Ha lennének barátnőim, és elmesélném nekik a tegnap éjszakát, minden bizonnyal azt kérdeznék először: te tényleg megmondtad neki, hogy nagy a farka?

Mióta felébredtem, ezen őrlődöm. Nem bírok túljutni az estén, és nem, nem azért, amit műveltünk. Sokkal jobban zavar, mennyire ciki megjegyzést tettem. Annyira kínos, hogy érzem, menten felrobban a képem. Magamban pirulok, mint valami kicseszett paradicsom.

Még néhány percig ostorozom magam az elejtett megjegyzés miatt, végül felülök, és mélyet sóhajtva felöltözöm. Az ajkam rágcsálva tűnődöm, mekkora szintet léptem, de minden szavam komolyan gondoltam. Nem akarok többé belekeseredni a múltamba, eljött az ideje a továbblépésnek. Nem szeretnék újra visszasétálni a rajtvonalhoz. Tapasztalnom kell, és az eddigiek alapján, Waylennel képes vagyok biztonságban érezni magam. Ez a gond. Még a végén többet képzelek a kis kavarásunkba, és soha többé nem fogok tudni megbízni egy másik férfiban. Azonban jelenleg nem bírok ezzel foglalkozni. A hülye farok dolgot leszámítva, fülig ér a szám. Kivertem egy srác farkát! Atya. Ég. Kivertem egy srác farkát! Pár hónapja nem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet ilyesmi, és határozottan arra jutottam, meg kell ismételnünk. Péniszméregetés nélkül. Sőt! Talán... talán...

– Ellie! – Összerezzenek apa hangjára, a következő másodpercben pedig kinyílik az ajtóm. Nyakig vörösödöm, még a lélegzetem is elakad. Úgy érzem magam, mintha hangosan szétkürtöltem volna a házban, hogy a mostohatestvéremmel közös élvezeteket nyújtottunk egymásnak. – Mit csinálsz?

– Én... olvastam. Dögös pasikról és drogokról – kapok le egy könyvet a polcról. Természetesen sikerül azt, amibe Waylen az egyik fotót rejtette. A szívem megáll, ahogy utánakapok. – Nyomtattam képeket a szereplőkről – csúsztatom vissza, majd sebtében visszateszem a regényt a helyére. Úgy festhetek, mint egy levert kutya. A pulzusom a fülemben dobol a riadalomtól, és én sem tudom, mitől ijedtem meg ennyire.

– Minden oké? – kérdezi, miközben beljebb lép, és körbepillant. – Nem kéne szellőztetni? Elég fülledt a levegő.

Jesszusom!

– Biztos a reggeli torna miatt! – hozom fel, majd szélesre tárom az ablakot.

Szent ég! Elment az eszem?

– Reggeli torna?

– Igen – bólintok, és mosolyt varázsolok az arcomra. Apa szemöldöke felszalad.

– Ellie, biztosan jól vagy? Nagyon furcsán viselkedsz. Az egy mosoly? – Felnevet. – Igazából tetszik, hogy mosolyogsz. Szeretnék beszélgetni veled valamiről.

Ajjaj. Jaj!

– Csináltam valamit?

– Nem, kicsim. – Leül a székemre, míg én az ágyra ereszkedem le. Nagyokat nyelve várom, mi lehetett ennyire sürgős, hogy rögtön délelőtt rám tört. – Beszélgettem Laurie-val az öcsédről. Ezután pedig ő beszélgetett Cammel.

– Most meg megy tovább a kör? Nekem kivel kell beszélgetnem majd? Waylennel?

Apa megcsóválja a fejét.

– Cameron említett pár dolgot. Többek között azt, ami a nyaraláson történt meg utána.

– Mert mi történt?

Jézusom! Vajon tüdőembóliám lesz vagy csak alapesetben ennyire nehéz levegőt kapni, ha az ember halálra izgulja magát?

– Laurie szerint elrontottam.

– Mit? – suttogom elhalóan. Kezdem úgy érezni, lassan lefordulok innen. Mi a francért beszél ennyire komolyan?

– Beszélgettem Waylennel.

Lélegeztetőgépre lesz szükségem. Összeszorított fogakkal várom, mi sül ki ebből.

– Miről? Apa, mi van?

– Noelle – szegezi rám barna szemét, miközben mély levegőt vesz –, Waylen azt mondta, félsz a fidiusoktól. Cam azt mondta, Las Vegasban kiborultál, miután valami csúnyát vágott a fejedhez.

Mi a fene?

– És?

Megtámaszkodik a combján, és előrehajol. Fehér inge a mozdulattól ráfeszül a felsőtestére. Látszólag kényelmetlenül érinti, amiről dumálni akar. A szívem brutálisan vágtázik, a hátamon már izzadságcseppek folynak végig.

– Utálsz engem, igaz?

– Dehogy, apa – tiltakozom zavarodottan. – Most Rita miatt kérdezel ilyeneket? Azt hiszed, Cammel nem számíthatunk rád vagy mi?

– Nem erről van szó. – A szemembe néz. Arcára szomorúság és bűntudat egyvelege ül ki. – Realizáltam egy dolgot a minap. Nem voltam jó apád. Szeretnék ezen változtatni, ezért úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy megkérdezzem: mi történt valójában azon az éjszakán?

Megereszkedik a vállam.

– Melyiken?

– Amikor itt hagytalak téged és Cameront Owennel, Ellie. Mi történt?

Lehunyom a pillantásom. Próbálom feldolgozni a hallottakat, magát a kérdést, és az elmém rögvest visszarepít arra a borzalmas estére, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik. Ökölbe szorítom a kezem, és megacélozom magam. Nem hagyhatom, hogy Owen nyerjen. Többé nem.

– Rengetegszer elmondtam. Átmentem a Cam szobája melletti vendéghálóba, mert elment az áram. Vihar volt odakint, így közelebb akartam lenni hozzá, ha megijedne. Olvastam, amikor Owen fidiusként becsúszott az ajtón. – Megremeg a hangom, de folytatom. – Visszaváltozott. Először azt hittem, csak szórakozik, aztán lenyomott az ágyra, és megerőszakolt. Nem tudom ennél jobban elmesélni, apa. Mit szeretnél tudni? Hogy sikítottam-e? Nem. Gondoltam, ha hagyom, talán nem öl meg. Miután végzett, berángatott a fürdőszobába. A lentibe. Utána reggel hazaértél, és azt mondtad, feltűnési viszketegségem van, mert Owen eljátszotta a szerepét, és mindent letagadott. Te bevallanád, hogy akarata ellenére megdugtad az unokahúgod? Ugyanezen okból nem voltak rajtam sérülések. Amúgy biztos vagyok benne, hogy előre eltervezte. Szóval ja, nem küzdöttem, részben rettegtem, részben meg Cameron miatt. Ha kiabálok, felébred. Mit tett volna vele, ha erre nyit be? Lehet, a pszichopata öcséd kinyírt volna mindkettőnket.

Lesüti a szemét. Hosszú percekig mered a padlóra.

– Ezért mentetek el először Jacksonville-be. – Kijelentés, úgyhogy bólintok. – Way szerint kiborultál Owen érkezése előtt, ezért úgy gondolta, jobb lenne, ha elvinne innen.

Remélem, az együtt alvást nem osztotta meg.

– Igen, így volt.

– A francba, Ellie! Nagyon dühös vagyok magamra.

– Miért? Egyáltalán minek beszélgetünk erről? Most jön az a része, hogy nekiállsz megmagyarázni, Owen miért nem tenne sosem ilyesmit? Mert ő jó ember? És meghazudtolsz ismét?

– Hiszek neked.

Elkerekedik a szemem. A mellkasomhoz kell kapnom, ugyanis belém szorul a levegő. Majdnem három év. Ennyi kellett hozzá, hogy végre felfogja?

– Mi változott? – nyögöm ki néhány pillanat döbbent pislogás után.

– Két dolog. Rita halála miatt elgondolkodtam rajta, milyen apátok szeretnék lenni. A másik elég vérlázító. Pár órája kaptam egy hívást. Owent letartóztatták, és azt akarja, hogy én védjem. A vád megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság és szexuális erőszak.

– Ó!

– Igen. – Hátradől. – Képzelheted, mennyire felhúztam magam.

Nos, ez megdöbbentő, meg nem is.

– Tehát kihozod onnan – vonom le a bánatos következtetést.

– Mi van? Meg a francokat, Ellie! Csatlakozunk a vádhoz, megteszem a feljelentést, ha úgy döntesz, készen állsz rá.

– Miért? – kérdezem meglepetten. Hát erre abszolút nem számítottam.

– Mert a lányom lassan három éve próbálja elmondani, mit tett vele a féltestvérem, én meg semmibe vettem. Egyszerűen nem láttam a szememtől, azért. Nem lenne büszke rám az anyukád. Szégyellem magam.

Tehát ő is számontartja. Három kibaszott év. Owen nagy valószínűséggel börtönbe kerül, de ez azt jelenti...

– Be fognak idézni, igaz? Tanúnak. El kell mondanom egy csomó ember előtt, mit tett velem.

– Igen. Elkerülhetetlen, amennyiben megteszem a megfelelő lépéseket.

Mély sóhaj szakad fel belőlem. Elgondolkodva rágcsálom az ajkam, és egyre csak azon filózom, hogy nincs veszítenivalóm. Még egyszer, utoljára elmondom, ha minden jól megy, a fickót soha többé nem látom. Megrohad a börtönben.

– Csináljuk! – jelentem ki annyira magabiztosan, hogy még én is megdöbbenek a hangom élességén. – Jelents fel a szemétládát, apa!

○•○•○

– El sem hiszem – mondom Waylennek, amikor délután benéz hozzám. – Te elhiszed?

Felnevet, és lehuppan mellém. Lopva arcon csókol, majd rám mosolyog.

– Tudod, mit tesznek a börtönben az erőszaktevőkkel? Általában seggbe dugják őket.

– Nem tudom, hogy ennek megnyugtatnia kéne-e vagy felzaklatnia – húzom a szám –, de köcsögség lenne azt mondani, hogy nem érdekel, mi történik vele?

– Nem. – Vállat von. – Őt sem érdekelte, mi lesz veled, Méregzsák.

– Azt mondják, megölte a lányt, miután... – nyelek egyet a parkettára meredve, ugyanis sokkol. Nem bírom befejezni. Én is hasonló sorsra juthattam volna. Nevetséges, de csak az jár a fejemben, hogy szerencsés vagyok, amiért ennyivel megúsztam. Élek. Az a szegény lány meghalt. Owen megerőszakolta, aztán egyszerűen megfojtotta. Kígyóként. A nyakán olyan jeleket találtak, ami arra utal, hogy rátekeredett valami.

– Hé! – Waylen maga felé fordítja az állam. Megcirógatja az arcom. – Soha többet nem érhet hozzád, érted?

– Tudom – bólintok lassan. – Csak annyira... rémisztő a tudat, hogy akár én is feküdhetnék most egy koporsóban.

Megragadja a kezem. A hüvelykujja apró köröket ír le rajta.

– Ne gondolj ilyesmire! Persze sajnálom a lányt, és szörnyű, ami vele történt, de nem szeretném, hogy rossz gondolataid legyenek. Így is bátor dolog tőled, hogy szembe mersz nézni ezzel az egésszel. Feltűnt, hogy nem borultál ki?

– Attól még, hogy nem bőgök, eléggé kiborultam, de igen. Megkockáztatnám, mostanában stabilabb vagyok lelkileg. – Felsóhajtok, majd felé pillantok. Belenézek világoskék íriszébe, a szívem pedig ugrik egyet. – Köszönöm.

– Mit? – vonja fel a szemöldökét.

– Te vagy az oka – sütöm le a szemem. – Boldoggá tesz az, ami... kettőnk közt van. Legyen az bármi.

Közelebb hajol hozzám. Az orra végigsimít az állam ívén, végül a fülemhez hajol.

– Engem is boldoggá teszel – suttogja. Lehelete a fülem súrolja. A fogam az ajkamba mélyed, miközben azon agyalok, mennyire elkeserítő ez az egész. Legszívesebben világgá kürtölném, milyen fontossá vált számomra, de nem tehetem. Sosem tudhatja meg senki, mit művelünk a háttérben. Örökre bujkálnunk kell; vagy addig, amíg tart a kis kalandunk. Az a kis kaland, mely már önmagában elég veszélyes, mert az érzéseim túlságosan kuszák lesznek tőle. Mit teszek, ha belé szeretek? Mi van, ha már eleve késő? Hiszen valljuk be, a testem az első perctől kezdve bízik benne. Én bízom benne. A szívemmel és a lelkemmel együtt. Nem véletlenül vagyok képes elengedni magam vele. Eszembe sem jutott, amikor a szája és a keze hozzám ért a legérzékenyebb pontjaimon, hogy másra gondoljak rajta kívül.

Ismeretlen fájdalom nyilall a mellkasomba. Nem. Az nem lehetséges.

Végigvezetem az ujjam a karján, egészen az órát ábrázoló tetoválásáig. A minta körül színes füst gomolyog: piros, kék, sárga, fekete és zöld. Magam felé fordítom, hogy rendesen rálássak. Azért megállapítom, még az alkarja is izmos a sok rohangálástól. Farkasként azt is használja, szóval nem meglepő.

– Mit jelent?

– Tizenhat évesen varrattam. Pontosan azt, aminek tűnik. Időt. Az idő némileg meghatározhatatlan, de általában úgy tűnik, kevés van belőle. Ez emlékeztet rá, hogy a jelenben éljek, és ne a múlton rágódjak. Valamire sosem kapunk válaszokat. A színek meg az alakváltás miatt vannak ott. Öt szín, öt forma.

– Az apád miatt? – kérdezem, és megtapogatom az óra közepét.

– Igen. Sokszor agyalok rajta, miért hagyott el igazából. Mert... nem tudom. Nem tudom elképzelni, hogy bármilyen okból kifolyóan kizárjam magam a fiam életéből. De ez talán abból adódik, hogy én nem kellettem az apámnak. Haragszom rá, amiért megfutamodott... Bár valójában nem tudom, mi történt anya és közte. Anya hallgat róla, én meg nem erőltettem.

– Sajnálom. Talán egyszer kiderül. – Kellemetlen lehet velem beszélgetni. Képtelen vagyok annyira biztató lenni, ahogy ő csinálja velem, de próbálkozom.

Ekkor felrémlik, miért égett reggel a pofám, és mély levegőt veszek. Nem hozta fel azóta a farkára tett megjegyzésem. Úgy tűnik, nem érdekli annyira, hogy cukkoljon vele.

– Lehet – motyogja. A szája végigsiklik a nyakamon. Összeszorítom a fogam, nehogy kiszökjön belőlem valamiféle megbotránkoztató hang. Apró csókokat lehet rá, egészen az államig. Végül az ajka az enyémre tapad. Nyelve türelmetlenül kér bebocsátást, és én engedem. Az ujjaim beletúrnak a feje búbján lévő hosszabb, rakoncátlan szálak közé. A tenyere a derekamra siklik, beleránt az ölébe. Lovaglóülésben terpeszkedem rajta, míg a szánk heves táncot lejt. A nyelvünk összegabalyodik, és...

– Mi a fasz? – riadtan ugrom egyet, de Waylen nem ereszt. Magához szorít, így kénytelen vagyok hozzásimulva az ajtó felé lesni. Mave a fejét rázva csatlakozik hozzánk, majd elforgatja belülről a zárat. A szívem hevesen vágtázik a hirtelen támadt ijedtségtől. Mekkora idióták vagyunk! Akár apa is lehetett volna...

– Mi van? – mordul rá Waylen.

Maverick mellénk dob egy csomagot. Idegesen próbálok lemászni a mostohatestvéremről, ám a karja körém kulcsolódik. Látszólag nem zavartatja magát a haverja előtt.

– Most érkezett. Ugyanaz a csávó volt. A konyhás néni vette át.

– Konyhás néni? – kuncogok, miközben a dobozért nyúlok. – Emera a neve, Mave, és nem néni. Harmincöt körül lehet! Privát séfnek hívják.

– Én kérek elnézést, gazdag lány! – Lezuhan a székembe, és kinyújtja a lábát. – Úgy gondoltam, elkobzom tőle, mielőtt rossz kezekbe kerül. Amúgy miért smároltok fényes nappal? Újabban veszélyesen éltek? Esetleg nyilvános a szerelmetek?

A szerelmünk. Kiváló. Micsoda seggfej! Mintha nem tudnám eleve, mekkora slamasztikába kerültem. Részemről van valamicske meghatározhatatlan érzelem, ami kurva nagy probléma, de Waylen? Ő csak kavarni akar, ez egyértelmű.

Feszengve húzom kettőnk közé a közepes méretű dobozt, és feltépem a tetejét.

– Nem nyilvános, tekintve a körülményeket, de legalább igazi.

Megállok a mozdulat közben. Nem merek felnézni, azonban határozottan lefagyok egy pillanatra Waylen válaszától. Úgy érzem, elszáll belőlem az élet. Végül megnyugtatom magam: talán csak rosszul fogalmazott. Igen. Biztosan félrehallottam.

Mozgásra bírom a kezem, majd felnyitom a csomagot. Természetesen az én nevem szerepel rajta. A lélegzetem elakad. Mi a... Fél másodperc alatt lever a víz. Rémületemben leugrom Waylenről, míg a doboz tartalma kihullik az ágyamra.

– Mi a picsa? – Immár ő is talpon van. Döbbenten mered a rongyba csomagolt emberi fülekre. Mindkettőre. – Ez... ez nem igazi, ugye?

Odaguggol, én meg a könyvespolcomig hátrálok. A szívem annyira hangosan dübörög, hogy a hangok elmosódnak körülöttem. Lassan lecsúszom a földre, mert a lábam többé nem bírja el a súlyom. A gondolataim ezer felé szaladnak, de a sokk letaglóz. Mi a tetves élet folyik itt?

○•○•○

Sziasztok! 

Köszönöm mindenkinek, aki itt van velem! Ezennel ráfordulunk a végjátékra! :) És gratulálok: elolvastál már 50 ezer szót!