Noelle úgy sétál mellettem, mint egy sértődött díva. Talán enyhén túlzok, de a csaj olyan sminket rittyentett magának, hogy csak lestem, amikor lesétált a lépcsőn. Az öltözködést ugyan nem vitte túlzásba, egy sima farmer-póló kombót eszközölt, hozzá egy fehér Nike sportcipővel, de ezzel elérte, hogy ne pizsamás kislányként tekintsek rá. Meglep, hiszen eddig jól titkolta ezt az oldalát. Odahaza nála háromszor nagyobb ruhát hord. Legalábbis tegnap, miután felöltözött, azt viselt, utána meg azt a bugyuta unikornisos izét.

Minden lépéssel hangosabb a zene. Az utca, ahol sétálunk, távolabb esik a belvárostól, így itt nem fedezek fel semmi extrát. Tegnap rendesen elcsodálkoztam, mikor megláttam a téglával kirakott utcákat meg a viktoriánus stílusban épült házakat a belvárosban.

Végül Noelle lefékez egy ingatlan előtt, ahova csoportokban vonulnak be az emberek. Többen vihorásznak, mások már negyed kilencre lerészegedtek.

– Ellie! – szökken a mostohahúgom elé egy szőke hajú lány. Fél kézzel átöleli, amitől a feneke aljáig érő, ezüst, flitterektől csillogó miniruhája feljebb csúszik. Amíg nem rám figyelnek, végigmérem a formás alakját, és lecsekkolom a seggét, ha már önként bemutatót tart. Nem mondom, elviselnék vele egy menetet.

– Szia, Addie! – mormolja Noelle, majd rám emeli csokoládébarna íriszét. – Ő itt...

– Waylen vagyok – nyújtom felé a kezem, mire a lány elmosolyodik, és megrázza.

– Ejha! – kapkodja kék szemét köztem és Noelle között. – A kis szende Ellie, micsoda pasit fogott magának!

– Nem, mi... ő a mostohabátyám – bök felém a hüvelykujjával. – Apa nemrég újraházasodott, szóval...

– Ó! – A lány végignyalja az ajkát, majd szemérmetlenül megbámul. Konkrétan flörtöl velem. – Örülök, hogy megismerhetlek! Addie vagyok amúgy! Most még jobban tetszik, hogy Ellie elvesztette azt a fogadást – kuncog fel, mire az említettre sandítok.

– Milyen fogadást? – érdeklődöm.

– Ellie azt hitte, nem fogom meggyőzni a Mr. Groose-t, hogy engedjen át matekból. A fogadás tárgya meg egy buli volt, ugyanis ez a csaj – mutat Noelle-re –, be van gyöpösödve. Elsőéves korunk óta nem mozdult ki, ráadásul a csapatot is otthagyta. Nem mintha ez baj lenne, így én lehetek a kapitány – villant egy magabiztos vigyort felém.

Arra már most rájövök, hogy ez a bula imád fecsegni, ami valahol idegesít. Nehezen viselem az olyan nőket, akik megállás nélkül beszélnek. Persze könnyen be lehet fogni a szájukat ilyen-olyan módszerekkel...

– Így már értem – viszonzom a mosolyt, majd Noelle-re nézek. – Ezt elfelejtetted említeni, Mé... – Még időben elharapom a szót. Nem szeretném megalázni a barátnője előtt, és egyébként is fura lenne nyilvánosan így szólítani. Ez a mi kettőnk kis rivalizálása, megtartom magunknak.

– Nem lényeges – feleli feszengve, aztán idegesen a ház felé sandít. – Menjünk, essünk túl rajta!

– Ne legyél savanyú! – karolja át a vállát Addie, és bevezeti őt a nyitott ajtójú helyre. Előttem mennek, a kis picsa meg riszálja seggét, mintha az élete múlna rajta. Ebből kikövetkeztetem, simán megfektethetem, amennyiben kedvet kapok. Majd eldöntöm később, megéri-e.

Besétálunk a fiatalok közé, rengeteg arcot látok, de ők szerencsére észre sem vesznek. Jobb először felderíteni az idegen terepet. Még a végén seggfejekbe botlok, ahhoz meg nincs hangulatom.

A lányokat félúton elveszítem, ugyanis megakad a szemem néhány tagon, akik farkasként járkálnak. Elismerően bólintok, van bennük kurázsi. Én is megtehetném, azonban felesleges macerának tartom. Átváltozva például nehézkes alkoholt fogyasztani. Én biztos nem fogom lefetyelni a sört, ezért előnyösebb ebben a helyzetben az emberi forma.

A következő órában körbejárom a terepet. Fogalmam sincs, kinek a házában vagyunk, de még Kennethénél is nagyobb. Megdöbbent ez a fajta gazdagság, ám nem firtatom. Felesleges ezen agyalni, bele kell törődni, hogy itt ilyen népek élnek, aztán vége is a történetnek.

Végül úgy döntök, hogy átverekedem magam a tömegen. Noelle keresésére indulok, lenne hozzá pár kérdésem, ha már kiderült a barátnője által, hogy nem önszántából jött el. Már csak azt nem értem, én minek kellettem ehhez. Szinte biztos vagyok benne, nem a jó szíve vezérelte a meghívásomra, hanem valami egészen más. A csaj hülyének hisz, ez tuti.

Körbejárom az udvart, megkerülöm a medencét és a körülötte táncolókat. Valaki a kezembe nyom egy poharat, így azt leteszem az első asztalra, ami szembe jön. A karórámra pillantok, majd felsóhajtok. Lassan húsz perce keringek idióta módjára. Még a buli sem hoz lázba, pedig otthon szerettem a haverokkal eljárogatni. Itt azonban nem ismerek senkit, szóval nem nagyon élem a dolgot. Hirtelen azt sem tudom, miért mondtam igent. Talán a kíváncsiság hajtott, viszont így lassan másfél óra után ráuntam.

Végül felsétálok az emeletre. Néhány szoba előtt megtorpanok, de rögtön tovább is haladok, amint meghallom, miféle akciók zajlanak odabent. Egy darabig folytatom ezt a végtelenül dühítő tevékenységet, majd úgy határozom, kurvára elég ebből. Noelle haza tud jönni egyedül is.

Már fordulok is vissza a végeláthatatlannak tűnő folyosón. Nem jutok sokáig, ugyanis Addie szembe jön velem. A csípőjét ringatva táncol felém, látszik rajta, kellően becsiccsentett már. A jobb kezében egy poharat tart, majd elém érve a magasba emeli, és lehúzza a tartalmát.

– Szia, szépfiú! – kuncog idétlenül, míg a tenyerét a mellkasomra simítja.

– Nem láttad Noelle-t? – terelem a lényegre a szót, mire a csaj megforgatja a szemét.

– Kit érdekel az a bolond a lány? – Teljesen rám cuppan. Magassarkú szandált visel, így ugyanolyan magasak vagyunk, ám nem eszik olyan forrón azt a kását. Kibaszottul nincs hangulatom megfektetni egy részeg csajt.

– Jelenleg engem – hajolok hozzá közelebb, mert úgy érzem, nem hall tisztán az üvöltő elektronikus zenétől. Addie rohadtul félre ért, mert rámarkol a tarkómra, és megcsókol. Nem válaszolok, egyébként is úgy csinálja, mint valami hal, úgyhogy megragadom a vállát, és eltolom.

– Most mi van? – nyávog elégedetlenül. – Van hátul üres szoba!

– Nincs most kedvem ehhez! – jelentem ki határozottan.

– Atya ég! Te buzi vagy – kacag fel, miközben lép kettőt, de majdnem orra bukik. Elkapom, mielőtt eltaknyolna, és leültetem a fal mentére.

– Nem, téves infó – sóhajtok türelmetlenül. Már kezdek mocskosul pipa lenni. – Hol van Noelle?

– Valamelyik szobában bujkál – legyint a lány. – A kurva életbe, pedig azt hittem, megdugsz!

– Bocs – vigyorgok rá, majd haladok tovább a folyosón, és folytatom a félbehagyott műveletet.

Az utolsó ajtó előtt cövekelek le. Néhány másodpercig némaság honol bent, majd meghallom a keresett hangot.

– Nem érted, hogy húzz el, baromarcú? – üvöltözik Noelle. – Ha még egyszer hozzám érsz, sikítani fogok!

– Nem fogja hallani senki – válaszol neki egy férfihang. A szemem elkerekedik. Kurva nagy bajt sejtek, az ösztöneim is azt súgják, rögtön tegyek valamit, ezáltal nem is tétovázom. Pont akkor érek be, amikor az ismeretlen faszi megragadja a mostohahúgom karját. Erőszakos mozdulat, semmi kedvesség nincs benne.

Noelle rám kapja világosbarna pillantását, könyörgően csillog az ablakon beszűrődő holdfényben. Azonnal odasietek, és rámarkolok a nagyjából velünk egyidős gyerek csuklójára. Egy fél mozdulatomba kerül lecsavarni Noelle kezéről, majd taszítok rajta egyet, és közvetlen a rémült csaj elé állok.

– Mi van már, haver? – kérdezi fintorogva. – A pasija vagy, vagy mi van? Csak jól érezzük magunkat!

– Szerintem meg nem akart tőled semmit – döntöm oldalra a fejem. – Takarodj!

– Leharapom a fejed, te köcsög! – áll bele az arcomba. Az orrlyuka folyamatosan mozog, ahogy feszülten veszi a levegőt. – Ne várd meg, míg átváltozom! Élve fallak fel!

– Meglátjuk – emelem meg az állám. Egyértelműen csak a szája jár. Bűzlik az alkoholtól, és már a viselkedéséből rájövök, hogy egy liontarisszal nézek farkasszemet. Vagy oroszlánszemet? Faszom tudja, de nem futamodok meg egy kis erőfitogtatástól. Ez meg úgy védi az éppen aktuális prédáját, mintha kötelező volna címeres csicskának lenni.

– Mi vagy? – Szinte köpi a szavakat. Csak úgy árad belőle az arrogancia.

– Mi nem? – vigyorgok rá gúnyosan.

A csávó végigmér, az arcára undor költözik, majd hátrál egy lépést.

– Szóval fattyú vagy – vonja le a következtetést. – Undorítóak vagytok! Te és az összes fattyúvérű barátod is! Éljenek a tisztavérűek! – hátrál egyet.

Mély levegőt veszek. Igyekszem visszafogni az indulataim, azonban a szavai olyan mélyen sértenek, hogy nem bírok uralkodni magamon. Az öklöm meglendül, és egyenesen pofán találom vele. A pöcsfej elterül a földön, jajveszékelve kiált fel.

– Sokra mész a tisztavérűségeddel, te agyhalott! – szólok oda neki a vállam felett, miután Noelle felé fordulok. – Jól vagy, Méregzsák?

A lány ajka remeg, a karjával átöleli saját magát, keservesen hüppög. Teljesen összezavar a reakciójával, így fújtatok egyet, és átkarolom a vállát. Ügyelve arra, hogy senki se érjen hozzá, kivezetem a lakásból, egészen az utca végéig vonszolom, hátha ott megnyugszik.

Aggódva figyelem őt, próbálom kitalálni, mihez kezdjek vele. Egyáltalán nem vágom, miért tört rá ez a hisztériás roham. Vagy... pánikroham? Végül is, kapkodja a levegőt rendesen.

– Elmúlt a veszély – emelem meg az állát, hátha ezzel kizökkentem a bőgésből.

– Ne bánts! Kérlek! Nem akarom... – sírja kétségbeesetten.

– Noelle! – rázom meg a vállát, mire végre látszólag magához tér. A tekintetében felismerés csillan, a szája elnyílik, és megint oxigén után kezd kapkodni. – Mi történt? Bántott az a fasz vagy mi van? Miért akadtál ki ennyire?

– Cs-csak a-amit láttál – nyögi ki zaklatottan. – J-jól vagyok.

– Nem úgy festesz...

– K-köszi, h-hogy... – Nem bírja befejezni a mondatot, sírásba fullad. Az égnek emelem a szemem, mert amire készülök, nem feltétlen logikus, mégis megteszem. Közelebb lépek hozzá, és átölelem. Köré zárom a karom, a hátát simogatom. Nem tudom, ezzel jót vagy rosszat teszek, de Noelle egyre jobban zokog, immáron a pólóm áztatják a könnyei. Remegve kapaszkodik a felsőmbe, én pedig szavak nélkül vigasztalom, miközben azon morfondírozom, milyen érdekes illata van. Barackos, azt hiszem.

– Nyugi, minden oké lesz! – motyogom halkan.

– Nem lesz! – hüppögi olyan elesetten, hogy meg kell csóváljam a fejem. Már rég megesett rajta a szívem, hiába olyan a modora, amilyen. Még ő sem érdemel olyan bánásmódot, amivel nemrég ez a köcsög szolgált.

Egyébként kellemes az ölelés. Meglepően megnyugtató. Sosem voltam az az ölelkezős típus, de lehet, azzá kéne válnom, mert ez nem rossz. Igazából elég király. Emellett rádöbbenek, Noelle milyen karcsú, mialatt a derekát ölelem. Jól meg is dorgálom magam, amiért nem testvérhez méltón tekintek néhány illetlen másodpercig.

– Miért nem? – tudakolom, ezzel megtöröm a beállt csendet.

– Mert... nem tudom elfelejteni – mondja szakaszosan.

– Mit, Méregzsák? Ennyire mély hatással volt rád a ma esti kis incidens?

– Nem – húzódik el tőlem, majd megtörölgeti a szemét. Pár kósza pillanatig elkámpicsorodva kémlel, aztán lesüti a szemét. – Én... Engem... engem... meg-megerőszakoltak tizenöt éves koromban.