Életem során elég sok furcsa dolgot láttam már.

Egyszer végignéztem, ahogy egy tömegnyi ember egyszál fecskében és mikulás sapkában végigfutnak Bostonon, ráadásul tél közepén. Találkoztam egy palival, aki tudott harmonikázni az orrával, dobolni a lábával, gitározni a kezével és xilofonozni a hátsójával, mindezt egyszerre. Ismertem egy nőt, aki örökbefogadott egy bevásárlókocsit és elnevezte Clarence-nek. Aztán még ott volt az a csávó, aki azt állította, hogy az Alfa Centauri csillagrendszerből származik és filozófiai beszélgetéseket folytatott kanadai libákkal.

Szóval egy jól öltözött sátáni férfi modell, aki képes kettéolvasztani a kocsikat ... miért is ne? Az agyam már bármilyen furcsaság befogadására képes volt.

A sötét férfi várt, továbbra is előrenyújtott kézzel. A levegő vibrált körülötte a hőségtől.

Nagyjából harminc méterrel odébb, egy Red Line zónázó vonat lefékezett. A vezető elcsodálkozott az eléterülő káosz láttán. Két futó megpróbált kiszabadítani egy férfit a félig összeroncsolódott Priusából. A babakocsis néni a éppen a gyerekeit kötötte ki, a babakocsi kerekei már oválisokká olvadtak szét. Mellette állt egy idióta, aki ahelyett, hogy segített volna, inkább megpróbálta levideózni a pusztítást. Annyira remegett a keze, hogy nem hiszem, hogy sikerült valami jó minőségben felvennie.

Mostmár a vállamnál, Randolph megszólalt:

-Magnus, a kard! Használd!

Az a kellemetlen benyomásom támadt, hogy termetes nagybátyám mögöttem próbál elrejtőzni.

A sötét férfi kuncogott egyet.

-Chase Professzor ... nagyra értékelem a kitartásodat. Azt hittem, hogy legutóbbi találkozásunk után feladtad. De te mégis itt vagy, készen egy újabb családtag feláldozására!

-Hallgass, Surt! - Randolph hangja élesen csengett - Magnus-nál van a kard! Menj vissza a tüzek közé, ahonnét előmásztál.

Surt nem tűnt valamit megsértettnek, pedig én eléggé sértőnek találtam az 'ahonnét előmásztál' kifejezést.

Tüzes Csávó úgy mért végig, mintha olyan rozsdás lennék, akárcsak a kard.

-Add ide fiú vagy megmutatom neked Muspell erejét. Hamuvá égetem ezt a hidat és mindenkit, aki rajta tartózkodik.

Surt felemelte a kezeit. Lángok kúsztak elő az ujjai közül. Lábainál bugyogni kezdett a kikövezett út. Mégtöbb szélvédő tört szilánkosra. A vonatsínek felnyögtek. A Red Line vezetője kétségbeesetten kiabált a wakie-talkie-jába. A telefonos járókelő elájult. Az anyuka összerogyott a babakocsi mellett, a gyerekei továbbra is sírtak. Randolph elkezdett hátrálni mellőlem.

A Surt által létrehozott hőségtől nem ájultam el. Csak feldühített. Fogalmam sem volt, hogy ki ez a tüzes seggarc, de felismertem egy bully-t ha találkoztam eggyel. Az utca első szabálya: soha ne hagyd, hogy egy bully elvigye a cuccaidat.

Surt-ra szegeztem az egyszer-talán-kard-volt-omat.

-Nyugodj le ember. Van egy rozsdás fémdarabom és nem félek használni.

Surt gúnyosan elmosolyodott.

-Akárcsak az apád, nem vagy valami nagy harcos.

Összeszorítottam a fogaim. Na jó, gondoltam, itt az ideje, hogy tönkretegyem azt a tökéletes ruháját.

Még mielőtt bármit is tehettem volna, valami elsüvített a fülem mellett és Surt homlokának csapódott.

Ha egy igazi nyíl lett volna, akkor Surt most igazán nagy bajban lenne. Szerencséjére, csak egy műanyag volt, szívecskével a végén - gondolom valami Valentin napi újdonság. A nyíl pont a két szeme között találta el, majd aláhullott és elolvadt.

Surt pislogott egyet. Ugyanolyan zavarodottnak tűnt, mint amilyen én voltam.

Mögülem egy ismerős hang kiáltott fel:

-Fuss, kölyök!

A hídon kihívóan közeledtek felénk jóbarátaim, Blitz és Hearth. Nos ... azt mondtam kihívóan. Az azt jelentené, hogy hatásos belépőt tettek. Pedig nagyon nem ez volt a helyzet. Valamilyen oknál fogva Blitz egy széles karimájú kalapot, napszemüveget és fekete ballonkabátját viselve úgy nézett ki, mint egy koszos, nagyon alacsony olasz pap. Kesztyűs kezeiben félelmetes fegyverét tartotta, egy fabotot, citromsárga közlekedési táblával a végén, amin a következő volt olvasható: UTAT A KISKACSÁKNAK.

Hearth piroscsíkos sálja elernyedt szárnyként libegett mögötte. Újabb nyílvesszőt helyezett az idegre és Cupidós íjából egyenesen Surtnak lőtte.

Isten áldja azt az őrült kis szívüket. Rájöttem, hogy honnan szerezték azokat a nevetséges fegyvereket: a Charles Street-en lévő játékboltból. Néhányszor kéregettem arrafelé és láttam azokat a cuccokat a kirakatban. Valahogy Blitz és Hearth követett ide. A nagy sietségben végrehajtották a törj-és-vidd-et /angolban smash and grab, vagyis egy olyan rablás ami során betörik (általában a kirakatot) és elviszik a mögötte lévő dolgokat/ a legközelebbi halálos tárgyakon. Őrült hajléktalan létükre nem választottak valami jól.

Ostobaság és értelmetlen? Biztos lehetsz benne. De megmelengette a szívemet, hogy vigyázni alkartak rám.

-Fedezünk! - futott el mellettem Blitz - Fuss!

Surt tuti nem számított támadásra a könnyen felfegyverzett csavargóktól. Csak állt ott, ahogy Blitz fejbevágta az UTAT A KISKACSÁKNAK táblájával. Hearth következő csipogós nyila célt tévesztett és pont a hátsómat találta el.

-Hé! - panaszkodtam.

Siket létére Hearth nem hallott engem. Elfutott mellettem, egyenesen a csatába, miközben Surt mellkasához vágta a műanyag nyilát.

Randolph bácsi karon ragadott. Hangosan zihált.

-Magnus, mennünk kell. MOST!

Talán menekülnöm kellett volna, de csak lefagyva álltam és néztem ahogy az egyedüli barátaim a sötét nagyurat támadják, mindössze műanyag játékokkal.

Végül Surt megunta a játszadozást. Egy csapással odébb repítette Hearth-ot. Mellkason rúgta Blitz-t, olyan erővel, hogy hanyattesett és egyenesen előttem landolt.

-Elég - Surt kitárta a kezeit. Nyitott tenyeréből tűz kígyózott ki és addig nőtt, amíg egy ívelt kardot tartott a kezében, színtiszta fehér lángokból - Felidegesítettetek. Most mindannyian meghaltok.'

-Az istenek kalucsnijára! - hebegte Blitz - Ez nem akármilyen tűzóriás. Ez maga a Fekete!

Majdnem megkérdeztem, hogy Létezik a Sárga is?, de a lángoló kard látványa elvette a kedvemet a viccelődéstől.

A lángok örvényleni kezdtek Surt körül. A tűzvihar terjedni kezdett, a kocsikat salakdombokra olvasztva, az aszfaltot folyékonnyá téve és a hídban lévő szegecseket szanaszét pattintgatva, akárcsak a pezsgős dugók.

Eddig csak úgy éreztem, hogy csak melegszik a helyzet, de most Surt tényleg rendesen megnövelte a hőséget.

Hearth körülbelül tíz méterre a korlátnak csapódott. Az eszméletüket vesztett járókelők és a csapdába esett motorosok se fogják már sokáig bírni. Még így is, hogy a lángok nem érték el őket, simán meghalhatnak füstmérgezés vagy hőguta miatt. De valamiért engem még mindig nem zavart az eszeveszett hőség.

Randolph megbotlott, így teljes testsúlyával belém csimpaszkodott.

-Én - én ... öhm, mm ...

-Blitz - mondtam - vidd ki innen a nagybátyámat. Erővel, ha szükséges.

Blitz napszemüvege már gőzölgött. Kalapjának széle meg volt perzselve.

-Kölyök, Nem harcolhatsz azzal az ürgével. Az ott Surt, a Fekete maga!

-Ezt már mondtad.

-Dehát, Hearth és én - nekünk kéne megvédeni téged!

Vissza akartam szólni, hogy Hát nagyon sikeres vagy benne az UTAT A KISKACSÁKNAK tábláddal! De mire számíthatok pár hajléktalantól? Nem voltak valami nagy kommandósok. Simán csak a barátaim. Semmiképpen nem hagynám, hogy engem védve haljanak meg. Randolph nagybácsi pedig ... alig ismertem a csávót. Nem volt valami szimpi. De a családomhoz tartozott. Ő is megmondta, hogy nem bírná ki még egy családtag elvesztését. Hát én se nagyon. Ez alkalommal nem fogok elfutni.

-Menj - mondtam Blitz-nek - Bízd rám Hearth-ot.

Blitz valahogy képes volt megtartani a bácsikám. Együtt elbotladoztak.

Surt felnevetett.

-Enyém lesz a kard, fiú. Nem tudod megváltoztatni a végzetet. Hamuvá égetem az egész világodat!

Szembefordultam vele.

-Kezdesz felbosszantani. Most meg kell hogy öljelek.

Azzal belesétáltam az előttem álló lángfalba.