Nem vagyok egy idegbeteg típus, ma mégis sikerült már kétszer is kihozniuk a környezetemben lévőknek a sordomból.

Először ez az Owen fickó tette meg, amikor meg akarta szabni nekem, hogy elmehetünk-e vagy sem. Az elgondolását sem értettem, miért hallgatnék én rá, főleg azután, amit Noelle-lel tett.

Aztán a kis barna csaj is nekiállt itt nekem a cigarettával makacskodni. Gyűlölöm a cigi összes változatát. Nincs különösebb oka, azonban az úticélunkhoz közeledve már éreztem, túlzásba estem. Nem Noelle-re haragudtam, csak rajta vezettem le a feszültséget, amit a pasas váltott ki belőlem. Még azt mondja nekem, felőle én léphetek, de az unokahúga maradjon vele, mert az apja nem szereti, ha a tudta nélkül mászkál. Mégis honnan tudhatná, mit szeret Kenneth és mit nem, mikor évek óta nem látta őt? Legalábbis így gondolom Noelle szavaiból ítélve.

Eleve felhúzott a tény, hogy ide mer jönni, miután bántotta a mostohahúgom. Ráadásul még beszélgetést is tervezett kezdeményezni vele, ami már önmagában vérlázító.

Futólag felé sandítok, azonban ő nem engem néz. Persze, hogy nem. Az elmúlt ötven percben egy büdös szót sem szólt hozzám. Én sem erőszakoskodtam ezt illetően, felesleges is lenne. Én vagyok a hunyó, és tudom is. Majd idővel megbeszélem vele, egyelőre igyekszem a vezetésre koncentrálni.

Tavaly szereztem meg a jogsim, így nem minősülök profi sofőrnek. Még véletlenül sem szeretnék balesetet okozni, így is hülyeségnek bizonyult ez a közel kétórás kirándulás. Már mindegy, hiszen elhagytuk a Jacksonville-t jelző táblát.

Induláskor még jó ötletnek tűnt visszalátogatni ide, ám mostanra meggondoltam magam. Hirtelen azt sem tudtam, hova kéne mennem. Végül félrehúzódom az egyik szupermarket parkolójában, és tárcsázom a legjobb barátom számát. Jobb híján otthon van, úgyhogy vele elüthetjük az időt. Mave hamar fogadja a hívásom, és örömmel veszi, hogy meg akarom látogatni. A múltkor egyébként is felketettem az érdeklődését a poloskás beszólással.

– Kit hívtál? – Noelle végre felém fordul. Csokoládébarna íriszében kíváncsiság pislákol.

– Mave-et – válaszolom, majd kikanyarodom a parkolóból.

– A csajod vagy mi?

– Nem. – Grimasz ül ki az arcomra, aztán eszembe jut, mennyire nevetséges is a neve. – Mavericknek hívják. Az anyja oda van Tom Cruise-ért és a Top Gunért.

– Szóval ő egy pasi? És komolyan ez a neve? – Lelkesen kérdezősködik, én meg kurvára nem értem, mi ebben annyira izgalmas. A legtöbben a szemüket forgatják rá, és poénkodni kezdenek vele. Noelle sosem úgy reagál, ahogy az ember számítana rá.

– Igen.

– Basszus! – Felkacag, aztán megrázza a fejét. – Végre valaki!

– Te mi a szarnak örülsz, Méregzsák? – érdeklődöm döbbenten. Eddig is sejtettem, többet kéne pszichológushoz járnia, ám mostanra már meggyőződtem róla.

– Van második neved?

– Nincsen.

– Nekem van – mormolja egy fokkal visszafogottabban. – Tudod, mi az?

– Feletételezem, elmondod.

– Nem! – Határozottan vágja rá, sóhajtva emelem rá a szemem a piros lámpánál. – Most mi van? Ne bámulj, Madden!

– Mondjad már! – méregetem a szeplős kis arcát. Aranyosan duzzog, kár, hogy a szüleink házasok. Legszívesebben áthajolnék, és lesmárolnám, hátha megenyhül. Erről beugrik, mennyire fontos távol tartanom magam tőle, és már le is lohad az éledező lelkesedés a nadrágomban.

– Inkább nem – süti le a szemét.

– Most már muszáj! Ez a szabály!

– Nincsenek szabályok!

– Ó, dehogynem! Na, gyerünk! Ne akard, hogy félreálljak, és kierőszakoljam belőled a válaszokat. – Amint kiejtem már bánom is. Fergetegesen nagy vadbarom vagyok! A büdös picsába, de tényleg! – Sajnálom, nem úgy értettem, tudod, hogy sosem...

– Priscilla – vág a szavamba. – Priscilla a második nevem.

– Mi?

– Komolyan – nevet fel kínosan. – Anya odavolt Elvis Presleyért, és tetszett neki a feleségének a neve.

– Mi történt az anyukáddal? – Nem szép dolog belekérdezni, de érdekel. Az előbbinél nagyobb bunkóságot keresve se találhatnék, úgyhogy...

– Elütötték – emeli rám újra a tekintetét, de csak félig tudok rá figyelni, ugyanis már látom Mave-et a házuk előtt téblábolni. – Belehalt. Még kisbaba voltam, szóval nem emlékszem rá.

– Az gáz – mondom kimérten. – Sajnálom...

– Én is. – Halkan teszi hozzá. – Az ott a barátod? Azért bámul ránk ennyire?

– Igen – húzom be a kéziféket, miután leparkolok Mave-ék kisebb háza előtt.

Az ismerős környék némileg megnyugtat. Kertivárosi környezet, pontosan olyan, mint három utcával lejjebb, ahol felnőttem.

Meg sem várom Noelle-t, kiugrom a kocsiból, és üdvözlöm a barátom. Lepacsizunk, vállon veregetjük egymást, majd ketten fordulunk a még mindig az autóban kuksoló csaj felé.

– Ő nem fog kiszállni? – piszkálja Mave az orrkarikáját, miközben tüzetesen szemügyre veszi a mostohahúgom.

– Elválik – rántom meg a vállam. Egyelőre én sem tudom, mire számítsak tőle. – Megtennéd, hogy nem ijeszted halálra?

– Jesszus, Way! – csattan fel rosszallóan. – Kettőnk közül nem én vagyok az, aki hulla részegen lányok után koslatott egy kósza numera reményében.

– Két éve volt! – védekezem rögvest. – Akkor ittam először, te idióta!

– Haver, ő komolyan nem száll ki? – Tudomást sem vesz a magyarázkodásomról. – Á, tudom már, mire vár! – Ezzel kitárja Noelle-nek az ajtót, majd rávigyorog. – Hölgyem! Csak ön után!

– Kösz – morogja szégyenlősen, végül kénytelen kikászálódni az ülésről. – Én... szóval Noelle vagyok.

– Király! Én Mave! – teszi csípőre a kezét. – Most nehezen jövök rá, ki vagy. A poloskás lány?

Noelle lesújtó pillantást küld felém, aztán összefonja a karját.

– Dehogy, Waylen csaja vagyok! – Csodálkozva nyitom szólásra a szám. – Kósza numera, meg hasonlók.

– Nem mondod! – röhög Mave.

– Dehogyis! – szólok közbe. – Ő a mostohahúgom.

– És megdugtad? – bámul rám nagyra tágult szemmel, majd hirtelen elmosolyodik. – Ez brutál menő!

– Nem...

– Tényleg nem – sóhajt fel Noelle. – Csak vicceltem. Oké, van itt valahol egy vécé? Mindjárt bepisilek!

– Ja, húzzunk be! Amúgy is megsülök! – panaszkodik a volt osztálytársam. Nem vágom, mi baja, mikor izompólóban feszít, amitől kilátszik az összes kusza tetoválása. Még az exének a neve is megbújik a sok minta között. A vállától egészen a kézfejéig bevarratta magát, mert miért is ne. Mindenkinek kell egy hobbi.

○•○•○

– Megengeded, hogy ráhajtsak? – löki meg a vállam Mave, miközben a kanapén csücsülő Noelle-t vizslatja. A szűk konyhában állunk, ahonnan tökéletes rálátás nyílik a picike nappalira.

– Nem! – jelentem ki a kelleténél gyorsabban.

– Te akarod őt?

– A mostohahúgom! – sziszegem felé, de ez a faszfej csak vigyorog.

– Nem vagytok vérrokonok, simán meghúznám a helyedben.

– Mert egy őrült fasz vagy!

– Kapd be, Way! – kortyol egyet az üdítőjéből. – Szerinted bejönnek neki a tetkóim?

– Nem pattannál le róla?

– Tudom, hogy tetszik neked a kis szeplős – vihog, akár egy tizenkét éves. – Hasonlít Allisonra.

– Allisonra? – Nem tölt el örömmel az első és egyetlen igazi barátnőm neve. Bár annak már két éve. – Egyáltalán nem. Allison szőke volt, kék szemű és kicsit kettyós.

– Tényleg! Akkor kivel keverem?

– Fogalmam sincs, baromarcú! – forgatom a szemem türelmetlenül. – Csinálunk is valamit, vagy itt fogunk állni egész nap? Este haza kell indulnunk.

– Persze! Például megkérhetnéd a csajszit, hogy álljon fel, addig lecsekkolnám a seggét.

– Mave! – ragadom meg a pólójának elejét, a barátom zöld szeme elkerekedik a heves fellépésemtől. – Utoljára mondom, hogy ne cseszegesd ilyesmivel!

– Jól van, Rómeó – kuncog. – A tiéd lehet a pipi.

– Kibaszott kedves tőled – eresztem morogva, majd nekidőlök a rövid pultnak. – Komolyan mondom, haver. Noelle-nek nincs szüksége ilyesmire, érte már elég zűr az életben.

– Remélem, tisztában vagytok vele, seggfejek, hogy minden szót tökéletesen értettem! Te meg egy faszfej vagy, Maverick! – Noelle hangja belehatol a pár másodpercre beálló csendbe.

– Tényleg, bébi? Akkor itt is van a kapitány! – Mave lehuppan mellé, és a kanapé háttámlájára támasztja az egyik karját. – Akkor mesélj, mi a véleményed ezekről? – biccent az állával a tetoválásaira.

– Önbizalomhiányos vagy? – fintorog a lány. Önkéntelenül mosolyodom el. Végre egyszer nem velem veszekszik.

– Mert?

– Mert megerősítésre van szükséged, ahogy látom. Az a virág tetszik – mutat rá, ügyelve arra, hogy véletlenül se érintse a bőrét. – Ki az az Angel?

– Egy igazi angyal – suttogja rejtélyesen, míg én instant a szemem forgatom. – Mindig elrepült előlem...

– Mivel egy poulian? – találgat Noelle. Végül is, logikus a madárvérűekre tippelni, de közel sem erről van szó.

– Nem, babám – csóválja a fejét a haverom. – Másról...

– Állj meg! – csitítja őt a mostohatestvérem. – Tisztázzunk valamit: nem vagyok a babád, se bébi, se semmi ehhez hasonló. Vetted az adást, Misha Lare?

– Ki a tököm az a Misha Lare? – terelődik el rögtön Mave. – Sértegetsz engem vagy ajnározol?

– Egyik sem. – Noelle fújtat. – Egy könyvbeli karakterhez hasonlítottalak, akinek sok tetoválása van, ennyi.

– Szóval olvasós, romantikus kis csaj vagy?

– Biztosra veszem, hogy egyidősek vagyunk, úgyhogy a kis csajt is húzd ki a listáról!

Ahogy elhallgatom a humorosnak hangzó szóváltásukat, furcsa érzés talál rám. Talán a bennem élő liontaris kekeckedik velem, de idegesítő birtoklási vágy furakodik elő valahonnan igazán mélyről. Zavar, amiért hozzám hasonlóan vitatkozik vele. Azt akarom, hogy velem tegye. Csak velem.

– Oké, tehát térjünk vissza Angelhöz!

– Papagáj – szólok közbe, hátha enyhül a mellkasomat szorító feszültség. – A papagája, aki tavaly elpatkolt.

– Szó szerint – lombozódik le Maverick. – Véletlenül ráléptem!

– Tavrosin vagy? – esik le neki. – Gondolhattam volna.

– Talán innen? – bök a srác a jobb alkarját beterítő, baszott nagy bikára.

– Akár onnan is.

– De nem, tavrosin és likos – dumál tovább magáról Mave, míg én egyre mérgesebbé válok. Bárcsak érteném, mi történik velem. – Együtt jártunk futni a bátyuskáddal! – villant felém egy vigyort, az összes foga kilátszik tőle.

– Azóta magányos farkas lettem – fonom össze a karom, aztán az égnek emelem a pillantásom. – Na, csináljunk már valamit, ha már eljöttünk idáig!

– Te is arra gondolsz, amire én? – ugrik fel a legjobb cimborám. Vagyis addig a percig az volt, amíg el nem kezdett nyíltan flörtölni Noelle-lel. Nem tetszett, rohadjak meg! De mi az istenért nem? Miért akarok odamenni hozzá, és pofán csapni, mikor a lány egyszerűen csak a mostohahúgom?

– Persze! – felelem, közben ötletem sincs, mit tervezett el.

– Akkor indulás! – üti össze a tenyerét Mave. – Gyere, drágám, elviszlek az első randinkra! Way majd tartja nekünk a gyertyát, ügyes benne!

– Így se hívj! – morran rá Noelle. – Inkább sehogy! És akkor sem randiznék veled, ha te lennél az utolsó hím a földön. Remélem, megértetted! – Ezután felkel, mellém sétál, és legnagyobb meglepetésemre belém karol. – Levakarnád rólam a barátod? – mosolyodik el gúnyosan. – Esküszöm, megkeresem a kötelet, Madden! Ez a nap percről percre egyre rosszabb!

– Nyugi, Méregzsák! – paskolom meg a karját. – És még milyen szörnyű lesz, amikor rájössz, hova megyünk. – Kacagva ejtem ki a szavakat, hiszen időközben leesett Mave terve. – Alig várom, hogy lássam a fejed!