teljesen komolyan.

- Oké – mosolyodtam el halványan, és kezemet elhúztam a sebhelytől. Sejtelmem sem volt, hogy mi történhetett, de nagyon kíváncsivá tett, hogy Harry miért lett ilyen feszült egy ártatlan, ki sem mondott kérdés miatt. Viszont nem akartam tovább feszíteni a húrt, így annyiban hagytam a dolgot. Talán egy rossz emlék fűződött hozzá, aminek a nyoma nem tetoválásként, de örökké Harry bőrébe égette magát. – Azt hiszem, ez a kedvencem – tereltem el a témát megkönnyebbülésére, és mutatóujjamat újból végigvezettem az egyik madárkán. – Annyira dobog a szíved... - csúszott ki a számon, pedig őszintén nem szándékoztam megjegyzést tenni bőrének erős lüktetésére érintésem alatt. Talán hiba volt kimondanom gondolataimat, mert Harrynek egy pillanatra elakadt a lélegzete, és úgy bámult rám, mintha nem akarná elhinni, hogy az előző szavaimat valóban kiejtettem ajkaimon.

- É-én... én csak... - hadovált, mintha muszáj lenne valamit válaszolnia megjegyzésemre. Olyan aranyosan festett, mikor ilyen halványan elpirult zavarában. – Azt hiszem, csak nem vagyok hozzászokva, hogy... hogy így érjenek hozzám – mondta halkan, de szemeiben egy pillanatra komorság csillant meg. Én pedig azonnal elszomorodtam, hiszen Harry megérdemelte, hogy valaki gyengéden érjen hozzá. Nem is húztam el kezemet mellkasától, csak kissé lejjebb vándoroltak ujjaim pillangójához. – Szereted ezt csinálni, igaz? – kérdezte féloldalas mosollyal az arcán.

- Micsodát? – néztem fel rá kissé értetlenül.

- Zavarba ejteni engem – válaszolta, de azt nem hagyta, hogy bármit is reagáljak, mert egy gyors mozdulattal a víz alá bukott, és már csak távolodó alakját láttam a kristálytiszta hullámok alatt. Képtelen voltam nem felnevetni, és egész sikerként éltem meg, hogy végre sikerült Harry fölé kerekedtem.

- Te most tényleg megfutamodtál? – kérdeztem nevetve, hangosan, hogy meghallja hangomat a vízesés csobogása mellett, mikor feljött a víz alól hosszú méterekre tőlem. Erre persze azonnal megfordult, és szúrós pillantásokat lövellt felém. – Először egy kétéves kisfiú, most pedig én... Nem kezd ez kínos lenni, Harry? – vontam játékosan felelősségre, miközben oldalra biccentettem fejemet, és csípőre tett kézzel felhúztam a szemöldökömet.

- Ezt most nagyon, de nagyon nem kellett volna, hercegnő – nézett rám kihívón, én pedig máris nem éreztem olyan fölényben magam. – Ez volt életed legrosszabb tette – jelentette kis teljes komolysággal. Ennyit szólt, majd vészesen kezdett felém közeledni, miközben olyan elszánt arcot vágott, hogy azonnal megfutamodtam. Azonban hiába próbáltam igyekezni, mert a víz egyre mélyebb lett, és rövid lábaimmal sokkal lassabban tudtam csak mozogni, mint Harry. Pillanatok kellettek csak, hogy meghalljam kárörvendő nevetését csupán egy kis távolságra tőlem. Igazából régen tudnom kellett volna, hogy kár az erőlködésért, hiszen már rossz irányba is futottam, a vízesés felé. Ekkor kezdtem el torkom szakadtából sikítani és közben fulladozva nevetni, miközben reméltem, hogy nincs kettőnkön kívül senki a közelben, aki azt hihetné, hogy éppen meggyilkolni készülnek. Egy pillanat múlva azonban két erős kéz megragadta bokáimat, és egy ügyes mozdulattal a víz aljára rántott. Erre egy cseppet sem számítottam, így kapálózva, fulladozva próbáltam a felszínre jutni, miközben egy jó adag vizet is nyeltem. Persze Harry nem figyelte sokáig szenvedésemet, és alig egy pillanat múlva már karjaiban kiemelt a vízből. Köhögve igyekeztem kijuttatni a tüdőmbe került vizet, miközben levegőért kapkodtam.

- Te teljesen megőrültél? – kiáltottam, mikor végre képes voltam a beszédre. – Meg is fulladhattam volna! – háborodtam fel öklömmel a mellkasát csapkodva. Tisztában voltam vele, hogy Harry nem szándékozott vízbe fojtani, és hogy igazából az én bénaságomból adódott, hogy rosszul sült el a játék, mégis igyekeztem visszaadni neki azt a rémületet, amit ő okozott nekem pár másodperce.

- Szerinted hagytam volna, hogy megfulladj? – húzta fel szemöldökét, miközben megrángott szája sarka egy elfojtott vigyor miatt. Közben észrevettem, hogy egyre jobban közeledünk a parthoz, amit egyáltalán nem bántam, mert elég volt nekem ekkorra már a fürdésből.

- Nem. Azt hiszem, nem – sóhajtottam fel megenyhülve, hiszen képtelen lettem volna haragudni, mikor gödröcskés mosolyát rám villantotta.

Óvatosan lépett ki a kis tó partjára, majd finoman leengedett a fűre, miután egy meglepő, lágy puszit nyomott az orrom hegyére, talán egy kis bocsánatkérésképpen is. Szívem egészen megvadult, mikor ilyeneket csinált, hiszen néha még mindig meglepődtem, hogy milyen gyengéd tud lenni, ha éppen nincs morcos hangulatában.

- Ó, a fenébe! Bent hagytam a sampont – jutott az eszembe hirtelen. Nem hagyhattam kárba veszni egy egész tubussal a tisztálkodószerből, hiszen így is spórolnunk kellett az ilyen dolgokkal.

- Hol tetted le? – kérdezte Harry, és vizet kezdte pásztázni szemeivel.

- Ott hagytam a vízesésnél, valahol a vízben kell lennie – mondtam, de ekkor már meg is pillantottam a bordó tubust. – Ott is van! Kihozta a víz – mutattam a tó bal partján lévő kövek felé, és azonnal el is indultam arra.

- Óvatosan, mert csúsznak azok a kövek – figyelmeztetett Harry.

- Nyugi, apuci – nevettem túlzott aggódásán. Csak pár kőről volt szó, semmi veszélyes. Arra azonban nem számítottam -, Harry figyelmeztetése után sem -, hogy ezeket a köveket benőtte valami nyálkás növény. Figyelmesen másztam át rajtuk, és elértem a sampont, azonban visszafelé már talán nem figyeltem eléggé, vagy szokásos ügyetlenségem lett úrrá rajtam, de szépen elcsúsztam, és fájdalmasan egy kemény kőre érkeztem a fenekemmel. Halk sikkantás csúszott ki a számból az ijedtségtől, de semmi különösebb baj nem történt, talán egy kicsit lehorzsoltam magam.

- Del! Minden rendben? Én szóltam, hogy vigyázz magadra! – sietett felém Harry, most már igazán aggódó arckifejezéssel.

- Csak ügyetlen voltam. Nincs semmi gond – válaszoltam azonnal, miközben igyekeztem feltápászkodni, de ekkor Harry már alám is nyúlt, és kiemelt a kövek közül, majd talpra állított, és szemeit végigfuttatta testemen bármilyen sérülést keresve.

- Vérzik a lábad – állapította meg, és elém leguggolva megvizsgálta lábszáramat. Valóban volt egy seb a jobb térdem alatt egy kicsivel, és egy piros csík onnantól egészen a bokámig lefolyt. Messziről és a sok vér miatt elég rossznak tűnt, de igazából nem volt egy túl mély seb. – „Nyugi, apuci" – utánozta nemrég elhangzott mondatomat Harry, miközben rosszallóan csóválta a fejét, ahogy felállt. Egy pillanat múlva eltűnt alólam a talaj, és ma már sokadszorra Harry karjaiban találtam magam.

- Mit csinálsz? Nem fogok elvérezni a barlangig – nevettem halkan.

- De közben, téged ismerve, még ezerszer eleshetsz, vagy felcsavarodhatsz egy fára – mondta bosszúsan, ahogy a barlang felé közeledtünk. – Egy pillanatig nem figyelek rád, és máris történik veled valami.

- Eltúlzod – vontam meg a vállam. Ennyire azért tényleg nem voltam béna, habár ügyességből nem sokat örököltem a szüleimtől. – Különben is, miattad fulladtam meg majdnem. Ott nem én voltam a hibás – mutattam rá.

- Tudod, nem minden ember szokása azonnal fulladozni, ha egy kis víz kerül a feje fölé – gúnyolódott kicsit, én azonban nem tudtam visszavágni, így csak megforgatott szemeimmel mutattam ki nemtetszésem. Ekkorra meg is érkeztünk a barlanghoz, ahol Harry lerakott egy pokrócra, én pedig vigyáztam, hogy ne kenjem össze véremmel az anyagot. – Le kellene fertőtleníteni a sebet.

- Ez semmi, Harry. Csak egy kis karcolás – ráztam meg a fejem.

- Ahhoz képest eléggé vérzik. Különben is, inkább most tisztítsuk ki, minthogy elfertőződjön később, mert akkor már nem sokat tudunk kezdeni veled. Van nálam alkohol – vett elő valahonnan egy üveget valami átlátszó folyadékkal.

- A táskámban pedig van géz – mondtam, de kicsit még mindig túlzásnak találtam ezt az aggodalmat. Viszont annyira jól esett Harry gondoskodása, hogy nem tudtam neki nemet mondani.

- És hol a táskád? – húzta fel a szemöldökét.

- A vízesésnél hagytuk – emlékeztem azonnal, és halkan felsóhajtottam.

- Mindjárt visszajövök – mondta, majd az ölembe nyomta az üveget, és már el is tűnt a barlang bejáratában.

Várakozás közben a félig üres üveg címkéjével kezdtem játszadozni, közben leolvastam a papírról, hogy vodka van benne. Erről jutott eszembe, hogy nem is érdeklődtem Nialltől, hogy mi lett a vége az eltűnt vodka ügyének. Ekkor azonban hirtelen arcon csapott egy kis felismerés. Úgy értem, Harry egyszer azt mondta, hogy az volt nála az utolsó üveg alkohol, amivel ketten játszottunk első együtt töltött éjszakánkon. De az nem lehet, hogy ő vitte volna el a vodkát a táborból. Ugye? Nem, biztosan nem lehetett ő. Nem osonhatott be a táborba, és csenhetett el egy üveg vodkát. A látszat ellenére Harry nem volt olyan, és különben is távol tartotta magát az elmúlt napokban a parttól, ahogy kértem tőle. Biztosan csak elfeledkezett erről az üvegről, vagy találta valahol a szigeten, hiszen sok minden szétszóródott a baleset következtében. Sietve meggyőztem magam, és kiűztem Harry bűnösségéről szóló gondolataimat az agyamból. Azonban egy kis rossz érzés még akkor is volt a gyomromban, mikor Harry arca felbukkant a barlang bejáratánál.

- Nem a legjobb, de megteszi – vette el tőlem az üveget, miután leguggolt velem szemben. Én csak hátam mögött hátranyújtott karomon megtámaszkodtam, és körbenéztem a barlangban. Nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, azonban tegnap valami elkerülhette a tekintetemet.

- Te elhoztad a gitárt a sziklától? – csillantak fel a szemeim.

- Aham – bólintott egy aprót, miközben aranyosan koncentrálva dolgozott a sebemen, és a lábamon lévő vér eltüntetésén. – Valamivel le kellett foglalnom magam, mialatt száműzetésben voltam miattad – mondta elvigyorodva, és habár nem bántásnak szánta, mégis kis bűntudatom lett azonnal.

- Nem, kösz – ráztam meg a fejem, ahogy az üveget felém nyújtva megkínált az alkohollal. Így Harry csak megvonta a vállát, és belekortyolt az átlátszó folyadékba. – Hihetetlen vagy. Még alig van dél – ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

- Nem igaz. Már bőven délután van – javított ki, de visszazárta az üveget. Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő.

- Megtanítasz gitározni? – fordítottam a tekintetem megint a hangszer felé. – Csak egy dalt. Kérlek – néztem rá a lehető legszebben.

- Megpróbálhatjuk – adta be a derekát könnyedén. – Csak még fél pillanatig nem mocorogj – szólt rám finoman, majd egy ragtapaszt helyezett a sebre. – Kész is – nyomott egy puszit a sebhely fölé, majd fel is állt, és bőröndjében kezdett kutakodni.

- Egészen profi munka. Köszönöm. – A lábam ekkor már teljesen vérmentes volt, csak egy ragtapasz látszódott a térdem alatt. Valóban igazam lehetett, és nem volt túl nagy a seb, ha egy ragtapasz simán eltakarta az egészet. Mégis megmelengette a szívem, hogy Harry így vigyázott rám.

- Komolyan gondolod azt a gitározást? – húzott magára egy sima fehér pólót, aminek vékony anyagán átlátszottak tetoválásai. Még az én kedvenc madaraim is. Habár őszintén kicsit csalódott voltam, hiszen szép meglepetésként értek még fürdés közben Harry finoman kidolgozott izmai, most pedig elkezdtem őket kissé hiányolni.

- Teljesen – bólintottam határozottan.

- Oké – adta be a derekát, majd kezében a gitárral leült velem szemben. Hosszú, ügyes ujjaival azonnal dallamot varázsolt a hangszeren, de ezúttal nem énekelt, sajnálatomra. – Tessék – adta az ölembe pár perc múlva a gitárt, amit olyan ügyetlenül fogtam, hogy hangosan kinevetett.

Ezután kezdte el magyarázni az alapokat, majd megmutatta a legegyszerűbb akkordokat és a pengetést. Később újból visszavette a hangszert, míg eldöntöttem, hogy mit szeretnék megtanulni. Persze, Harry a kedvenc dalomat túl nehéznek találta elsőre, így egy másik – szívemnek kedves – zene mellett döntöttünk. Azonban ez sem bizonyult elég egyszerűnek a számomra, és gyorsan kiderült, hogy vagy Harry tanítóképességében, vagy az én gitárhoz értésemben van valami probléma. Azért kitartóan próbálkoztam hosszú órákig, miközben Harry is meglepően türelmesnek bizonyult. Régen nevettem már ennyit, mint azon a délután. Képtelen voltam visszatartani kacagásomat, mikor Harry túljátszva magát már a fejét fogta vagy éppen fájdalmasan a falba verte azt. Pedig ennyire -, meglátásom szerint -, nem is voltam rossz, ahhoz képest, hogy most fogtam először a kezemben gitárt. Hiszen nem én tehettem róla, hogy hiába fogtam le jó helyen a húrokat, mégsem egészen a megfelelő hang jött ki a hangszerből.

Addig jutott el a tanulásom, hogy a dal első akkordjait és a refrénjét el tudtam játszani egy kis segítséggel. Harry halkan énekelt mellettem bársonyos hangján, ami egy mosolyt csalt az arcomra, habár minden akkordváltásnál kellett tartanunk egy kisebb hatásszünetet.

Harry akkor vette el tőlem a gitárt, mikor már elkezdtek fájni, és egészen kivörösödtek ujjaim. Akkor végre az én bénázásom után ő játszott, ami egészen más hatást keltett, mint az én szerencsétlenkedésem. Ujjai olyan profin és fürgén mozogtak, hogy a gitározás az ő előadásában sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint valójában. Hangjáról pedig nem is beszélve, amit egész estig tudtam volna hallgatni. És meg is tettem.

- Lassan vissza kellene indulnom a táborba – mondtam halkan, mikor egy számomra ismeretlen dal után Harry aranyos mosolyával felnézett rám, de szavaimat követően azonnal csalódott grimaszba fordultak arcvonásai. – Mindjárt sötétedik.

- Maradj itt – kérte, miközben lerakta a gitárt maga mellé, és közelebb húzódott hozzám.

- Muszáj mennem. Nem szeretnék sötétben az erdőben bolyogni.

- Maradj itt – kért újból. – Reggelig – tette ezúttal hozzá, nekem pedig rögtön hevesen kezdett dobogni a szívem.

- Nem tudom – bizonytalanodtam el hirtelen. – Ruhám sincs itt az éjszakára – mutattam magamra, hiszen még mindig fürdőruhámat, és az idő közben felhúzott, ujjatlan felsőmet viseltem, ami mostanra már igazán lengének tűnt. – Nem tudok miben aludni, és szükségem lenne valami melegebbre is – dörzsöltem meg libabőrös karomat, hogy kicsit felmelegítsem magam. Éjszakára mostanában mindig eléggé lehűlt a levegő a szigeten.

- Adok neked a ruháimból, csak maradj itt – kérlelt, és kezemért nyúlt, én pedig egyre közelebb álltam ahhoz, megadjam magam, mikor ilyen gyengéden ért hozzám.

- Megígértem a többieknek, hogy sötétedés előtt visszaérek a táborba. Aggódni fognak értem – vitatkoztam kissé erőtlenül, miközben Harry meleg kezei közé fogta, és finoman melegítette az én fagyos ujjaimat.

- Tegnap ők vettek el téged tőlem – jegyezte meg kissé sértődötten. – Szeretném, ha maradnál. Kérlek. Holnap reggel, amint menni akarsz, visszakísérlek a táborba, ígérem. Kérlek, hercegnő. Maradj. – Éreztem, hogy ez az egész annyira helytelen, mégis képtelen voltam neki nemet mondani, és arra késztetni magam, hogy felálljak, és itt hagyjam, mikor így könyörgött.

- Rendben - suttogtam, miközben el nem tudtam szakítani tekintetem Harry gyengéd pillantásaitól. – Itt maradok – mondtam ki halkan, mire azonnal felcsillantak gyönyörű, smaragd szemei, és boldogság ült ki az arcára.

- Köszönöm – mosolyodott el édesen, gödröcskékkel, és lehajolva összekulcsolt ujjainkhoz, egy meleg csókot lehelt kézfejemre.